Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)

1927-03-06 / 53. szám

1926. március 6. J^ÍRYIDÉK. 3 nek. Találkoztam százhetven növel, ezek közül circa huszonöt férjezett és s^áznegyvenöt hajadon volt. — (Milyen sokan vannak). Szóval ket­tőszáz hatvanhárom emberrel. Ezzel szemben megolvastam a mellettem elhaladó, lépegető és egymást ker­gető kutyákat is. Százharmincat si­került megszámolni, a többit nem lehetett, mert nagyon szaladtak. Azt a marakgdó kutyagomolyagot ott a Széchenyi-téren nem számí­tom, mert még megközelítőleg sem tudtam volna megállapítani a szá­mukat. Egyébként nagyon épületes látvány volt: a kutyák csatáztak, ugattak, vonitottak, közbe a boldog tulajdonosok vezényszavai belesü­vitettek a harcizajba, mint például: takarodsz, pfujj, gyere ide, nem mész haza stb. stb. A német kom­mandókat csak azért nem írom le, mert takarékoskodni akarok a pa­pirossal. Szóval a" fentebb irt hosszú uta­mon a megszámlált élőlényeknek a fele kutya volt. Én nem vagyok,el­lensége a kutyáknak, de szárhar­minc darab, ez a szám ugy gondo­lom egy kicsit magas. Arról meg majdnem megfeled­keztem, pedig megemlítésre méltó­bemegyek egy trafikba, a 'trafikoson és rajtam kivül volt ott még két vevő és négy kutya. Betérve egy másik üzletbe, ott meg a küszöbön keresztül fekszik egy jól megtermett példány és olyan barátságosan vi­csorgatta jól ápolt fogait. Egy hen­tesnél: dacára a kiakasztott sok jó falatnak, mégis az én lábamszárá­ba akart belekóstolni az a helyes kis szelindek. Jó, jó, ha belémha­rap, hát az még begyógyul, de az én egyetlen valamire való nadrá­gom,. No, de arra nem kíváncsi sen­ki, beszéljünk csak a kutyákról. Magyarország a szertelenségek és túlzások hazája. Ha valami divat­ba jön, hát azt űzik, hajtják a végtelenségig. így vagyunk a ku­tyákkal 'ís. Én megértem, ha a va­dásznak, erdésznek, vadőrnek ku­tyája van, tudom, hogy házőrző ebeknek ís kell lenni. Nagyon prak­tikus dolog, ha a rendőrség, csend­őrség különféle szolgálatokra kutyá­kat alkalmaz, a Bernáthegy-i kutyák előtt még kalapot is emelek, de hogy az utcán lépten-nyomon ku­tyába botoljék az ember, hát ez már igazán felesleges. Igen kérem, rengeteg sok kutya van, őrülten divatban vannak és én ismétlem, nem vagyok rosszakaró­juk, hisz ők a jó embert nem bánt­ják, de azért mégis volna egy sze­rény megjegyzésem. Ha az ember odaáll egy elemi népiskola elé délben, mikor a "kis nebulók jönnek kifelé, Istenem el­szorul a szivem annyi rongyos, agyonfoltozott ruhás es cipős, vá­nyadt, sápadt arcú csenevész kis gyerek van közöttük. Én nem tudom, hogy egy ku­tya, egy agyondédelgetett, fésült, ondolált és mindenféle nyalánkság­gal agyontraktált dögnek a tartása mibe kerül. Arról nincs fogalmam, hogy egy gyermeknek a nevelése milyen nagy anyági áldozatot kö­vetei, de azért mégis merem állí­tani, hogy annak az összegnek, : amit csak Nyíregyházán a kutyák tartására költenek, csak a harmad­részét a szegény gyermekek Sorsá­nak a feljavítására fordítanák, bi­zony Isten nagyon, de nagyon se­gítve lenne ra'jtuk. Most pedig Kíváncsi vagyok, hogy hány kutyát fognak rám uszitam. A kutyafáját neki! (Böli-) á magyarországi cserkészek országos táborozásra gyűlnek jnlinsban az újpesti Népszigeten. A táborozáson résztvesznek a nyíregyházi cserkészek is. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) — i A napokban küldte szét I. körle­velét a Cserkész-szövetség Nemzeti Nagytáborát előkészítő bizottság. — Még élénk emlékezetünkben él az 1924. évi dániai Jamboree-n szere­pelt magyar cserkészcsapat dicsősé­get szerző munkája. A mult év pün­kösdjén saját szemeinkkel láthat' tuk cserkészfiaink munkáját. Ez év­ben az ország fővárosában fogják bemutatni csapataink tudásukat, fel­készültségüket, élni akarásukat hir­dető jó munkájokat. Ezen a nagy­táboron részt fog venni az ország minden cserkészcsapata, hogy meg­mutassák a vendégül jövő idegen cserkésztestvéreknek : nem döntheti romokba senki sem e hazát, mert őrt áll ifjúsága a hazaszeretet és a munka oltáránál. Az 1926.-Í cser­készévnek a nemzeti nagytáborban csúcsosodik ki a programmja. — Együtt lesznek a csapatok, hogy tanuljanak. Tanuljanak egymás iránt szeretetet; tanuljanak cser­-késztudományokat; tanuljanak szo­ciális, a közösségért való munkát, hogy minél magyarabbá, minél egy­ségesebbé tegyék a magyar cserké­szetet. A nemzeti nagytábor egységessé fogja tenni a magyar cserkész-szel­lemet. A cserkészismeretek elsajá­sára kiképzők állnak majd a csapa­tok rendelkezésére. Lesz tábori mo­zi, mintatábor, fürdő, sportpálya. Nem kell gondoskodni orvosról. A közös istentiszteletek emelni fog­jak a vallásos áhítatot. A nemzeti nagytábor julius 3-tói 23-ig tart. Színhelye az újpesti Nép­sziget lesz. A 3-tól 8-ig terjedő idő­ben gyülekeznek a csapatok, ezidő alatt látogatják meg Budapestet, né­zik meg nevezetességeit. A csapa- J tokát kész budapesti programm vár- | ja. A tulajdonképeni versenyidő alatt, 9 és 18 között is meglátogat­hatják Budapestet a csapatok, de legalkalmasabb idő lesz erre a 3— 8-ig és a 19-től 22-ig terjedő idő. Á 9-től 18-ig terjedő időben folynak le a kötelező versenyek és az ünnepélyek. A versenyek kötele­zők, amelyekben csak a benevezett, s az egyes verseny számokra külön is készülő csapatok vesznek részt. A kötelező versenyek három részre tagozódnak : csapat-, örsi- és egyé­ini versenyekre. A csapatverseny szá­mai : 1. A tábor építésének célsze­rűsége. 2. A tábor tisztasága és rendje. 3. ötletes tökéletesítések. 4. A főzés izletessége, tisztasága és gazdaságossága. 5. A tábori rend, a táborszabályzat, a ruházati és más cserkész szabályok megtartása. 6. Míképeii teljesitik a táborvezetőség utasításait és. parancsait ? 7. Mi­lyen célszerű és cserkészszerü a fel­szerelés és hogyan tartják rendben 8. Milyen pontosan tartják meg a napirendet ? 9. Milyen cserkész­programmot bonyolítanak le a sza­bad rendelkezésre álló időben ? 10. Milyen a csapat adminisztrációja a táborban ? 11. Tábortűz, mint lát­juk ugyancsak próbára fog tenni vezetőt és cserkészt egyaránt. Az örsi verseny számai : 1. Örsi akadályverseny. 2. hike (hájk), 24 órai cserkészés," 3 örsi verseny a III. és II. oszt,, próba pontjaiból, 4. Örsi verseny az I. osztályú pró­bából. Az egyéni versenyek számai : 1. Térképolvasás és rajzolás. 2. Első segélynyújtás. 3. Megfigyelés. 4. ! Éjjeli nyomkeresés, 5. Vízből való mentés. 6. Kézügyességi verseny. 7. Főzés. Ezek a számok igy, első­látásra nem is tűnnek fel nehéznek, de nehézzé teszi őket a sorsolás. A versenyzőnek mind a hét számban kiválónak kell kell lenni, hogy meg­állhassa helyét. Különben megtör­ténhetik, hogy a jó térképező a fő­zésre lesz kisorsolva, s akkor oda már a térképezés, — de oda a fő­zés is. Ezenkívül vannak szép számmal nem kötelező versenyszámok is. A nemzeti nagytáboron az élelme­zés ügyét az egyes csapatok fogják intézni, a táborparancsnokság által megállapított módozatok szerint. A tábor részvételi dija a julius 9— 23-ig terjedő időre fejenként 250.000 korona, a 3-tól 9-ig ter­jedő időre napi 15.000 korona. Ez összegek ellenében a csapatok csak az élelmezéshez szükséges nyers- ' anyagot és tüzelőt kapják. Az uta­zási és szállítási költségeket min­den csapat külön fogja fedezni. íA tábor egészségügyét a tábori egészségügyi szolgálat, a tábori kór­ház fogja szolgálni, élén a tábori orvosfőnökkel. A nagyközönség részére a tábor julius 11-től 22-ig lesz nyitva, hét­köznap 11 órától, vasárnap 9 órá­tól a tábortűz végéig. • Városunk, vármegyénk csapatai erősen készülődnek a nemzeti tá­borra. Minden csapatban erős mun­ka folyik, hogy méltóképpen meg­állhassák helyüket a versenyben. — Talán helyén valónak tűnik fel az a kérésein, hogy a nemrégen meg­alakult szabolcsmegyei intéző bi­zottság gondoskodjék majd arról, hogy a táros, s ha lehetséges a vár­megye Összes csapatai lehetőleg egyszerre utazzanak fel a nemzeti nagytáborra, hogy ugy is dokumen­tálhassák azt az egységet, amely a szabolcsi csapatokat összefűzi. Én hiszem, hogy az együvétartozásnak ily módon való megnyilatkozása, nemcsak hogy a város es a várme­gye társadalmának segitő kezét fog­ja munkába állítani, — de a cser­késztestvériség törvényeinek is szép megnyilatkozása lesz. i A csapatok munkáját a tábort, né­hány szóval igyekeztem a közönség elé állítani. Most "még a közönségre, a cserkészfiuk szüleire, a jóbarátok­ra, az ismerősökre váró munkát sze­retném néhány szóban vázolni. Mindenki csak méltányolni tud­ja a cserkészfiuk munkáját. Ez a méltánylás kell, hogy megmutassa, hogy áldozni is tud fiainkért. —­Azokért a fiukért, akikből majd az eljövendő boldogabb korszak vezető emberei lesznek. Az áldozat két irányú : a) támogatása a csa­patoknak, hogy fiaikat eltudják vinni a táborba ; b) támogatása a hozzánk közel álló cserkészfiuknak, a fiainknak, a keresztfiainknrak, az unokáinknak, szóval azoknak, aki­ket szivesebben támogatunk, mintáz idegeneket, hogy felszerelésüket elő­teremtsék. 2. A másik iránya a tá­mogatásnak a cserkészet nemzetiie­velő eszméje fontosságának a köz­tudatba való átvitele. Mindenki — aki barátja a cserkészmozgalomnak, igyekezzen — hacsak egy hivet is — de hiveket szerezni a mozgalojnnak, hogy az emberek széles rétegéinek köztudatát képezze. Mozdítsuk meg a búslakodó magyar közvéleményt fiaink érdekében. Shogy el ne felejtsem ! .Van még egy harmadik iranya is a város cserkészifjusága támogatásának, s ez az lesz, hogy igyekezni fogunk fiainkat minél számosabban felke­resni a nagytáborban, hogy érdek­lődésünkkel növeljük munkakészsé­güket. A csapatoknak is — de a közön­ségnek is kiván hasznos és Jó munkát ! Zsigárdy Miklós. A kisérte t — Apolló Ottó Gebühi' — Apolló Hétfőtől - Apolló &IPS2, stucator és a'abástrom gyári raktár. 1280 szappanfőző szóda legolcsóbban kapható festéküíTetében, Luther u. 6. sz. Tel.: 245. — Méhviaszkot Teszek. Még mindég tart az olcsó leltári cipőárusítás S. 0®^??! Tavaszi női dirat fekete serré félcipők . Női magas f#z<"» «ipők feketében és barnában 175 180-210 tiw K •ser K Férfi fekete box és sevró magas ci- QQR pök araerikai ét francia formában uOv erer K Férfi dirat fekete félcipőn lakkorral OQA francia formában uüU ezer K Nói fehér vászon divat félcipők fűzős- Q A é« pánto«ban csak 39-42 számig »JU ezer K Néi divat antilop és lakk QCA OQA psintoscipók kim, számok ÚJU'mJV «z«r K Posztó házi cipők 54—35 eaer K. Erős munkás aipők (bakancsok) duplatalppal 150 ezer K Női dirat monslin harisayák minden színben 30 ezer K. Selyemflór 38 ezer K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom