Nyírvidék, 1927 (48. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-30 / 24. szám

Nyíregyháza, !9J7. január 30 * Vasárnap XLVIII. évfolyam. 24 szám Előfizetési árak helyben és vidéken: Alapította JÓBA ELEK gyy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7 60 pengő. Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20°/o engedmény. | Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. IMNIIIN. N 11—ni IIÉ INIIMN IIIIMÉIHÉIIIIIM Éiiniiir-— Szerkesztőség és kladdhlvataí: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM, Telefon szám 139. Postachequo Kéziratokat nem adunk vissza.. Országgyűlés. Történelmi nevezetességű pillanatok- Mikor e sorokat itt; távol az ország szivétől, papira vetem, valami kimondhatatlan vagy fog el, hogy ott, lehessek- Mint néma szem lélő- Hogy részese lehessek a lélekemelő látványnak, amikor az ország karai és rendei újból összesereglenek a budai vár tövében, a gigantikus méretű és álomszerű szépségekkel épült gyönyörű országházban, a régi fény és pompa jellegzetes miliőjében, hogy helyreállítsák a történelmi idők jogfolytonosságát és egy boldogabb jövő édes hitének, réménvének érzelmei között újból megkezdjék a régi országgyűlések abbamaradt munkálkodását. Lelki szemeim előtt felvonulnak az ország szine-javát reprezentáló komoly csoportok, a fényes diszmagyárok, a tündöklő papi ornátusok, a'ragyogó diplomata és katonai formaruhák diszharmóniájában kavargó képviselők és főrendek sorai, az államfő diszes kísérete, az alabárdos és sisakos őrök között... s egy pillanatra ugy érzem, hogy a képzelet merész játékából csakugyan ott vagyok én is,~ hogy könnybelábbadt szemmel elmerülhetek a felemelő látványosság néma szemléletében és meghatódott érzések alatt roskadozó szivvel fonódhatok be a mindenkit fogva tartó lelkesedés árjába és én is elre" beghetem a szótalan imát, ami a résztvevők lelkét önkéntelenül ragadja a Magyarok Istenéhez... Most, ezekben a magasztos pillanatokban érezzük, tudjuk csal? igazán, hogy hol voltunk, milyen rettenetes mélységben vergődtünk. Bár visszarettentünk a gondolatától is annak, hogy ezekben az ünnepi percekben letekintsünk a mély ségekbe, ahonnan felvergődtünk és komor visszaemlékezésekkel ron tsuk a pillanat verőfényének pompáját, azért egy ösztönszerű megérzés, egy elfojthata'.Ian mellékzönge mégis feltolakszik az ünnepi harmóniába és azt súgja, hogy a legelragadóbb pillanatokban se felejtkezzünk meg végleg a közelmúlt történeteiről és annak lélekbe-markoló tanulságait vigyük bele az ünnepi érzések hevületébe... mertjajj volna nekünk, ha a régi jogfolytonosságot tanulságok nélkül merészeinők helyreállítani és az örömteli percekben megfeledkeznénk az átélt szenvedésekről és megfeledkeznénk a háláról, amivel azoknak tartozunk, akik nekünk ezt a mai örömnapot megszerezték és elkészítették. Legyen ez a mai nap sokáig feledhetetlen nagy napja a régi alkotmányosság helyreállításának, legyen nagy napja a szörnyű szenvedések tanulságainak és legyen nagy napja a bizalomnak és hálának a nemzet igazi vezérei iránti És ne feledjük, hogy az eredményt, amit ez a mai nap jelent, mindenekfelett egy valaminek köszönhetjük: annak az egységnek, annak a magyar történelemben ritka erénynek, ami a legnehezebb időkben áldásosán termékenyítette meg a magyar elméket és sziveket, annak a csudákat mivelő összefogásnak, ami előtt a tetlen is lehetővé válik és ami előtt bevehetetlen várak is összeomolnak. Európában ma csak két nemzet dicsekedhetik ezzel a nagy erővel, ezzel a csodákat mivelő eredménnyel. Az egyik mi vagyunk. Ezt kell ápolnunk és őriznünk fejlesztenünk továbbra' is és akkor azt hiszem, högy a mai örömnapot még nagyobb, még örvendetesebb, még dicsőbb napok is fogják követni. Mindaz, ami érték van ebben az országban: ősi vagyon, méltóság, világi és egyházi kultusz, szellemi és erkölcsi kiválóság, ész, erő, rátermettség, szaktudás... az most mind egy táborban, egy összefogó egységben tömörül, amire ebben 1 az országban évszázadok óta alig volt példa és én ugy érzem, hogy amint az ősz Szilágyinak 40.000 • embere a Duna jegén, kitartó következetességgel megvetette ezelőtt 500 évvel egy hatalmas és dicső Nagymagyarországnak alapjait, ugy ez a Duna-parti parütában összeforrott hatalmas Erő most is meg fogja vetni alapjait egy másik, egy közeljövőben kialakuló uj Nagymagyarországnak! Kürtszó harsan a budai vár felől... Karok és rendek sorakoznak... Néma méltósággal néznek a trón ! felé... Még üres... De uj Szilá- j gyiak állnak a trón körül és ők jól tudják, mit cselekesznek. • Csak együtt legyünk! Magyarok! Csak összetartsunk és engedelmeskedjünk! Sasi Szabó László. A Tiszántúl építőiparának szervezkednie kell! Fisszer János nagyjelentőségű cikke a Tiszántúli Ipar és Kereskedelem c. szaklapban. Pisszer János, nyíregyházi építész, nagyjelentőségű cikket irt a Tiszántúli ipar- és Kereskedelem — a Tiszántúl egyetlen szaklapjának — legújabb számába, amely bizonyára az egész Tiszántúl viszhangra fog találni. Ebben a cikk ben Pisszer János a tiszántúli építőipar szervezkedésének szükségességét hangoztatja. «A múltban — irja Pisszer János — az építőipar gyakorlói, mint az Oldott kéve, szerte hullottan működtek addig, amig a szervezetbe tömörülést a budapesti építőiparosok megmozdulása nyomán, a vidék építőiparosai is szükségesnek látták. Ennek a szervezkedésnek azonban meg voltak a maga hibái. A vidék nem kapta meg azt a támogatást, amelyre joggal számított. Hogy ez igy és ilyként fejlődött, abból a tényből sarjadzott, hogy a budapesti és a vidéki épitőiparo

sok, vállalkozói érdekeit és vállalkozót lehetőségeit n

em. lehet egy kalap alá vonni. Már másutt kifejtettem, hogy miért van a fővárosi építővállalkozó, a vidékiekkel szemben kedvezőbb helyzetben akkor, amikor egy és ugyanazon munkálatnak elnyerésére hirdetett versenytárgyalásról van szó. A fővárosi előnyökkel nem rendelkezik és nem is rendelkezhetik a vidék. Éppen ebből következőleg, külön, mégpedig vidékenként külön kell szervezetbe tömörülnie a vidéki épitőiparossSgnak. Az igy, nagyobb vidékek épitőiparosságát egybetömöritő szerve! zetek azután együttműködhetnek a ! fővárosi szervezettel, vagy szervezetekkel, de a saját területükre nézve mégis kell, hogy autonom jogkörrel, autonom hatáskörrel bírjanak ugy a szervezeten belül, mint kifelé ís. Ennek kifejtése, ha erre a mondottak után szükség lenne, még lehetséges és erre az itt mondandók kerete szük. De valószínűleg érthető, hogy a vidéki más viszonyokkal számolni kénytelen épitőiparosság, a maga érdekeinek védelmében, sokszor a fővárosival ellentétes álláspontot is elfoglalni lesz kénytelen. A nagymagyarországi építőipari viszonyok között, a fővárosban élt építőiparosok száma, a mainál háromszor akkora terültet állott rendelkezésre a vállalkozások terén. Megcsonkitottságunkban, a fővárosban élő építőiparosok száma változatlan maradt, de a vállalkozásra alkalmas terület csökkenvén, ;a fővárosi vállalkozók sokkal nagyobb erővel fekszenek a vidékre mint a háború előtt. Ezt hosszasan kifejteni alig szükséges. Éppen ezért kell, hogy ennek a viszonyok alkotta nyomísr nak, igyekezzék ellenállni a vidék épitőiparossága. Ma már mindannyian .tudjuk, hogy az építőanyag termelő és kereskedő nagyvállalatok kartellekbe vannak tömörülve. Ez a kartellekbe való tömörülés nemcsak a csonkaországban, hanem még az ellenséges államokban is megtörtént és a csonkaországi kartellek, részei az európai kartelleknek is. Olyan, az anyagbeszerzés terén egységes falanksszal áll szemben az épitqiparosság, amelynek szervei a budapesti nagybankok ís. A budapesti épitőiparosság egy tekintélyes része, a budapesti nagybankokkal áll üzleti összeköttetésben és mert a bankok és kartellek egymást támogató, sőt kiegészítő szervek, világos, hogy az e bankokkal szoros nekszusban levő építőiparosok is, mintegy függvényei a kartelleknek, akár tudatosan, akár anélkül is, de bizonyos, hogy mint a bankokkal szoros kötelékben levő vállalkozók, a kartellált anyagok beszerzésénéf, már csak az «efső kéz» címén ís, engedményeket élveznek. Ha pedig ez fennáll, ugy bizonyos az is, hogy nemcsak a már másutt kifejtettek szerintiekből fofyófag, de az itt mondottakból is következőleg, a vidéki építőipar hátrányosabb helyzetben van, mint a fővárosi és igy a munkák elnyerése terén háttérbe szorul. Alni a munkaalkalmak elnyerése terén álf, fennáll más téren is és éppen ezek hívják parancsolólag.tlő, a vidék épitőiparosságának, a most meginduló magángazdasági szanálás küszöbén szükséges szervezkedést. A «Tiszántuli Ipar- és Kereskedelem» az a szellemi középpont amely e gondolatoknak propagálója, esetleg, ha azok hibásak lennének, azok megszüntetője kell hogy legyen. Ezért hivom fel e helyütt a Tiszántúl iparosságát a gondolat megtárgyalására, (annak kifejlesztése, avagy ha alkalmatlan, annak visszafejlesztésére, mert ugy látom, hogy a télnek még hátralévő része még alkalmas arra, hogy a tiszántúli iparosság saját Sorsának megjavítása és a fővárosi iparossággal való kapcSolatndk, bár más alapon, mint a régi, létrehozására., a szükséges szervezkedést megteremtse. Hiszem, hogy e sorokkal nem okoztam felesleges fáradságot azoknak a tiszántúli építőiparosoknak, akik azokat elolvasásra méltatták. Szóljanak hozzá és alakítsuk ínég a szervezetet.® A Tiszántúli Ipar és Kereskedelem a legnagyobb lelkesedéssel tette magáévá a Pisszer János komoly, megfontolt kezdeményezését, amelyhez az egész tiszántúli építőipar életérdeke fűződik. Nincs kétség az iránt, hogy a tiszántúli ipar csak ugy találhatja meg a meginduló építkezéseknél érvényesülését, ha jogos érdekeinek védefmezésére a legerőteljesebbén és minél efőbb egy táborba tömörül. íAz építőipart már az építkezések 'kezdetén is országszerte sok és súlyos sérelem éri. Budapesten a nagybankok halászták el előle a kislakások építését, amiről szintén a Tiszántúli Ipar és Kereskedelem uj számában találunk rendkívül érdekes tudósítást. Minden körülmény tehát amellett szól, hogy Pisszer János kellő időben és szükségszerűen bocsátotta ki a felhívást: a tiszántul építőiparának szervezkedni kell, ha boldogulni, ha megélni akar. Egyes szám ára 1© fillér.