Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-06 / 29. szám
6 JSÍYÍRYIDÉK 1927. febrnár 6. — Munkásotthon Miskolcon. — Miskolc-Felsőváros keresztény munkásai kultúrotthon létesítését vették tervbe s ebbeli törekvésükben támogatást kértek a várostól és a kormánytól. Kérésük meghallgatásra is talált. A város, miután ai otthon terveit bemutatták az építési bizottságnak és a tanácsnak, ingyentelket adott az otthon céljaira, a különböző minisztériumok pedig 600 milliót fognak adni a kultúrotthon felépítésére. Ebből a népjóléti minisztérium 62 millió értékű faanyagot, a kereskedelmi minisztérium 50 millió értékű tégla és vasanyagot már ki is utalt az építkezés céljaira. Az otthon épitése a tervek szerint 940 millióba fog kerülni )s igy a még hiányzó összeget gyűjtés utján fogják fedezni. — Pécs törzskönyvezte 3 szegényeket. Pécsről jelentik: A jótékonyságot űző egyesületek felkérésére a város szegényügyi osztálya elkészítette a közsegélyre és gyámolitásra szoruló szegények kataszterét. Összesen 914 szegény 'került a nyilvántartásba. A törzskönyv egy-egy máso'a'át valamennyi egyesület megkapja. A szegényeket az ügyosztály könyvecskével látja el, amelybe minden egyes adományt maguk az ajándékozó egyesületek vezetnek be. Ezzel elejét veszik a visszaéléseknek, valamint annak, hogy egyes szemérmetlen szegények maguknak járjanak ki minden segélyt. — Az uj gaboiaminőségi mérlegek használata február 1-én immár életbelépett. Egy ily gabonaminőségi mérlegnek az ára, nagyság szerint 2.500.000 -5.000,ooo korona. A gabonakereskedők és a gazdák szempontjából az uj gabonaméiiegek használata némi hátrányt jelent, mert az uj gabonamérleg pontos lemérési technikája szerint a fajsulynál mintegy 0.8-nyi eltérés fog mutatkozni a vevő javára. Ezt részben ellensúlyozza a mértékügyi hivatalnak az az engedménye, hogy a hektoliter súlyra vonatkozó táblázatok 3.5—4.5 tizeddel többet jelentenek, mint a régiek és igy az eladó fajsulybeli vesztesége az uj mérlegeknél lecsökken 4—4.5 tizedre. — Milyen pénznemekben lehet pénzküldeményt feladni a postán? Egy helybeli kereskedőtől kaptuk a következő levelet: »A mai napon elküldtem a postára feladás végett 938 P-t. Ezen összegben voltak 110 P értékben 1 pengős, 50, 20 és 10 filléresekkel rendesen felszerelt csomagok. Az aprópénzt azflnban visszautasították azzal, hogy nem lehet felvenni, hanem a Nemzeti Bankban be kell cserélni. Mostanában az üzletekben többnyire aprópénzzel fizet a közönség s mikor azt fizetésnél fel akarjuk használni, akadályokba ütközünkKérdés, jogos-e a feladandó összeg tizedrészének visszautasítása, ha aprópénzben akarjuk teljesíteni a befizetést és hogyan lehet ezen ferde állapoton segíteni?« Minthogy ezen kérdés másokat is érdekel, szükségesnek tartjuk, hogy itt adjuk meg fentiekre vonatkozólag a választ és felvilágosítást. A postahivatal ugyanis 1 pengőst 100 pengőig bármikor elfogad, korlátlan mennyiségben azonban csak kitűzött időben; 50 fillérest 20 pengőig, 20 és 10 fillérest pedig 10 pengő értékig fogad el. Ilyen korlátozás mindenkor, a régi békeidőben is fennállott s csak várással lehet rajta segíteni. (*) Harisnyáját legolcsóbban, legjobban a »Caritas« (Zöldség-tér 8-) kötődé fejeli, javítja meg. — Ugyanott jutányosán varrnak fehérneműt. (*) A Record februári szám? megérkezett az Ujságboltba. — Az Izraelita Nőegylet közgyűlése. Az Izr. Nőegylet f .hó 6-án vasárnap délután 4 órakor az izr. hitközség tanácstermében tartja közgyűlését, melyre ezúton meghívja tagjait és kéri szíves megjelenésűket. A Nyíregyházi Izr. Nőegylet Elnöksége . — Az ev. Kossuth reálgimnázium hangversenye. Jeleztük már egyik számunkban, hogy az ág. h. ev. Kossuth Lajos reálgimnázium tanári kara és tanulóifjúsága február 13-án, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel a Korona nagygtermében hangversenyt rendez, amelyet egyut tal »Gyóni Géza emlékünnepéllyé« fog avatni az az ünnepi beszéd, felolvasás, melodráma es szavalat, amely mind az ő nevéhez fűződik. A hangversenyrészben két karének két zongoraszám, hegedűszóló és az ifjúsági zenekar előadása fogja a közönséget gyönyörködtetni. — A hangversenyre névre szóló meghívókat nem küld a rendezőség, ezúton hívja meg a szülőket, az iskola jóakaróit és az érdeklődő közönséget. Belépőjegyek hétfőtől kezdve előre válthatók a Kossuth reálgimnázium tanári szobájában, Teltsch Kornél tanárnál. Ülőhely I—VIII. sor 3 pengő, a többi sor 2 pengő, állóhely 1 pengő, páholy 16 pengő, cigánypáholv 50 pengő. A hangverseny tiszta jövedelme az Ifjúsági Segítő Alapot fogja gyarapítani, erre való tekintettel felülfizetéseket köszönettel fogad a rendezőség. A helybeli tanulóifjúság számára február 12-én, szombaton délután 3 órakor fogják az egész műsort a reálgimnázium dísztermében előadni. — Alkalmazottak balesetbiztosítási bejelentése. A polgármesteri hivatal a m- kir. földmivelésügyi miniszter 50,095—VI. I. 1927. számú rendelete * alapján figyelmezteti mindazokat a munkaadókat, akiknek balesetbiztosi ásra kötelezett alkalmazottai vannak, hogy amenynyiben balesetbiztosítási kötelezettségeiknek eleget nem tesznek és a gazdasági cselédek után az OrszGazd. Munkáspénztár részére a városi adóhivatalnál fizetendő hozzájárulási dijakat folyó április hó l-ig befizetni elmulasztanák, ebből a munkaadóra esetleges sérülés esetén inagyon súlyos anyagi felelősség háramolhatik. A cseléd változás bejelentendő. — A háromezer éves turáni város. Egyik napilap nyomán közöljük, hogy egy lelkes hódmezővásárhelyi ember, Csókán Pál, városa iránt való inaiv lelkesedéssel és népében való hittel nyolcvan pontban megírta és egy kis füzetbe öszszefoglalta mindazt, ami szépet és jót e város ősi történetéről ás őseredetiségéről a szeretet el tud mondani. Ezeket mondja: Hódmezővásárhely, az egykor bővizű, sokhalu Hód, Csúcs és Hattyas egymással összefüggő három tó helyén és vidékén épült fel. E Hármas-tó vidékét nem a népvándorlás korának ide-oda gyüremlő kalondor-tömegei, nem a hunok, nem is az avarok, sőt annál kevésbbé a honfoglaló magyarság ülte és népesítette meg. Itt a lakosság ősi volt. E hely mindenkor — kihagyások és megszakítások nélkül be volt népesítve. — Dúló ellenség előbb az ingoványba fult, semmint az ősi tűzhelyek közelébe férkőzhetett volna. A Hármas-tó vidéke rejtett, zárt terület. Sohasem sarkallott bele országos pendöntő események szinterébe. — Mindenha kívül esett a világ forgalmi utvonalán. Milyen volt a múltban? Körül, addig, ahol az és a földdel érintkezni látszik: víz, ingovány, nádas és földhát — vég nélkül. A Hármas-tó vidéke ebbe a csudavárba volt elrejtve, bezárva. Ez a nagy elrejtettség, csudaszép elzártság volt az oka a megközelithete.lenségének, háborithatatlanságának, de egyben annak is, hogy a külvilág: a görög, arab, róma, germán, szláv írók éppen semmit "sem tudtak, nem irtak, nem beszéltek róla. E vidék népének a nyelve, beszéde ősturáni gyökérből sarjadva, évezredeken át itt e lakóhelyen fejlődött a mai állapotára. A mai Hódmezővásárhely város helyén két-háromezer esztendővel ezelőtt itt lakott, itt élt ősnép <nár a mai magyar nyelv valamilyen ősét használta: ősmagyar nyelven beszélt. — Esztergombai volt az első szálloda Magyarországon. Esztergomban a primási oklevéltárban találtak egy okmányt, mely azt bizony itja, hogy 700 évvel ezelőtt, 1279 március 29-én nyílt meg az első szálloda és vendégfogadó Esztergomban. Mivel régebbi feljegyzésről nem tudnak, joggal tételezik fel, hogy az volt Magyarország első szállodája. Már ácsolják a bitót. Uram, irgalmazz! APOLLO Szombaton Hatalmas UFA attrakció! Vasárnap A SZEffT HEGY (Heilige Berg) Filmrapszódia előjátékkal 8 felvonásban. Főszereplők: Lewi Rienfentsakl Frida Richárd és Gösta Eckmann. Hétfőn CECIL B. DE MILLE Kedden szuperfilmje: Uram, irgalmazz! Napjaink legmegrázóbb sorstragédiája. — A főszerepekben: Wera Reinolds és H. B. Warner a legjelesebb drámai művészpár. B nrleazk hiaérő miisor . Előadasok kezdete: 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Oiadal iffoz«ió Február 6-án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel. Csak egy napig S Csákó és kalap Vdám történet a régi békebeli katonaéletből. — A Magyar Színház nagysikerű darabja filmen 8 felv. Itta: Roda-Roda, — Főszereplők: Hairy Liedlke, Mindszenthy Mária. ZIGOTO MINT BOY Burleszk 3 felvonásban. Február hó 7 én, 8-án és 9 én, hélfőn, kedden és szerdán 5, 7 és 9 órakor ás or?ény Charles Meré világhírű drámája 8 felvonásban. — A francia filmgyártás büszkesége. Főszereplők: Jaque Catelain és Emmi Linn, Smuiolini n holdban Burleszk. Táncoló London. Febtuir hó 10-én és 11 én, csütörtökön é3 pénteken NE IZGASD MAGAD H&rold Lloyd. — Széchenyi (aniiásai. E cimen a magyar irodalomban hézagot pótló munka hagyta el a napokban a sajtót. A népfőiskolai SzéchenyiSzövetségek elnöksége ugyanis a kultuszminisztérium támogatásával összegyűjtötte Széchenyi vallomásait. tanításait és gondolatait. — E bőséges anyagból Fekete József és Váradi József kiszemeltek és összeválogattak egy kötetre való gyöngyszemet, hogy a legszélesebb rétegek körében is népszerűsíthessék Széchenyi halhatatlan eszméit. A munka első főrészében Széchenyi életéről, alkotásairól és irodalmi müveiről ad teljes képet. A második főrész nemzeti tanítónk elmélkedéseit foglalja magában az emberről, a társas közösségről, a magyarság világáról. A harmadik főrész Széchenyi gondolataiból összegyűjtött »Apró gyöngyök«-et tartalmazza. A 325 oldalra terjedő, Ízléses külső kiállításban megjelent könyv értékét hét művészi kivitelű kép fokozza. A rendkívül értékes munka melynek bolti ára 9 P 60 fillér, a községi és közkönyvtárak részére 3 pengő 76 fill. önköltségi áron és 26 fill. portódij ellenében a Szabolcsvármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottság utján szerezhető be. — Mi újság az anyakönyvi hivatalban? A nyíregyházi anyakönyvi hivatalban tegnap a kővetkező bejelentések történtek: Születtek: Brez niczki Mária ág- h. ev., Maróthy An tal r .kath., Angyalosi János Imre g. kath., Lázár Lászlió ref., Póka Má ria ág. h. ev., Andrejkó Miklós g. kath. Házasságot kötöttek: Gunyecz János napszámos r. kath., és Helebrandt Ilona ág. h. ev. — Id. Hajdú Mihály egyházi esküdt g. kath. és Madár Mária r. kath., Zvara Pál napszámos ág. h. ev. és Pristyák Ilona ág. h. ev. Meghaltak: Nádosi Zsuzsanna ág. h .ev. 5 napos, Horváth Ferenc r. kath. 18 hónapos, dr. Kulcsár Béla p. ü. titkár ref. 39 éves.