Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)

1926-08-14 / 183. szám

1926. augusztus 14. JNÍYlKBlDÉK. Sándor dalszerzeménye: »Mit da­loljon a magyar* az a verseny­darab, amelynek betanulását most kezdi meg a dalárda. — Szabó Dezső huga a Nyirvidékről. Szabó Dezsőnek Nyíregyházán is ismert és szív­ből megszánt huga öngyilkossági kísérlete előtt hosszú levelet irt amelyben bucsut vesz az újsá­goktól is, mondván, hogy a Ma­gyar Jövőt és a Nyirvidéket ki­véve minden lap jól báot vele. Még élénken emlékszünk arra a napra, amikor a szegény bolygó vándor poéta leány szerkesztő­ségünkben nyomorba jutásáról panaszkodott, átadván néhány versét, átvéve a szerény, de ak­kor rajta momentán segítő tisz­teletdijat. Hálás készönettel távo­zott el. A verseit a Nyirvidék le is közölte. Későob átvettük mi is azt a nyilatkozatot, amelyet Szabó Dezső adoti ki a húgáról a la­pokban s amely nyilatkozatban magyarázatát adja huga szomorú sorsának. Szabó Ilonka bátyja nyilatkozatának közlése miatt fe­lejtette el azt a megértő, részt­vevő szivet, amellyel fogadtuk és segítettük, verseit közzétettük s amellyel most is gondolunk reá. (*) Augusztus 15-én kezdi meg meg Fráedman Rózsi modem plissé üzemét. Zrinyi Ilona-utca 3. sz. Glovjczky-fényképész udvarban. — Az ajaki „Arany Ifjúság' 1926. évi augusztus hó 15-én Ajakon, a gk. iskola termében a ,,Magosz" sajtó alap javára mű­kedvelő előadással egybekötött zártkörű bátyus táncmulatságot rendez. Főrendező Jeles Miklós gk. kántortanító. Műsor: 1. Meg­nyitó beszéd tartja Legeza Miklós esperes lelkész. 2.5A váradi kávé­házban, szavalja Legeza Katóka. 3. Lesz még tavasz. Színjáték 1 felvonásban. Irta Pásztor József. Személyek: Nagy Béla Jeles Miklós, Ilona, uunokahuga Bachmánszky Margitka. Jani, Nagy Béla öccse Legeza György, Gani, öreg cigány Szűcs Gyula. 4. Monológ. A fiam lakodalma. Előadja Jeles Iluska. 5. Egy csésze kávé. Vigjáték 1 felvonásban. Irta : . * . Személyek : Faiussy Maliid Szűcs Annuska, Faludy Róza Jeles Iluska, Antónia, Matild barátnője Bachmánszky Margitka, Liza, matild szobaleánya Jeles Bertuska, Árusnő Jeles Annuska, Urnő Szűcs • Margitka, Bettler Legeza Béla, Cipésznő Szűcs Iluska, Két gyermek Legeza István és Kosztolányi László. Konferál Terebessy József. Az ajakiak meghívására Nyíregyházá­ról is sokan átmennek az ,,Arany Ifjúság" hazafias szellemű műso­ros ünnepére. — Az ujfehértói önkéntes tűzoltó testület hét tagját 25 év önzetlen munkájának jutalma­zásául a m. kir. Belügyminiszter a legfelsőbb helyről nyert felha­talmazása folytán királyi disz­éremmel tüntette ki. A diszérmek ünnepélyes átadása folyó hó 15 én lesz, mely alkalommal a testület d. e. fél 1 I órakor a községháza nagytermében díszközgyűlést tart. Az ünnepély sorrendje: Fél 10 órakor Istentisztelet a róm. kath. templomban, fél 12 órakor dísz­közgyűlés a községháza nagyter­mében, fél 1 órakor közebéd a Casinó nagytermeben. Az ujfehér­tóiak ünnepélyére Nyíregyházáról is sokan átmennek. — A bujtosi blrtokosság közgyűlése. A bujtosi birto­kossag érdekeinek megvédése céljából közgyűlést tart, amelyre a következő meghívót adták közre : A Bujtosi birtokosság f. évi ju­nius hó 27-én tartott értekezlete felkérésére a bujtosi birtokosság tagjait f. évi augusztus hó 15-én, vasárnap d. e. 12 órakor a Vá­rosháza közgyűlési termében tar­tandó közgyűlésére. Mint a bir­tokosság tagját azzal hívjuk meg, hogy meg nem jelenébe esetén ugy fog tekintetni, mint aki a hozandó határozatba belenyug­szik. Tárgy: A Bujtos kertség feloszlása és felszámolása. Nyír­egyháza, 1926. julius hó 30. Intéző-bizottság. (*) Singer varrógépek újból Nyir egyházán. Az uj Singer-fióküzlet augusztus elején ismét megnyílik pontosan ugyanazon a nelyen, ahol az régebben volt és pedig a Vay Ádám-utca 2- szám alatt a Nyíregyházi Takarékpénztár épüle­tében. (*) Poloskát, svábot, molyt ki­irtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit nyom­ban elpusztítja. Mindenütt kap­ható. 12x Az égő város Az évad szenzációja! Főszereplő: Thomas Meigham. Szombattól — az Apollóban. NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS ZÖLDHELYI SÁNDOR divat üzletében, Bethlen-ntca 1., az Djságboltal szemben. Tájékozásul egyes cikkek árait alant közlöm: Női divat ruhakelme ezelőtt 110.000, most 37 000 Epong, dupla széles „ 65.000, „ 23 000 Selyemszövésü Marocen „ 90.000, „ 48.000 Divat kabátkelme „ 300.000, „ 178 000 Divat ruhaszövet, duplaszéles „ 75.000, ,, 38 000 Divat ruhaszövet, kockás „ 50.000, „ 29 000 Divat aljszövet, 140 széles „ 270.000, „ 120.000 Taftalin selyem „ 65.000, „ 52.000 Mosó creppek és voálok 12 800 Príma minőségű schifon és vászon 12.000 Nyersselymek minden szinben 85 000 Asztalnemüek pazar választókban!!! Prima minőségű spárga szőnyeg 27.500 APRÓ HIRDETÉSEK türúetén dij: 10 sxdig W»0 K, wiaáea további szó 500 K- Hirdetések utáni Wdésf» csak válasxbélyeg bekfiMés* meBett vAaszokmk. „Gm a kfeéótrátalbMl iefaért hirdetésekre csak • hirdetésen fcMotetett szán bemondása esetén adtatok fcfcüátcosiUst. ügy u apró, mint a u£f hirdetések díja a fdadáafcar ílxetoaáő Vidékről levéfcéJyegbea is beküldhető a hiodetés dija. k iaa aegjd»­né* nnpján kfelead* birdetfeakct d. •. K áráig kérjak Wadu. Szeptember 1-töl kiadó egy csinosan bútorozott kü­lönbejáratu szoba egy ko­moly, szolid úriembernek reggelivel. Elvállalok teljes ellátásra jó családból, jó magaviseletű 5—6. osztály­beli fiút. Érdeklődni e lap kiadóhivatalánál. 4221-2 Paplan és ümpaernySkészitést párnamontirozást művé­szies kivitelben, olcsón vál­lalok, — Schnitzler Gizella Szarvas-u. 34. 4J69-5 Lakatos tanulók fizetéssel Felvétetnek. Radoszta Imre lakatosmesternél. Zöldség­tér 11. 4624-1 Szép fiatal leánderfák és többféle virágok eladók. Debreceni-a. 54. 4615-2 Paplan és ümpaernySkészitést párnamontirozást művé­szies kivitelben, olcsón vál­lalok, — Schnitzler Gizella Szarvas-u. 34. 4J69-5 Lakatos tanulók fizetéssel Felvétetnek. Radoszta Imre lakatosmesternél. Zöldség­tér 11. 4624-1 Szép fiatal leánderfák és többféle virágok eladók. Debreceni-a. 54. 4615-2 Katholikasgimnázinm kö­zelében teljes ellátásra diá­kokat fogadok. Cim a ki­adóban. 4273-1 Kótaji n. 46. számn ház eladó és azonnal elfoglalható 4257-2 Katholikasgimnázinm kö­zelében teljes ellátásra diá­kokat fogadok. Cim a ki­adóban. 4273-1 Megbízható, rendes, főzni tudó mindenes szakácsnét keresek 15-ikére. Bessenyei­tér 9. 4256-2 Földbirtokosok figyelmébe! Saját készitésü burgonya­fözőim vannak 50—300 li teresig, a legjobb sziszté­májú. Ugyanott vánjológé­peket készítek, kicsit és nagyot. HeDgeres vetőgépe­ket kanalasra változtatok. Kelemen József, Bocskai-u. 50. szám. 4252 2 Két kűlöa-kűlön bejáratú utcai bútorozott szoba ki­adó. Cim a kiadóhivatalban. 4255-3 Földbirtokosok figyelmébe! Saját készitésü burgonya­fözőim vannak 50—300 li teresig, a legjobb sziszté­májú. Ugyanott vánjológé­peket készítek, kicsit és nagyot. HeDgeres vetőgépe­ket kanalasra változtatok. Kelemen József, Bocskai-u. 50. szám. 4252 2 Keresztény uri család el­vállal teljes ellátásra egy polgárista leányt. Cim a ki­adóban. 4254-3 Szoba-konyha Csipke-utca 27. szám alatt kiadó hátsó udvarban. 4253 1 Földbirtokosok figyelmébe! Saját készitésü burgonya­fözőim vannak 50—300 li teresig, a legjobb sziszté­májú. Ugyanott vánjológé­peket készítek, kicsit és nagyot. HeDgeres vetőgépe­ket kanalasra változtatok. Kelemen József, Bocskai-u. 50. szám. 4252 2 Keresztény uri család el­vállal teljes ellátásra egy polgárista leányt. Cim a ki­adóban. 4254-3 Szoba-konyha Csipke-utca 27. szám alatt kiadó hátsó udvarban. 4253 1 Tankönyvek az összes Iskolák ré­szére előjegyezhetők t Borbély Sámuel könyv­éspapirkereakedésében, Városház palota. 4250-3 Mindenes szakácsnét ke­resek jó bizonyítvánnyal 15-ére, Luther-tér 11. 4262-1 Ügyes szobalány, jó bizo­nyítványokká', felvétetik. — Luther-utca 16. 4261-2 Tankönyvek az összes Iskolák ré­szére előjegyezhetők t Borbély Sámuel könyv­éspapirkereakedésében, Városház palota. 4250-3 Mindenes szakácsnét ke­resek jó bizonyítvánnyal 15-ére, Luther-tér 11. 4262-1 Kétszobás bútorozott kony­hás lakást keresek, ágynemű van. Azonkívül üres és bú­torozott szobá 1 |konyhahasz­nálattal a színtársulat tagjai részére. Bijelenthetők Kál­lay diszmesternél a színház­nál. 4259-4 Tankönyvek az összes Iskolák ré­szére előjegyezhetők t Borbély Sámuel könyv­éspapirkereakedésében, Városház palota. 4250-3 Mindenes szakácsnét ke­resek jó bizonyítvánnyal 15-ére, Luther-tér 11. 4262-1 Kétszobás bútorozott kony­hás lakást keresek, ágynemű van. Azonkívül üres és bú­torozott szobá 1 |konyhahasz­nálattal a színtársulat tagjai részére. Bijelenthetők Kál­lay diszmesternél a színház­nál. 4259-4 Urasági Inas és szoba­lány — egy testvér — állást keres szeptember l-re. Cim a kiadóban. 4267-4 Virág-, gyümölcs- és bol­gár konyhakertész, 33 éves, nős, éves bizonyítványokkal gazdaságba convenciós ál­lást keres. Geipl Kálmán, Bocskay-kert, Hajdú megye. 4251-4 Urasági Inas és szoba­lány — egy testvér — állást keres szeptember l-re. Cim a kiadóban. 4267-4 Virág-, gyümölcs- és bol­gár konyhakertész, 33 éves, nős, éves bizonyítványokkal gazdaságba convenciós ál­lást keres. Geipl Kálmán, Bocskay-kert, Hajdú megye. 4251-4 Egy nj modern 3 szoba, konyha speizból álló uri la­kás kiadó, szept. 15 én be­költözhető. Érdeklődni Hon­véd u. 63. sz. 4623-2 Virág-, gyümölcs- és bol­gár konyhakertész, 33 éves, nős, éves bizonyítványokkal gazdaságba convenciós ál­lást keres. Geipl Kálmán, Bocskay-kert, Hajdú megye. 4251-4 Egy jó megjelenésű bor­bélysegéd kosit, kvártély és jó fizetéssel azonnal belép­het Szentlélekynél, Málé szálkán. 4245-2 Egy diófa ebédlőkredenc márványlappal minden el­fogadható áron eladó. Ná­dor-u. 14. Déli órákban. Egy jó megjelenésű bor­bélysegéd kosit, kvártély és jó fizetéssel azonnal belép­het Szentlélekynél, Málé szálkán. 4245-2 15—16 éves rendes fiút keresek hetesnek.; Szarvas­utca 7. 4272-2 Egy jól számoló fiatal le­ány állandó alkalmazást kap SajátkezQleg irt ajánlataikat a Nyirvdék kiadóhivatala továbbítja. 4248-2 Rendszerető szobaleányt keresek 15 Uére. Szsrvas­utca 7. 4271-2 Egy jól számoló fiatal le­ány állandó alkalmazást kap SajátkezQleg irt ajánlataikat a Nyirvdék kiadóhivatala továbbítja. 4248-2 Rendszerető szobaleányt keresek 15 Uére. Szsrvas­utca 7. 4271-2 Egy különbejáratu búto­rozott utcai szoba kiadó. Pazonyi u. 5. 4621-2 A város belterületén egy különbejáratu utcai szobát keresek bntorral vagy anél­kül azonnali beköltözésre. Kossuth-u. 65. sz. 4246-1 Egy különbejáratu búto­rozott utcai szoba kiadó. Pazonyi u. 5. 4621-2 A város belterületén egy különbejáratu utcai szobát keresek bntorral vagy anél­kül azonnali beköltözésre. Kossuth-u. 65. sz. 4246-1 Egy kitűnő kétcsövű 16-os Lancaster fegyver eladó, négyszeres füstnélküli lő­porral belőve. Kossmtti La­jos utca 53. Bencnél. 4242 1 Motorkerékpár, Jap 300 as motorral eladó. Vécsei-ntca 22. szám. 4137-1 Egy kitűnő kétcsövű 16-os Lancaster fegyver eladó, négyszeres füstnélküli lő­porral belőve. Kossmtti La­jos utca 53. Bencnél. 4242 1 Motorkerékpár, Jap 300 as motorral eladó. Vécsei-ntca 22. szám. 4137-1 Elköltözés miatt egy szoba bútor eladó. Weiszné. Só­lyom utca 2, 4614-1 Függönyök, fali órák, evő­eszközök és különféle tár­gyak eladók. Kállaí-u. 9. 4241-2 Egy használt hálószoba bútor, egy nagy majolika lámpa é3 egy konzul tükör együtt vagy darabonként eladó. Bocskai-u. 56. szám. Birí. 4243-1 Elköltözés miatt egy szoba bútor eladó. Weiszné. Só­lyom utca 2, 4614-1 Függönyök, fali órák, evő­eszközök és különféle tár­gyak eladók. Kállaí-u. 9. 4241-2 Négyszobás utcai lakás, fürdőszoba, előszoba és cse­lédszobával november l-re kiadó, értekezhetni Körte a. 5., építészeti iroda. ?x Egy nagy raktárhelyiség és egy világos, száraz pince­hely iíég, egyben vagy kü­lön-külön szeptember l-re kiadó Vay Ádám utca 35 4203-2 Egy jókarban lévő könnyű sárga hajtókocá egy, esetleg két ló után, eladó. Zöldség­tér 14. szám. 4232-1 Róka-zug 12. száma ház sürgősen eladó. December bó 1-én elfoglalható. Érdek­lődni lehet: Róka zug 6. sz. alatt. 4231-1 Egy szoba-konyhás mo­dern lakás kiadó. Homok­sor 10. 4220-1 Szárazdadát, középkorú jobb asszonyt keresek. Cim a kiadóban. 4238-1 Egy pár tisztafaj patkány­fogó foxterier eladó. Károlyi­tér 14. szám 4210-1 Tisztességes megbízható mindenes leányt keresek aug. 15-re. Szarvas-utca 42, udvari lakás. 4204-1 Augusztus 15-i belépésre keresek szorgalmas háztar­tási munkásnőt s egy jobb családból való 14-16 ves fiút szűcs tanulónik. Simkovics szűcs, Luther-utca 5. szám. 4604-2 Tisztességes házilány el­menne szobalánynak vagy mindenesnek. Cim a kiadó­ban. 4268-1 Egy vagy két szoba, konyha, speiz november l-re kiadó. Deák Ferenc­utca 66. Vetró Lajos. 4265-2 Özv. Schreiber Nándorné paplankészitőné uj munkát és javítást jutányos áron elvállal. Kossuth-u. 43. sz. 4627 Tanyán lakó gazdál­kodó Németországba ké­szülő fia mellé német tár­salkodót keres két hóra. Érdeklődni lehet az Újság­boltban. 4628-2 Deák Ferenc-ntca 66. sz. alatt egy szabó-asztal és hozzávaló tárgyak eladók. Értekezni ugyanott. 4629-1 Nagyon rendes mindenes leányt fölveszek. Cim az Újságboltban. 4630-2 Motorkerékpár, Matchless, angol 350 c, 1925-ös tipus, eladó. Bővebbet az Újság­battian. 4631-2 I Csépléshez, szántáshoz, autóhoz benzint, petroleumoí, Mobiloilt, gépolajat VAGUUM OIL comp. nyiregyházi főlerakata és vezérképviselete Marton és Társa B. T. Széchenyi-ut 23. sz. - Telefon: 230. sz. 3222 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom