Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)

1927-03-09 / 55. szám

rJíYÖwrrofeK 1927. raircius 9. Egy párisi taonlmáoynt reminiscenciája. Irta: Huszthy Klainik Jolin. I Indulás.. Páris a modern lelkek Mekká, ja, hova életében legalább egyszer zarándokol el áz igazhivő, hogy leboruljon a kultura, az élet és a szépség örök forrásainál. Mintha valami delejes kör venné körül, melynek sugárzása eléri úgyszólván a föld minden halandóját. Beszélünk, hallunk, vitatkozunk róla. Titkos irigységgel gáncsoljuk hibáit és vágyódunk utána a lélek sóvárgó nosztalgiájával.. Páris! Vájjon milyen lehet tündéri fényével, örökké zsibongó vidám nevetésével, kincseivel, apacsromantikájával? Milyenek ott az utcák, a házak, milyenek az emberek? A föld £s a levegő, minden, ami a csodás metropolis atomjait képezi? E kérdésekre szeretnék megfelelni, ugy, ahogy a magam szemével láttam egy nyári tanulmányut alkalmával.. Sokan jártak Párisban. kik jobban hozzáférkőztek a város belső életéhez, kiknek talán élénkebb és színesebb impressziói vannak, mint az alább következő cikksorozat megfigyelései, ezeknek tegyen szabad közbevetnem, hogy én szerény képességeimhez mérten főképpen azoknak irom le uti élmé; nyeimet, akik bár vágynak ismerni Párist és a hozzá vezető ut szépségeit, de különböző gátló körülmények folytán még nem juthattak el hozzá. 1926. junius 9én reggel 6 óra után a Keleti Pályaudvar előcsarnokában izgatott, csillogó szemű társaság gyülekezett. A Mefhobegyik vezető tagja buzgó figyelemmel leste az érkezőket, kik látcsővel, plédekkel fölszerelve állottak meg az ajtóban és tétován nézegettek körül. — A párisi csoporthoz tartozik? — kérdezte a diák és a gyors bólintásra már kalauzolta is az yjonnan 'jöttét az ismerkedő, zsibongó csoport felé. — Páris.. Mikor érkezünk? A vizumok megvannak? Bécsnél át kell szállani? — hallatszott a sok aggodalmaskodó kérdés. Ugy félhét fele kiosztották ' a E

asszu okat és a részvételi jegyeket. Itána az utibőröndöket kézbekapva tódult ki a népes csapat a rezervált vagon felé. Elhelyezkedtünk. A III. osztályú kocsi egyszerre tele lett jóked'ü zsongással, nevetgéléssel, melyben lassan, az elhelyezkedés esélye szerint szövődni, alkudni, kezdtek a kisebb érdekcsoportok. Mellénk pesti tanárnők kerültek, most a növendékek röntgenszemétől távol, maguk változtak lármás iskoláshaddá. Az előttünk tevő padban egy mama izgult, legidősebb tagja a csapatnak, ki féltett, nagyon csinos egyetemista lányát kinyát kisérte. Kétségbeesve tördelte a kezét, mert a hordár még most sem hozta elő a csomagjaikat. — Ez borzasztó! — lihegte szörnyű aggodalommal — az a gazember még mindig nincs! Azóta biztosan kinyitotta a hőröndöket. Pénz is van benne, drága ruhák, minden! Hallatlan, hisz van ideje! Ezek a lányok az okai — villant a szeme kislányára és annak barátnőjére, kik restelkedve mentegetőztek. — Ugye, mondtam, hogy kap. játok fel ti is a koffereket, ugymint més, most neal yo'nia ez a'kel. lemetlenség. « Végre előkerült a szegény öreg hordár is, ki el nem tudta képzelni, hogy miért üdvözli az egész fülke iolyan kitörő örömmel. Az izgatott mama mellé került még Ida, a bájos, fitosorru bubifrizurás medike (ki mellesleg a Felvidék egyik legnemesebb . nőpoétája), Lali, a iányosarcu, kicsit nyegle, de azért kedves kis közgazdász ,két török diák, kik közül az egyik lángeszű nyelvtehetség és még néhány elmosódottabb, jelentéktelenebb «statiszta utas». Hét órakor hosszú, ünnepélyes füttyszóval indult el a vonat Bécs felé.. Mindnyájan meghatódtunk kissé, amint Pest ismert háztömbjei elmaradoztak szemünk előtt. Oly furcsa volt. Az a sok-sok illúzió, amit magunkkal viszünk, amely ptt fénylik a lelkekben, tekintetekben, vájjon milyen is tesz a valóságban? Páris, te tündérszép, vájjon megérdemlede a feléd rohanók remegő és meghatott szivdobbanásait? Hogy a váltók erős zökkenői elmaradtak,. kÖve-k^Clt az általános bemutatkozás.. Ez nem ment minden humor nélkül. A férfiak libasorban bukdácsoltak a szakaszokban kényelmesen ülő hölgyek elé. *Az első, egy félénk, szégyenlős diák, mialatt nevét mormolva kezet nyújtott, egyensúlyt vesztve szépen bele is ült Izának, a legpajkosabb kis tanárnőnek az ölébe. Általános nevetés közben tápászkodott fel szegény és igyekezett minél előbb kámforrá válni.. Utána karonfogva jött két fiu. Meghajoltak és az egyik bemutató mozdulattal érintette meg a másikat: — Hölgyeim, bocsássanak meg, de sejtelmem sincs róla, hogy hivják. Majd vezetőnk, egy kedves gimnáziumi igazgató jött, ki most , utazót

1 17-edszer Párisba. "Ragyogó mo" sollyal kezelt mindenkivel és a végén stentori hangon kiáltotta: — Mindenki bizalommal forduljon hozzám. Szakállamat direkt ez alkalomra leborotváltattam. Mire a szemfüles Iza nem mulasztotta el visszavágni: — Kérem, minden alkalommal odaképzeljük. r Majd a sor vége felé a két klinikai orvos jött, kik változatosság kedvéért nem mondták meg a nevüket. csupán szerény mosollyal [filézték egymás felé mutatva: — a barátom.. Végre a bemutatkozás általános izgalmai után megkaptuk a kes»t

m»»

mMnnmmun keny selyem nemzetiszínű szalagokat, a «csoport egyenruháját)), ahogy valaki megjegyezte. A bemutatkozásnál pórul járt jogász még mindig füléig elpirulva bajlódott a kis jelvénnyel, melyet végül is fordítva tűzött fel. Barátja figyelmeztette : — Te, olasznak néznek. Mire a szemfüles Cali gonosz elnézéssel legyintett: — Hagyd csak. Legalább nem m| ránk hozza a szégyent. Ezt a megjegyzést inra általános hahota honorálta. Egy órával ezelőtt még teljesen ismeretlenek voltunk, de a közösség, a társadalom szelleme alig egy óra multán bevonult hozzánk. Már keletkezőben voltak a rétegek. Már kiválott a szellemes, mulattató és a balek, a szoknyavadász és a tipikus, tanulmányuti stréber, az elkényeztetett bálkirálynő, ki az útban a flörtök ujabb lehetőségét látja, a mai idők diákkisasszonya, ez a közvetlen fellépésű, bátor» önálló tipus és a különcködő, magát minden áron feltüntetni akaró áltudós, ki ajkbiggyesztve, látható lenézéssel fogadta az ifjúság és jókedv eruptív kitöréseit. A diplomások és a diákság közé aláreszkedett a láthatatlan üvegfal.. Emezek pénz hellyett a dlerü;, a naivitas és a rajongó hit csillogó meleg gyöngyeit csörgették zsebükben. Mig a meglepettebbek, kiket jnár a háború is végigkaszabolt, józanabb szemmel figyelték, méregették egymást, mielőtt belefogtak volna bizalmasabb mondanivalóikba. Bécsben a már szövődő kapcsolatfonalak újra-elszakadtak A Pesten hallott jóslás, sajnos, valóra vált. Nem kaptunk közvetlen kocsit. Át kell szállnunk. Podgyászok cipekedés, izgatott rohanás, míg végre elhelyezkedtünk a kocsiban. A mi szakaszunkba ezuttal két bájos gyógyszerésznő került, majd egy testvérpár, kik közül az egyik francia szakos tanár, a fiatalabbik pedig egy szerény, zavarában örökké piruló kis teológus volt. A társaság lelke és mlattatói az egyik doktor és e^y világot járt, elegánciájával és kellemes modorával kümm lönösen feltűnő mérnök volt. Végül mindannyiunk kedvesen zsarnokoskodó pátrónusa az agglegény tiszteletes bácsi pakolózott fel, ki Franciaországon kívül egész Európát, sőt Afrika északi partjait is bejárta már.. Végig az uton és később párisi tartózkodásunk alatt ő ügyelt testi-lelki épségünkre, gondoskodott rólunk, korholt bennünket és ugy ahogy összetartotta az ő szűkebb kis «családját». A másik szakaszt most is régi szomszédaink foglalták el: az örökké aggódó, kényelmét féltő marnia védenceivel. A kocsi hangos volt most piár a viccektől és sziporkázó szellemességektől, melyekkel az újdonsült barátok és barátnők egymást kápráztatták. Egy órakor kaptuk az ebédet (melyért a vonat legelején lévő- étkező-kocsiba kellett elbukdácsolnunk.. A robogó, ide-oda ugráló kocsisoron egyensúlyunkat vesztve bizony mindannyian szerzünk egykét hatalmas ütést fejünkre, könyökünkre. De oda se neki! Közvetlen az étkezőkocsi előtt áthaladunk a mahagónifával ?s pávakék, préselt mokettel bélelt hálókupén. Mindannyian egy kis irigy sóhajtással kemlelünk be a fülkékbe, hol már ebédutáni sziesztájukat tartják szerencsésebb útitársaink. Itt a zörgés, lökdösés sem érezhetőValami halvány, elmosódó zakatolás hangzik lentről és sima, alig rezzenő ringatással röpül a ko;sik sorában e jómódú különítmény, felszerelve a kényelem minden elképzelhető lukszúsával. De az irigység csupán pillanatokra vonul át a lelkeken. Hiába minden pénz és vagyon, az ifjúság gondtalan kacagását, a gondolatok üdeségét nincs az a kincs, ami pótolja. Bővebb ismertetőt küld: Klár és Pollák cég, Nyíregyháza, Bessenyei-tér 4. Telefon: 33 Ugyanott kapható príma tavasz bükköny fa oredtti éraek-német r4pamagv«k. J190 park kerül. (A »Nyirvidék« tudósítójától. A városban több izben hallottunk arról beszélni, hogy a város megszünteti a Népkert kert jellegét és helyébe épületek kerülnek. Illetékes helyen e tárgyról a következőket mondották munkatársunknak: A Népkertrőől, mióta a Kiss Ernő utca kétfelé vágta, sokan azt hiszik, -hogy meg fog szűnni és az. itt üresen maradó területet beépítjük, illetve felparcellázva, házhelyeknek adjuk el. Erről szó sem lehet, mert hiszen a város inkább terek és parkok létesítésével, semmint meglévők megszüntetésével foglalkozik. A Népkertet nemhogy megszüntetnénk, hanem modern kiképzésű uj parkot létesítünk a helyén, ugy, hogy a városba érkezőt egy szép parknak felüdítő képe fogadja. A kert renoválásával azonban mindaddig várnunk kell, mig a Máv. régi kötelezettségének megfelelően kiépíti a vasúti odajáró utat. helyesebben, mig ezt az utat, amely ellen annyi panasz hangzik és amely mai állapotában kétségtelenül egyik szégyene városunknak, ki nem kövezteti. Az udajáró ut kikövezése kis kockakövekkel fog történni. Magát a kövezési munkálatot a város fogja végeztetni azon a pénzen, amelyet erre a célra a Máv.-tól kapni fog. Minden reményünk meg van arra, hogy a Máv. a közel jövőben kiutalja a szükséges összeget és így végre-valahára megépül a városhoz méltó vasúti odajáró ut. Ha ez az ut készen áll, azonnal hozzákezdünk a Népkert parkírozásához és ez a kert rövidesen újra kedvelt sétakertje lesz a város közönségének í