Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

2 JSÍYÍRY1DÉK, 1927 február 1. Rét nyilatkozat. Van-e ellenzék, amelyet ki le­hetne elégíteni bármily tartalma? kormányprogrammal? A magyar politikában aligha, mert a közvé­leményt, amely igazat ad az ered­mények után a kormányzatnak, min dig ellensúlyozni próbálja egy mes­terséges közvélemény, az, amely az ellenzéki hírgyár szerkesztőségi asz­talainál születik- Az ország álta­lános hangufata eléggé érthető és nyilvánvaló formában mutatkozott meg a legutóbbi választásokon. — Most pedig, amikor összeül az uj országgyűlésen az a hatalmas több­ség, mely a nemzet elhatározásá­ból mint Bethlen tábora vonul be a törvényhozásba, azt látjuk, hogy a kárvallott ellenzéki oldalnak meg­indul egy tudatos, lekicsinylő tö­rekvése, egy-egy főbb ellenzéki po­litikus nyilatkozatának alakjában, hogy a számbeli hátrányt ellensú­lyozza a kritika igazságtalanságai­val- Noha a miniszterelnöknek hi­vatalos expose adása szándékában sem volt, hiszen pártjának tagjait a tájékoztatás külső formájában is már megnyilatkozó módon, szabad előadás formájában kivánta megis­mertetni azzal az úttal, mely a kor­mányzati politika előtt áll s azokkal az épitő feladatokkal, amelyek ál­tal megszilárdítani lehet az eddig elért belső konszolidációt és külső tekintélyt. Andrássy Gyula gróf és Rassay Károly két nyilatkozatban próbálkoznak "perbe szállani Beth­len I§tván grof eredményeivel és szándékaival- Az elmúlt idők tet­teit keveslik s az idők változásának számlájára irják, a jövőt illetőleg pedig hiányolják a konkrétumokat s azzal akarjak csökkenteni az el­hangzott miniszterelnöki beszéd­nek minden pozitív célkitűzését, hogy általánosságban mozgó Ígére­teknek minősitik- A két nyilatko­zat együttvéve sem tudja megcáfol­ni Magyarország miniszterelnöké­nek öt esztendős rendkívüli telje­sítményét, mert azok önmagukért beszélnek- Ellenzéki megítélés sze­rint ismétlés és összefoglalás volt Bethlen beszéde a kormányzati in­tézkedésekről, mig viszont mind­azok a bejelentett előkészítések, amelyek a sajtóbiráskodás terén az esküdtszéki intézmény helyreállítá­sáról, az egyesülési és gyülekezési jog törvényes rendezéséről, a hi­telkérdés megoldásáról, adócsök­kentésekről, stb- szólnak, szerin­tük azért nem kielégítők, mert csak Diadal Mozgó Január 31-én és február 1-én hétfőn és kedden 5, 7 és 9 orakor Gyémántmezők banditái Kalandos történet az amerikai gyémántkeresők életéből 2 rész­ben, 24 felv.-ban. Főszerepben; Wiiiíam Desmond. I só rész: A „Pikász" szövetség, Il-ik rész: Harc a banditákkal. Mindkét rész egyszerre kerül bemutatásra! kereteikben és körvonalaikban is­meretesek. Ide zsugorodott össze a nemes ellenzéki feladat, amely­nek kritikai jogát épp a kormányzat becsüli meg legjobban, mert attól várja mindenkor az eszmék helyes kialakulását. De csupán tagadni és leértékelni mindazt, ami már ered­mény és valóság s bizalmatlansá­got kelteni azok iránt is, amelyek elkövetkeznek, inem kritika s az ellenzéki hivatás igazi feladataitól messze távol van. Az ilyen nyilat­kozatok egyszerűen gáncsvetések, melyekből hiányzik a nemes ellen­fél komoly bírálata, hiányzanak a tárgyi indítóokok, amik bizonyíta­nák a nyilatkozók elfogulatlansá­gát. Megállapíthatjuk, hogy osz­tatlan elismerést váltott ki Bethlen legutolsó politikai beszéde, mert re­formgondolatokat, reális célok felé való törekvéseket jelent be s párt­jának bizalmát és közreműködését olyan nemzetpolitikai és gazdasági teendők számára kérte, amelyek feltétlenül az ország haladását szol­gálják. Mennyi lakbéri fizetünk pengőben február 1-én? A vidéki városok lakásbére A vidéki városok üzletbére SO C "•a <u Azokban & városok­ío a Azokban a városok­SO C "•a <u ban, ahol sem víz­tu a J3 ban, ahol sem viz Ui a> T3 vezeték, sem csa­t-4 a) -ts «»? vezeték, sem cí-a Xl v! tornázás nincs -o XI a) -ts «»? torriázás nincs O-I C5J £ G JT! 1 0 .5 c g - £ -0) s t* közüzemi tehát cd o k4 g közüzemi tehát ._ o > x -•—i -áj .£ MJ2 pótlék fejé­összesen ... O > M -OJ £ rt-o pótlék fejé­összesen 22 >> X) c » <3 >> •-! ao ra •ztabér ebben az alap ben a tiszta bérhez jön az alapbér a házi' uí n\k S ^ ^ « >a t­bo « IH °> oj a iS •2 £ « ja Sí s ^ 4í JÚ ben a tiszta bérhez jön az alapbér a házi urnák S5 H 3 százaléka fizetendő Z H 3 százaléka fize! ecd5 Pengő fill. Pengő fill. Pengő Lfili. Pengő .fill. Pengő fill. Pengő fill. 1 —•64 — 03 -•67 1 —•87 -03 - 90 2 1-27 —•07 135 2 174 — 07 1-81 3 1-91 —''10 2-02 3 2-61 —•10 8-71 4 2-55 — 14 2-69 4 3*48 —•14 3 62 5 3 19 —-17 3-36 5 4-35 -•17 4-52 6 3-83 —•51 4 04 6 5-22 — 21 5 43 7 4-46 -•24 471 7 6 09 —•24 6-33 S 5-11 -•28 5*38 8 6 9Ö -•28 7-24 9 5 74 —•31 6 06 9 7-83 -•31 8 14 10 638 —•35 6 73 10 8-70 -•35 9 05 20 12-76 -•70 13 46 20 17-40 — 70 18-10 30 19-i4 1-04 20-'8 30 26-10 1-04 27 14 40 25-52 1-39 26-91 40 34-80 1-39 36-19 50 31-90 1-74 33-6t 50 43 50 1 74 45 24 60 38-28 2 09 40 37 60 52.50 2 09 54-29 70 44 66 2-44 47-10 70 60-90 2 44 63-34 80 51 Ot 2-78 53 82 80 69-60 278 72-38 90 57+2 3-13 60-55 90 78-30 3-13 81-43 ICO 63'80 3-48 67 28 100 87-— 3'4 8 9048 200 127-60 6-96 134-56 200 174*— 6'96 180 86 300 191'40 1044 201-84 3C0 261 — 10-44 S71-44 400 255-20 13-92 269.12 400 348 — 13-92 361-92 500 319"— J7-40 336 40 500 4^5'­17 40 452-40 G00 38280 20 88 403-68 6t0 522 — '088 54Í-88 700 44660 24-36 470-96 70!) 609'­24 36 633.36 800 510 40 27 84 538 24 800 696 — 27 84 723*84 900 574-20 31-32 605-52 900 783 — 31 32 814-32 1000 638 ­34-80 672 80 1000 8 0 — 3«-80 SOt'SO 2000 1276'­69-60 1345 60 20 0 1740- ­69-60 1809 60 3000 1914-­2 104 40 2018 40 3000 26 0 — 104 40 2714-40 4000 2552*-^­139 20 2691-20 4000 3480 — 139-20 3619 20 50 ü0 3190-— 174'— 3364-— 5000 4350 — 174 — 4524 — Előzetes jelentés: Február hó 2-án és 3-án, szerdán és csütörtökön Nem vagyok azonos Buster Keaton. Fifi kisasszony Corrioe Sriffith á nyíregyházi szatócsüzletek betörőit Miskolcon keresik. Valószinii, liogy a Nyíregyházán megkísérelt hármas betörés tettesei ugyanazok, akik Alsó-Borsodban sorozatos bűncse­lekményeket követtek el. Nviregyháza, január 31- — A Nvirvidék tudósítójától­Megírta a Nyirvidék, hogy Nyír­egyházán a napokban egy éiszaka három helven is betörést kísérel­tek meg, de mind a három helyen megzavarták a betörők munkáját. A rendőrség megindította a nyo­mozást a betörők kézrekeritésére és bizonyos gyanuokok alapján ér­tesítette a betörés részleteiről a miskolci rendőrséget is- Az ügy további fejleményeiről Miskolcról a következőket jelentik: Szombaton délelőtt hosszú táv­irat érkezett a nyíregyházi rendőr­ségtől a miskolci rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályára- A távirat tudatja a miskolci rendőrséggel, hogy péntekre virradó éjszaka há­rom nyíregyházi üzlet falát bon­tották ki ismeretlen betörők- — Először a Hunyadi-utca 50- szám alatti, azután a Kert-utca 25- sz. alatti, végül pedig a Kállai-utca 62 szám alatti füszerüzlet falát bontották ki a betörők, akiket azonban mind a három helyen a járókelők elriasztottak, ugy, hogy dolguk végezte nélkül voltak kény­telenek menekülni. A nyíregyházi rendőrség távirati ban részletes személyleírást kö­zöl, majd azt a megállapítást teszi, hogy a nyomozás adataiból legkö­zelebb áll az a feltevés, hogy a három betörést miskolci bűnözők kísérelték meg. A távirat ezt a fel­tevés^ többb olyan adattal támaszt­ja alá, amelyekből a miskolci rendőrségnek is az a felfogása, hogy a betörők a miskolci bűnö­zők közül kerültek ki­_ A távirat megérkezése után Ha­lász Dezső rendőrtanácsos utasí­tására a detektívek azonnal hoz­zákezdtek a nyomozáshoz. Nyom­ban a nyomozás megindításakor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a nyíregyházi három betörés tettesei azonosak azokkal a betö­rőkkel, akik a legutóbbi napokban Alsó-Borsodban egymásután kö­vették el bűncselekményeiket. — Mezőkövesden egy éjszaka há­rom falbontást, Mezőcsáton két fal­bontást, Mezőkeresztesen egy fal­bontást követtek el azok a betörők, akik most Nyíregyházán dolgoz­nak- Az alsóborsodi rendőrségek­től érkező személyleirások meg­egyeznek azzal a személyleirással, amelyet a nyíregyházi "rendőrség küldött most át­A rendőrségen az eddig be­gyűjtött adatok alapján remélik, hogy a legrövidebb időn belül si­kerül az alsóborsódi és a nyíregy­házi betörések tetteseit Miskolcon kézrekeriteni­Relle Gabriella hang­versenye. (A »Nyirvidék« tudósítójától^ — Relle Gabriella, a m- kir. Opera­ház primadonnája lépett fel szom­baton este a Bessenyei Kör hang­versenyén, egész estet betöltő mű­sorral- Igen szép és előkelő kö­zönség ,gyült össze ebből az alka­lomból "a »Korona« szálló nagyter­mében és melegen ünnepelte a ki­váló művésznőt, aki fiatalságának és tudásának ragyogásával igazi jelenség volt a pódiumon­Gyönyörűen kulturált orgánuma, dinamikai készségének hatalmas tel­jesítőképessége, amelyekhez hoz­zájárul az is, hogy telíes odaadás­sal, valóságos művészi extázissal énekel, magával ragadja a közönsé­get. Halévy: Recha áriájával kezdte dus műsorát, óriási hangterjedel­mének teljes érvényrejutása mellett. Meyer: Varázsdala ugy csillogott, mint egy drága gyöngysor- Egy­egy Rut linsteín is Massenet-dal után Grieg egyik tüzes szerelmes dalát adta elő, a vágyakozástól át­fűtött hangulatu »Szeretlek« cimü melódiát. Szünet után Mascagni: Santuzza áriájával kezdte, a »Parasztbecsü­let« cimü operából- Előadásával igazi drámai hatást ért eel. Mimikája és kifejező mozdulatai tökéletes kiegészítői voltak tüneményes éne­kének- Ugyanilyen frenetikus ha­tást ért el Puccini: Pillangókisasz­szony áriájával, amelynek rapszo­dikus előadása igazán döbbenetes erejű volt. Magyar szerzők is sze­repeltek műsorán: Szabados Béla és Kurucz János, akitől ráadást is adott­A zongorakiséretet dr. Kes-z Ottó látta el finom ízléssel, stílusosan, nagy hozzáértéssel­A szombati hangverseny méltóan sorakozott a Bessenyei Kör leg­sikerültebb hangulatu estéi mögé, amelyek Nyíregyháza kulturális életében valóban megbecsülendő művészi értéket jelentenek. II 0 rdöü kapitánya Csak szerdán Apollóban W allaceBerry Az ördög kapitánya A pollóban Csak 1 napig Ördög kapitánya

Next

/
Oldalképek
Tartalom