Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 146-172. szám)
1927-07-09 / 153. szám
1927. julius 9. mmi • IIÍMIII I írnia JSÍYÍHYIDÉK. 3 Temetni és ünnepelni szépen tudunk. 285 temetésből 251 luxus temetés volt az elmúlt évbeu. cserépvirággal. Tökéletes k épzettségü emberek ugyanis nincsenek a világon és igy mindannyijukra rá fér a jó tanács, mert a legelőkelőbb orvosprofesszorok is hiába tanitják, hogy az ember szervezetének mérges szénsavas kigőzölgéseit a növények kötik le és adnak helyette cserébe éltető oxigént, még a rózsafát is eltudhatja ültetni az illető professzor, de azt már nem tudja, hogy udvarának diszét a lisztharmat pusztítja, és hogy azt egy csipetnyi kénporral megmentheti az elpusztulástól. Ma még nem tart ott a tudomány, hogy rádió utján szemléltesse az eseményeket, éppen ezért fontos, hogy legalább a yirágos városok és községek létesítését mozdítsa élő, hogy a rádiózás alatt a négy falnak órák hosszán való kényszernézése után az emberek szeme legalább a természet pompáján üdülhessen fel. üzleti szempontból is fontos a mezőgazdasági előadásoknak ismételten való felvétele, mert a vasárnap délutáni niüsor sokat veszített általa változatosságából és ezenkívül Nyíregyházán is tudok több olyan egyént, akik éppen ezért halasztották el a vevőgép megvásárlását, mert nyáron kisebb értékű a szórakoztató műsor, mint télén és hiányzik az ' a hasznos ré'szé a programúinak, amely időszerű és amelyet mezőgaz dasági ágazat néven szoktak emlegetni. Tisztelettel kérdem ugy a magam, mint a nagyszámú érdektársam nevében, miért nem lehet a hasznost a kellemessel összeegyeztetni. Kérem jelen soraim közzétételét és maradtam a tekintetes Szerkesztőség igaz tisztelője: a nyíregyházi 150-es számú rádiőelőfizető. Ingyenes számtan tanitési tanfolyam lesz a polgári fiúiskola tornatermében. (A Nyirvidék tudósítójától.) Munkácsi Antal ny. isk. igazgató, polg. isk. tanár, akinek számtanitási módszere tanügyi körökben ismeretes, a következő tanév elején első elemi osztályba, vagy a középfokú iskolák első osztályába kerülő gyermekek részére ingyenes számtani tanfolyamot rendez. A tanfolyam a jövő héten kezdődik és 12 leckeórára terjed. Az elemi 'iskolások részére délután 4—5, a középfokú iskolások részére pedig 5—6-ig tart tanfolyamot. Az elemi iskolába lépő tanulókat az egész számokkal, a középiskolába lépőket pedig a tört számokkal ismerteti meg. A módszer segítségével 12 órán át játszi könnyedséggel be tudja veze;ni a gyermekeket a számok labirintusába. A módszert az ország nagy részében ismerik, Szabolcsban pedig 97 iskolában alkalmazzák is. Munkácsy Antal vállalkozása minden tekintetben megérdemli a legnagyobb dicsénetet. A tanfolyamon szívesen lát tan ügybarátokat és szülőket is, akik közvetlen tapasz'alat utján szerezhetnek meggyőződést a módszer kiválóságárólAki gyermekét az ingyenes tanfolyamra elakarja küldeni, jelentkezzék julius hó 10-ik és 11-ik napjain Munkácsi Antal tanárnál, Bujtos-u. 35. sz. alatt. (*) Helyesen cselekszik, ha varrógép-, tű-, olaj- és fonal-szükség letét nálunk fedezi. Singer varrógép-alkatrészek elismerten a legjobbak. Singer varrógép fióküzlet. Vay Ádám u. 2. 4 (*) A Record júliusi száma megjelent és kapható az Ujságboltban. (A Nyirvidék tudósitójátóóL) Égy Magyarországot tanulmányozó külföldi jegyezte meg találóan, hogy a magyarok temetni és ünnepelni szépen tudnak. Különösen áll ez a temetésekre. A magyar a halottját szépen szereti eltemetni. Ha életében nem is gondol sokat nagyjaira, sőt nem egyszer fildözésben és bántalomban részesíti őket, ha meghalnak, ősi magyar gyászpompát tud kifejteniAli ez a nemzetre, mint egészre és áll ez az egyesre is.. A magyar ember, még a legszegényebb is, nem tagad meg a halottjától semmit. A halotti pompa és halotti tor, a búcsúztatás, kántálás, hivatalos siratás kijár minden halottnak. De 'ha lehet minél fényesebb, minél szebb legyen a temetés. Talán az a gondolat vezeti a magyart, hogy már ugy sem ád az életben többet az elhunyt családtagnak, legalább utoljára, a temetésére meghoz minden áldozatotVagy talán a sirvavigadás ősi magyar jellemvonása érvényesül a temetési pompában is. Egy pillantás a Városi Temetkezési Intézet 1926. évi mérlegére és mindenkit meggyőz az elmondottak igazságáról. Összesen 308 temcíésf rendelt a városi temetkezési intézet 'az elmúlt évben, amelyből 23 ingyenes temetés volt és 285 temetést a hozzátartozók rendeltek meg és fizettek ki. Amikor Miss Carrie Chapman Catt és Miss Jane Addams of Hull House of Chicago, mindketten az amerikai és talán a nemzetközi suffragette megindiitói és kétségtelenül a legzseniálisabb képviselői előadásairól hazajöttem, elhatároztam, hogy mihelyt csak az időm engedi, megírom, hogy mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok oly kitűnő talaj a femminizmus számára és hogy mi az oka annak, hogy az amerikai leányok nagy része, akik az egyetemekre vagy collegére beiratkoznak, »Domestic Science« (Háztartástan) kurzust vesznek. A femminizmus itt legalább is befejezett folyamat, mely 'megvaA 285 temetésből I. osztályú volt 17, — II. osztályú temetés : 6, — III. osztályú temetés volt 111 mig luxus temetést 251 esetben rendeltek. Eladásra került 229 drb. élővirágkoszoru, 197 drb. müvirágkoszoru és 43.142.000 korona értékű vágott virág és csokor. Atöbbi temetkezési vállalat adatait nem ismerjük, de az arány az egyszerű és luxus temeti között azoknál is csak ez lehet. A feltűnő sok luxus temetést elő segíti és megkönnyíti az a izintén kiválóan szittya szokás, hogy a magyar ember a legtöbb ese.ben még életében és jó előre gondoskodik tisztességes és lehetőleg díszes eltemette.éséről. Ezt szolgálják a temetkezési társulatok is, ahol a tagok pár filléres tagsági dij ellenében haláluk esetén ingyenes temetésben részesüjnek- Az ingyenes temetéshez aziiíán a hátramaradottaknak nem nehéz a megfelelő • pompát is megadni, különösen, ha az elhunyt végrendeletében is intézkedik erről. Mindezekből levonhatjuk a mélabús következtetést : Ha nehezen, keservesen élünk is, annál szebben halunk meg és ha sokat nélkülözünk életünkben, legalább a halotti pompából jut ki bőven részünk. Bár ennek valahogy már nem sok hasznát veszszük. lósitotta mjndazt, ami az angol sinn fein, vagy az amerikai suffragette veteránjainak volt az eszeben és társadalmi szempontból éppen annyi változásnak volt az okozója, mint ipari, kereskedelmi és egyéb közgazdasági tekintetbenKétségtelen azonban, hogy ez az előidézett változás a legjobban érezhető társadalmi szempontokból. Én magam a suffragette movementnek a legnagyobb elismeréssel tartozom, valahányszor retrospective módon az amerikai fejlődésre nézek vissza, azonban eme fejlődésnek ,a társadalmi következményeit vizsgálva nem hunyhatok szemet annak a hátrányosabb következményei előtt sem. Egyike ezeknek a következményeknek a cikkem tárgya és pedig a bostoni egyetem feleségképző fakultásának létjogosultsága és hivatása, melynek Faculty of Matrimony a hivatalos neve. Ha valaki egy amerikaitól azt kérdené, hogy melyik Amerikának a Iegkulturáüsabb része, kétségtelenül azt a választ kapná, hogy Massachusette állam és ennek fővárosa Boston. Egy éjjelen át tartó hajó uttai a Cape Cod Canalison keresztül érkeztem Bostonba és már a magas vasút viaductjáról messziről lehet látni egy vöröses épület-csoportot, melyről könnyű megállapítani, hogy nem más, mint az »University of Boston«. Leszállva az egyetemhez legközelebb eső niagasvásuti állomáson, egyenesen az egyedi i bejárat felé megyek, ahol :egyifc ismerősömre akadok, akit még ábból az időből ismerek, amikor a Bostonhoz közel fekvő Cambridge-et látogattam meg, ahoí az Egyesült Államok legrégibb és leghíresebb egyeteme, a Harward Üniversíty van. Haward az Amerikának, ami Oxford Angliának, ami alatt azt értik rendesen, hogy nemcsak diplomás embert, hanem égyszersmint gentleman-t is csinál a hallgatóiból. Ez a harwardi egyetemi hallgató volt szives kalauzolni a bostoni egyetemen és megmutatni és elmagyarázni mindazt, ami szerinte engem érdekelhetett. A Faculty of Matrimony-nak Mrs. McDonald a dékánja s minthogy az összes anglo-saxon egyetemeken, amelyeknek mintájára vannak szervezve az amerikai egyetemek is az elnöki, provosti és dékáni állás állandó, a hivatal viselése nemcsak egy évre van szabva, ezt a hivatást McDonald már egy pár éve látja el. Egyik érdekes tantárgya a fakultásnak az, amelyik a Budgeting-ot, azaz a költségvetést foglalja magába. Taglalja azt a problémát, hogy miképpen lehet 30 dollár heti fizetés mellett égy háztartást vezetni. Home Ecconomics egy másik tárgy, mely fjiiegazdasági problémákat ismertet meg a hallgatókkal családi szempontból. A kurzus előadást tart arról is, hogyan lehet bevásárlást a legkevesebb idővesztéssel és a legelőnyösebben végezni és számtalan olyan problémával foglalkozik, mely a gyermek neveléssel áll kapcsolatban A kurzus elvégzése után a hallgató diplomát kap, melynek C. B. Certified Bride a neve. Certified Bride magyarra fordítva »Hiteles feleség«-et jelent. Hiteles, vagy hitelesített feleség meglehetősen furcsán hangzik magyarul s helyes értelme az, hogy az, a.ki e kurzust elvégezte, az ismeri a háztartás titkait, melyet az amerikai leányok nagyrésze nem ismer. A legieiső leány, aki ezt a kurzust elvégezte, egy egyetemi tanárnak lett a felesége. Mikor a feminizmussal hoztam e kurzus létjogosul 6ágát és sikerét kapcsolatba, akkor arra a haladásra gondoltam, melyet a nők az utóbbi 10 esztendőben tettek, különösen itt Amerikában. Nő képviselőktől és kormányzóktól kezdve nem csupán a kereskedelmi és ipari élet minden fázisában találhatók /el a nők, de nagyhírű női lelkészek is vannak, mint például Mrs. Ami Mc. Pherson. Természetesen ha a nők tudatában vannak annak, hogy a közéletben ilyen állásokat betölthetnek, ahelyett, hogy a házi ismerete-két gyarapítanák, inkább speciális pályák kiképzésére szánják magukat, mely elsősorban jó jövedelmet, máAPOLLO Pénteken, csak 1 napi©! (Titkos kezek.) Maurice Rennard világhírű regénye 8 l'elv. HA TE UGY.,. Vígjáték attrakció . . Szombaton Szenzációs 3 órás műsor Vasárnap MED. GOLD SZ ORVOS telepáüai mutatványai. Harry Liedtke, Mattyasovszky Ilona, Kfirty Böske, Bolvári Géza egy műsor keretében. A kalandor vtélekpusztitók E két attrakció, 13 felvonás eg yszerre. Ezen 3 órás előadások kezdete; szombaton 6 és 0 órakor, vasárnap 3, 6 és 9 órakor. Amerikai levél a bostoni egyetem íeleségképzé fakultásáról. (Faculty of Matrimony of the University of Boston.) A »Nyirvidék« számára irta: Sárosi Olivér.