Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-06 / 252. szám
JNÍYÍRYIDÉK. 1986. november 6. ^'lamMiBviaMfl^^ Üdvözlet Itáliának. A magyar nemzeti társadalom együttérzésének őszinteségével küldi üdvözletét Olaszországnak, amelynek rendjét és békéjét egy sötét hátterű merénylet akarta felborítani. Mussolinit a Gondviselés kegyelme megvédte a gyilkos kísérlet elten s az ő szerencsés megmenekülése nemcsak hazáját tölti el igaz örömmel, hanem mindazokat az országokat és népeket is, amefyek rokonszenvvel látják Itália szabad ege alatt a dicső olasz nemzet újjászületését, erkölcsi és gazdasági megújhodását. Nagy államférfiak, kiknek élete müvét hazájuk javára végzetszerű rendeltetésük irányítja, mindig készen keli, hogy álljanak a sorssal s ellenségeikkel" szemben a véletlenek veszedelmeire. Akik nyílegyenesen mennek előre és meggyőződésük hitével követik rendeltetésüket, gyakran vannak kitéve az alacsony indulatok által tüzelt politikai intrikának, még többször elvetemült és bűnös brávók törtetésének. Az olasz miniszterelnök ellen nem először esküdött össze egy gyilkos anarchiára felkészülő gyűlölet. A merényiétek sora igazolja, hogy Mussolini egyénisége olyan eszmét testesít meg, amelynek megdöntésétőr remélheti csak az ördögi hazaelfenesség és gyújtogató bolsevizmus a mostani olasz nemzeti tekintély és hatalmi suly lerombolását. A miniszterelnök személye ugyanis a maga nagy céljainak tudatára ébredt egységes olasz jiemzet történelmi hivatásában bizó lelkiségének inkarnációja, király és nemzet harmóniája, az erköfcs hatalmassága, néprétegek és társadalmi osztályok összeforrása közös, lendítő gondolatban, az ő kormányzati elve az államot alkotó polgárok olaszéága, az ő személye a hűség pecsétje tradíció és haiadás kézfogásán. Fascizmus — ez a név jelöli ma Itália zászlóhordását a hatalmak és népek sorainak élén, mely irgalmat nem ismerő kérlelhetetlen erélyével teremtette meg a belső konszolidációt, a gazdaság gyarapodását, az erkölcs szilárdságát, a fejlődésnek a rendben rejlő bő forrásait. Értelmi szerző után kutat a közvélemény felháborodása s a nép dühe. Tudja és érzi mindenki, hogy messzire nyúló bűnös szálak kötik össze az aljas bérencekeí egy távoli világbomlasztó szövetkezés tényezőivel, amelyek, ha talán e legutóbbi konkrét esetben gaz vesztegetésükkel nem is, de minden bizonnyal a szellemi inficiálás felelősségével vádolhatók Európa szine előtt. Moszkvai lélekfertőzés, emigrációs anarchizmus, kettős irányú merényletterve próbálkozik ismét és ismét, de az olasz nemzet bálványozott vezérének élete fölött ott őrködik az emberi vakságnál hatalmasabb Gondviselés, mefy Mussolinit, a duoet az olasz hazafiak millióinak férfias éss bátor őréül rendelte, hogy betölthesse államférfiúi feladatait és megóvhassa hazáját az alattomosság, s gyávaság aknáinak robbanásától. A mellének irányított és szivének szánt golyó érdemjelének nemzetiszin szalagjáról ugy pattant vissza, mint nagy egyéni égéről a törpe lelkű kishitüsség félelme és ellenségei összeesküvő tombolásának minden kísérlete. CJ áll, mint ércszobor, rettenthetetlen vaskezével és akaratával a nemzetért való cselekvés parancsnoki hídján, hogy lengetve nemzete trikolórját, kémlelje a horizonton Itália felkelő napját. Mi, akiket épp ugy fűt a nemzetben rejlő értékek tisztelete és történelmi igazságunk hite, az igazinak, a nagynak kijáró elismeréssel lobogtatjuk felé a jövőért való küzdésnek ugyanazon színekben tündöklő magyar zászlaját. Tildén,faz elegáns amerikai, aki teniszversenyein minden alkalommal valami divatújitással jelenik meg. Legutóbbi kreacíoja valósággal elbájolta az amerikai hölgyeket. á lyiregytiázi rendőrség letartóztatott egy lopás miatt körözött, többszörösen büntetett cselédleányt, ki 7 éve garázdálkodik lopott munkakönyvvel. Álnéven ítélték el 2 évi fogházra Józsa Rozáliát. Négy nyíregyházi lakos ellen orgazdaság miatt eljárás indult, áz ellopott értékek összege körülbelül 20 millió korona. (A Nyirvidék tudósítójától.) — ; A nyíregyházi rendőrség egy veszedelmes tolvajtól szabadította meg — reméljük, 'hosszabb időre a társadalmat. A debreceni rendőrkapitányság a napokban átiratot intézett a nyíregyházi kapitánysághoz, hogy egy Münsger Gyula főmérnök, debreceni lakos kárára elkövetett 15 millió koronás lopás tettese, özv. Bartha Istvánne, született Kovács Julianna Nyíregyházára szökött. A megindított nyomozás eredményességét bizonyítja, hogy október 30-án a tettes kézrekerült. Már le volt tartóztatva, amikor jelentkezett a rendőrségen Stern He .rikne, a Vágó Rezső Fakereskedeimi Rt. üzletvezetőjének felesége, s feljelentést teft volt cselédje ellen, hogy az tőle 1,200.000 korona értéket kitevő ezüst és ruhaneműt ellopva megszökött. A rendőrség gyanúja a mar letartóztatásban levő «Bartháné» eflen irányult, kit elő is vezettek. Sternné felismerte volt cselédjét, ki be is ismerte ezen legújabb ténykedését. Ugy a Sternnétői, mint a Münsger mérnöktől ellopott értékekei kevés kivétellel megtafáfíák nála, a letartóztatásakor eszközöld házkutatás arkafmával. Találtak ezeRen kivül még más értékeket is, de ezek tulajdonosai még nem jelentkeztek. Az <tözvegy» személyazonosságának megállapításakor kiderült, hogy hamis munkakönyvvel vezette féfre ugy a hatóságokat, mint munkaadóit. Ezen félrevezetést o'fyan fondorlatosan csinálta, hogy a székesfehérvári kir. törvényszék is ezen álnéven itéffe el 2 évi fogházra, a pestvidéki királyi iörvényszék is ezen néven körözte. Valódi neve Józsa Rozáfia, Mikófalván született, férje sohasem vofí. Beismerte, hogy namis cselédkönyvét még 1919-ben lopta s azóta ezen a néven szolgáit mint cseléd különböző városokban és helyeken. A rendőrség megkeresést intézett ezen városok rendőrkapitányságaihoz, valószínű, hogy ezek is hozzá fognak járulni Józsa Rozália biinlajístromának kiegészítéséhez. Három rendbeli fopás miatt a rendőrség letartóztatta és átkísérték a kir. törvényszékhez. A lopott holmikból néhány darabot Nyíregyházán értékesített. A rendőrség kinyomozta ezen helyeket s az orgazdák ellen is megindult az eljárás. Ezúton is felhívjuk a nagyközönség figyelmét, hogy tartózkodjon az ilyen gyanús személyektől való vásárlásoktól, mert ezeknek 'könnyen lehetnek súlyos következményei. (*) A Magyar Rádióujság uj száma szombaton kora délutáp kapható az Ujságboltban és az Ujságbolt minden árusító pavihonjában. Dr. Bernstein Béla főrabbi mondja a megnyitó beszédet a zsidó siketnémák és vakok javára rendezendő hangversenyen' November 14-én fővárosi művészek látogatnak le városunkba, hogy a vidék számára is hozzáfér' hetővé tegyék a főváros nagyjainak páratlan művészetében való gyönyörködést, de mindenekfelett szerencsétlen embertársaink, a siketnémák és vakok részére anyagi áldozatra hivják fel a nemesszivii embereket. A hangversenyt közvetlenebb megjelölésben az »Izr. Siketnémák Országos I»ntézete« és a lovag Wechselmann, vakok tanintézete javára rendezik, az izr. iskola nagytermében és a nagyszerűen öszszeálliottt műsort egy külföldi turautról visszatért fővárosi művészgárda fogja betölteni. A megnyitó beszédet dr. Bernstein Béla főrabbi mondja. Itt 'tatjuk majd Kármán Gizi operaénekesnőt, a Városi Színház tagját, Székely Júlia zongoraművésznőt, Gertner Endre hegedűművészt és Sáfár Sándor operaénekest; a műsoron pedig világhírű komponisták müvei szerepelnek. — így Chopin, Hubay, Zsolt, Paganinii Bartók, Dohnányi, Puccini, Bizet, Verdi, Schubert, Kurucz, Dienzl stb- A műsort előreláthatólag tehát oly fényesnek és kivételesnek Ígérkezik, amilyenben ritkán lehet része Nyíregyháza közönségének. A nagysikerűnek ígérkező hangverseny november 14-én fél 9 órakor kezdődik és máris általános érdeklődés előzi meg. Dia dal Hloiqé November hó 5-én, 6 án és 7-én, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, ^vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel Z0R0-HURU jHáztűznézőkl i Falrengető bohózat 8 felvonásban. | | Végre egyedül ICEE JLPJLrXN burleszk 1 felvonásban. Atlétikai verseny 1 felvonásban. I Előzetes jelentés: Nov. 8-án és 9 én, hétfőn és kedden Nanette mindenre kész Mady Christians. Tűzifa, szén legjobb, legolcsóbb Molnár Henrik telepén Debreceni út 5. sz. (városi mintafeerttel szemben.) Telefon: '299. Városi iroda: Bercsényi utca 3. szám. 476-30 Legragyogóbb űar«b Legragyogóbb szereposztásban Szombat—vasárnap Hajdúk hadnagya Szenzációs nagy operette Vasárnap, november hó 7-én délután 4 órakor A hatalmas sikerű November 8-án: Antónia November 9-én : Szókimond ó asszonyság Fediah Sári vendégjátfeisaj Jegyek már csak a 9-iki előadásra válthatók.