Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-06 / 102. szám

1927. május 6. JNÍYÍRYIDÉK. 3 nalmakat is kielégítette. A gonddal és kü.ső csínnal készített írásbeli dolgozatokról, a táblán végzett elő­mondás utáni írásukról szintén csak a legnagyobb elismerés hang­ján lehet szólani. Hogy e tanfolyamok eredmé­nyesség tekintetébea a vármegye területén a folyó tanévben szerve­zett 23 analfabéta tanfolyam között feltétlenül az elsők közé lehet so­rozni, az Gábry Bertalan r. kath. tanító, tanfofyamvezető érdeméül tudható be, aki sokoldalú elfog­laltsága mellett is, fáradhatatlan ügybuzgalommal tevékenykedett a tanfolyam sikere érdekében. Az ő megnyerő tanítói modorával a hall­gatóságban megérlelte azt az elha­tározást, hogy a következő tanév­ben megnyitandó továbbképző tan­folyamon a legnagyobb örömmel kész részt venni. A záróvizsgálat befejezte ve/ a hallgatóság ragaszkodását és igaz hüáját Szvatkó Andrásné tolmá­csolta a tanfofyamvezetőnek kere­setlen, de szívből jövő szavakkal' maid a polgármesternek s a fenn­tartó városnak mond köszönetet azért az áldozatkész gondosságért, amellyel a hallgatóságot minden szükséges tankönyvvel és Írószer­rel ellátta. A köszönő szavakra Kardos Ist­ván kuiturtanácsnok válaszol s ki­emeli, hogy a város részéről ho­zott áldozatkészség méltánylása an­nak az erős elhatározásnak, példás kitartásnak és magatartásnak, ame­lyet a hallgatóság tanúsított. ~ Végül Gábry Bertalan mond há­lás köszönetet azért a sok szép és értékes emléktárgyért, amely­lyel a hallgatóság elhalmozta, to­vábbi kitartásra buzdítja a hallga­tókat s Isten áldását kéri munkás­ságukra. E tanfolyam a maga erkölcsi sikerével a folyó tanévben valóban méltó záró akkordja annak a nép­nevelési mozgalomnak, ajmely a város példás áldozatkészsége foly­tán mind szélesebb néprétegeket ölel fel a maga lélektermékenyitő légkörébe. Kedd, május 10. Szerda, május 11. Opera együttes a színházban TRUBADÚR Pillangó kisasszony nyi szőlőjébe, K'ár Sándor uradal­mába, résztvesznek a Kert-mozgó előadásán, 12-én vasárnap megte­kintik a császárszállási uradalmat és Császárszállás állomáson ülnek a vonatra hogy visszautazzanak Kalocsára. A kalocsaiak mindvégig a város és a gazdatársadalom ven­dégei lesznek." A tanulmányútra érkező gazdák részére többen előadást tartanak, így Lipthay Jenő, Horváth Aladár gazdasági felügyelő, báró Buttler Sándor, Klár Sándor, Kardos Ist­ván kuiturtanácsnok, Balogh Gyu­la uradalmi főintéző, Gyurikovics Lajos gazdasági intéző. Szabolcsvármegye főispánja, alispánja, Nyíregyháza város főjegyzője résztvettek a tanyavilág közigazgatásának reformját tárgyaló belügyminiszteri értekezleten. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A belügyminisztériumban meg­indultak a tanyavilág közigazgatá­sának reformjára irányuló munká­latok. A reform egyetemes végre­hajtása érdekében a belügyminisz­tériumban nagyszabású értekez­let volt, amelyen résztvettek dr. Kállay Miklós főispán, Mikecz Ist­ván alispán, Szohor Pál főjegyző is. Az értekezleten Geszthelyi Nagy Lászlónak, a Duna—Tiszaközi Me­zőgazdasági Kamara elnökének, a kiváló gazdaságtudományi irónak előterjesztése alapján tárgyalták a reformot. A tanyai közigazgatásié* formjának lényege az, hogy a ta­nyákon közigazgatási kirendeltsé­geket létesítenek s a leventeintéz­mény felhasználásával megjavít­ják a tanya lakosságának helyzetét, a tanyai közbiztonságot, postai kézbesítést, tűzoltást, általában lé~ nyesen javítják a tanya civilizáció" ját. Hogy erre milyen sürgősen szükség van, elég annak az adat­inak a meggondolása, amelyet Geszt van. Kedd, május 10 Szerda, május 11. Opera együttes a színházban TRUBADUF? Pillangó kisasszony Kalocsai gazdák tanulmányoz­ták nyíregyháza gazdasági kulturáját. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Kalocsáról és vidékéről kisgaz­dök jönnek Nyíregyházára, hogy itt a város gazdasági kulturáját ta­nulmányozzák. A kisgazdák junius 9-én este érkeznek meg és_ a vá­rosi mezőgazdasági bizottság a Gazdaszövetség, elsősorban pedig Nyíregyháza tanácsa gondoskodik arról, hogy a kisgazdák kirándu­lása valóban tanulságos és ma­radandó emlékű legyen. A kirándu­lást Gyurikovics Lajos gazdasági intéző rendezi. A kalocsai gazdák megtekintik gróf Dessewffy Emil királytelekpusztai uradalmát. — Megtekintik a város csor­dalegelőjét, megtekintik Szmo­lár Mihály sulyánbokori gazdasá­gát, visszajövet Antal János gyü­mölcsösét, Nyíregyháza erdőgazda­ságát, a városmajort, Sóstófürdőt, a sóstói szőlőtelepet, Nyíregyháza város nevezetességeit. Junius 11-én, szombaton meg­jelennek a nyíregyházi hetivásáron, kimennek Liptay Jenő híres pazo­Apolló | Piadal Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, méjus hó 5-én, 6-án, 7-én és 8-án LEWIS WALLACE világhírű regénye filmen: BEN HUR Minden idők leghatalmasabb filmje két részben, egyszerre. Rendezte: Fred Nibló. Hámon Novarró a főszerepben. Ben-Hur előadások kezdete: fiiadalhan hétköznapon 5, 7 és 9 óra, lMUaiUÜU vasárnap 3, 5, 7 és 9 óra. RnnllÁhon hétköznapon V<6, 7*8 és 7*10 óra, üpUllUUdil vasárnap V*4, 7*6, ViS és 7410 óra. Mindkét mozgószinházban egyformán felemelt helyárak. Tisztviselöjegyek ráfizetéssel m ndkét mozgóban érvényesek. Diadal | Apolló helyi Nagy László tervezete is fel­vetett, hogy több tanyán temető hiányában a fáradság és költség megkímélése okából te metés nél­kül egyszerűen elföldelik a halotta­kat . Jóleső érzéssel állapítjuk meg, hogy Nyíregyháza város (óval a reform "hivatalos tárgyalása előtt intenziven foglalkozott a tanyai köz igazgatás reformjának kérdésével és erre vonatkozólag a városi ta­nácsnak határozott programmja Megjelente a „Nyíregyházi Útmutató" A nélkülözhetetlen kis köny­vecske ára 50 fillér lesz. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Néhány napon belül egy min­denki számára nélkülözhetetlen kis füzet hagyja el a sajtót. »Nyíregy­házi Utmutató« lesz a címe s tar­talmazni fogja mindazokat a tud­nivalókat, amire a mindennapi élei­ben mindenkinek szüksége van.— Benne lesz a kisvasúti és nagy­vasúti menetrend és viteldijszabás, autótaxi és bérkocsi viteldijszabás, teherszállító talyigás viteldijsza­bás, pósta és távírda tarifák, anya­könyvi és útlevél dijak stb., stb. Már ebből a pár szóból is látha­tó, hogy a »Nyiregyházi Utmuta­tó« valóban az lesz, amit a neve is mutat. Útba fog igazítani min­denkit, aki utazni akar, vagy sof­főrrel, bérkocsissal, teherszállító talyigással van nézeteltérése a vi­teldijat illetőleg, a postai tarifa la­birintusában biztosan eligazít, ut­levélügyekben felvilágosítást nyújt, hangversenyek, táncmulatságok rendezésének szabályait tartal­mazza és még sok mindent, amire az embernek szüksége lehet. Ára mindössze 50 fillér lesz s igy azt bárk i megveheti. A »Nyiregyházi Utmulató«-ba hirdetéseket a Jóba-nyomda és az Ujságbolt vesz fel. Dr. Ecsedi István egyetemi magántanár előadása Török­országról a Leánykálvinenm­ban. A helybeli Leánykálvineum teg­napra hirdetett előadását közbejött akadályok miatt nem Hegyaljai Kiss Géza ref. lelkész tartotta, hanem dr. Ecsedi István debre­ceni egyetemi magántanár, ki ta­valy nyáron törökországi útjáról hozott friss benyomásait mondta el megkapó elevenséggel, közvet­lenséggel, bemutatva a helyszínen felvett 70 drb. szebbnél-szebb fény­képeit és a bejárt terület térképeit. Előadása, mely történelmi, föld­rajzi és ethnographiai érdekessé­gekről szólott annyira intim és szines volt, hogy e másod magá­vat tett utján szerzett tapaszta­latai, élményei elmondásával ál­landóan ébrentartotta szép számú hallgatói figyelmét, eredeti, jóizü humorával mindvégig szórakoztat­ta közönségét úgyannyira, hogy a több mint egy óra hosszáig tartó tanulságos előadás befejezéséről sajnálattal vettek tudomást a je­lenvoltak. — Kár, hogy nem ér­tesülhetett idejében a Nyirvidék e látványos és minden tekintetben élvezetes utazás előadásáról, hogy hírül adhatta volna mindazoknak, kik a Kálvineum szerdai szokásos szórakoztató és tudományos elő­adásait oly nagy érdeklődéssel és szeretettel keresik fel. A Leány­kálvineumnak ez iskolai évben utolsó előadása jövő szerdán (má­jus 11) délután 5 órakor lesz, ami­kor Hegyaljai Kiss Géza ref. lel­kész beszél a nagy fejedelemasz­szonyról, Lorántffy Zsuzsannáról, melyre már most felhívjuk az ér­eklődök figyelmét. BUTOB szükségletét megbízhatóan és olcsón müeh Jenő bútoráruházában, Vav Ádám­utca 8. szerezheti be. Nagy választék Pontos kiszolgálás. Alapítva 1903. Telefca: 234. 3391*2

Next

/
Oldalképek
Tartalom