Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-18 / 136. szám

J^yíevidek. l'J27 iunius 18 Hol itt a győzelem ? Nem tudjuk megérteni azt a nagy gratulációt, amiben az el­lenzék önmagát részesei azzal kap­csolatban, hogy a büntető javaslat tárgyalását a kormány elhalasztotta az ősz folyamára. Nagyon csalód­nak azok, akik azt hiszik, hogy ezzel az intézkedéssel egyszer s mindenkorra elintézettnek lehet te­kinteni ezt a reformot. Csupán ar­ról lehet szó, hogy az általános el­vek sérelme nélkül bizonyos mó­dosítások történhetnek, de ezek is kizárólag részletkérdésekben. Az ősz folyamán ismét előkerül a bün­íetőjavaslat s éppen ezért szó sem lehet ellenzéki győzelemről de ar­ról sem, hogy a kormány pártja meghátrált volna az ellenzéknek. A parlament munkaprogrammjá­nak összeállítása szuverén joga a mindenkori kormányelnöknek, amit még csak nem is égy párt, vagy parlamenti bizottság állapit m eg. Arról esetleg szó lehet, hogy a büníetőjavaslat tárgyalása még nem Iprett m'eg a plénum számára, tekin­tettel arra, hogy a közvélemény sem volt' még eléggé tájékoztat­va annak elvi jelentőségű pontjai­ról, amit aztán az ellenzék utólag, amikor a kormány más sürgősebb törvényjavaslatok letárgyalásának előnyt adva levett még a bizottsági tárgyalás naoirendjéről is, ugy igvekszik fe,tüntetni, mintha az ő fe.lépésének eredménye lett volna a büntető javaslat tárgyalásának el­halasztása. Erről szó sincs, ellen­ben tény az, hogy a kormány szük­ségét látta szociális, kereskedelmi és gazdasági szempontból néhány letárgyalásra váró törvényjavaslat nak mjelőbbi elfogadtatását, amik, hogy hátrányt ne szenvedjenek, utat nyitott nekik azáltal, hogy olyan törvényjavaslatot, amelyik tágabb kere.ek között mozgó vitára számithat, kikapcsolt ínég a bi­zottság tárgyalásából is. Egyébként az ellenzék is nagyon jól tudhatja, hogy egy javaslat bizottsági tár­gyalása sosem jelenti azt, hogy a javaslat a plénum elé is kerül. A kormány általános közérdeknek tett szolgálatot, amikor agrár mi­voltunkra való tekintettel előnyt en­gedett olyan törvényjavaslatok le­tárgyalásának, amelyekre agrár jel­legünknél fogva éppen a nyári, íermésbetakaritási időkben van a legnagyobb szükség. Egyébkén! azt is meg kell állapítani, hogy a köz­vélemény körében bizonyos oldal­ról történt tendenciózus beállítás folytán helytelen megvilágításba kerül a büntetőjavaslat. Erőszakol­tan összekeverték a büntetőjavas­laí paragrafusait a sajtószabadság eszméjével, amihez egyébként a ja­vaslatnak semmi köze sincs. Mit is tartalmaz hát ez az ellenzék által oly igen retteget törvényjavaslat? Tulajdonképpen három cikkely­ből áll, amelyik a sajtóra vonat­kozólag paragrafusokat tartalmaz, de ezek sem tekinthetők annyira ujitásoknak, hogy azok miatt" az ellenzék jogosult' volna oly nagy lármát csapni. Ezek a szakaszok megállapítják a büntetések maxi­mális hatarát, kiterjeszkednek a ki­adói felelősség anyagi felelősségre­vonásaira s mentesíteni akarják a Kúriát a perorvosla'd rend ujabb megállapitasa által. Ugylátszik ezek volnának azok a paragrafusok, amelyektől az ellenzék annyira fél­tette" a sajtószabadságát, amelyek azonban lényegében távol álltak at­tól, hogy a nekik tulajdonított el­lenzéki beállítások szolgálatába ál­litassanak. Debrecenből is sokan vesznek részt a Tiszástsü Automobil Club vasárnapi turániján A Nyíregyházára érkező versenyzőket föikecz alispáD, Bencs polgármester és Kiss rendőríétanácsos fogadják. (A «Nyirvidék» tudósi ójától.) A Tiszántúli Automobil Club vasárnapi iurautján nagyon sok debreceni autós is résztvesz. így például indulnak: Csiky, Hüttf egyetemi orvosprofesszorok, Hal­magyi, Soós tanársegédek, Borsy orvos, Hevesy Tibor, a motorke­rékpárosok közül pedig Németh Nándor, Piros Géza, Ehrlich, Vér­tessy és még sokan. A vasárnap délelőtt Nyíregy­házára befutó \ersenyzőket' Mikecz István alispán, Bencs Kálmán dr. m. kir. kormánvfötanácsos polgár­mester és majtnényi Kiss Sándor rendőrfőtanácsos fogadják. Néay tanyai leventecsapat zászlóját avatjafc fel vasárnap délután a Bálint bokorban. A zászlókat Paulik János ev. lelkész avatja fel. Az ünnepi beszédet Dr. Vietórisz István városi tiszti főügyész tartja­beszédet (A «Nyirvidék» íudósi'ójától.) Vasárnap délután 3 órakor lé­lélekemelő ünnepségben lesz része négv nyíregyházi tanya lakosságá­nak s ezek sorában is elsősor­ban azoknak a daliás ifjaknak, akik a legtisztább magyar érzést ápoló leventecsapatok tagjai. Ek­kor fogják felavatni a Bálint-bo­kori, I. Mandai, II. Mandai és Rozsrét tanyai leventecsapatok zászlóit. A zászlóavatási ünnepet felejthetetlenné fogja tenni a nég ytanyai leventecsapat tagjai számára az a nagyarányú érdeklő­dés, mely a város társadalma ré­széről is megnyilvánul az ünnepély iránt. Egész kocsisorok indulnak vasárnap délután 2 órakor a vá­rosból a tanyára. Valóban a város és a tanya népének nagy összefo­gása lesz ez az ünnepély. A négy kyentecsapat zászlóit a Bálint bokori Berettay-féle tanyán fogja felavatni Paulik János e v. lelkész, mig az ünnepi' beszédet dr. Vietórisz István városi tiszti főügyész mondja. A leven tezászlók zászlóanyai tisz­tét Geduly Henrikné, dr. Vietó­risz Istvánné, Kardos Istvánné és Csengeri Lenke vállalták, mig a tanyai lakosság asszonyai sorá­ból egy-egy keresztanyát választot­tak minden zászló számára s erre a tisztre Sallay Mihálynét, Mer­kószky Mihálynét, Garáj Jánosnét és Bárta Pálnét nyerték meg. A zászlóavató ünnepély sor­rendje a következő lesz: 1. Magyar Hiszekegy. Előadja.­a 12-ik lionv. gyalogezred zene­biadaUftertrtozi Junius hó 17-én, 18-án és 19-én, pénteken, szombaton és vasárnap Rudolf Valentiné * Mae Murray egyetlen együttes vígjátéka' A mulató gyöngye Egy huncut kis táncosnő vidám kalandjai 6 felvonásban. Varsó-Sanghai Forrongó Kina legrejtettebb titkainak, a rengeteg testvéri véráldozatot követelő és a mai napig is tartó borzalmas polgárháborúnak eredeti felvételei 5 felvonásban. Előadások kezdete: Diadal mozi: Kert mozi: hétköznap 5 és 7 órakor, mindennap vasár és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor. 7 29 órakor. Kedvezőtlen idő esetén csak a Diadalban tartunk előadást 5, 7 és 9 órakor Diadal Mozi: Páholy P 1 '20 Zsöllye szék ,, 1"— Támlás szék ,, — 80 I-ső hely ,, —"50 Il ik hely „ —'30 Helyárak: Kert Mozi: Páholy P 1 '50 Zsöllye „ 1'20 Támlás szék ,, 1'— I só hely „ —'60 II ik hely „ — 40 Ezen helyárak a Diadalban junius 20-án, hétfőn, a Kert Moziban junius 18 án, szombaton lépnek érvénybe. A Kert Mozi előadásait a megnyitástól, junius 18., szombattól k ezdve mindennap katonazenekar kíséri """Előzetes jelentés: junius 20 án és 21-én, hétfőn, kedden (*) Singer gépselyem minden­féle szinben kapható a Slnger­varrógép üzletben. Nyíregyháza, Vay Ádám-u. 2. ? A nemzetközi Leányvédő Egyesület propagandafilmje 7 felvonásban. Főszereplő; Rudolf Klein Rogge. Kis Robinzonok, burleszk 2 felv. — Tim IV., 1 felv. Ezen előadást csak 16 évnél idősebbek néshetik meg. kara. 2. A vendégek üdvözlése. 3. Szaval. Prisíyák Mária (II. Manda.) 4. A zászlóanyák részére a csok­rok átadása.) 5. Szavalat. (I. Manda.) 6. Paulik János ig. lelkész fel­avatja a zászlókat. 7. A zászlószegek beverése. 8. A zászlókat a parancsnokok átveszik a zászlóanyáktól s átad­ják a zászlótartóknak, akik a csa­patokhoz viszik. 9. Az ünnepi beszédet mondja dr. Vietórisz István városi tiszti főügyész. 10. Szaval Boros András levente­oktató. 11. Botgyakorlatok. Bemutatják a II. Manda és Bálint bokor le­vente csapatai. 12. Gúlák alakítása. Bemutatja az I. Mandai levente csapat. 13. Botgyakorlatok. Bemutatják az I. Mandai és Rozsréti levente csapatok. 14. Kötélhúzás. A. I., II. Manda, Bálint és Rozsréti csapatok kö­zött. 15. Gúlák alakítása. Bemutatják a Kisteleki szőlői és Nagylapos ta­nyai levente csapatok. 16. Himnusz. 17. Elvonulás. Vertse £ Andorné Volkmann Róza zongoraiskolájának hétfőn lesz a záró­hangversenye. Vertse K. Andorné Volkmann Róza zongoraiskolájának hétfőn, junius 20-án, délután 5 órakor lesz a záróhangversenye, amelyre a szü­lők és a zene iránt érdeklődők ez­úton hivatnak meg. A vizsgahang­verseny részié :es műsora a követ­kező: 1. a) Kuhlau: Szonatina részlet; b) Sandre: A kis madár halálára. Előadja Kardos Tamás. 2. Andre: Rondo. Előadja Köz­lik Ibolyka. 3. Clementi: Keringő. E ;őadja Demjén Magda. 4. Corseppi: Menuetto- Előadja Zwick Beri. 5. Weber-Wolf: Német népdal. Előadja Báthory Sarolta. 6. Novara: Frőhliche Kindheit. Előadja Fedor Magda. 7. Herz: Ki a szabadba! Elő­adja Varga Erzsébet. 8. Novara: Standchen. Előadja Fesztóry Mária. 9. Mozart: Menüett. Előadja Izay Géza. 10. Scharwenka: Mit dem Reifen. Előadja Téger Kató. 11. Parlow: Malom a patak part­ján. Előadja AKmann Endre. 12. Seifert: Rondo. Előadja Ré­vész Klári. 14. Diabelli: Szonatina. Előadja Szalay Magda. 15. Reinhold: Sajkadal. Előadja Hermann Klári. 16. Berens: Allegro. Előadja Varga József. 17. Wolf: Szonatina. Előadja Balázs Gaby. 18. Mozart: Menuetto. ..Előadja Farkas Erzsébet. 19. Gounod: Gyermekbál. Elő­adja Nébenmayer Irénke. 20. Haydn: Capriccio. Előadja Schmidt Erzsébet. 21. Beethoven: Ecossaise. Elő­adja Kurcz Annus. Szünet. 22. Poldini: Hoffmann meséibői. Előadja Uzoni Évi. 23. a) Beethoven: Vivace a G-dur szonátából; b) O sah' icli auf der Haide dort... Előadja Zwick Eta. 24. Heller: Tarantella. Előadja Kocskay Ibolyka. 25. Schubert: ímpromtu Asz-dur-

Next

/
Oldalképek
Tartalom