Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-26 / 119. szám

jtáfRYIDBE. 1957. Május 25. Egészen a gyökeréig kell felkutatni a klinikák szállítási panamáját, ezt sürgeti a nyugtalankodó, becsületes magyar közvélemény, amely elámulva hallja és olvassa az egyik kellemetlen leleplezést a másik után. Nem csoda, ha ez a klinikai panama már a képviselőházban is szóba került, amikor az egyik ellenzéki képviselő felszólította a kormányt a purifikáló eljárás megindítására mindenre és mindenkire való tekintet nélkül. A miniszterelnök válasza, amelyet erre a felszólításra adott, megnyugtathatja a kadélyeket, mert határozottan kijelentette, hogy a rendőrségi nyomozás lezárása után az ügy a független magyar bíróság elé kerül s a kormány el van szánva, hogy a vizsgálatot végig viszi, bárhová vezet az, és bárkivel szemben is kell eljárni. A miniszterelnök felvetette továbbá azt a kérdést is, hogy miért léptek fel közéletünkben ezek a sajnálatos jelenségek, amelyek a régi Magyarország idején alig voltak ismeretesek. Az okot a középosztály súlyos gazdasági helyzetében találta meg, amely melegágya lesz a bűnnek s a kisebb ellenálló képességű egyéneket tisztességtelen vagyonszerzésre ragadja. A közvélemény megnyugszik — ismételjük — a miniszterelnök válaszában s főleg meg fog nyugodni akkor, ha azt látja, hogy a büntetés kérlelhetetlenül lecsap mindazokra, akik haldoklók és betegek élete és egészsége árán jutottak illetéktelen hasznokhoz. Igaza miniszterelnöknek az a megállapítása, hogy a középosztály súlyos helyzetben van, de csodálatos, hogy a panamák hősei majdnem mindig azok, akik a középosztály | átlag nívójához képest ragyogó I helyzetben vannak s igen sokszor több helyről húznak jelentékeny fizetéseket. Miért nincs meg éppen azokban az erkölcsi ellenállás, akiknek a helyzete sokkal könynyebb s miért van meg azokban, akik iszonyú gondok között töprengenek a ma és holnap problémáin. A helyzet beteg volta sürgős és kimeletlen beavatkozást igényel, mert kiszámíthatatlan lehet ez az erkölcsi rombolás. Nem akarjuk most névszerint felsorolni az utóbbi esztendők, sőt csak az utóbbi két esztendő rettenetes panamáit, Az utóbbi időben sokat panaszkodjak a falu és a vidék kötelességtudásának és lelkiismereti nívójának romlásáról s ezzel kapcsolatban önkényt felvetődik a kérdés, vájjon nem az-e az oka a széles nemzetfenntartó rétegek lanyhaságának, hogy szinte hónapról-hónapraazt • kell olvasniok, hogy piszkos dol- ! gokat követnek el s a büntetés sokszor csak későn csap le a bűnösökre. Ezt a rákfenét, amely a nemzet ellenálló erejét pusztítja, ki kell irtani a haza jövőjének érdekében. Magyarországnak nem szabad a panamák melegágyává lesülyedni. Akiben nincs elég ellenálló erő, hogy az ördögi kísértéseknek ellenálljon, az tűnjék el a becsületes emberek sorából a börtönök fenekére. Hiszen könnyen arra vezethet bármiféle oda nem való szempontnak az érvényesülése, hogy az emberek lassankint ugy fognak gondolkodni, hogy miért legyek én szegény és becsületes, mikor lám ez ezt és ezt csinálta s olcsó áron menekült meg. Ennek a lehetőségnek gátat kell vetni, kerüljön bármibe is s ezt várja és sürgeti a becsületes magyar emberek közvéleménye. A gazdák értékesítési akciója nem iránynl a legitim kereskedelem ellen. Kállay főispán elnökölt a mezőgazdasági kamara értékesítési ankétjén (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Az Országos Mezőgazdasági Kamara kezdeményezésére megindult egy akció, amely célul tűzte ki a mezőgazdasági termények értékesítésének uj megszervezését olyan irányban, hogy abban az agrár érdekek az eddiginél nagyobb arányban legyenek képviselve. Az Ország valamennyi Mezőgazdasági Kamarája tartott már e kérdésben ankétot és a legutolsó ankétot Debrecenben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara tartotta meg vasárnap délután 3 órakor az érdekeltek bevonásával. Az értekezletet Kállay Miklós dr., a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke nyitotta meg. Beszédében utalt arra, "hogy a mezőgazdasági termények értékesítésének ui megszervezése azért fontos, hogy a jövőben a gazdaérdekek védelmében eredményesebb munkát végezhessenek. Lehetetlen, — úgymond, — hogy a magunk és a mások munkájával, verejtékével termelünk, nem tudni kinek; lehetetlen, hogy a buza, amint kikerül a cséplőgépből, idegen kézbe jutva, nem tudjuk mi lesz vele és nem tudjuk útját a magunkl érdekében befolyásolni. Oda kell vinni a gazdát, hogy tájékozva legyen a kereskedelem útjáról és ne kegyen védtelen. Ez a mozgalom nem irányul a fegitim kereskedelem ellen, ezt én mondom, akt vallom, hogy a kereskedelem szorosan össze van kötve a termelővel és kívánom is, hogy legyen a jövőben is. A szövetkezetek célja, hogy ott legyen a gazdaérdekeknél lábhoz tett fegyverrel és csak akkor venni fel a fegyvert, ha a kereskedelem letérne a legitim útról. Beszéde végén üdvözölte a messze vidékről összegyűlt földbirtokosokat, az érdekeltségek képviselőit. Az elnöki megnyitó után Rácz Lajos, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara igazgatója tartotta meg beszédét. A mozgalomról szólva kijelentette, hogy csak az őszinte jószándék vezeti őket és a rosszindulat mondhatja, hogy az akció kereskedelemellenes. Dr. Serbán Miklós az Országos mezőgazdasági Kamara képviseletében beszélt. Mi azt akarjuk elérni, úgymond — hogy megszűnjön a rólunk és nélkülünk való döntés az értékesítésnél. Szükséges a gazdák informálása a piaci viszonyokról és ellenőrzése a szerződések megkötésének. Mi fel akarjuk fegyverezni a gazdákat, hogy a kereslet és kínálat harcában ne legyenek védtelenek. Szuchányi Ferenc kamarai alelnök kívánatosnak tartja, hogy- a gazdaérdekeltségek a tőzsdebiráskodásban képviseletet nyerjenek. Eszenyt Ernő felszólalásában a burgonya, különösen a vetőburgonya vasúti szállítási kérdésével, majd a kartellekkel foglalkozott. — Rámutatott arra, hogy a vasút tarifapolitikája nem elősegíti, hanem gátolja a termelés fejlődését és drágítja a piacot nagy mértékben. Indítványozta, mig a tőzsdeA mai női tipns. Irta és a nyíregyházi Mansz knlturestjén előadta dr. Rakovszky Irán volt belügyminiszter, Nyíregyháza város országgyűlési képviselője. II. Vessük össze a különböző világtörténelmi korszakok örök nevet szerzett asszonyainak szerepét az illető korok műveltségével és világfelfogásával, s azt fogjuk találni, hogy a történelem azoknak a nőkne'k a nevét hagyta ránk, akik koruk kultúrájának ideális elemeit a legtökéletesebben tudták megtestesíteni. A görög amüvészietet tartotta az Istenek legnagyobb adományának és ezlért azt a nőt tartotta a legnagyobbra, aki ezen a terrénumon tudott neki legtöbbet nyújtani. A római királyság és köztársaság korának társadalma a család egységén épült fel, ezért a legkiválóbb családanyákat vette körül tisztelettel. A római császárság, a tűzzel vassal való absolut imperializmus korszaka, a zsarnoki természetű, hatalmas nőket rajongta körül. A kereszténység aszkéta első századai az önmegtartóztató tisztaságot tartotta a nő legideálisabb jellemvonásának. Az újkor tülekedő, küzködő, szétszakgatott, egymással harcoló népe viszont azt a nőt tekintette nagynak, aki ezekben a küzdelmekben eszével, bátorságával és határozottságával részt vett. Az utolsó évszázad pedig, amelyik a tudományok és ismeretek hallatlan méretű fejlődésével és terjedésévei teremtette meg az uj világot, a nevelés munkájában kiváló nőket állította a legmagasabb piedesztálra. Azt mondhatnánk tehát, hogy egy-egy korszak a nagynak tartott nők jellemén keresztül saját lényét tükrözteti vissza. Nem tudjuk már, — rég letűnt évszázadokról lévén szó, — hogy valóban ezek a nők voltak-e abban a korban a legnagyobbak és a legnevezetesebbek. Abból azonban, hogy az ő tetteiket jegyezték fel, az ő nevüket övezték glóriával és őket állították követendő példaképen az utódok elé, abból arfa kell következtetnünk, hogy abban a korban éppen az általuk képviselt női tulajdonságokat tartották legnagyobbra s ezért lettek ők a legemlegetettebb, a leghíresebb és ez áltai történelmi alakokká. Most már viszont ha azt tudjuk, hogy bizonyos korokban melyikvolt az ideális nő, akkor bizonyos fokig arra is következtethetünk, hogy a többi nő, ha nem is volt ilyen, de legalább ilyen igyekezett" lenni. Mert, mi tagadás benne, a nőnek akár az ókorban, akár a legmodernebb századokban mégis csak az lesz a törekvése, hogy tessék. Tetszeni pedig elsősorban azokkal a tulajdonságokkal lehet, amelyeket a közvélemény nagyra tart. Minthogy pedig a nő, ha akar valamit, azt rendesen — ha nem egészen, hát félig — el is éri, valószínű, hogy az asszonyoknak mindenkor sikerült többé-kevésbbé az akkor éppen ideálisnak tartott női jellemhez hasonlóvá lennie. Ha pedig sokan főbb vonásokban hasonlítanak egymáshoz, létrejön a típus,. Ha tehát most a^ előbb felvetett kérdésre, hogy van-e női típus, válaszolni akarok, bátran kimerem mondani, hogy minden kornak igenis meg volt a női típusa s a női tipus főbb vonásait a történelem altal 'idealizált női jellemek adták meg. Az már más kérdés, vájjon a tipikus nő ütötte-e bélyegét az illető korra, vagy a kor teremtette a nőket olyanokká amilyenek voltak. A nő állítólag tud alkalmazkodni, én tehát hajlandó vagyok elfogadni azt az érvelést, hogy ínem a kor alkalmazkodott a maga női típusához, de a nő alkalmazkodott a korhoz. Viszont azonban a nő, - mint tudjuk — rendesen ugy alkalmazkodik, hogy az történik, amit ő akar. Ezért azután az is lehetséges, hogy ezeknek a koroknak a jellegzetes vonásait mégis valahogy a nők hozták létre ugy, hogy a férfiak nem is tudták» a nők maguk sem voltak tisztában vele. Azzal a 'belső erővel, ameiylyei az igazi nő hatni tud, irányították a világot és termékennyé tették a kulturát. Minden kulturkorszak megteremtette a maga női típusát, de viszont a női típus hozzájárult a kulturkorszak kialakításához is. "Most végre megérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol egyenesen szembe kell néznem azzal a kérdéssel, amellyel felolvasásom foglalkozik. Választ kell adnom arra, hogy milyen a mai női tipus? Az előbbi fejtegetések aiapján, könnyűnek látszik'a felelet. Praktikus korban élűink s haj a nő alkalmazkodik jellemével a korhoz, a jelenkor típusa a praktikus nő. Hiszen manapság minden a praktikum körül forog. Az embereket aügJalig aszerint különböztetik meg, hogy mi van bennük, jellemükben, szivükben, lelkűkben, de egyszerűen azt kérdezik mit tudnak két könyökkel, vagy két ököllel a társadalmi tülekedésben elérni. Állandó harcban ánunk, melyet telefon, autó, motorbicikli, repülőgép segítségévei folytatunk és izgatottan lessük az ujabb nagyszabású találmányokat, amelyek valamely uj praktikus eszközzel kurtítják a távolságot és tágítják az időt, hogy még gyorsabban, még többet tudjunk tenni, rohanni, — mind gyakorlati célok szolgálatában. Természetes, hogy ebben a korban a nőnek is a praktikusság és a gyorsaság felé kell törekedni. Mintha ez a praktikusságra való törekvés a külső formákban is megnyilatkoznék. A rövid haj és a rövid szoknya állítólag szintén a praktikus életnek tett engedmény. Én ugyan emlékszem anyáink korára, amikor aki tehette, annak bokáig ért a haja. Akkor a konty fáradságos felrakása után jelentek meg anyáink a reggeliző asztalnál, reggel 7 órakor. A mai praktikus nő levágatta a haját és előtűnik az öltözőszoba rejtekébői ugy 10 óra körül. Hetenként néhányszor pedig a fodrászhoz is el kell menni, hogy elkészüljön a rövid frizura, amelynek állítólag egyedüli célja az idővel való takarékoskodás. Én elismerem, hogy azok a derék kis szorgalmas lányok, akik reggelenként sietve szaladnak az egyetemre, vagy az irodájukba' ma csakugyan nagyon hamar elkészülnek a reggeli frizurával. De viszont emlékezzünk vissza arra is, hogy ezek a derék jó kis elfoglalt teremtések, milyen csodálatraméltó villámgyors mozdulattal tudták a kontyukat a fejükre felerősíteni, a férfiak előtt mindig homályosnak maradó okokból a fogaik között elraktározott egy néhány hajtűvel és azután sietni a dolguk után azelőtt is. Ilyen körülmények között alig hiszem, hogy a rövid haj okvetlen a mai női tipus praktikus mivoltának a kifejezője lenne. Becsületesen megvallom azonban, hogy én nem vagyok ellensége a növid hajnak... azoknál, akiknek jól áll. Értsenek belőle azok, akiknek nem áll jól.