Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-24 / 190. szám
JSÍYÍRYIDÉK. ményben részesült, a hazai ipar pártolását, vagyis hazai gyártmányú gépkocsi beszerzését kivánja meg. Ennek dacára még mindig tanasztalható, hogy a személyszállítási vagy árufuvarozási engedélyért folyamodók az engedély elnyerése, illetve még a kérvény benyújtása előtt a használni kivánt gépkocsit megveszik, sőt Iegtöbbnyire külföldi gyártmányú kocsit szereznek be. Minthogy előreláthatólag a kereskedelemügyi miniszter ur fentjelzett álláspontjától azáltal sem engedi Ietérittetni magát, hogy a kérvényezők az autóbeszerzésre mint "befejezett tényre hivatkoznak kérelmükben, figyelmezteti a kamara érdekeltségét, hogy ugy a személyszállításra, mint az árufuvarozásra alkalmas autók beszerzésétől mindaddig tartózkodjanak, mig a megfelelő iparengedélyt el nem nyerték. A vasárnapi FerencvárosBocskay bajnoki mérkőzés nyitja meg az 1927 28. évi proíibajnokságot. Nyíregyházáról is nagyszámban rándulnak át Debrecenbe a profibajnok játékára kíváncsi rajongók. Kellő számú jelen;kező eseten a Máv. Menet jegy iroda különvonatot Indít. Az a körülmény, hogy a Bocskay együttese feljutott az I. ligába, megnyitotta az utat Nyíregyháza sportközönsége előtt is ahhoz, hogy a mindeddig csak a sportújságok hasábjain dicsőitett fővárosi profifutball legkiválóbb képviselőit, mint a labdamüvészet világszerte elismert, hívatott művelőit, a zöld gyepen is megláthassa. A sorsolás folytán mindjárt a legélvezetesebb sportcsemege kínálkozik az érdeklődőknek. A Ferenczváros csapata, az első magyar profibajnok, jutott a Bocskainak ellenfelül s ezt a ritkaságszamba menő sporteseményt, amely a bajnoki pontokért folyó küzdelemben hatványozott értéket nyer, — mindenfelé szorongó várakozás kiséri. A Bocskay most teszi le a tüzpróbát az első ligában és a vidéki futball ereiének megmutatására a legméltóbb ellenféllel szemben van alkalma, hiszen tudvalevő, hogy a Ferenczváros ma Középeurópa legjobb csapata, melv legkomplexebb csapatával áll ki első bajnoki mérkőzésére. A MÁV hivatalos Menetjegyiroda abban az esetben, ha kellő számú jelentkező akad, olcsó különvonatot indit vasárnap délután fél 3 órakor Debreczenbe és viszsza és a vasúti jeggyel kombinálva kedvezményes belépőjegyet is nyújt, amely együttesen 5.50 Pbe fog kerülni. Ez okból ezúttal is felhívja az érdeklődőket, hogy amennyiben ezen társas és rendkívül előnyös utazásban résztvenni akarnak, ebbeli szándékukat legkésőbb szerda este hat óráig közöljék a MÁV Hivatalos Menetjegyirodájával (Zrínyi Ilona-utca 7., telefon 112.) f Nyíregyháza közismerten sportszerető közönségének ugy a Bocskay vezetősége, mint a MÁV igen tekintélyes kedvezményeket nyújt, ugy hogy ezen ritka sportattrakció megtekintéséhez olcsón juthatnak hozzá. Szabolcsban nem lehetnek burgonyakartelek. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy Dréhr Imre államtitkár Szabolcsba készül az itteni burgOnyakartellek ellenőrzésére. Ezzel kapcsolatban hangsúlyoztuk, hogy burgonyakarteilek nincsenek. A Georgicon c. szaklap a következőkben erősitj meg közleményünket: «A krumplikartell volt a mult heti pesti sajtó nagy szenzációja, aki csak egy kissé ismeri — épen a burgonyában — a te rmelési viszonyokat Magyarországón, az tudja csak megítélni ennek a feltevésnek az abszurditását. Mikor Szabolcsban az elmúlt évben annyi burgonya rohadt eí — értékesítés^ lehetőség hiányában, — arnenynyi elég- lett volna Budapest egy évi élelmezésésére, — ott lehet drágitási szándékkal kartellt alakítani? Egyben azonban tanulságos példaja ez az eset annak, hogy milyen szakértelem honol a legtöbb redakcióban. A Georgikon már hetekkel ezelőtt megirta, hogy a vásárcsarnok igazgatóságának erőszakos beavatkozna a burgonya árfejlődésébe, feltétlenül kellemetlen reakciót szül és meg fog szűnni a felhozatal, mert 10 filléren alul ] ebben az időben már nem rentábilis a burgonyát kiszedni. A csekély kínálatnak azonban egyik legjfőbb o.ka a betakarítási és cséplési munkálatok voltak, amelyek elvonták a gazdákat a burgbnyaszedéstől, miután a betakarítás halasztása sokkal nagyobb kárral járna, mint, amennyit a gazda a mai nyomott árakon a burgonyán kereshet. Meg a tikkasztó szárazság is akadályozta a kiszedést, hisz olyan kemény volt 'a talaj, hogy a kapa beletört. Egyébként a felhozatal e héten már annyira javult, hogy az árak megint'12—14 fillérre estek a másodkéznél. — Ugyanez az oka a makói hagyma elmaradásának, ami egyébként még ma is csak nagyon kis mennyiségben látható». Üti jegyzetek. V. A falu postája. — Egy dunammíi járás Nyíregyházát dicséri. Azt az élénk kereskedelmet, iamelyet a hajók biztosítanak a dunamenti falvaknak, minden vonatkozásban kitűnő 'oósta és távírda közlekedés támogatja. A nyíregyháziak betekintést nyertek az uszódi postahivatal működésébe, amely közvtelen közelről olyan tanulságos egy csepp, amelyben a vidéki magyar pósta élete tükröződik. — Mindjárt az első napokban meglepődve láttuk ,hogy a délutáni órákban nemcsak pesti újságjaink jöttek meg, de már a kezünkben volt a Nyirvidék tegnapi száma, ami szinte csodának tünt fel. Tul a Tiszán, a Duna-Tisza közén, vasút állomás nélkül csendesedő faluban vasárnap délután már olvashattuk mi történt szombaton a messze — Nyírségen, odahaza. Ha elgondoljuk, hogy közvetlen a Nyíregyháza közelében fekvő falvakban sem jut el "hamarább az újság, a levél, minden okunk megvan a csodálkozásra. Uszódna a Kalocsáról induló postakocsi hozza a küldeményeket Foktő, Úszód, Szent Benedek, Géderlak az állomásai. A géderlakiak 1827. augusztus 24 Finomított Yacuum Olajok Kereskedelmi r.-t. kizárólagos nyírségi vezérügynöksége Szabolcs-, csonka Szatmár-, Bereg-, Ugocsa- és Zemplénvármegyék területére a r Szabolcsi Áruforgalmi és Kereskedelmi R.-T. Nyíregyháza, Bocskay-utca 4. szám alatt. TE LEFONSZÁM 506. Világhírű finomított Vacuum gépolaj, gépzsir, kocsikenőcs, benzin és petróleum a legkitűnőbb minőségben és a legszolidabb áron nagyban és kicsinyben kapható. Nagybani megrendeléseknél, telefon hívásra is, saját autónkon és költségünkön mérnökünk kiszáll a gazdaságokba és ott az olajfélék minősége és a gépek helyes kezelésére vonatkozólag díjmentesen szakszerű tanácsokkal szolgál. Kevesebb mennyiség ez anyagokból kéziraktá runkban azonnal beszerezhető. 4665—6 az útvonalban az' utolsók, ők adják a fuvart és az a hatalmas szál legény, aki a kis postakocsi üléséről elénk magasodik, jele, hogy Géderlakon »sok eső jár«, emberóriások nőnek. Amikor a nyíregyháziak először néztek be az uszódi pósta titkaiba, amelyek között a gyorsaság okát keres;ék, egy fővárosi vállalat igazgatója is megjelent ,hogy tisze'ee'é- tegye a pős táskisasszonynak, Bacsó Böskének családjánál. Az igazgató előszava a csodálat és hála kifejezése volt: a telefonon három perc alatt megkapta felesége Budapestet s ezt, mint pesti ember nem tudja elégg'é méltányolni. Megelégedéssel állapítottuk meg; a vidéki kis postákban elevenség, friss életütem, hivatásszeretet, lelkes munka van. Milyen jelentős ez, különösen ott, ahol fürdőéletet, nyaralótelepet akarnak létesíteni, állandósítani. A kis uszódi pósta volt egyébként az első hirül adója a nyíregyháziak érkezésének. Ezen a majoránna és paprika-termő, dus vidéken Nyíregyházáról egy év előtt még alig tudták, most a kalocsai járás visszhangzik Nyíregyháza dicséretétől. A Nyirség szép, fiatalosan lendülő, dolgos székvárosáról, .annak neves polgármesteréről, dr. Bencs Kálmánról, gazdáiról gazdaságairól beszéltek egész nyáron azok a kisgazdák, jegyzők, akik tanulmányútra jöttek ide közénk. Tisztelet, becsülés, egymást buzdítás hangján beszélnek városunkról, s jól esett hallanunk a munka dicséretet, a szorgalomnak, az alkotás kedvének elismerélsifit v jól esett annak; a íf-zteletnek fényében járnunk, amellyel körülvetted azért, mert nyíregyháziak vagyunk. Az uszódi gázdák közül Simó Lajosnak, ennek a szeretetre, becsülésre méltó, derék magyar gazdának már itt Nyíregyházán megígértük, hogy felkeressük. ő vitte városunk hírét Úszódra, ahol vasárnaopnként a gazdatársak pipaszó mellett hallgatták Simó Lajtost, aki a nyíregyházi kisgazdatársak szorgalmáról, lelkes hazafiságáról, földszeretetéről, Királytelek csodáiról, a modern gazdálkodás uj eredményeiről, Liptay fenő pazonyi szőlőjének mesés kincseiről, a nyiri homok titokzatos erejéről beszélt. Egy délelőtt látogatjuk meg a kétszáz jó dunamenti hold gazdáját Gyönyörű portája a dunamenti falvak Jólétére, népének évszázadokon át finomult érzékére vall. Simi bácsi már nem gazdálkodik. Birtokát bérbe adta. Azért a forró juliusi nap delelőjén is ott találom az aranyszínű Asztag tételén. Csak ugy munkaszeretetből, (ösztönösen vTsza'érő vágyakozás hajtására fárad, amint a telt kévéket az asztag cs.nosítására Villázza.' Néhány perc múlva már a hüs szobában ülünk. Házi sait, füstölt kolbász .,siller bor. A gazda és felesége, földi javakkal, jóságbs, tiszta sziwel, villanó értelemmel áldott fiai az áldott földnek szeretettel fogadják a város fiát, aki szemük féinyében a magyar géniusz tüzét nézi áhítattal. — A világhírű Köni f fstein-ks vélpapirok dobozban és mappában kaphatók az Ujságboltban. (*) Villannyal varr ön? A Singer motor megkíméli ónt a fáradságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa. Szíveskedjék üzletünkben, Vay Ádám u. 2. a Singer motor bemutatását kérni Vételkényszer nincsen. 2 Kényelmes liatSZ ÖHiel/ ÜB tUr&ftUtÓ megrendelhető Ixsay festéküaletben, — Telefon szám: 2-45.