Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-06 / 150. szám

. július 6. j'ínmiüési. A rádióklub ügye. A nyíregyházi rádió'.ulajdonosok nak más teren is vannak közös ér­dekeik, melyeknek megValósiiása céljából a rádióklubot meg kell alakítani. A műsor összeálli.t'?tásán kívül fontos érdek fűződik az áruk beszerzéséhez és azok jóságainak ellenőrzéséhez. A töltőállomás és a csere akkumulátor ügye is sok vitára ad alRalmat. Meg'i; alakítjuk fezt a szierveze et, csak a vakációnak legyen végj és íariózkodjanak itt— hol lehetőleg mind a rádió ulajdo­nosok. S.-poss Árpád. Szaboicsvármegye törvényhatósága egyhangú lelkesedéssel üdvözli Rothermere lordot. A vármegye közgyűlése azzal a kiegészítéssel hagyta jóvá Nyíregyháza városnak a villamos tröszttel fennálló szerző­désének meghosszabbítását, hogy a város a szerződés vég­leges megkötésénél különös figyelemmel tartozik gondoskodni a fogyasztók érdekeiről. — Elparentálták a vármegye ha­lottait. — Adombrád-kisvárdai vasút keskenyvágányn lesz (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Szabolcs és Ung közigazgatási­lag ideiglenesen egyesített várme­gyék törvényhatósági bizottsága Kállay Miklós dr. főispán elnöklete .alatt ma délelőtt 10 órakor rendkí­vüli közgyűlést tartott, amelyen a tagok szép számmal, jelentek meg. Az elnöki bejelentés folytán a köz­gyűlés mély sajnálattal vette tudo­másul Korocz József, Diner Gyula, Juhász Etele és Kovách Győző törvényhatósági bizottsági tagok el­halálozását, s hasznos közéleti tevé­kenységüket méltányolva, ke­gyelettel őrzött emléküket jegyző­könyvileg megörökíteni rendelte. A közgyűlésnek hatalmasan ki­emelkedő "pontja volt Geduly Hen­rik ev. püspök, bizottsági tagnak Lord Rothermere üdvözlése iránt előterjesztett és a közgyűlés által egyhangú lelkesedéssel fogadott in­dítványa. Az üdvözlőtávirat a kö­vetkezőképen szól: Lord Rothermere Lóridon t Dall Mail szerkesztőség*. A 138 politikai községet magá­ban foglaló 400.000 lelkei szám­láló egy évezred óta autonóm jogállást elfoglaló most megcson­kitottan egyesitett Szabolcs és Ung vármegyék közönségének mai na­pon tartott törvényhatósági köz­gyűlése a tiszai ág.' h. ev. egyház jj püspökének egyhangú lelkesedéssel fogadott indítványával foglalkoz­ván, a méltatlanul sújtott magyar szivek éledő reménységével gondol a nemes Lord messze hangzó bá­torszivü hírlapi kezdeményezésére amellyel lordságod nemes szivére és bölcs belátására hallgatva, a régi Magyarország tör énelmi épségének igazságos védelmére indult és a világ közvéleményének figyelmét a Páris környéki békék legigazság­talanabbjának, a trianoni erőszak diktálta békének 'megváltoztatására hívja fel. í A honszerző Szabolcs vezérnek nem rég az ország szivében bol­dogan élő, ma a trianoni határra dobott népe ugy fogja fel e nagy jelentőségű kezdeményezést, mint az igazság .mérlege felé hajló arany sziv arany tollal keresztül vitt bá­tor cselekedetét és mint a Trianon­ban békét diktáló hatalmak _ a világtörténelemben példátlan — tévedésének és a magyar nemze­tet méltatlanul sújtó igazságtalan­ságának éjszakájában a történelmi és erkölcsi igazság útjait megmu­tató fény^első jelentő felvillanását. Ezért a TörvényJjat^ág minden egyes tagja hálá^- rencü lettel gondot a nagyhorderejű kezdeményezés bátor lelkű, igazi efhikai jellemből és komoly erkölcsű felfogásából fa­kadó férfias cselekedetére és Isten tői áldást esdve Londságodra kéri Önt, hogy e világtörténelmileg nagy fontosságú,—Európa jól fel­fogott érdekeben megkezdett har­cot folytatni sí az igazság teljes győ zelméig diadalmasan végig harcolni szíveskedjék ! A magyar alkotmány ősi bástyái, a magyar vármegyék soha sem fogják felejteni az alkotmányos­ság ősi honának, Angolországnak a legválságosabb időket élő Ma­gyarország iránt tanúsított jóindu­latát* étó lacemes Lordnak igazság­talanul üldözött Nemzetünk ügyé­nek nagylelkű védelmezését. A Törvényhatósági Bizottság ne­vében Mikecz István alispán. Vita volt még — amelynek so­rán Jármy Béla dr., Bogdán Fe­renc bizottsági tagok szólaltak fel — Nyíregyháza városnak a villa­mossági tröszttel fennálló szerző­dés megújítása ügyében hozott, s jóváhagyás végett a törvényhatóság előtt fekvő határozata kérdésében­A törvényhatóság a vármegye alis­pánjának és Bencs Kálmán dr. m. kir. kormányfőtanácsos, polgármes­ternek a kérdést megvilágító felszó­lalásai után, nagy szó'öboséggel az állandó választmány javaslatát fo­gadta el, s a zzal a kiegészi éssel hagyta jóvá, hogy a város a szer­ződés végleges megkötésénél külö­nös figyelemmel tartozik gondos­kodni a fogyasztók érdekeiről. Figyelmet keltett még a kereske­delmi miniszter leirata, amely nyi­latkozattételre szólította fel a tőr­vényhatóságot, hogy a dombrádi— kisvárdai vasutat rendes nyom­távolságura óhajtja-e .építtetni, vagy pedig keskenyvágányura. A közgyűlés az utóbbi mellett dön­tött. A közgyűlés ezután 1" áttért a tárgy; sorozat többi pontjának tárgyalá­sára. (*) Gyümölcstermelők figyel­mébe. Felkérjük a gyümölcstermé­sét értékesíteni óhajtó közönséget, hogy ezidei gyümölcsterméséről: neme'-, faja-, mennyiségéről (az ádatokat egyénenként, avagy köz­.ségenkint meggyüjtve) bennüjnket mielőbb értesíteni szíveskedjék. — A gyümölcs .nyíregyházi gyárunk­ban lesz feldolgozva, ahol az át­vételt is eszközöljük. Egy község­ben egy vasúti kocsit meghaladó mennyiségnél kívánatra az" átvétel a helyszínén is megtörténhetik. Sza­bolcsvármegyei Konzervgyár R. T. igazgatósága, Nyíregyháza, Lakta­nyasor. Postafiók 7. 3x HÍREK. JTTRWAPTjIR Julius 6. Szerda. Róm. kath. Izaiás. Gör. kath. Szizoesz. — Prot. Izaiás. Izr. Thamus 6. Diadal-Mozgó: nincs előadás. Városi Színház-Mozgó: Lesz ma­ga fuszt is az enyém... Film­szkeccs, irta: Harmath Imne' zenéjét szerzete ; Eisemann Mi hály. Személyesen fellépnek: Szokolay^OUy. Szik'xiy József és Radó Sándor (5, 7 és 9 órakor.) APolló-Mozgó: Fehér galambok fekete városbon Nagyvárosi er kölcsrajz 7 felvonásban. AA utolsó álom. Egy szerelemre vágyó asszony regénye 7 fel­vonásban (negyed 8 és negyed 10 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. Vasárnap csak déli 12 óráig van a fürdő üzemben. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6 órától. Strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Lósa-Muzeum nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a dr. Szopkó és Farkas-gyógyszertárak tarta­nak éjjeli szolgálatot. Vásárok jegyzéke: Julius 6-án. Állat- és kirakodó­vásár: Ivánegerszeg (sertés­vásár bizonytalan), Kaposvár (sertésvásár bizonytalan), — Mány (sertésvásár bizonyta lan), Monoszló, Nyirbogdány, Pétervására. Sertés- és kirako­dóvásár : Pápa. Julius 7-én. Állat- és kirakodó­vásár: nincs; Hajduhadház, Ibrány, Önöd, Állatvásár: Cell­dömölk, Putnok. TALÁLKOZÁS EGY RÉGI BARÁTTAL­Ma éreztem, halott a mult Ajkamon qsókolt egy ismerős fiu ket finom kezébe fogta arcomat s lágy hangon mesélgetett, j Csodálkozom, hogy egy a nevünk, ! hogy ő is árva, elhagyott, szomorú , s hogy szemében néha kigyúl valami furcsa meleg láng. Bolond-gondtalan fejében bolyeng a fény tört homlokán a hajnal szendereg s fekete fürtjeit őrület zilálja. Kicsi barátom, én, mit akarsz? Nézd, még mindig kegyetlen kejvve' játszadozom a földharag tüzében, láthatod ajkamon: eltemettelek. A nagy, halotti csend ma megéledt bennem, egy futó cS*k még szemfedődrQ s megyek uj magam felé, nélküled, egyedül... Kibédi Sándor. — Eljegyzés. Sasi Szabó Sárika és nagybányai Szántó Béla Keme­csén jegyet váltottak. — Rendőrségi hír. Ozory István m. kir. állami rendőrtanácsos, a bűnügyi osztály vezetője 12 napig tartó szabadságra ment. Az osztály ügyeit távollété­ben Medzíhradszkv Adorján m. kir. állami rendőrfogalmazó intézi. — Fölvétel a Debreceni Egye­tem Tisza István Internátusába 1927—28. tanév I-ső felében való fölvételért szóló leckekönyv (ill. az egyetemre először iratkozóknál az érettségi bizonyítvány) hiteles má­solattal és a szülők vagyoni viszo­nyait feltüntető hatósági bizonyít­vánnyal fölszerelt pályázati kérvé nyék a felügyelő bizottsághoz cí­mezve, 1927. szeptember hó 7"ig nyújthatók be a Debreceni Eegye~ tem Quaestori Hivatalánál (Ref. Kollégium). Lakás, fűtés, világítás, reggeli, ebéd-vacsora ellátás dija 40 pengő, a féldijas helyre fölvé­telt nyertek havi 20 pengőt fizet­nek. Ágyneműt és takarót minden­ki köteles magával hozni. Az inter­nátus szeptember 12-én kezdi meg működését. Dr. Lánd Nándor s. k., egyetemi ny. r. tanár, mint a Men­sa Academica és Tisza István In­ternátus fel. biz. elnöke. (*) Fehér- és ajourhimzésre a varrógépen teljesen ingyen^ tanítja meg vevőit a Singer-varrógép rész­vénytársaság. Vay Ádám-u. 2. 3 — Lindbergh, Chamberlin és a postagalamb. Montreálból jelentik: Lindbergh és Chamberlin sikerült Óceán átrepülési kísérlete után, most egy harmadik repülő is je­lentkezett az Óceán átrepülés di­csőségéért — egy postagalamb személvében. Ugyanis egy Martin nevű gazdálkodó, aki körülbelül 30 kmnyi távolságban lakik Mon­treáltól, " egy agyoncsigázott pos­tagalambot "fogott el, melynekegyik lábán egy gyürüt talált ezzel a fel­írással: «Liílo Franciaország.» — Tudvalevő dolog, hogy a vándor­madarak minden esztendőben átre­pülik az Óceánt, azonban ezt az óriási utat részletekbén teszik meg. Ez a galamb hir szerint egyfolytá­ban tette meg az utat. Teljesítmé­nye tehát éppen olyan csodálatos, mint az Óceán-repülő- emberj Jjp'. — IrjuK alá a Rothermere lordot üdvözlő irat ivét. A Rothermere lordot üdvözlő irat ivei a tanítókép­ző intézetben holnaptól kezdve alá­írhatok. (*) Villannyal varr ön? A Sin­ger motor megkíméli önt a fárad­ságtól, hogy varrógépét lábba) hajtsa. Szíveskedjék üzletünkben, Vay Ádám u. 2. a Singer motor bemutatását kérni. Vételkényszer nincsen. 2 — Szivgárda zászlószentelés. A mult hó 19-én fényes keretek kö­zött folyt le a tornyospálcai «Szent Erzsébet és Szent Miklós» szivgár­dacsapat zászlószentelése. Az ün­nepélyre már 18-án délután meg­érkeztek a máriapócsi gárdisták mintegy huszonnyolcan Páter Bojcsik Sebestyén és Stefkó Mihály tanító vezetésével. Az állomáson való fogadtatás után énekszóval a templomba Vonultak s a helybeliek­kel közös szentségimádást végeztek. 19-én a zászlót Guthy József hely­beli lelkész szentelte fel, a mária­pócsi gárda dicséretes közremükö" désével. t felavató beszédet Páter Bojcsik tartotta. A fogadalom .uji" tás után a zászlószögek beverése következett. A zászlóanya: Guthy Józsefné, míg a zászlóvédő Hahn Imre főjegyző voltak. Délután ki­rándulást rendezték a Tiszához, amelyen száznál többen vetitek; részt! A vendégek 20-án tértek vissza Máriapócsra. (*) Singer gépselyem minden­féle színben kapható a Singer­varrógép üzletben. Nyíregyháza, Vay Ádám-u. 2. ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom