Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-16 / 135. szám
JSÍYÍRYIDÉK. i 9 2 7 iunius 16 A vidéki színészet és a külföldi invázió. Panaszokkal van tele a világ. Panaszkodik a kereskedő, panaszkodik az iparos, a gazda és — Istenem — panaszkodik a fogyasztó, amelynek komplexumában benne van a fixfizetéses alkalmazott is, akit nem érdekel különösebben a konjunktura és dekonjunktúra, számadásait előre meg tudja csinálni, de mikor a számadásból semmire se m telik. Jogosult és még jogosultabb ez a sok panasz, de ugyan ki tudna felmutatni akkora jogot az élettel szemben való elkeseredettségéhez, mint a mai kor magyar színésze. A színészek társadalma két részre oszlik. Egyik részének jó, talán fényes a helyzete, ám ez a csoport csak egy elenyésző kis része az egésznek: a kiválasztottak ezek, de a kiválasztott szó alatt nem mindig a hivatottat kell érteni, hanem inkább a szerencsést. A másik rész, a túlnyomó többség a legszomorúbb viszonyok között él s ide tartoznak a vidéki színészet tagjai majdnem teljes számban. A pesti színésznél nyomorról akkor lehet beszélni, ha szerződés nélkül van. A vidéki színész testvéri viszonyt tart ma a. nyomorúsággal akkor is, ha szerződésben van, ha mindennap játsík és ha akár marékkal tépi a siker babérját. A vidéki színházak helyzete általában szánalmas, a gázsik szégyenletesen kicsinyek, a megélhetés ezzel szemben nem tart "o'tt, ahol a régi romantikus korszak apostolainak idejében tartott, amikor krajcárokból meg lehetett szerezni, ha nem is a művészhez méltó, de mégis az elemi szükségletet kielégítő életeltételeket. Ma rettenetes gond, különösen az állomásaikat sürün 'változtató színészeknél a lakás és a mindennapi élelem csak koplalással hozható egyenlegbe. A közönség pedig részvétlen, hiányzik belőle a művészek iránti meleg érzés s akit a szinház maga felé vonz is, nem érzi a szükségét annak, hogy a művészetet támogassa, hanem legfeljebb addig megy e[, hogy a művészei iránti igényeit kielégítse. Szomorú és egyelőre kilátástalan a szinészsors, amelyet még erősen tetéz a budapesti színházak külföldi orientációja. Most, hogy a színházi szezon a vége felé jár, már feltűnnek a körvonalai a jövő évre való szervezkedésnek. Hallani tárgyalásokról, megfordulnak a színházak környékén ügynökök, már rajzolódnak ki erre s mindez ami előre veti — oh nem a fényét — az árnyékát, ugy látszik, hogy az összes kezdődő szezonban még' nagyobb lesz az idegenjárás Budapestén, mint amilyen az elmúlt színházi szezonban" volt. — Pedig ugyancsak bőven volt részünk idegenekben, [eritzától a doni kozákokig, Saljapiníól a római templom kórusáig és Rejnhart-ig, hogy csak a legérdemesebbeket említsük, de kifogyhatatlanok voltak a színházak "a mindenrendü idegen színészek, énekesek, táncosok, társulatok bemutatásában s talán a feketebőrü vendégek is több pénzt vittek el, mint amennyi egy vidéki társulat tagjainak egész éven át jut. Az idegen invázió immár odáig fejlődött, hogy a Színész Szövetség tiltakozásara a főváros illetékes ügyosztálya is kénytelen a dologgal foglalkozni, természetesen csak azt az egy színházat illetően, amelyhez köze van. A magánszínházak azonban szabadon nyithatnak utat ennek a tatárjárásnak, amelynek nyomában nem marad fű a magyar színészet számára. A külföldi attrakciók itt-ott a vidékre is eljutottak, azonban főképen Budapesten veszélyeztették a magyar színészet életérdekét. Közvetve azonban a fővárosi invázió kihat a vidékre is. Amikor a "budapesti színházaknál megnehezül a színészek helyzete, milyen reménye lehet annak a vidéki színésznek, aki felfelé törekedik a fővárosba? Amikor itt a külföldiek zsebébe vándorol a pénz, megszűnik a színházak felvevőképessége s igazán utolsó gondja a pesti direktornak, hogy vidéki tehetségekkel erősítse társulatát. A vidéki színész reménytelenül kínlódik tovább s látnia kell, hogy az ő saját közönsége — különösen a fővároshoz közelebb eső városokban — Pest felé tekint és az exotikus attrakciók varázsára nem sajnálja a vasúti költséget sem kiadni, de nem jut eszébe odahaza elmenni a színházba. A vidéki színigazgatók teli vannak adósággal s miközben az államtól várnak segítséget, periodikusan fenyegetőznek azzal, hogy szélnek eresztik társulatukat. Hogyan várjon ilyen körülmények között a vidéki színész jobb sorsot. Sehonnan sem int feléje még csak a reménység se. A trianoni határokon túlról sem biztat semmi jó. Hiszen látjuk, hogy a színtársulatok száma egyre megfogyatkozik s amelyek még működnek is, csak a lassú sorvadás felé haladnak. A miskolci „Korona" szálló elől startolnak vasárnap hajnalban a Tiszántúli Automobil Club toraútjának versenyzői. Eddig 30 autó és 35 motorkerékpár nevezett be a versenyre (A Nyirvidék tudósítójától.) A Tiszántúli Automobil Club f. hó 19-én tartandó turaversenye iránt az egész ország területén szokatlanul és nagyarányú érdeklődés mutatkozik. Már az elmúlt évben is, amikor a TTAC az első országos íuraversenyét rendezte, ezen verseny fényes sikerrel zárult, amennyiben a verseny startjánál 42 autó és 38 motorkerékpár startolt. Az idei verseny még ennél is sokkai népesebbnek Ígérkezik, mert dacára annak, hogy a nevezés határideje még csak 16-án fog lezárulni, mégis már eddig is mintegy 30 automobil és 35 motorkerékpáros nevezése érkezett a TTAC titkárságához. A nevezők között ott találjuk a magyar arisztokrácia szine-javát, élükön József, Albrecht és József Ferenc kir. hercegekkei, mint a magyar autó- és motorsport kiválóságait, báró Wolfner Andrást, Színi Jánost, gróf Károlyi Imrét' Kaszala Károlyt, Urbach Lászlót stb. Ezen kiválóságok már eleye is garantálják a TTAC ezidei turautjának nemcsak az erkölcsi sikerét, hanem azt is, hogy ezen verseny nemzetközi viszonylatban is egy jelentős és számottevő sportesemény lesz. A verseny programmját a kö, érkezőkben adjuk: A versenyzők folyó hó 18-án tartoznak Miskolcon, a Tüzér lakanya udvarán kocsijaikkal, illetőleg motorjaikkal a versenybizottság előtt jelentkezni, ahol is kategóriák szerint át lesznek véve. 18-án este társas vacsora a miskolci »Korona«-szállóban. 19-én reggel startolnak a »Korona«-szálló elől és pedig a motorosok reggeli 5 órakor, az automobilisták pedig reggel 6 órakor. A versenyzők minden vafószinüség szerint délefőtt 9 órakor érkeznek a rakamazi gyorsasági verseny nekifutáshoz a 8. sz. km. kőhöz. Ezen verseny lefutása után Nyíregyházán ebédelnek, majd délután 2 órakor mennek át a székely— berkeszi homokverseny startjához A homokversenynek előreláthatólag délután 5 órakor lesz vége, amely után a versenyzők Nyíregyházára jönnek vissza, majd este 9 órakor ünnepélyes társasvacsora és díjkiosztás a »Korona«-száíIó nagytermében. Tekintetei a magas vendégekre a versenyiníézőség felkéri a meghívottakat, hogy lehetőleg estélyi ruhában és pontosan megjelenni szíveskedjenek. A vei senyre a győztesek részére rengeteg sok tiszteletdíj erkezett be. Gróf Andrássy Sándor, gróf Vay László, Királyi Magyar Automobil Oub, Steau'adr. Síéger György, dr. Orosz Sándor, Vacuum, Oil Comp., Nyíregyháza város, Szabolcsvármegye, Magyar Fiát R.-t., Klár István és meg számosan ajánlottak fei értékesebbnél értékesebb tiszteletdijat. A közönség részére a versenyintézőség autóbuszjáratot indít, amely a »Korona« elől fog indulni reggel 9 órakor a célhoz, azaz a 19. sz. km. kőig, amelynek viteldíja combinálva a belépőjegygyei 2 pengőbe fog kerülni. Az automobilisiák részére autójegyek lesznek kiadva, amely autójeggy.-j 9 óráig a starthoz lehet menni, ezeknek ára 4 pengő lesz. Ugy a startnál, mint a célnát kényelmes buffec le Sz felállítva ugy a versenyzők, mint a közönség felfrissítésére. Ezúttal is felkérjük a közönséget, hogy fenti időpontokat pontosan be artanj szíveskedjenek, mert ezen időn ,imi senkit sem bocsát keresztül a versenyiníézőség. Az Államvasutak igazgatóságának megállapítása szerint Tokaj az egyetlen kiránduló hely, ahová kedvezményes menettérti jegyet adnak a nyíregyháziaknak. A nyíregyházi publikum élénken érdeklődik a tokaji strandfürdő iránt. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Megírtuk t egnapi számunkban, hogy a tokaji strandfürdő megnyílt s ott mintegy 50 darab kulccsal elzárható kabin áll a fürdőző közönség rendelkezésére s hogy a fürdő teljesen körül van kerítve, ugy hogy azok is a legnagyobb biztonsággal érezhetik magukat, akik nem tudnak úszni. A strandfürdő agilis vezetősége, hogy minél kényelmesebbé tegye a kiránduló közönség szórakozását, panziorendszert hozott be, amelynek értelmében a kirándulók négy DIADAL MQ7GÓ Junius hó 15-én és 16-án, szerdán 5, 7 és 9 órakor, csütörtökön 3, 5, 7 és 9 órakor: Reklámfelesé Vidám nagyvárosi történet 7 felvonásban. A detektív tálfos 6 felvonásban. — Főszereplők: Art Acord , Omar a csodáló és Ravi a hű kutya. pengőért reggelit, ebédet és vacsorát kapnak a tokaji Tisza parti Hangya vendéglőben s ebben. a négy pengőben benne foglaltatik a fürdő ára is. A strandfürdő, mely mellett fedett hűs büffé helyiség is van, a Tisza szabolcsi partján a közúti •. híd baloldalán van s á vasúti ál| lomástól néhány perc alatt megj közelíthető. ' A vonat Nyíregyházáról 9 óra j 38 perckor indul Tokajba s on| nan pedig 6 óra 27 perckor Nyíregyházára. A vasúti jegy dija hétköznapon II. o. 3 P. 80 fül. III. o. 2 P 60 fill. oda-vissza, ünnep és vasárnapokon pedig, amikor a MÁV. igazgatóságának rendelete értelmében féláru menettérti jegyet adnak ki, II. osztályon 1 P 90, III. osztályon pedig 1 P 30 fill. oda-vissza. Nyíregyházán igen nagy az érdeklődés a tokaji strandfürdő irint, értesülésünk szerint már a legközelebbi alkalommal igen sokan fognak oda kirándulni. Valódi lenolaj íirnisben őrölt kész festékek Előzetes jelentés: Junius 17, 18, 19, péntek, szombat, vasárnap; Rudolf Valentin Mae MuiTa^, Varsóminden szinben és legolcsóbban § aES^ynái, Luther ucca 6 , Telefon: 245. 2865.?