Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-01 / 197. szám

szeptember 1. JNÍYÍRYIDÉK. Tanitóválasztások az ev. egyházközségnél. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A nyíregyházi ev- egyházközség e.'emi iskoláinál nyugalomba vonu­lás, betegség és elhalálozás követ­keztében az uj iskoíaí évben na­gyobb mérvű változások tesznek. Prisztauka Lajos tanító 41 év: szolgáfat után- nyugatomba vonult Érdemeit a vasárnap megtartott egyházközségi közgyü'és méltatta. Az elmúlt év folyamán megindí­tották a nyugdíjaztatásuk iránti el­járást Béier Gusztáv és Ozvald Jó­zsef is, akiknek helyére most tör­tént meg az uj tanítók választása Két héttel ezelőtt váratfanul el­hunyt Kiss István tanitó. Em.ékét a tegnapi közgyűlés foglalta jegy­zőkönyveié. Kiss István 28 évén át volt az egyházközség kiváló tanítója s 16 éve a másodkántori teendőket is ő látta el nagy ambi cióval. Aczéi Sándor tanf:ó be;eg szabadságot kért és kapott s való­színűleg nyugalomba is vonul. Az igv megüresedett á.'Iásokra meg­hirdették a páívázatot s a váfasz­tásí az iskolaszék, illetve a presbi­térium javaslata alapján az egy­házközség közgyűlése a követke­zőképpen ejtette meg. A tanyai iskolákból s városi is­kolákban teljesítendő szolgálatté­telre behivattak Szekeres Páf, Ke­mény Péter, Sipkay György és Takács János. A debreceni utcai iskolában egyelőre mint a beteg tanitó helyettese Estók Károly fog tanítani. A városba va.'ó behelyezések kö­vetkeztében a tanyai iskolákban a következő változás állott be. A felsőkuti iskolához kerül a Vadas­ból Soltész István. A második Mandára Prékopa József eddigi Nádasi bokori tanitó kerül, a Ná­dasi bokori iskolához Estók Józse­fet választották meg, aki oklevelet a helybeli m. kir. állami 'tanító­képző intézetben szerezte kiváló eredménnyel'. A Benkő bokori kettős iskolához Korén Gyufát és Hook Gyuláné Hoíik Zsófiát vá­lasztották meg. Kiss István másodkántor helyet Thaisz Kálmán tanítóval töltötték Az egyik megüresedett iskola­széki tagsági he:yre dr. Valení Mi­hály orvost választották meg. Egy nyíregyházi nap­számos ráesett a vas­kerítés rácsára, amely­nek hegyes szöge a testébe fúródott. Nyíregyháza. (A Nyírvidék tudó­sítójától.) A napokban a mentövet a Leany­káivineumnál folyó építkezésekhez hívták, ahol egy napszámossal, Kö­böl Miklós orosi szőlői fakossal sú­lyos szerencsétlenség történt. Köböl a" Leányinternátus vaskerítése felett a létraállványon volt, amikor az állvány Iedüít és a napsszámos rá­zuhant a vaskerítésre. Köböl olyan szerencsétlenül esett, hogy a kerítés egyik hegyes lándzsája a jobb hó­na, jávai belefúródott a t 2 Stébe és azt felszakította. A mentők az első segélynyújtás megadása után az Erzsébet-kórházba szállították Kö­böl Miklóst, akinek álfapota sú­lyos. A vizsgálat megindult annak megállapítása céljábóf, hogy kft 'er­ei felelősség József és Albrecht főhercegek is résztvesznek a Tiszántúli Automobil Club őszi autó és motorkerékpár túraútján. Nyii egyháza. (A Nyirvidék tudó­sítójától.) A Tiszántúli Automobil Club október 10-iki autó- és motorke­rékpár (urautja a magyar automo­bilizmus fejlődésének jelentős állomása lesz. Ez az alig pár hó­napja megalakult Club Intenziven bekapcsolódott a magyar automo­bilizmusba és rátermettségének már többször tanújelét adva, most egy nagy verseny megrendezésével lép a nagyközönség elé. Gyönyörű őszi verseny lesz ez, amelyen a legjobb amatőr aiitó­és^ motorkerékpár vezetők teljes számmal vesznek nészt az ország minden részéből. Bí/.tos résztvevői a versenynek József és Albert fő­hercegek és a versenyrendezőség' Kállay Miklós főispán, a T. T­A. C. elnöke, gróf Vay László, ifj. gróf Dessewffy Aurél és dr­Marton Gyula, a Klub titkára köz­reműködése már maga is garan­cia, mind a sportbéli, mind az er­kölcsi sikerre. A verseny körülbelül 200 km.-es távon a következő útvonalon nyer lebonyolítást: Autók: Debrecen — Nyiradony — Nyirmihálydi — Nyírbátor — Nagykálló — Nyi. egyházi — Nyir­bogdány — Székely — Berkesz — Kisvárd a — Dombrád — Telekta­nya Tiszabercel — Rakamaz — Nyíregyháza. Rossz idő esetén az útvonal le­tér Telektanyánál Nagyhalász — Kótajon át Tiszabercel re. Székely—Berkesz között 3 kilo­méteren homokpróba verseny, Ra­kamaz—Nyíregyháza között 16 ki­lométeres gyorsasági verseny. A gyorsasági verseny e nemben a legnagyobb, ami eddig Magyaror­szágon volt. A motorkorékpárok utja: Debre­cen — Nyiradony — Nyírbátor — Nagykálló — Nyíregyháza — Nyír­bogdán y — Nagyhalász — Te­lektanya — Tiszabercel — Raka­maz—Nyíregyháza. Telektanya mellett a Halászta­nyán egy óra ebédidő. A kifogástalan állapotba hozan­dó utak már maguk is biztos elő­feltételei a verseny sikerének és bizonyos, hogy vendégeink so­káig emlékezetükben fogják tar­tani a Tiszántúli Automobil Club sikeres turautját. Gróf Andrássy Sándor fővédnök­sége alatt fog lefolyni a verseny, aki a Királyi Magyar Automobil Club elnöke és a magyar autósport megalakítója. A versenyre eddig a következők ajánlottak fel tiszteletdijakat: a Tiszántúli Automobil Club há­rom nagy és két kis dijat, Szabolcs­vármegye, Nyíregyháza város, a Királyi* Magyar Automobil Club Kállay Miklós főispán, a T- T­A. C. elnöke, gróf Vay László, a T. T. A. C. társelnöke, ifj. gr. Dessewffy Aurél, a honvédelmi mi­nisztérium, stb­Az említett nevek és tiszteletdíjait adományozói biztosítják, hogv olyan sporteseményben lesz része Szabolcsvármegyének és Nyíregy­házának, mely országos hírre tesz •szert és az egész ország sporttársa­dalma felfigyel e nagy eseményre­A versenyen való részvételre a Tiszántúli Automobil Klub titká­ránál dr. Marton Gyulánál íehet jelentkezni. torokat juttat bérszántási célokra, ujabban pedig a földmívelésügyi minisztérium támogatásával összes fiókszövetségeit apróbb mezőgaz­dasági gépekkel, acélekékkel, bo­ronákkal, vetőgépekkel és triőrrel szándékozik ellátni olyképen, hogy módot nyújtson a gépek közös használatára s olcsó bérdij ellené­ben ipinden kisembernek lehetővé tegye a gépek alkalmazását' A Faluszóvetség kizárólag hazai gyártmányú gépeket szándékozik beszerezni s így az összes számba­>.vehető hazai mezőgazdasági gép­gyáraktól ajánlatokat szerez be, viszont azt, hogy milyen gyárt­mányú gépek szállíttassanak, a vi­déki szervek közgyűlése fogja meg­állapítani. A gépeket a Faluszö­vetség vidéki szerveinek 7 százalé­kos kamat mellett négy évi tör­lesztésre juttatja s ebben a ked­vezményben egyelőre mindazok a Faluszövetségi fiókalakulatok ré­szesülnek, amelyeknek legalább 100 rendes tagjuk van. A gépek igény­bevevői használati dijat fognak fizetni, ami a legméltányosabban lesz megállapítva azzaf a "célzattal, hogy a kisemberek a gépeket mi'néí kedvezőbb feltételek mellett hasz­nálhassák. Bővebb tájékoztatást a Faluszö­vetség agrár- és szociálpolitikai ügyosztálya (Budapest, V., Zol­tán-utca 8.) nyújt. Kelet árnyai. Arany a hó alatt. Szezonnyitó Fox műsor I Szerdától az Apollóban. A Faluszövetség akciója a földreform során keletkezett törpebirtokok megmunkálása érdekében. A Fa!uszövet§ég, ai országnak | ez a leghatalmasabb népies ag­rárközpontja, állandó figyelemmel kiséri azokat a nehézségeket, amely­lyel a földreform során keletke­zett uj törpebirtokok megmunká­lása jár. Szociális és többtermelési szempontból minden lehetőt elkö­vet, hogy ezeken a területeken • gazdálkodás megkönnyítessék,, Köztudomásu, hogy a Faluszövet­ség előnyös feltételek meüett trak­Nla, kedden utoljára DOUGLAS FAIRBANKS a híres amerikai bravúr szinészszel „Z" A fekete lovag Regényes történet Mexikó régmúlt idejéből 8 felvonásban. Buster Keaton Alaskában. Burleszk sláger. Szerdától Szezonnyitó Fox mQsor! Szerdától A. KELET ARNYAI Exotikus szerelmi regény 7 felvonásban. A felvételek Marokkóban és Indiában készültek. Franck Mayo és Norman Kerry a főszerepben BUCK JONES UJ FILMJEs ARANY A HÓ ALATT Előadások kezdete: hétköznap 5, 7 és 9 órakor, Géberjéni lovas ünne­pély. 1926- évi augusztus hó 27-én Jékey László géberjéni birtokán P gyönyörű fekvfösü «benei gye­pen» fiuk részére lovas-ünnepélyt rendezett. Igazán elismerésre méltó a házigazdának azon szándéka, hogy a fiatal fiukban a nemes lo­vassport iránt, már korán igyek­szik a szeretetet felébresztem és évenként nagy fáradsággal és ál­dozatkészséggel megrendezve a versenyt — ei is fogja a célját érni. A programon három szám sze­repelt. Úgymint: a) Versenyen kivül Burián De zsőné úrhölgy és Ujfalussy La­jos ur által bemutatott igen szép iskolalovaglás. b) előlovaglása a fiuknak. c) Vadászlovaglás mindenféle akadályokon keresztül, Jékey László ur, mint «Master» után, akJ. ^ltal végül versenybe Iette'k "bo­csátva. Az előlovaglásban résztvettek: Burián Ignác, Németh István, Jé­:key Domokos, Kállay Kristóf, ifj. Kállay Miklós, Kállay András Ivi-i és br. Kende Zsigmond. — Igazi öröm volt, a reményteljes fiatai lovasokat ügyes gyakorlataik köz­ben látni. Birák voltak: Burián ezredes, gróf Tisza Lajos és Ujfalussy La­jos. Dijat nyertek: 1. Kállay Kris­tóf. 2. ifj. Kállay Miklós, 3. Jé­key Domokos, 4. Kállay András Iván. Az első díj nyertese végül egy teljesen ismeretlen nagy lovon, Az uj pénzügyi palota udvaráról 100 szekér föld bárki által ingyen elvihető!

Next

/
Oldalképek
Tartalom