Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-19 / 40. szám

1927. február 19. JÍYÍMUÚK, 3 hárítására nézve. Szavait megélje­nezték. Befejezésül dr. Walter Ciéza pénzügyi titkár tette szóvá, hogy a 800' öles területekhez juttatott tisztviselőktől olyan béreket köve­telnek a föld volt tulajdonosai, amennyiért szabad kézből is besze­rezhettek volna területeket és pe­dig nem 10 kilométernyire a vá­rostól. Kifejtette, hogy az O. F. B. mindenre gondolhatott, csak arra nem, hogy a kapott ügyvédi felszólitólevelekben nemcsak a földadó, megyei és városi pótadók átháramoltatásáról, de még jöve­delemadó magánszemélyeknek járó végrehatási költségekről, kö? pénztárakba befizetett, de a föld tulajdonosa által idejében fel nem vett összegek utáni utólagos kama­tok felszámításáról lehet szó. A gróf Dessewffyek uradalma nevé­ben dr. Szabó Zoltán szólalt fel és ügyvédi készültséggel igyeke­zett bebizonyítani a maga igazát, kifejezve azt, hogy a jövedelemadó szavak tollhibából kerültek csak a szövegbe, azonban a kataszteri tisz­ta jövedelem koronái után követelt 58.000 koronákon ez mit sem vál­toztatott. Az értekezlet végül Ruhnyay József nyűg kir. adó­hivatali főnök személyében egy ta­got delegált a tisztviselők részéről, a kisbériéihez jutottak vá­lasztmányába. Felszólalt még dr. Elekes Aladár ügyvéd is, aki ecse­telte a kisbérlethez juttatottak ne­héz helyzetét. Igy tehát a vád­és védbeszédek elhangzása után ugy határozott az értekezlet, hogy a tisztviselők megbízottja a Des­sewffy-család jogi képviselőjével együtt vegye revízió alá a költség­számlát és igyekezzék annak a té­ves tételeit töröltetni. Az értekezlet 6 órakor TóiH Bá­lint elnök éltetésével ért véget. Aki Suhanesz-íéle bátort vesz, ottan nincsen Sohanesz. Oi&daJ laiaé Február hó 18 án, 19-én és 20 án, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel Meghalt a nagykállói elmegyógyintézet kapualjában. Egy kisvárdai ügyvédjelöltet be akartak szállítani az elme­gyógyintézetbe, de ott rosssul lett és egy padon meghalt. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tu­dósítójától.) Orosz Pál 35 éves ajaki szüie­tésü g. kath. kisvárdai lakos, ügy­védjelölt elmebeteget két kisvár­dai rendőr beszállította orvosi" és hatósági rendelkezésre a nagykállói elmegyógyintézetbe. Orosz eddig a kisvárdai közkórházban feküdt sú­lyos betegségben, ahol a kallói in­tézetbe való szállítását kellett ja­vaslatba hozni. A szállítás szomba­ton, február 12-én történt. Orosz » Pál minden különösebb baj nélkül megérkezett Nagykállóba, ahol' fél 8-kor érkeztek az elmegyógyinté zet elé. Az elmegyógyintézet be­járatánál hirtelen olyan rosszul lett, hogy a kapualjában egy ló­cára kellett fektetni. Itt néhány perc múlva kiszenvedett. Dr. So­mogyi István főorvos vizsgálta meg Oroszt és megállapította, hogy szivbénulás ölte meg. A kir. ügyész­ség engedélyére a fiatalon elhunyt ügyvédjelöltet eltemették. Tegnap az ötödik ember halt meg Nyíregyházán járványos influenzából eredő tüdőlobb&n. Állandóan csökken a Nyíregyháza. (A Nyirvidék tu­dósítójától.) Megírta a Nyirvidék, hogy az influenza járványban megbetege­dettek száma szombaton érte el a legnagyobb mértéket. Akkor egy nap alatt több mint kétszáz meg­betegedést jelentettek be az orvosi hivatalban. Ettől a naptól kezdve azonban állandóan csökkent a be­tegség terjedési ereje. Tegnap már megbetegedések száma. mindössze csak kilenc influenzás megbetegedést jelentettek. A már megbetegedettek közüí azonban a tegnap folyamán ismét meghalt egy ember Nyíregyházán. Ez az áldozat Minárcsik József 43 éves rozsréti szőlői lakos. Minárcsik influenzától eredő tüdőlobot kapott és ebben halt meg. Ez az ötödik haláleset Nyíregyházán, amelyet a járvány okozott. á Tisza régi medre helyén, a tlszaberceii szakaszon egy ősbölényszarvat találtak, amelyet Mikecz István alispán a Jósa Mnzeumba juttatott. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tu­dósítójától.) A Tisza régi medréből már sok felbecsülhetetlen értékű ősi tárgy és állatmaradvány került felszín­re. Két évvel ezelőtt Szabolcs köz­ségben Tomory Zoltán földbirto­kos talált egy gyönyörű bölény­szarvat, amely megkövesedve ke­rült elő az évezredek titkát rej­tegető mélységből. A szabolcsi le­let akkor a Jósa Muzeumba ke­rült. Most ennek a bölényszarv­nak valamivel nagyobb mását ta­lálták meg a tiszaberceli Uiófala­poson, ahol a régi Tiszamederből nyolc, tíz méter mélységből gyé­kénymaradványok közül került elő. Mikecz István alispán arra jártá­ban figyelmes lett az értékes őskori leletre és az mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető, hogy a nagy muzeális értéket képviselő le­let a szabolcsvármegyei Jósa And­rás Muzeumba jutott. A muzeum legtöbb ősállat csontleletei legna­gyobb részt a régi Tiszamederből kerültek elő. Izgalmas hajsza a dollármilliókért, 2 részben. I. rész: A sascserkészek kapitánya. II. „ Az álarcos haramia. Mindkét rész egyszerre kerül bemutatásra! Előzetes jelentés. Febr. 21, 22, hétfőn és kedden: Orosz gyártmányú film! Vérmedve fia PÉNZ kölcsönt azonnal folyósittatok földre, hszra 8°|o k untat mellett hosszú — 15, 20, 30 éves — törlesztéssel Wagn3l% Dessewffy-tér 4. ÍZ. Egy szakolyi ember öngyilkosságot követett el, mert nagyon bántotta, hogy a földbirtok­rendező bíróság ítélete elvette házhelyét. Nyíregyháza. (A Nyirvidék tu­dósítójától.) Szakoly község elöljárósága te­lefonon értesítette * a balkányi csendőrőrsöt, hogy Szakolyban felakasztotta magát egy Weisz An­tal nevü 51 éves izr. vallású em­ber. A csendőrség nyomozást in­dított és megállapította, hogy Weisz a ház padlásán a ház gerendájára ruhaszárító kötélre akasztotta fel magát. Családja, mikor hosszas tá­volmaradása feltűnt, kereséséie in­dult éS ott találta meg holtan­Weisz holttestét dr. Hajnód Gá­bor • nyirmihálydii orvos vizsgálta meg és megállapította, hogy külső erőszaknak semmi nyoma nem látszik rajta és halálát öngyilkos­ságból elkövetett akasztás okozta. Az életunt családja azt vallja, hogy Weisz Antal az utóbbi időben fei tünően ideges és búskomor volt­Nagyon bántotta, hogy a földren­dező bíróság ítélete elvette volt házhelyét. Egy hetvenesztendős botpalád! ember, akinek verekedő kedve van. Nyíregyháza. (A Nyirvidék ti* dósitójától.) Botpaládon történt, hogy. egy Horváth Pál nevü 29 éves gazdát a két Oláh László, a 27 esztendős fiu és a 70 éves apa megtámadtak és egy jókora akáckaróval alapo­san eldöngettek. A karó jól fog verekedés közben és bizony Hor­váth István súlyos sérüléseket szenvedett, ugy, hogy az ügy a nyíregyházi törvényszék e'4 fog ke­rülni. Ritka eset, hogy egy 70 esztendős embernek is verekedő kedve támadjon, de nálunk, ahol Jókai Mór a verekedés fogalmára száz szót talált, ez is lehetséges* amint Oláh bácsi példája mutatja­Ö ugyan tagadja, hogy a püföl­getésben aktív része lett volna, ámde olyan tanú is van, aki Oláh bácsi szájából a következő hadi­kiáltást hallotta: — Üsd agyon, most a kezünk­ben van. , i Majd a testi sértés ügyében meg­indítandó főtárgyalás fogja eldön­teni, hogy mit mondott és mit tett valójában Oláh László bácsi és mit tett fia. Az ismeretlen katona leg­szebb emlékműve mindenki filmje az Apollóban. Páris legszebb tereinek egyikén áll az Arc de Triomphe, a világ fő­városának csodaszép m)emléke. Ez előtt egy márványlap alatt nyugszik az ismeretlen katona, az a hoM test, amelyet valahol Északfrancia­ország egyik csataterén szedtek föl és amelyet nem tudtak agnosz­kálni. . Ez a hősi halott, ez a kihűlt holt­test vált a romantikus és a szép­ségért mindig lelkesedni tudó fran­ciák szemében a hősi halottak leg­szebb szimbólumává. A lüktető, vi­dám életű Páris kellős közepén domborul ez a sírhant és nincs a napnak órája, perce, amikor egy anya, apa, özveggyé vált asszony vagy menyasszony térdet ne haj­tana a márványlap előtt és egy-egy könnyet ne ejtene az ismeretlen ka­/tona poraira. [ : [ '[ ^ v Az ismeretlen katona legendássá növekedett, ködszerű alakja az Arc de Triomphe alól elszállt más or­szágokba is, eljutott az Óceánon túlra is és a kérgeskezü, de me­legszívű amerikaiak nem elégedtek rneg a néma sírral, hanem beszédei szépséges emléket állítottak az is meretlen katonának egy mesteri filmben is. Az ismeretlen katona most, mint egy film hőse, jut <f mihozzánk. Péntektől vasárnapig mutatja be az Apolló kizárólagos előadási joggal ezt az amerikai fil­met, amelyet meg kell néznie min­denkinek, akinek apja, férje, f)| szerepelt az eltűntek végeláthatat­lan listáiban. Az ismeretlen katona nemes és szép tragédiája enyhülési fog hozni minden fájó szívnek és vigaszt fog nyújtani minden bi natra. A művészét itt szolgálatáhf áll a szívnek és élő emléket a!F|l milliónyi halottnak. * «Az ismeretlen katona» az évad legkimagaslóbb filmattrakcíók egyi­ke s aki e filmet meg fogja néz­ni, a legnagyobb elragadtatással fog nyilatkozni, mert e film még J.g.ccus-et és a Big Paradet is fe~ iülmulja. Az ismeretlen katona Hit, Remény, Szeretet Tüzes pokol Tavaszi napsugár Vér, Borzalom Szerelem Biblia Enyhülés Megnyugvás És mindennél több, Soha el nem feledhető Élmény... Péntektől—vasárnapig az Apollóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom