Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-07 / 79. szám

4 JSÍYÍRYIDEK, 1927 április 7. Rövid hírek. A miskolci szinügyi és pénzügyi bizottság ötezer pengős kölcsönt szavazott meg a színháznak. A bankjegyforgalom a legutolsó kimutatás szerint 50.7 millió pen­gőre emelkedett. A kormány uj rendelettel szabá­lyozta az állami és vármegyei al­tisztek és szolgák szolgálati viszo­nyát és beosztását. Miskolc városa mozgószin házat akar létesíteni. Az oláhok Besszarábiában szob­rot emelnek Mussolininek. A megszállott Biharvármegyének 34 millió leüt kell fizetnie Csonka­biharvármegyének az átvett gyárak és más vagyonhányad után. Csak ősszel kerül a képviselőház elé az uj sajtótörvény . Zalaegerszegen a gimnáziumban játékóra közben az elröpült disz­kosz életveszélyesen megsebesí­tette Kovács Gyula III. osztályos tanulót. Szeged városa 50 százalékos se­gélyt ad a nyugdijasoknak. Az uj fővárosi törvény felére csökkenti a törvényhatósági bi­zottság tagjainak számát és rész­letesen intézkedik az ügyvitel, va­gyonkezelés és az önkormányzat ellenőrzéséről és felelősségéről. A belügyminiszter utasította a törvényhatóságokat, hogy közbe­tétjeik után nem igényelhetnek na­gyobb kamatszolgáltatást, mint leg­feljebb 4 százalékkal nagyobb ka­matot a Nemzeti Bank rátájánál. Bethlen miniszterelnök külön bi­zottságnak adta ki a Duna - Tisza csatom atervét. A létfenntartási költségek 8 szá­zalékkal nagyobbak, mint békében, a kereset pedig 50 százalékkal ki­sebb Magyarországon. Amerika és Anglia utasította alattvalóit, hogv hagyják el Pekin­get és egész Észak Kinát. A román király utolsó órái. A román király állapotáról ismét ellentétes hirek érkeznek. Bukarestből érkezett párisi jelentés szerint a király urolsó óráit éli, mig a bukaresti hivatalos jelentés a király javulásáról számol be. Diadal Mozgó Április hó 6-án és 7-én, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Kapitány Kalandordráma 2 részben, 12 felv.-ban. Ffőszerepbes: Gábriel Gabrio a „Nyomorultak" főszereplője. Ml VAN A KORONATANÚVAL? Burleszk 2 felvonásban. Mőzetes jelentés; Április 8, 9, 10, pénteken, szombaton és vasárnap; Ibolpafaló Harry Liedtke. Harapófogóval húzták ki a szomszédok indák András lapockájából az öt és tél centiméter hosszú késpengét, amely egy véres éjszakai támadás következtében törött belé. (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Mint amikor a deszkából a mé­lyen beszorult szeget a harapófo­gó segítségével nagy erővel ki­rántják, akként vették ki harapó­fogó segítségével a szomszédok Hudák András nyíregyházi talyigás hátából azt az öt és fél cm. hosszú késpengét, amelyet egy korcsmai veszekedés után 'döftek a lapoc­kájába. Hudák az örökös földeken lakik és a minap egy este betért a Raducziner korcsmába. Vele volt társa, Gyurcsán Pál taligás is. A korcsmában összekerültek egy Barát József nevü emberrel, aki szintén másodmagával mulatozott. Szóváltásba elegyedtek vele és Hudák csakhamar látta, hogy ve­rekedés lesz a dologból. Minthogy békés természetű jó ember, nem akart botrányt okozni és Gyurcsán­nal együtt eltávozott a korcsmából. A sötét utcában csakhamar észre­vették, hogy Barát és társa köve­tik őket. Mikor Barát József utói­érte, hátulról teljes erőből beleszúrt Hudák Andrásba. A kés nemcsak hogy mélyen behatolt, hanem a jobb lapockájának felső szélén be­letört a penge. Hudák ugy vitte haza hátaban az ellenséges kés pengedarabját, mint ama Detre a homlokába fúródó hun nyilat. A sérültet dr. Gergely orvos ré­szesítette első segélynyújtásban és a penge eltávolítása céljából a sebe­sültet beutalta a kórházba. Hudák azonban otthon áthivatta két szom­szédját és megkérte őket, nézzék meg, mit lehetne tenni a hátába tört késdarabbal. A szomszédok nekifogtak és egy- harapófogó se­gítségével kihúzták a péngőt. öt és félcentiméter hosszú késdarab került elő. Barát ellen megindult az eljárás. A Bőripari Sport Egyesület uj névvel alakult meg, ezután: Nyiregyházi Össziparosok Törek­vés Sport Egyesülete lesz a neve. Nyíregyháza. (A »Nyirvidék« tu­dósítójától.) A Bőriparosok Sportegyesülete népes gyűlést tartott az Ipartestü­let helyiségében és elhatározta, hogy erősen fejlődő, a nyíregy­házi iparosság mind szélesebb réte­gének figyelmét felkeltő, nagy jö­vőjű iparossportegyesületének ke­reteit kibővíti. Az eddigi elnevezés egy szakma iparossainak tömörü­lésétjelezte, most már a névben is kifejezésre kell juttatni, hogy az iparosság nem szakma szerint, ha­nem a maga egyetemében tömö­rülni kiván a sport zászlója alá. De az az elv is vezette az újjá­alakulás gondolatát, hogy sokan fel akarják eleveníteni a Törekvés néven egykor virágzó sporttevé­kenységet kifejtő egyesietét. Ezért a közgyűlés elhatározta, hogy Nyiregyházi Össziparosok Törek­vés Sport Egyesülete néven alakul ujjá. Az egyesület kibővítését és az uj nevet nagy örömmel fogad­ták az iparosság legszélesebb ré­tegeiben. Biztosra veszik, hogy ez az uj területeket és tömegeket be­szervező egyesület a leghatározot­tabb támogatásra ta'ál és rövidesen hatalmas aktivitásról tesz tanúsá­got. Az egyesület Sikorszky Ist­ván ipartestületi főfelügyelőt vá­lasztotta elnökéül, aki nagy agili­tással fogott hozzá az egyesület ügyelnek vezetéséhez. Szilárd a borárak irányzata. A Borászati Lapok irja: A nagy­kereskedelem az elmúlt héten sem volt élénkebb. A borárak ugy a nagykereskedelemben, mint a ter­melők kezén szilárd irányzatot mu­tattak A belfogyasztás gyenge, sőt az utolsó héten visszaesett. Amit ifőleg a pénzhiány befolyásol káro­san. A vidéki borkészletek azon­ban erős csökkenést mutatnak. Ki­vitelünk továbbra is stagnál. Vidékről a következő jelentése­ket kaptuk: Balatonfüred• kereslet szünetel, kínálat közepes, eladatott 20 hl. 12.5 Malligand-fokos, literenkint 10.4 pengő. Pócsmegye,-: kereslet, kínálat szünetel eladás nem történt. Dömsöd: szünetelő kereslet és kínálat mellett eladatott 100 hl. 10.6 Malligand-fokos, literenkint 64 fillérért,' 10 hl. 11 fokos lite­renkint 76 fillérért. Csengőd: kereslet, kínálat szü­netel, eladás nem történt, egy na­gyobb tételű bor vár vevőre. Badacsony: élénk kereslet és kö­zepes kínálat mellett eladatott 26 hl. 13.5 fokos 1.08 pengő, 80 hl. 10.5 fokos 1925-ös bor literenkint 80 fillér, 10 hl. 11 malligandos ujbór 85 fillérért, 45 hl. 14.5 Malligand-fokos literenkint 1.12 pengő, 12 hl. 16.5 fokos, igen édes, literenkint 1.48 pengő, 25 hl. 12.5 Malligand-fokos literen­kint 1 pengő. Bátaszék: közepes kereslet és kínálat mellett eladatott 50 hl. 9.5 Malligand-fokos 68 fillérért ki­sebb tételek, 10—11 fokos 76—80 fillérért, 50 hl. 11 fokos literen­kint 80 fillérért, állomáson vagon­ba rakva. Szentmartonkáta: közepes keres­let és szünetelő kínálat mellett el­adás nem jött létre, kisgazdáknál készlet nincs. Pécs: közepes kínálat és keres­let mellett eladatott 100 hl. 13 Malligand-fokos fehér vegyes bor 1.12pengőért . __ (*) Turautakra 503-as uj Fiát­autó km.-ként 40 fillérért megy, megrendelhető Csépánynál. Telefon 456. 1786 AJTÓ, ABLAK, BÚTOR és mindennemű faírn, parkette, hajópadló etc. a legjobb kivitelben és legelőnyösebben Oláh E. Zsigmond faipari vállalatánál szerezhető be, — Szeotmihályi-út 1. szám. — Telefon : 4 59. sz m. Volt Ajtó-, Ablak-, Bútorgyár. 1877 hallatlan olcsó árban vásárolhatja bútorait az 52 év óta ismeretes szakképzett Suhanese cégnél, hol óriási választékban a legfinomabb bútorok és mindenemü lakberendezési cik­kek kerülnek eladásra. bútorgyáros Üzlet: Kállói-utca 4. Műhely: Nádor-utca 11. Telefon: 319. 1890 Prohászka Ottokár holtteste Székesfehérváron van. Prohászka Ottokár püspök holt­testét tegnap délután Székesfehér­várra szállították és itt az ifjúság és egyesületek tagjai sorfala kö­zött vitték a székesegyházba. A székesegyházoan díszes ravatalra helyezték és a koporsó mellett egész éjjel cserkészek állottak díszörséget, a kongregalisták tag­jai pedig kórusokban váltották föl egymást, hogy felváltva őr­ködjenek a nagy halott felett. (MTI) — Német tanfolyam. Fdvé etnek egész iskolai éven át kezdők és ha­ladók, tetszésszerínt egyénenkénti, vagy együttes oktatásban, alapos módszerrel. Heti 2 lecke tandíja havonként 8 pengő (Virág-utca 8. Udvari lakás.) í ImFoTI KISKAPTAR Április 7. Csütörtök. Róm. kath. Hermann. Gör. kath. György. Prot. Hermann. Izr. Nisan 5. Diadal Mozgó: Rascasse kapi­tány, kalandordráma 12 felv. és Mi van a korona-tanuval 2 felvonásos burleszk. (5, 7 és 9 órakor.) Városi Mozgóképszínház: Faust, Goethe halhatatlan remekmű­ve filmen 10 felv. Emil Jan nings főszereplésével és Élje­nek a múmiák-'• Tinta Matyi kalandjai, [Jfa Hiradó kisérő műsorral (5, 7 és 9 órakor). Apolló Mozgó: A szent hegy. filmrapszódia előjá'.ékkal 8 fel­vonásban (5, 7 és 9 órakor). Egész héten át az Osgyáni és Tö­rök-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. Városi gőz- es kádfürdő: nyitva reggel 6 órától. A gőzfürdő kedden és pénteken csak nők részére van nyitva. Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—13 óráig. Gyurkó Pál festőművész kiállí­tásának megnyitása a város­háza nagytermében (d. e. 10—1, d. u. 3—6 óráig). Vásárok jegyzéke: Nyíregyházán mindén szomba­ton állat- és kirakodóvásár. Április 7-én, csütörtökön. Állat és kirakodóvásár: Császár, Li­get (sertésvásár bizonytalan), Ónod, Pacsa (sertésvásár bi­zonytalan), Pápateszér. Április 8-án, pénteken. Állat- és kirakodóvásár: Csenger, Mike (sertésvásár bizonytalan), Nagyhalász. Kirakodóvásár: Szentkereszt.. Április 9 én, szombaton. Állat" vásár: Dévaványa, Mindszent.

Next

/
Oldalképek
Tartalom