Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-12 / 206. szám

1926. szeptember 12. JNÍYÍRYIDEK. 7 A kínaiak tegnap két amerikai torpedórom­bolót ágyntűz alá fogtak. Budapest, szeptember 11 A Mai Nap irja. Londonból je­lentik. Sanghaiból érkező jelentés, szerint a kínaiak már nemcsak angol hadihajókat támadnak meg, hanem amerikai torpedóromboló­kat is ágyútűz alá vettek. A kan­toni őrség két amerikai hadi­hajóra tüzelni kezdett, amit az amerikaiak viiszonoztak s a több órán át tartó harc folyamán há­rom amerikai tengerész is életét vesztette. Londoni jelentés szerint szep­tember 15-én ujabb hat angol páncélos cirkáló indul Kína éjien 2400 főnyi legénységgel. Hir ; szerint Vu Pey Fu tábornagy az 1 angol hadihajók mozgósítása j miatt tiltakozását jelentette be. 1 A japán kormány kijelentette az | angol kormány képviselője előtt, hogy egyelőre nem hajlandó beavatkozni Kina belső ügyeibe. A kantoni kormánycsapa­tok folytatják az előnyomulást- A meghódított területen szabad rab­lást és , pusztítást engedélyeznek a katonáknak. Ahol európai telepre bukkannak, ott mindent elpusztíta­nak s a misszionáriusokat több helyen kivégezték. Rövidesen döntenek Genfben a nem állandó tanácstagság kérdésében is. Budapest, szeptember 11 (MTI. rádiójelen tése.) Genfből jelenti a Svájci Táv­irati Iroda. A népszövetség taná­csa legközelebb, az alkotmányjogi kérdések tárgyalása kapcsán foglal­kozni kíván a nem állandó tanács­tagság számának és betöltésének kérdésével. A tanács az előkészítő munkálatok teljesítésére egy 13 tagból álló albizottságot küldött ki azzal az utasítással, hogy az albi­zottság mielőbb tegyen a tanács elé konkrét javaslatot, hogy a neű állandó tanácstagság ügyében mielőbb dönteni lehessen. Kilenc magyar bányász pusz­tulása Amerikában. Budapest, szentember 11. (A MTI. rádiójelentése.") Pensyfvániában borzalmas bá­nyarobbanás történt, melynek kö­vetkeztében 44 ember, közöttük Q magyar ember vesztette az életét. A magyar bányászok 51 árvát hagy­tak hátra. Belefúlt fürdés közben a Dnnába. Budapest, sszeptember 11 (MTI. rádiójelentése.) Horváth Imre kocsis tegnap dél­után a Dunában fürdette a lovát Közben maga is kedvet kapott a fürdésre. Fürdés közben örvénybe került s belefúlt a vizbe. A kö­zelben tartózkodó halászok már csak a holttestét tudták a vizből kihúzni. Öngyilkos lett a toloncházban. Budapest, szeptember 11­(MTI. rádiójelentése.) A Mai Nap iirja. Az éjjel egy órakor "Májer János cipészsegéd a tofoncházbanr felakasztotta magát. Mire az őrök észrevették, már halott volt. •••••• Az ellenzéki vezérek vasárnap Veszprémben nagy népgyűlést tartanak. „ Budapest, szeptember 11. A Mai Nap irja. Szeptember 15-én, vasárnap Rainprecht An­taf nemzetgyűlési képviselő beszá­molót tart Veszprémben. A beszá­molóra számosan elmennek az el­lenzéki képviselők is s a terv sze­rint kifejtik az ellenzéki pártok egyesülésének szükségességét és politikájuk helyességét. A belügyminiszter állapota erősen javul. "Budapest, szeptember 11. (A MTI. rádiójelentése.) A MTI- jelenti: Rakovszky Ist­ván kormányfőtanácsos,- Rakovsz­ky Iván belügyminiszter fivére, aki ismét 2 napot töltött beteg test­vérénél Kolozsváron, Erdélyből visszatérve, igen megnyugtató hí­reket hozott fivére állapotáról, melyről a kővetkezőket mondja­A beteg a legutóbbi napokban már lázmentes. A lábdaganat a beteg­ség egyéb okaival visszafejlődik. A miniszternek még 2—3 heti nyu­galomra van szüksége. Budapest­re vafó visszautazása körülbelül a hó végén várható- Kedélye is erő­sen javult. Az 5 heti betegség alatt nagyon legyengült, de a miniszter erős szervezete leküzdi a betegsé­get. A szovjetoroszországban kö­tött házasság érvénytelen. Budapest, szeptember 11. /MTI. rádiójelen tése.) Az Uj Nemzedék irja. A buda­pesti büntetőtörvényszék ma tár­gyalta Lovasi Sándor csizmadia mester ügyét, akit Orosszországból iíozott felesége jelentett fel bigá­mia miatt. Lovasi hazatérésük után egy magyar leányt is feleségül vett. A bíróság Lova'sit a bigámia vádja alól felmentette 9 kimondotta hogy a Szovjetoroszországban kö­tött házasságot nincs módjában törvényes házasságként elismerni. Az időjárás. Budapest, szeptember 11. (A MTI. rádiójefentése.) A Meteorológiai Intézet jelenti. Hazánkban az időjárás száraz és mefeg. Csapadék seholsem for­delt elő- A hőmérséklet 2-4 fok­kai a normális felett mozgott- Idő­prognózis: Zivatarra hajló meleg idő várható hefyenként esővel. TŐZSDE. Budanest, szeptember 11. (A MTI- rádiójelentése.) A korona Zürichben nyitáskor 72.55, zárlatkor 72.55 volt. Valuták: Angol font 345700— 347700, cseh korona 2109.6— 2119-6, dollár 71.000—71300, lei 352—364, líra 2545—2625, márka 16978—17028, osztrák shilling 10051—10091, svájci frank 13790 —13840. (*) Dr. Kiss Pálné, Furmann Lili a zongoratanitást szeptember 2-án megkezdi Viz-utca 14. 2 1 HÍRE IC 1 KISNAPTAR Szeptember 12- Vasárnap. Róm. kath. Mária nevenapja. Gör. kath. Antonom. Prot. Guidá Izr. Thisri 4. Városi Szinház: Marica grófnő (4 órakor.) Ripp van Winkie ( 8órakor.) Apolló-Mozgó A halálhid. ka­landorfilm 8 felvonásban Har­ry Piet főszereplésével, bur Ic'szk kissérő miisorral (3, 5, 7 és- 9 órakor.) Diadal-Mozgó: Az elcserélt menyasszony, komp romitált szerelmi vígjáték 7 felvonásban és A száguldó kisértet, ameri­kai burleszk attrakció 7 felv­(3, 5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő • nyitva Sóstógyógyfürdő: nyitva 6— fél 20 óráig. Várnv'gyei Jósfl-Muzeum: nyitva 9—13 óráig. Strandfürdő: nyitva (Hétfőn, szerdán, csütörtökön,-szomba­ton 10—13, kedden, pénteken 13—16 órák között csak nők fürödhetnek.). Szombat estétől vasárnap reg­gelig az Q sgyáni és Ger­gely ffy^gyógySzertárak, vasár­nap déltől hétfő reggelig pe­dig a dr. Szopkó és Haissin­ge r gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Róthstein teren c. az üdvhadse­reg ezredesének evangélizáció^ előadása a püspöki methodis' ta egyház kápolnájában (8 óra­kor.) Vásárok jegyzéke : Szeptember 12-én. Állat- és kira­kodóvásár : Alsónémedi, Fegy­vernek, Kiskundorozsma, Nagy káta, Szabadszállás, Szőreg. Szeptember 13-an. Állat- és kira­kodóvásár : Árpás, Bácsalmás, Diósjenő, Hédervár (sertés nem hajtható fel), 'Hosszuhe­tény, Kál, Lajosmizse, Mohács Nagyatád, (sertés nem hajtha­tó fel,) Recsk (sertés nem hajtható fel), Sárbogárd, Som­lóvásárhely, (sertés nem hajt­ható fel),' Szekszárd, Szőllős­györök (sertés nem hajtható fel), Szőny (sertés nem hajt­ható fel), Tiszacsege, Vásá­rosnamény, Zalaegerszeg (ser­tés nem hajtható fel), Zsám­bok. Állatvásár : KáHo, Mar­ton vásár, Nagyvázsony, Ta­mási. Kirakodóvásár : Özd. Szeptember 13. Hétfő. Róm. kath. Notlurga. Gör. kath. Kornél. Prot. Ludovika. Izr. Thisri 5. Városi Szinház: Cigányszerelem (8 órakor.) Apolló-Mozgó: Az ördögzuhat ig regény egy kolorádói hős le­gényről 7 felvonásban. Tom Mix főszereplésével és 2 Fox burleszk (5, 7 és 9 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: nyitva­Sóstógyógyfürdő : nyitva 6—féi 20 óráig. Vártn gyei Jós* Muzeum : nyitva 9—13 óráig. Strandfürdő: nyitva. Egész héten át a dr. Szopkó és Haissinger-gyógyszertár.fi tar­tanak éjjeli szolgálatot. — A sóstógyógyfürdői Posta- és távbeszélő hivatal működése szep­tember 15-én megszűnik. ŐSZI DAL. Öszi rózsák nyílásával dalra nyílik a lelkem . .. Kiskertünkbe, ha belépek : lila-fehér őszirózsák Bólintgatnak kedvesen. Beszélgetek mindegyikhez, simogatom, becézem­S ugy tetszik, hogy mind megérti virágszivök visszhangozza — Az én lelki beszédem. .. Szelíd, őszi, napsugárban ragyog a sok-sok virág. Szinte fáj még rágoadofni : lombhullássaf efoucsuznak. .. Sivár lesz itt a világ ! Stotlné Hudy Ilona. —I Évmegpyitó istentisztelet a Leánykálvíneumban. A leánykálvi­neumi évmegnyitó istentisztelet fo­yIyó hó 15,-én, szerdán délelőtt 10 okakor tartatik meg a református templomban. Az istentiszteletet Férenczy Károly intézeti lelkész tartja. Az istentiszteletre a ható­ságokat, egyesületeket, hivatalokat szülőket, érdéklődőket stb. ezúton hivja meg tisztelettel az Igazgató­ság. 2x — A Veni Sancte (évkezdő isten­tisztelet): az összes középiskolák, polgári leány és fju, valamint a nőipariskola róm. kath. növendé­kei részére szept. 15-én reggel 8 órakor lesz a róm- kath. templom­ban. Lipovniczky Sándor, hitta­nár. 2x — Orvosi hir. Dr. Fábry Gábor orvosi rendelőjét Kállai-utca 13. szám ^lá-helyezte át. 3x (*) Orvosi hir. Dr. Szilárd Jenő szabadságáról hazaérkezett, rende­lését megkezdte. 3x — A kir. kath. gimnázium igaz­gatósága értesiti az érdekelteket, hogy a pótló beírások 13. és 14 én lesznek d. e. 9—12 óráig. A Veni Sancte 15-én lesz, a tanulók a gimnázium udvarán gyülekeznek fél 8 ó'ára; 16-án megkezdjük a rendes tanítást. Egyéb szükséges utasításokat 15-én a szent mise után adjuk meg a tanulóknak. — Igazgatóság. H é 1 f ő n~ "ny i likmé g "a ~«K o ro_ na» étterme. A «Korona»-szálló tel­jesen újjáalakított étterme hétfőn nyílik meg, cigányzenekar közremű­ködésével- Ezentúl minden hétfőn és csütörtökön cigányzene fesz a «Korona» éttermében. — A Munkás Te—Nytve II. mér­kőzés lesz vasárnap délután 2 óra­kor a Dte—Nytve mérkőzés előtt. A munkások efső őszi bemutat­kozását érdeklődéssel várjuk. — Dohánytermelők nagygyűlése Nyíregyházán A Dohánytermelők Országos Egyesülete Szabolcsvár­megye székházának nagytermében szeptember 19-én vasárnap nagy­gyűlést tart. — A református nőegylet elnök­sége tudomására hozza a tagok­nak', hogy működését folyó hó 17-én, kedden délután a ref. elemi iskolában megkezdi, melyre a ta­gok megjelenését kéri. (*) Próbabár. Bálint András helybeli oki. tánctanító f. évi szeptember hó 12-ik napján a Gaz­da Otthonban (Bethien-u.) regge­lig tartó próbabált rendez, melyre az i. t. erdeklődő közönséget ez­úton hivja meg- Az ui. tánctanfo­lyam f. évi szeptember hó 16-án kezdődik. 2x jf Borbély és fodrász terem lljf | Nyíregyháza, Nagy Takarók-palota. Lengyel cukrászdával szemqen. w Női hajvágás! — Manikűr! — Leghigieniknsabb úri kiszolgálás! — Külön noi terem! 0 7 QU FqfaIvt borbély és A legfigyelmesebb kiszolgálásér t szakképzettségével szavatol és szives pártfogást kér: UtdUU Adl Ulj fodrász. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom