Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 47-73. szám)
1927-03-16 / 61. szám
199,7. március 16. jSÍYÍKYiaÉK. — Holnap március 16-án, a Le_ ínykálvineumban Nagy Istvánb a debreceni ref. egyház belmisszíói lelkésze tart előadást »A diakonisz-sza ügy« cimmel. — A »B« listások hangversenye a teljes erkölcsi siker jegyében zajlott le. Az előkelő közönség soraiban ott láttuk Kállav Miklós dr. főispánt családjával és Tóth Bálint min. tan. pénzügyigazgaíót családjával. A nivós műsoron a »Palika c. gyermekdráma, ezenkivül sanzonok, irredenta költeményekés egyéb számok szerepeltek. A közönség lelkesen ünnepelte a szereplőket: Lantos Icát, Lubinszky Lillyt és Margitot, akik Kalina Ilus zongorakisérete mellett adták elő műsorszámaikat, valamint Lubiinszkv Tibort és nejét s Oláh Zoltánt, a Nemzeti Szinház művészeit. — Nagy nyomor szava sir hozzátok nyíregyháziak! Lapunk hasábjain ritkán adunk helyet kéregetésnek, de amikor mi irunk valakinek a segítségre szorulásáról, azt jelenti, hogy égető, fájó, sikoltó szenvedésekre kérünk gyors segítséget, irgalmasságot, könyörületet. Amikor igy írunk, mindig van foganatja, mért aki sorainkat olvassa, megérzi, hogy terunie kell, ha tehet, ha "segíteni tud. És ha útmutatásunk, kérésünk nyomán elmegy oda ahol a szenvedés és nélkülözés rémei tanyáznak, minden esetben meggyőződik róla, hogy valóban igy' kellett írnunk, emberi kötelességünk volt segítségért kiáltani. Most arra kérjük a könyörületes szívű embereket, menjenek el a Közép-utca 15. sz. házba, ahol egy család nagy nyomorban szenved. A családapa sulvos betegségben tétlenségre van kárhoztatva és négy kis gyermeke van ken vér nélkül. Gyors, hathatós segítségért esdekelnek, küldjünk nekik pénzt vagy -természetben való adományt Cim: Tőzsér László, Közép-u. 15. — A „ Z: dóDalkör'purimi vallásos estélye. A nyíregyházi Zsidó Dalkör íoiyó hó 19-én este 1/2 9 órakor rendezi szokásos púrimi hangversenyét, amely min den alkalommal óriási érdek ődés mellett, legteljasebb siker jegyében ;szokott lefolyni. A<- idei hangverseny előreláthatólag az eddigieket mind fölülmúlja. A Dalkör pompás számai, a gazdsg kísérő műsor, ezt a hangversenyt purimi kacagó esité fogjuk avatni. •Minthogy a súrlódás elkerülése céljából' számozott üílőheiyek lesznek, a közönség figyelmét íeliiivjuk arra, hogy naponta 11 irá'ól délig ki izraelita elemiiskola taniió szobájában kaphaiiífe » it-i'vev,. (*) Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy üzletemet Bessenyei tér 2. szám alatt (Divatház) mellett a mai kor igényeinek megfelelően átalakítottam. Amikor is arra törekedtem, hogy higiéniai szempontból az ecsetet és más oly eszközöket, melyek a fertőzést nagyban elősegítették, teljesen kiküszöböltem és így rátértem a sokkal higienikusabb kéz zel való szappanozásra. — Ugyanitt hozom a nagyérdemű hölgyközönség szíves tudomására, hogy üzletemben külön beárattal, külön hajvágó termet rendeztem be, hol a legizlésesebb Bubi, Babi és Eton frizurákat készítem; ugyanekkor elsőrangú manicur is áll az igen tiszteli hölgy és uriközönség rendelkezésére. Szíves pártfogást kérve maradtam kiváló tisztelettel Kovács Gyula, uri és női fodrász. 2x (*) Mindenki kóstolja meg a "Sipos Géza cukrász Briossát és Sandwich-ét 12-30 f. árban. 2K — Doháityfogyasztási statisztikánk az 1926. évben egymillió kg. többletet mutat az előző évinél, Nem tudom, a dohánykertészettel foglalkozó gazdálkodók, illetve ezeknek dohányosai menynyire vannak elragadtatva e.me jelentős többfogyasztástól ? Vájjon jelent-e valamelyes javulást náluk is ez örvendetes fellendülése a dohányfogyasztásnak, avagy ez csak egy cséppé vilik a tengerben? Vagy talán ami több. let bevétel mutatkozik e téren, az más termeivény bevételénél egalizálódik? Valószínűleg az utóbbi felte\ 'és áll közelebb a valósághoz, annál is inkább, mivel ugy a kereskedelem, mint az iparban még mindig fennáll az a lanyha üzletmenet, ami már jó ideje nyomasztólag, csaknem bénitólag hat e foglalkozások vérkeringésére. Ezt a többfogyasztást inkább betegis kórtünetnek, min 1 gazdasági fellendülésnek nevezhetnénk. Kórtünetnek nevezhet nénk azon egyszerű oknál fogva, mert köztudomású, hogy az utóbb iévekben rohamosan hódolnak be a nikotin szenvedélyének a legnagyobb hóditó hadvezérek is a nők. A kenyér utáni hajszában kimerült férfi idegekbódultán vetik magukat az "átmenetileg tompulást előidéző nikotinra s ez a betegség átragadt a nőkre is. Tehetetlenségükben, ideges rángatózásaikban még idegesebben szívják, rágják a cigarettát, nyelik a nikotin mérget, mert hiszen ez divat, de ugyanakkor nem veszik észre, hogy ugyanily mértékben vonják meg e beteges divathóbortjukban öntestüktől és a jövő nemzedéktől is az életet, ellenálló erőt s gazdasági fellendülést jelentő kenyeret. — A Keletmagyarországi Sport Hirlap legutóbbi szamában megjelent egy közle mény, „A Nyíregyházi Bó'rös S. E. beolvad a Nyetvébe" cimén, amelyik a Bőripari Sport Egyesületnek a Nyetvébe való beolvadását tárgyalja, mint olyant, ami a közeljévőben a cikk szerint bekövetkezik. Tekintettel arra, hogy a közlemény alkalmas arra, hogy az egyesfiietünk tagjai közt olyan hangulatot keltsen, amely az egyesülettműködését károsan befolyásolhatja, továbbá arra, hogy nevezett lap hetenként jelenik meg és igy egyesületünk tagjai egy héten keresztül a lap megjelenéséig nem láthatnának cáfolatot, igy tisztelettel bátrak vagyunk t. Cimet arra kérni, miszerint szíveskedjenek az alábbiakat, mint tényeket közölni : 1. Egyesületünkben soha nem vetődött fel az a gondolat, hogy egyesületünk megszűnjön, vagy bármelyik egyesületbe beolvadjon. 2. Egyesületünk vezetősége ilyirányu tárgyalásokat egyáltalán senkivel, illetve egy egyesülettel sem folytatott. 3. Sőt egyesületünk f. hó 20-án tartandó közgyűlésén az egyesület fokozottabb sporttevékenységét fogja biztosítani. Nyíregyháza, 1927. március hó 14. A Nyíregyházi Bőripari Sport Egyesület Elnöksége. 1 JÖN Rudolf Valeoíino legutolsó filmje ^DAPE^ TÁVIRAT ; —19277111.15, Március hó 16-án és 17-én, szerdán és csütörtökön a Diadalban vagyok. BIMBULA. amMESsmmmtaam •fflWMMW • r "Városi Mozgókép Színház giim wTOinii iiii 1 mi» ír- • -»r-•—,-rnr- • • imTnrrownrtMiiriTnraiii i«n n—ii»TW"ií' i i • Március 16 án és 17 én, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órai kezdettel: Megöltem anyósomat! Általános öröm 6 felvonásban. — Főszerepben: Harold Llogd. NTősülj i& is, pajtás! (Az én babám) — Vígjáték 7 felvonásban. — Főssereplők: Dougias Mac Lean és Margaret Morris A 8 órai előadások k&tonazen.eki«érettel. Pénteken, ssombaton és vasárnap Honfoglalás Főszereplő; Gooc Gibson. FIGYELEM! FIGYELEM Itt van az Ungár-féle amely Magyarországon a legrégibb és soffőrtanfolyamot tart Nyíregyházán. Nem szükség, hogy ipara legyen. Ezen a tanfolyamon mindenki részt vehet, ugy urak mint hölgyek. Jelentkezés, érdeklődés és beiratkozás Liskány László műszaki üzletében Bokor Vidor gépészmérnök, tanfolyam vezetőnél, Zrinyi Ilona u. 4. Egész napon át. (*) Spiritiszta könyvek: Madary: Okkult gondolat, Maeterlinck: A nagy titok, Duprel: Az ember rejtélye, Reichenbach: Az Ód, Conan Doyle: Mi a spiritizmus. Kaphatók az Ujságboltban. (*) Erdős Reaée könyvei: Báró Herzfeld Clarisz, A hárfás, A herceg, A meztelen János, Az élet királynője, Az uj sarj, Berekesztett utak, kaphatók az Ujságboltban. — Ügyvédi hir. Dr. Ornstein Frigyes ügyvédi irodáját 1927. március lf-én megnyitotta Nyíregyházán Kálvin-tér 14 sz. alatt. (*) Kugler recept szerint naponta friss teasütemény készül Sípos Géza cukrásznál. — Német tanfolyam. A német tanfolyam II- félévére megkezdődtek a beiratások- Felvétetnek kezdők és haladók, tetszésszerint egyénenkénti vagy együttes oktatásban, alapos módszerrel. Heü 2 lecke tandíja havonként 8 pengő(Virág-utca 8 Udvari lakás.) Pk. 2554/26 Vght. 14/27. r Árverési hirdetmény. Elárverezek Beregsurány községben 1927. évi március hó 23. aapjának d. e. V2 1 2 órakor 1209 P 60 fillérre bessült ingóságokat u. m,; ló, tehén, csikó, borjú, süldő, szalma és kos stb. Vásárosnamény, 1927. február 26. BENCZE JÓZSEF sk., 1502 kir. bírósági végrehajtó. rizling, kövidinka, ezerjó mintegy 1000 hektó egy tételben vagy hordónként termelőnői eiadő 1415 Krttaji-utca 10. szám.