Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-18 / 13. szám
1927. január 16. JSÍYÍRY1DÉK. ••• — m m mmmmmmmmmm m i 3 jon is majd beszélni, mesélni, ha visszajön, hogy hogy volt, mint volt, mit látott, mit hallott, — ne valamilyen tutyi-mutyi, bököm-lőkömös, mity-fity ember, akiből harapófogóval kelljen kihúzogatni a drága szót. Nagy az érdeklődés, izgatott, türelmetlen a lövészárok. Hogy és mint lesz, majd meglátjuk holnap. Megtörtént. Elmentünk. Láttunk és győztek Komjáthyék. Nagyon szép volt, nagyon jó volt, csak az a kár, hogy nagyon hamar vége volt és kullogtunk vissza a lövészárokba. Ami legjobban izgatta mindnyájunk fantáziáját, a szereplő hölgyek és urak nevei — az első negyedórában, amit a Brany-i mo ziban rendezett színházban türelmetlen várakozásban eltöltöttünk — közszájon forgott. fis pedig a höígyek: Batizfaívy Elza, Bencs Ilonka, Komáromy Oizi és Dörge Jlán voltak. A férfiszinészek pedig a jó öreg Zilahy Gyula, Izsó Miklós, Gőzön Béla, Pázmán Ferenc és D. Nagy Gyula, főleg a nagyváradi szin háztól. A férfiszereplők közül Zilahy Gyulában és Pázmán Feriben régi ismerősökre akadtam. Szívélyesen üdvözük a nyíregyháziakat s a virágért sem csereméi; fel mostani hadiszinházukat és hadigázsijukat a nyíregyházi színházzal és gázsival. _ j Sajnos, a hölgyek között nem akadtam ismerősre, pedig igen sze rettem volna. Gerő Károly Noé korabeli Próbaházasság cimü vigszinművét adták,. az Isten tudja, miért, talán azért, minthogy nagyon alkalmatosan bele lehetett csempészni egy, csomó divatos kupiét, uj nótákat De jó volt igy' is. A harctéren nem igen válogat az ember. Örül annak, amit kap, csak jó szívvel mérjék. Hát még a legénység! Látni kellett volna azokat a ragyogó, kipirult, és boldo arcokat, a több éves harctéri szolgálatban megkeményedett, derék magyar férfiarcokat, önfeledt, naiv mosolyban felolvadni! Az Isten áldja meg, aki feltalálta a frontszinházat! Nagyon sok jót tett vele küzdő véreinknek. Még ,a puskák is vígabban durrogtak színházból jövet a lövészárokban, a muszka törhette is a tejét, nogy mi lelhette ezeket a magyarokat az orosz barátkozás minapi csendes pauzája után. A frontszinház még egy hétig marad, sőt egy lépéssel közelebb is jön az első vonathoz, hogy lehetőleg minél többen vegyék ki a idíszüket ebből a rég elfelejtett békebeli nagyszerű muulatságból. Szinház után persze együtt vacsoráztunk a derek Tháliásokkal és nagyon sokan közülünk az estének ezt az utóbbi részét többre becsülik az egész szinielőadásnál. Hja — legényembere válogatja £n az öreg, jó Zilahyval szoli^ dan meghúzódtam a tábornok ur tiszteletteljes árnyékában — és egykét-három-négy-öt pohár bor mellett visszasírtuk a régi jó időket, amikor még Zilahy a nagy Zilahy volt és én sem voltam még katona. Panaszkodik az öreg ur sokat Az egészség sem szuperál már ugy, mint régen, amikor minden máskép és szebb volt még Minden elmúlik és lesz mé£ jobb világ is, — vigasztalom ér> mire szavamon fogva azzal vigasztalt engeni viszont, hogy a háború is, majd csak elmúlik... Talán egyszer. Walter Géza dr. Winter Sándor volt nyíregyházi hadbíró főhadnagy és rendőrkapitány letartóztatását elrendelte a miskolci törvényszék. Még mindig jogosulatlanul használja a doktori cimet. Hivatalos hatalommal való visszaéléssel, csalással és sikkasztással vádolják. — Legutóbb szabadlábra helyezték, mert becsületszóval fogadta, hogy az új tárgyaláson megjelenik. — Minden jel arra mutat, hogy Winter Sándor elmebeteg. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Még mindenkinek emlékezetében van Wüinter Sándor volt nyíregyházi hadbíró főhadnagy itteni szereplése, aki különösen akkor vonta magára a figyelmet, amikor a román megszállás elején ideiglenesen megbízatást is nyert rendőrkapitányi teendők elvégzésére. Winter erőszakosságai, amelyeket ártatlan nyíregyházi polgárok ellen elkövetett, akkoriban mély felháborodást váltottak ki a közvéleményből- — Végül is hirtelen elbocsátással és egy terjedelmes bűnüggyel fejeződött be Winter Sándor nyíregyházi szereplése. — A bűnügyből sikerült magát tisztáznia, azonban nyughatatlan természete tovább sodorta a lejtőn. Hogy hová jutott Winter Sándor, az alábbi miskolci jelentés részletesen megmondja: Winter Sándor dr. (?) salgótarjáni lakos évekkel ezelőtt a miskolci honvédtörvény széken teljesített ügyészi szolgálatot. Később a katonaság kötelékéből elbocsálo'ták és miután olyan cselekményeket követett el, amelyek biin'.etőtörvénykönyvbe ütköznekbünügyi eljárást indítottak ellene. Tekintettel arra, hogy időközbein polgári személy lett, még a katonai bűncselekmények miatt is polgári bíróság illetékessége alá tartozott. 1 A miskolci kir- ügyészségen indult ellene bünügyi eljárás, maid az ügyészség hivatalos hatalommal való visszaélés büntette, csalás és sikkasztás vétség miatt vádat is emelt Winter Sándor dr- volt hadbíró főhadnagy ellein . A vád szerint Winter dr. volt főhadnagy hadbiró Handó János hon védet, akit gyilkossággal gvanusitotíak, megbotoziatia- Sajáikezüleg is ü Hegel te a gyanúsítottat, de ezenkívül másokkal is megkínoztatta, hogy vallomásra birja- A vádat Winter Sándor dr. ellen az eljárás során fenntartották, dacára annak, hogy Handó Jánost a legfelsőbb katonai törvényszék azért. a gyilkosságért, aminek ügyében Winter drképviselte a vádat, jogerősen 15 évi súlyos börtönre ítélte. A fegyenc vádja az ügyész ellen. A napokbain került főtárgyalásra elsőizben Winter Sándor dr. volt hadbiró főhadnagy bűnügyeMiu'án a.volt hadbró főhadnagynak inem volt állandó tartózkodási helye, a vizsgálóbíró annak idején előzetes letartóztatásba helyezte és fogvatartását fenntartotta a főtárgyalásig A tárgyaláson Winter dr. volt hadbiró tagadta, hogy megkínozta volna Handó jánost. A tárgyalásra elővezették a katonai rabot is a váci fegyházból— Az ügyész ur emelt ellenem vádat — mondotta Winter dr. szemébe a bilnícsbevert fegyenc és miután tagadtam azt, hogy én lettem volna annak a salgótarjáni gyilkosságnak a tet eje, amivel gyanúsítottak, megbotoztaíott és csak igv tettem beismerő vallomás 1- •Tudhatta, hogy ártatlan vagyok, mégis fenntartotta ellenem a vádatWinter dr- kijelentette, hogy a fegyencre kiszabott 15 évi súlyos börtönbüntetés bizonyítja, hogy ?,z őt vádoló tanú közönséges rablógyilkos és igy vallomásának nem lehet hitelt adni. Az ellene szereplő többi vádpontok között szerepel az, hogy Ádámcsik György miskolci lakostól még itteni szolgálata idején 40 ezer koronát vett fel kölcsön azzal, hogy ebből váltótartozását fogja kiegyenlíteni, majd 1921 őszén Gönczön Schneider Gézáné vendéglősnél hosszú ideig a más számlájára étkezett, végül Putnokon 1Q23- októberében megjelent Márkus Lajos róm- kath. lelkésznél, akitől néhány napra ruhákat vett kölcsön, de e ruhákat sem adta visszaSzabadlábrahelyezés a felment őitélet reményében. Miután több tanú nem jelent meg Winter dr- védőjének Forgács Dezső dr. ügyvédnek indítványára a tárgyalást elnapolták, a hónapok óta letartóztatásban levő vádlottat szabadlábra helyezték, miután Winter dr. becsületszóval I; megfogadta, hogy a következő tárgyalásoi miniden idézés nélkül megjelenik, de emellett a bíróságnak is az volt a meggyőződése, hogy valószinünüleg felmentő Ítéletet "hoznak, vagy pedig olyan csekély büntetést, amit az eddigi le'artózta'ással úgyis kitöltöttnek vesznek majdÜldözési mánia és nagyzási hóbort. Péntek délelőttre tűzte ki a miskolci törvényszék Dolinay-büntetőtanácsa Winter dr- bűnügyében a folytatólagos fŐlárgyalást. Az ügyében szereplő sértetteken kívül tanuként megidézték a miskolci honvédtörvényszék tagjai közül azokat a hadbirótiszteket is, akik közös beosztásban voltak a volt hadbiró főhadnaggyalA tárgyaláson azonban maga Winter Sándor drnem jelent meg. Amikor Forgács Dezső dr. ügyvédet Dolinay-tanácselnök megkérdezte, hogy védence miért maradt távol a tárgyalásról, ahol ügyében végső Ítéletet akartak hozni, az ügyvéd a következő bejelentést tette: — Winter dr- a fogházból a legutóbbi tárgyaláson teljesen lerongyolódva távozott el, ugy, hogy én adtam neki útiköltséget, sőt vásároltam neki megfelelő ruhát ^ is. Megígérte, hogy a mai tárgyaláson pontosan megjelenik- Legutóbb Budapes'en megjelent az egyik fővárosi lap szerkesztőségében, ahol azt adta elő, hogy az erzsébetvárosi bombamerénylet főnyomozója volt. és olyan hihetetlen és zavaros beszámolót tartott élményeiről, amiből kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy Winter dr. elmebetegségben szenved, főleg pedig üldözési mániája és nagyzási hóbortja derült ki abból az előadásból, aminek egvetlen szava sem felel meg a valóságnak. Valószínűnek tartom, hogy a mai tárgyaláson már azért nem jelent meg, mert elmegyógyintézetbe szállítottákA törvényszék Vajó József drügyész indítványára elrendeli a tárgyalástól távolmaradó vádlott letartóztatását, egyben pedig megkeresést intéznek a budapesti rendőrséghez, hogy csakugyan elmegyógyintézetbe került-e a kalandos sorsú Winter Sándor dr. Jellemző Winterre, hogy amint a tudósításból látható, rendületlenül használja a doktori cimet, pedig emiatt a nyíregyházi törvényszék előtt eljárás folyt ellene, amikor egyszerűen letagadta a jogosulatlan használatot, pedig aláírásában nyilván a megtévesztés miatt torzította el a »W« betűt ugy, hogy azt doktori cim jelzésének céljékRövid hirek. Debrecenben is megkezdték működésüket a fillércsalók, a rendőrség szigorú eljárást indított ellenükA kantoni kínaiak ötezer leányt küldtek az ellenség közé kémkedni. Tízmilliárd értékű aranyórát loptak el egy londoni áruházbólA pengőszámitás miatt egy hónapi késedelemmel kapják meg illetményeiket a hadirokkantakPárizsban enyhifik a magyar légügyi forgalorn korlátozásait. A hajdudorogi korcsmában verekedés közben Győri János napszámost bicskával ugy hasbaszurták, hogy sérüléseibe "behaltAusztráliában oly nagy a hőség, hogy Sidney városában már harmincötén haltak meg hőgu'á'ól. Az állam jövő évi bevételei a tervbevett adómérséklés után is teljes fedezetet nyújtanak a kiadásokraA kormánypárt első vacsoráján Rakovszky Iván volt belügyminiszter, Nyíregyháza képviselője üdvözli Bethlen miniszterelnököt. A pénzügyi államtitkárok har. minc millió korona karácsonyi jutalmat kaptakA gazdatársadalom sürgeti a földreform pénzügyi lebonyolításátUj ötvenfilléreseket véreinek, ímert a mostaniak könnyen összetéveszthetők a huszfilléresekkelHáromezer menekült magyar tisztviselő perli Oláhországot. Moszkvából támogatják a mexikói és délamerikai forradalmárokat. A berlfri betegsegélyzőnél 35.000 náthalázas megbetegedést jelentettekA Népszövetség Jegközelebb tárgyalja a legújabb naptár'.ervezetet. alilllllllllllllllljllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllll,. Óriási választék saját készítményt! kárpitos é 3 butorárukban, hetf' éi havi részletfizetésre, háló, ebédlő, leán ízoba urisioba éi iroda beren; s dezé?efc, sezlon, matrac, bőrgarnitúrák, hajlított székek, szőnyeg és fezlontakar k, vas és rézbutorok, az 50 éve ismeretei „Sahanesz" cég u'ódánál: bútorgyáros, kárpitos és bútorára csarnokában. Telefon : 319. K&llól-utca 4. ^iiuuiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiuiiiiiniiiiiiiniiiiniiiinu''