Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 197-221. szám)
1926-09-11 / 205. szám
2 RH JSÍYÍRYIDÉK. 1926. szeptember 11. A kibékülés felé. Európa politikájának egyik legnagyobb eseményéhez értünk. Nemetországnak a népszövetségbe való felvételével. Ismeretes, hogy a locarnói konferencia annakidején e fontos ügy elintézésének kedvéért ült össze s hogy Németországot csak most veszik fel a Népszövetségbe, annak igazán nem ő, hanem a. Népszövetség más tagjai voltak az okozói. Pedig Európa békéje mindaddig nincs szolid alapokra fektetve, amig a Népszövetség, amefy a saját bevallása szerint a jog, igazság és méltányosság Ítélőszéke akar lenni, csak _ a nagy háború győzteseibői tevődik össze s nem biztosit helyet azoknáR, > akiktőf a szerencse elfordult s legyőzettek. Anglia volt az első, amefy világosan megérezte, hogy a Népszövetség s vele együtt Európa mai helyzete egészségtelen s 4ia már egyszer a győzők a békediktátumokban ugy is kivívták azt, amit akartak, nincs semmi .értelme tovább folytatni a békében való háborút s ezzef'mély, talán örökre betölthetetlen szakadékot húzni népek és országok között. De nemcsak altruisztikus szempontok vezetik azokat a hatalmakat, amelyek Anglia köré tömörülve Németország felvételét sürgetik, hanem a jól átgondolt és átérzett önérdek is. Látva azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet Németország a felemelkedés, a talpraállás érdekében végez, méltányos, hogy jsmét bekapcsolódjék Európa többi nemzeteinek közösmunkájára, hasznára a művelődésnek, hasznára a békének. Németország, mint a Népszövetség tagja, természetesen jogokat nyer, viszont kötelességei is szigorúbban lesznek körülírva, mint ezideig. Eddig, hogy ugy fejezzük ki magunkat, törvényen kivüli állapotban élt, amennyiben nem "kötötték a Népszövetség szabályainak statutumáí s ez az állapot részben kényelmes, részben kényelmetlen volt a számára. Azonban mindenesetre a kényelmetlenségek túlsúlyra jutottak az előnyök fölött, mert Németország maga is igen jó néven veszi, hogy végre helyet kap Európa nagy " nemzeteinek szövetségében s kifejezést adhat azoknak a szempontoknak, amelyek a legyőzöttek magatartására elsősorban mérvadók. És itt kapcsolódik össze a legyőzött államok sorsa azzal az eseménnyel amelyet Németországnak a Népszövetségbe való felvétele jelent Ezideig a Genfben tartott üléseken nem hangzott el olyan beszéd, amelyet egy legyőzött állam képviselője tartott volna, ^agy ha ef is hangzott, ez nem bírt oly jelentőséggel, mint azok a beszédek, amelyeket a Népszövetség rendes tagjai a győző államok politikusai tartottak." Bajos volna "jóslásokba bocsájtkozni, hogy miként fog Németország belépésével a Népszövetség további arculata alakulni, annyi azonban bizonyos, hogy fesz egy hang, amely korlátozni lakarja a győzelem jogát, s az igazságosságra, emberiességre hivatkozva könnyítéseket kér majd a békeszerződések hallatlan szigoruságán. Mi, akik osztályosai voltunk a vereségben Németországának, természetesen örömmel üdvözöljük ezt a fontos eseményt s reméljük, hogy maga után fogja vonni a Népszövetségnek uj, az I eddiginél igazságosabb működését, i Európa már egyszer csaknem beleíhalt a gyűlölködésbe s ha nem akar egy másodrendű megvetett világ- I Öt órai tea az úszómedencében : Londoni hölgyek, az úszósport szenvedélyes hivei, a fürdőben teáznak. M< MMMMM M< MMMMMMMM M< MMMM M< M A trachomajárvány továbbterjedésének megakadályozása céljából Szabolcsvármegye alispánja elrendelte a talmud-thóra iskolák bizonytalan időre való bezárását. A vármegye közönsége 229 főiskolai hallgatót segélyez. A vármegyei nagy leventeverseny október 4-én és 5-én lesz. A vármegye közigazgatási bizottságának ülése. Nyíregyháza- (A Nyirvidék tudósítójától.) Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága csütörtökön dé'előtt 10 órakor tartotta rendes havi ülér sét, amelyen Mikecz István alispán elnökölt. A bizottság ülésen az alispán .jelentését Tóth László másodfőjegyző olvasta felA jelentés ismerteti a törvényhatósági bizottságnak a font sterling, kölcsön ügyében hozott határozatát, amellyel 104 milliárd papírkorona fefvételét szavazta meg s elfogadta az alispánnak a kölcsön felhasználására vonatkozó előterjesztéseit. Az alispáni jelentés a kölcsönakció további sorsáról majd a vármegyét illető egyéb aktuális kérdésekről a következőket mondja: A kölcsön még nem érkezett meg. Dacára annak, a törvényhatóság határozatát az előirt időn belül felterjesztettem és hogy a létesítendő beruházások fetárgyalása végett a m- kir. kereskedelemügyi miniszter ur felszólítására augusztus hó 23-án a m- kir. államépitészeti hivatal vezetőjével és az ügy előadójával megjelentem a m- kir. kereskedelemügyi minisztériumban' ahol a törvényhatóság által megállapított beruházási programot teljes egészében elfogadták, a törvényhatóság által igényelt kölcsönösszeg mindezideig nem érkezett meg s legutóbbi értesüléseim szerint, a bejelentett igények általános redukciója következtében a törvényhatóság .nem kapja meg az igényelt 300-000 fontot a maga teljes egészében, hanem mintegy 270.000 fontnyi kölcsön összegben fog részesülni még e hó folyamán. Minthogy pedig a törvényhatóság részére folyósítandó kölcsön végösszegére nézve határozott kormányrendelkezés még nem érkezett hozzám, a tervbe vett beruházási program részletes kidolgozása sem állott módomban ezideig és ezáltal, sajnos, a beruházások létesítése is halasztást szenved. A főiskolai hallgatók segélyezése. Ugyancsak az augusztus 6-án megtartott rendkívüli közgyűlésen felhatalmazást nyertem a törvényhatósági bizottságtól, hogy az érdemes és szegénysorsu főiskolai hallgatók támogatását a most kezdődő _ 1926—27- iskolai év folyamán is folytathassam s az ehhez szükséges anyagi eszközöket költségvetésileg biztosíthassam. / A segélyezés i-ánt fcenyujvott kérvények elbírálására és " a segélyösszegek megállapítására kiküldött bizottság augusztus hó 25-én tartotta meg ülését, elnökletem alatt, amikor is 272 kérvényt bíráltunk felül. Segélyezésre 229 főiskolai hallgatót találtunk érdemesnek és 41 kérelmet Utasítottunk «el. _ A segélyt kérők anyagi ráutaltságának és tanulmányi eredményeinek, valamint az erre a c?lra rendelkezésre álló alap teherbíró képességének mérlegelésével a bizottság a havi segélyeket 200000 korona legkisebb és 700-000 korona legmagasabb összeg között állapította meg. Azoknak a főiskolai hallgatóknak a tanulmányi eredménye, akik régebben támogatásban részesülnek, a legszigorúbb bírálatot is kiáltották, s igy, amennyiben kérelmüket megújították továbbra is, kivétel" nélkül segélyben részesülőnek. A most érettségizett ifjúsággal szemben viszont a kérvényezők nagy számára és a rendelkezésre álló fedezet korlátolt voltára tekintettel sokkal szigorúbb mértéket kellett alkalmazni. Az elmúlt iskolai év folyamán 12 segélyezett főiskolai hallgató nyert oklevelet és pedig 5-en tanári, ketten gyógyszerészi okfeveiet gyertek, orvosi, állatorvos, közgazdász és iparművész egy-egy let 1 belőlük. A segélyezendők sokába felvett főiskolai' hallgatók tanulmányi hely szerinti megoszlása a kővetkező: Budapesten tanul 89, Debrecenben tanul 73, Más főiskolában tanul 45, Külföldön tanul 8, Jegyzői tanfolyamot végez 14 segélyes. A később beérkezendő kérvények elbírálása végett a segélyező bizottság ujabb ülést fog tartani. A közúti felügyelő Nyír. egyházán. A kérüíeti közúti felügyelővei, Keviczky Sándor m. kir. miniszteri tanácsos ur őmé'tóságával a vármegye közutjaiból az elmúlt hó 27. és" 28. napjain mintegy 380 km.-nyi utvonalai beutaztam s ez alkalommal megtekintettük az épi—o/ujs — Bjn;.iiÁu« 9i|T? JJÍJB saj napkori», «nagyhalász — ibrány— paszab — tiszaberceli», «vencsellő — balsa — timári», «rétközberencs — ajaki», «pap — kopócsapátii» s az «ujfehértó — nagyká'lói» útszakaszokat, amelyeken a földmunkának egy-két rövidebb szakasz kivé'elével, már teljes befejezést nyert, ugy, hogy a kőanyagnak a helyszínére való, egyes helyeken már megkezdett szállítása akadály nélkül folytatható. A nagy levente-verseny. Az október hó 4. és 5-ik napjain a vármegye összes községeinek bevonása mellett megtartandó vármegyei levente-verseny előkészítésére szükséges intézkedéseket megtettem, az érvényes versenyszabáfyokalt kiadtam s minden reményem meg van arra, hogy a vármegye levente ifjúságának az idei erőpróbája sikerülni fog. A pusztaszeri Arpádünnep. A «Pusztaszeri Árpád-Egyesü!et» minden év folyamán más-más törvényhatóság bevonásával, minden év szeptember hó első vasárnapján, országos Árpád-emlékünnepélyt rendez. Ez ünnepély rendezésében való részvéte're a folyó évben Szabolcsvármegye törvényhatóságát kérte fel az egyesület. A megtisztelő mjegr hívásnak eleget óhajtván tenni, áthatva attóf a meggyőződéstől, hogy milyen fontos nemzeti érdeket képez honfogfaló őseink emlékének ápolása, felkértem dr. sasi Szabó László m- kir. kormányfőtanácsos, törvényhatósági bizottsági tag urat az ünnepi beszéd megtartásának, dr. Borbély Sándor vm. tb. fő: jegyző egy alkalmi óda megírásának s Nagy Lajos fő'evéltárnokot az alkalmi óda elszavalásának elvállalására, akik mindannyian készséggel tettek eleget felkérésemnek. Erről, valamint arról a körülményről, hogy Szabolcsvármegye törvényhatóságiak képviseletébén nagyobb küldöttséggel személyesen kívánok résztvenni az emlékünnepélyen, a Pusztaszeri Árpád-Egyesüíet vezetőségét megfelelő időben értesítettem. Az ünnepély e hó 5-én a fent elősoroltak részvételével e hó 5-én fe is zajlott s azon a törvényhatóság képviseletében 14 tagu küldöttséggel részt is vettem. Bezárjak a 'rach"mát ter jesztg t??irud isk"Iákat Végül meg kell emlékeznem arról, hogy a vm- t. főorvos az országos egészségügyi felügyelő úrral együtt augusztus hó 16-, 17. és 18-án megvizsgálta a nyíregyházi, nyírbátori, nyirbogáti, apagvi., uiSzombaton és vasárnap a világhírű Gyönyörű előadás! — Gyönyörű kiállítás! — Gyönyörű wiuzsika! rész szerepére jutni, hallgatnia kell a józanság szavára, ameiy a kibékülést parancsoló szükségként irja