Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-01 / 145. szám
1926. julius 1. 4 Debrecen határában fellépett gabonarozsda, a gazdák törvényadta joguknál fogva az elemi kár megállapítását és a föladadó elengedését kérik. A belügym'nisztiiríum működési engedélyhez kötötte a cigányzenész mesterséget. Olaszország követét Varsóban ki rabolták. Hamburgban nagyszabású He roin-csempészetet lepleztek le, mely nek a szálai Budapestre vezetnek Királd határában két pásztorfiut és egy egész juhnyájat magával sodort a felhőszakadás árja. A Sajó Zsolca mellett partra vetette annak a katonának a holttestét, aki néhány -nappal ezelőtt fürdés közben a vízbe 'fulladt. Nagyváradi a királyhágó melléki református egyházkerület beiktatta hivatalába Sulyok István püspököt és Domahidy Elemér főgondnokot. Miskolcon a hirtelen megáradt Színva elmosott egy épületjavitó állványt, amelyen epen 4 munkás dolgozott, a munkások a veszedelem pillanatában . a csatornába kapaszkodtak s mintegy negyedóráig függtek ott emeletnyi magasságban, amig segítségükre tudtak sietni. Egy miskolci kereskedő feljelentelte üzh!társ~át, akft ázzál gyanúsít. hogy éjszakának idején a nála levő kulcs segítségével dézsmálja az áruraktárt; a rendőrség megindította a nyomozást. A meteorologusök megállapították, hogy az idei időeltolódások és viharkatasztrófák oka az, hogy jég" meteor rajok jelentkeztek a föld atmoszférájában. Londonban megnyílt a kivándorlási murfkáskonferencia. Városi mozgó Junius hó 30-án és julius hó 1-én, szerdán és csütörtökön 5, 7 és 9 órakor Piros vér a fehér havon Dráma 7 felvonásban. Főszerepben: Dorothy Phillips. Halló Páris! Fantasztikus vígjáték 5 felv.-ban. Főszerepben: Marid Ausonia. Kedvező idő esetén a 9 órai előadás A KERT ÜÜOZGÓBAN lesz megtartva. JÖN: JÖN: „Az elkésett szerelem" és „Talált boldogság" Sajtó alatt van a Szabolcsvármegye címtára Szerkeszti: Vertse K. Andor Hirdetéseket felvesz a Nyírvidék szerkesztősége és az igazolt megbízottak. A budapesti országos gyorsiróverseny eredménye. A felsőkereskedelmi iskola a Kónyi-vándordij negyedik helyezettje. (A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi kerületi gyorsiróverseny eredményét részletesen tettük közzé. Az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület elnöksége most küldte meg Bácskai József tanárnak, a Nyíregyházi Gyorsíró Egyesület ügyvezető igazgatójának, a budapesti pünkösdi! országos gyorsiróverseny eredményét is, mely szerint a Kónyi-vándordijat újból a szegedi állami felső kereskedelmi iskola kiváló gyorsírói kapták, a második helyre a budapesti református főgimnázium jutott, a harmadik helyre a makói reálgimnázium, a negyedik helyre másodízben is a nyíregyházi városi felsőkereskedelmi iskola került az ország összes versenyző középfokú iskoláinak gyorsírói között. A nyíregyházi fiuk ez évben tehát elébe vágtak az öszszes budapesti felsőkereskedelmi iskolák gyorsíróinak. Egy másik jelenség is magára vonta a szakemberek figyelmét Két gimnázium gyönyörű eredményt produkált: a budapesti református főgimnázium a GabelsbergerjMarkovits rendszerrel és a makói állami reálgimnázium a Radnai-rendszerrel. Ezekkel i fog megküzdeni a jövő évben " is összehasonlíthatatlanul kisebb létszámú nyíregyházi felsőkereskedelmi iskola és pedig ezúttal Szegeden a Szegedi Gyorsíró Egyesület huszonötéves jubileuma alkalmából. A budapesti verseny részleteredményéből annyit közlünk, hogy itt is sikerült bejutni a nyíregyházi fiuknak két győztes csapatversenybe. így a 220-as csapatversenynél, melyen Klein Benő majdnem hibátlan stenogrammjával az I. dijat nyerte, a nyíregyházi csapat az összes iskolák! versenyzői közt a harmadik helyre került s itt Klein Benőn kivül Blau László és Grünwald Miklós vívta ki a jó csapathelyezést, az első Gabelsbergerérmet nyert, az utóbbi diszkönyvet. A 150-es csapatküzdelemben második helyre jutott Nyíregyháza, ami főleg Grünwald Miklós és Kresztyankó János érdeme. Díszokleveleket nyertek. A 180-as csapatnál szép stenogrammjaikkal díszoklevelet kapott Bocskay Zoltán, értékes könyvet Földes Endre, a többi résztvevő megdicsérésben részesült. Bokaformáló gummiharisnya, párisi modell Borbély Korzó lllatszertárában Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 2. szám. IMMWM HÍREK. KISHAPIÁR Julius 1- Csütörtök. Róm. kath. Jéz. Iegsz. r. Gör. kath. Kozma és D. Prot. Tibold. Apolló-Mozgó: Köenigs mark £Pi„ erre Benőit regénye) negyed 8 és negyed 10 órakor. Di*d aC-Mozgó: A f ehér hat'am.ta, kalandor történeí 6 felv. és Az étet'szeretője, dráma 7 felv. (5, 7 és 9 órakor). Városi-Mozgó: A vörös begy kalandortörténet 8 felv. Sürgős házasság 2 felv. burleszk, Csorfos Gyula, Lóth lla és Lfl-. tabár Árpád főszereplésével (5, t 7 és 9 órakor). Városi gőz- és kádfürdő : nyitva (6—18 óráig). Gőz kedden és pénteken csak nőknek. Sóstógyógyfürdő nyitva 6— fél 20 óráig. Strandfürdő: nyitva ( Hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton 10—13, kedden, pénteken 13—16 órák között csak nők fürödhetnek.) Vármegyei Jósa-Muzeum nyjtva 9—13 óráig. Egész héten át a Lányi-Gonda és a Török-gyógyszertárak tartanak éjjel iszolgáíatot. Vásárok jegyzéke: Julius 1-én, csütörtökön: ÁHat- és kirakodóvásár: Encs, Nagvkálló,. Önöd. Állatvásár: Celldömölk. Julius 2-án, pénteken: ÁHat- és kirakodóvásár : Nagyhalász, Somogysárd, Sümeg, Vásárosmiske. Saáry Sándorhoz. Szemétdombján az istenadta Jóbnak, — B Kire gyötrelmek, kinok ezre gyűl, Oly elhagyatva, árván, egyedül — Te vagy, kiről csodák csodái szólnak. Mit is miveltil ? Mért szakadt nyakadra Ez a tengernyi kin és fájdalom?! Panaszszó, az sem tör ki ajkadonv? ! E nagy türelmed elménk meghalsxlja. De nem szólunk, mint Jób három barátja Kik gúnyolódva hajtottak fejet; Kínozták öt vigasztalás helyett . . . Ártatlanságod Isten, ember látja. Nem büntet, óh nem. Csak próbál az Úr! Szolgáljon ez te néked vigaszul. DÖMÖTÖR GYÖRGY. — Névnapi köszöntő. A lángelme soha se tagadja meg magát. Egyaránt rendkívüli ugy nagy dolgokban, mint kis dolgokban. Egy vérbeli írót épugy meg lehet ismerni nagy alkotásairól, jnmt egy közönséges mindennapi tevéiből kicsillanó szellemességéről v jellegzetes stílusáról. J Névnapi gratulációt kapott főszerkesztőnk kedves atyafiától, a jeles írótól: Lőrinczy Györgytől- A levélnek közvetlen, meleg hangja a benne megnyilvánuló életfilozófia, a haza keserves sorsán bánkódó honfinak csendes mélabuja olyan értéket ad a különben nem a nyilvánosság számára irt levélnek, hogy annál a kapcsolatnál fogva, amely az iró és a szabolcsvármegyei Bessenyei Kör között fennáll, érdekesnek tartunk a levélből egykét jellegzetes részletet közreadni. «Tudod Lacikám! — irja többek között Lőrinczy — a magamfafta zsörtölődd öreg ember már nagyon önzetlen. Szeretné, ka a maga elröpült szép napjai helyett a mások szép napjaiban gyönyörködhetnék; a hazáéban, a családban és a jóbarátokban. Dehát ugyan, hol láthat most uz ember, a magyar ember, boldogságot? Adja ist en, hogy tirátok még sok boldog esztendő derüljön, ha már a mi öregségünk ebbe a tömérdek hitványságba fut. Ti legyetek botdogok; megelégedettek; szeressétek Egymást és a szerencse is szeressen benneteket. Gyönyörködhessetek gyermekeitek fejlődésében és bojdogságában s érjétek meg a nemzeti élet föltámadását és a rablók romlását, mert anélkül vágyatok csak sóvárgás, boldogságotok csak félboldogság lesz; már pedig, ami félig jó, az egészen rossz! Minden Isten áldást mindnyájunk nevében küldök stb. stb...y> A napnak a sugara nemcsak akkor ragyog, ha a tenger tükrére esik, hanem egy egyszerű levélen ringó kicsi harmatcsepen is... — Eljegyzés. Dreschler Béla mérnök (Páris) eljegyezte Komlós Erzsébet urleányt. (Minden külön értesítés helyett.) — Doktorráavatás. E hó 26-án, szombaton avatták doktorrá a budapesti tudomány-egyetemen Vitéz István gyógyszerészül estert; Vitéz Ignác kemecsei ref. lelkész fiát, aki a gyógyszerész tudományokból szerezte kitűnő képesítését és summa cum laude avattatott. — Eljegyzés. Seszták Olgicát eljegyezte Plesa Tivadar Debrecen, bői. — Beiratkozások a volt pénzügy' palotában megnyíló elemi iskolába. A volt pénzügyi palotában megnyíló állami elemi népiskolába történő beiratkozások julius 1-én lesznek a Vay Ádám-utca 63. szám alatti iskolahelyiségben. — Évzáróünnep a Csipkeközi óvodában. Hétfőn délután a szülők és tanügybarátok sokaságának a jelenlétében felejthetetlenül szép ünnepség keretében folyt le a városi tanács képviseletében Kardos ]stván kulturtanácsos, Plank Gyu'a dr. aljegyző, az iskolaszék képviseletében Guttmann Zsigmond dr. jelentek meg. Az óvoda udvarának minden talpalattnyi heíyét megtöltötte közönség, amely szinte köny nyezésig fokozódó örömmel gyönyörködött az óvodás csöppsegek dalolni, beszélni, versikéket, jeleneteket előadni tudásában, abban a sok lelki szépségben és testi ügyes ségben, amelyeket a gyermekekkel való bánni tudás városszerte ismert közszeretetben álló Irénke nénije, Wágner Irén óvónő fáradságot nem ismerő, igazi művészi pedagógus munkával váltott ki belőlük. — A vizsgálat végeztével a boldog és hálás szülők és a városi tanács nevében _ Guttmann Zsigmond iskolaszéki elnök mondott méltató és elismerő beszédet rámutatva Wagner Irén munkásságának értékeire és hangsúlyozza, hogy az óvoda nagy figyelmet, érdeklődést es elismerést kiváltó munkássága arra indítja a várost, hogy a magánóvodák ügyét hathatósan felkarolva, további támogatásban részesítse. ? UNATKOZIK? 4 IRATKOZZON BE AZ UJSÁGB0LT MODERN KÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁBA