Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-19 / 187. szám
10 kében is milliókat érő múzeumi tárgyak, a világ leghíresebb régiségkereskedőitől vásárolt ritkaságok, amelyek három szobát betöltő múzeumba, Saáry Sándor dr. múzeumába terültek. Ez a muzeu'm számottevő az ország magángyűjteményeinek sorában és az utóbbi években Nyíregyháza egyik sokat ígérő és nyújtó látnivalója vojt. Az összegyűjtött régi tárgyaknak, érmeknek, eszközöknek, csillogó fegyvereknek szinte delejező varázsában élt évtizedeken át Saáry Sándor dr. A trójai agyagedények, bronzkardok, keleti fegyverek az ő számára mély inspiráció csodálatos forrásaivá lettek és szent percek ihletében hangulatos, romantikus elbeszéléseket szőtt róluk. Maga Saáry Sándor dr. mondotta, hogy nagyszebeni u'tjában a Bruckental múzeumban érlelődött meg a lelkében az az elhatározási hogy gyűjteményét a köznek adja. Ebben az emelkedett apostoli szívből támadó felfogásban nevelte fiát is, akit olyan fiatalon elvont tőle a kérlelhetetlen sors. Elhatározása valóra vált. A gyűjteményt Nyíregyházának testálta. Éremgyüjteményét hagyta csupán rokonaira, de azzal a kikötéssel, hogy az elővásárlási jog itt is a várost illeti meg. És szoboszló városára is gondolt. Arra a Szoboszlór 3, amely a szabadságharcba a Bocskay csapatot küldte. Ebben a csapatban küzdött az ő édesatyja, tresztenai Tresztyánszky Nádasv Sándor. A szabadságharc dicső emlékének áldoz Saáry Sándor dr. amikor Szoboszló városának néhány duplikátumot adományozottA dr. Saáry Sándor által adományozott nagybecsű múzeum veti meg az alapját a nyíregyházi városi múzeumnak, amelybe ujabb és ujabb nemzedék fiai járnak, hogy ihletet kapjanak az ősök emlékeitől és attól a lángoló müvészszivveí alkotó embertő], aki ezt a muzeumot évtizedes munkával létrehozta és azzal, hogy a köz számara ajánlotta fej, példát adott jövendő időknek, miként lehet dicsőt, halhatatlant teremteni az egyszerű munka emberének, miként kell nem szavakban, hanem egy egész élet cselekvésében áldozni a hazának és annak kultúráján át az emberiségnek. Saáry Sándor dr- az északi temetőben levő családi sírkert obeliszkjére előre odavésette nevét, születésének évszámát. Most emellé az az évszám mfellé: 1862—, odavésik az 1926--ot, halálozásának évét is. Egy bölcs és poéta szivével fogadta a halál elgondolását, de hogy is félne a haláltól, aki igy élt, hogy soha nem' hal meg. A rokonság a következő gyászjelentést adta ki: A «nánási Saáry» család a nagyszámú rokonság nevében mély fájdalommal jelenti, hogy a család nestora dr. Saáry Sándor egészségügyi tanácsos, 'Nyíregyháza város nyug. tiszti orvosa, _ a nyíregyházi ker. munkásbiztositó pénztár volt főorvosa, Szabolcsvármegye tb. megyei főorvosa, a Szabolcsvármegyei Orvosszövetséjgf diszelnöke, Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsági tagja, az ág. h. evang. Kossuth főgimnázium kormányzótanács tagja, az ágii. evang. egyház presbytere, archeologus, a vöröskereszt hadiékitményes II. osztályú díszjelvényének tulajdonosa folyó hó 17-ikén délután 2 órakor életének 64-ik, bánatos özvegységének 26-ik évében elhunyt. Porrá válandó részei folyó hó 19-én délután '4 órakor az ág. h. ev. egyház szertartása után Kállói-utc a 48. számú házából az északi temetőben levő családi sírboltba fog- , nak örök nyugalomra helyeztetni. 1 Nyíregyháza, 1926. augusztus hó i 17-én. Legyen nyugalma csendes, emléke csendes! Gyászoló rokonság. Nyíregyháza város a következő gyászjelentést adta ki: Nyíregyháza város közönsége, tanácsa és tisztikara mély fájdalommal 'tudatja, hogy dr. Saáry Sándor m. kir. egészségügyi tanácsos, nyug. városi tiszti orvos, áldásos életének 64-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogult nemes szivének meleg szeretetével, mindenkor önzetlen és becsületes törekvésével volt városának 26 évig hűséges tisztviselője, akt hasznos és közérdekű munkásságával nevét felejthetetlenné tette. Temetése f. évi augusztus hó 19-én, csütörtökön délután 4 órakor lesz a Kállai-utca 46. szánni háztól. Nyíregyházán, 1926- aug- 18-án. Emlékét kegyelettel őrizzük! A nyíregyházi kerületi Munkásbiztositó Pénztár gyászjelentése a következő: A nyíregyházi kerületi Munkásbiztositó • Pénztár méfy megilletődéssel és igaz fájdalommal jelenti, hogy az egészségügyi szolgálat nagyérdemű volt vezetője és munkatársainak önzetlen atyai jóbarátja, dr. Saáry Sándor, m. kir. egészségügyi tanácsos, ny. pénztári főorvos hosszas és gyötrő szenvedés után folyó hó 17-én elhunytA megboldogult 17 évig állott az intézmény szolgálatában és ebből 6 évet töltött mint pénztári főorvos. Ez idő alatt egész életerejét a magyar munkásbiztositás egész;t fa ügyének szolgálatába állította s nemesen érző szivével, ideális lelkületével és humánus bánásmódjával féltő gonddal kezelte és gyógyította a munkásság ezreit, mindaddig, amíg a szakadatlan munkában megviselt szervezete és egyre gyengülő egészsége ezelőtt 2 évvel távozásra nem kényszeri tette. Orvos volt testestől-lelkestől. — Ideális pénztári orvos, a szónak igaz és legnemesebb értelmében. Emberszerető lelke többre * becsülte mindennél a hálát és szeretetet, amivel munkáját jutalmazták. Aranyból volt a szive s mivel csak mindig segíteni akart, ezért szerette őt mindenki. Forró rajongás és igaz szeretet kisérték minden ténykedését pénztár orvosi működésében s ezek minden szónál erőteljesebben fogják hirdetni az Ő nagy emlékét. Utolsó útjára folyó hó 19-én délután 4 órakor a Kállai-utca 48számú gyászházból fogjuk elkísérni. Nyíregyházán, 1926. augusztus hó 19-én. — Emlékét mélyen a szivünkbe zárjuk és hálás szeretette f megőrizzük! Constatice és Ronald főszerep DÖG N Rövid hirek. Bethlen nem engedi meg, hogy az egységespárti képviselők résztvegyenek a páneurópai mozgalomban. Egy kikosarazott vőlegény Miskolcon bosszúból gyilkossággal vádolta meg volt menyasszonyát. Felakasztotta magát egy 'fiatal orvos, mert félt a nyomortól, zsebében 20 millió koronát találtak. Két oláh törzstisztről kiderült, hogy a most leleplezett orosz kémszervezet szolgálatában állottak. A debreceni honvédügyészség vezetőjét súlyos autóbaleset érte. A kecskeméti öreg csordást felökleite a bika. Életveszélyes sérülést szenvedett. Nyugatporoszországban bénulási járvány pusztít. Eddig 15 1 és 1 és fél éves gyermek halt meg. Kenyérvágó késsel öltek meg egy gazdag törököt az egyik párisi cocáin barlangban. Uj kamitácsi támadást intéztek a szerb területek ellen. Három halottat és több sebesültet vesztettek a komitácsik. A" kisebbséget újra ef akarja ütni jogaitól a román kormány. Uj megpróbáltatások előtt állnak a romániai magyarok. Horthy Miklós rövidesen Debrecenbe jön. — A Divat Szalon augusztusi száma megjelent és kapható az Ujságboltban. Ára szabás ívvé' 14.000 korona. (*) őszi divatlapok nagy választékban állandóan érkeznek az Ujságboltba. Ut a paradicsomba? A frakkos tolvaj. Szenzációs újdonság! Szombattól az Apollóban. Uj látványosság Nyiregyfaázán. Az uri közönség találkozó helye lesz az újonnan restaurált Apolló. Tíz nap óta éjjel-nappaf szorgos munkáskezek dolgoznak a Kis-féren levő Apollón, hogy azt csütörtök délután 5 órára átadható legyen a nagyközönségnek. Az idén az Apolló kijavítva mindazon hibákat, amelyek minden régen épült színháznál megvan, s ugy külső megjelenésében, mint a vmmmmmmmmmmmum Talmadge í Colmann plésével IE1ALSZ 1926. augusztus 19. nyújtandó művészi értékek pazarságában a legelső helyek egyikén fog küzdeni a közönség szeretetéért. Az előszezon megnyitó műsora a szószoros értelemben egy elsőrangú kalandor attrakció lesz vakmerő bravúrokkal, melynek címe «A levegő kalózai®. A kalandordrámák kétségtelenül a filmprodukció második klasszisához tartoznak, mert egy irodalmi" alkotássaf szemben a közönség is feltétlenül nagyobb igényekkel lép fel, mint egy kafandordrámával. Azonban a kafandordráma is tud igen sokszor olyat nyújtani, felveszi a versenyt az egyéb filmek irodalmi értékével". A kalandordráma ugyanis a technikára feekteti a fősúlyt és mihelyt technikai szempontból uj és eredményes dolgot tud produkálni, egy nívóra kerül a többi művészi alkotássaf. Ilyen különleges kafandordráma «A levegő kalózai» cimü Paramout dráma, mely a cseefekményének középpontjában olyan társaság áll, amely a repülőtechnika vívmányait használja ki aljas céljai elérésére. Ebben a témakörben azután alkafma nyilik a film rendezőjének, hogy a legmerészebb repülőgépbravurokát lejátszássá és megjelenítse és így a filmet fölébe helyezze sok más kalandordrámának. A film főszerepeit Douglas Fairbanks, Warner Baxter és Mary Bryan játsszák, akiknek neveit a szakemberek jól ismerik. • Az Apolló jövő szezon műsorairól a holnapi lapban bővebben foglalkozunk. * Az Apolló igazgatósága „ ezúton is szíves tudomására hozza a nagyérdemű közönségnek, hogy csütörtöktől a hétköznapi előadasok 5, 7 és 9 órakor kezdődnek (naponta 3 'előadás), mig az ünnep és vasárnapi előadások 3, 5, 7 (es 9 órakor kezdődnekAgilis ügynök kerestetikErkölcsi bizonyítvány szükséges. Magyar Hirdető Iroda R.-T. Nyíregyháza, Városház-udvar 52. Nagy gyermek ruha vásár mélyen leszállított árban szept, 5 ig Tiub Ixtjos ruharaktárában. 4367 ^iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiüiiiiiiiiiiiiiiiiiK. Ujfehértói Takarékpénztár Részvénytársaság, Uj fehértón. Hirdetmény. Az Ujfehértói Takarékpénztár Részvénytársaság a magánalkalmazottak nyugdijának, özvegyeik és árváik ellátási járandóságának átértékeléséről szóló 1926. évi XVI. t.-c. 3 ik § a értelmében közhirré teszi, hogy az átértékelési arányszám 10 2 7/ioo %, azaz tiz egész és huszonhét századrész százalék Ujfehértó, 1926. augusztus 14 én. 4370-1 AZ IGAZGATÓSÁG. ^iiiiiiiHitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiüiiiiiiiiiiiir Amerikai vígjáték 8 felvonásban, — Csak egy nap! .". .•. Pénteken, Szent István napján. R Diadal Mozgóban. AZ