Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-25 / 166. szám
1926. julius 151. jsíyírtfldék Egy élve eltemetett artista borzalmas halála. Hiába kért segítséget, nem bontották fel a sírját. Prágából jelentik: Agy treibitzi vándorcirkusz-előadáson borzalmas szerencsétlenség történt. A cirkuszban egy artista produkálta magát, akit élve sirba földeltek et ugy hogy a keze kilátszott. A temetést egy városi polgárokból öszszeálljtott bizottság ellenőrizte. A megbeszélés az volt, hogy az az artista félóráig marad eltemeti és csak azután ad jelt szabad kezével a sir felbontására. Az artistát elföldelték, azonban már néhány perc múlva a kiálló kéz kérte, hogy a sírt bontsák fel. Az ellenőrző bizottság ezt nem engedte, sőt követelte, hogy a kikötött félórát pontosan tartsák meg, mert különben a közönségnek viszsza kell fizetni a belépődíjat. — Amikor a sírt egy félóra muíva felbontották, az artista már megfulladt. A rendőrség megindította a vizsgálatot. (5962. sz. a. szabadalmazott és törv. védett, cipöimpregnáló folyadék) Igy öntve y CátsSS csak egyszer, csak egy üvegnyit a cipőjébe, azt fogja hinni, hogy ujjá született a lába. Nem kell trtbbe aztatgatni, kenegetnie, pepecselnie, mégis azonnal és végleg megszűnik a láb tzzadása! Megóvja a töréstől, tyúkszemtől, fagyástól és bőrkeményedéstöl. Tartós lesz a cipője s még a legkeményebbnek is kellemes a viselése. Kapható drogériákban, kereskedésekben, szövetkezetekben Föraktir: „Agria laboratórium" Budapest, I. ker., Horthy Miklós út 34. Egy üveg 15.000 korona Utánvéttel V4.000 kor. — Viszonteladóknak kedvezmény. 3672-3 Westend Szálló Budapest, VI., Berlini-tér 3. (Nyugati pályaudvaron.) Meleg és hidegvízvezeték minden szobában. Fiiidők. lift, fodrász. Telefon: L. 920 64. sz Uicai szobák ára 40.000 koronától 60.000 koronáig. Pongrácz Sándor igazgató. 3702-10 HHSfiQW Pa rád i viz gyomorbetegeknek, vérszegényeknek gyógyital. — Üdítő borvíz. — Egyedárusitas : Forrástermék és Ásványi Íz Keresi-edeimi Rt. Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. 3799-10 Tisztviselő-házépítés törvényes lakbérből, életbiztositásos alapon. Háromszobás lakás építése 108 millióba kerül. A kölcsönkapott pénz után mindössze 6 százalékos kamatot kell fizetni. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A lakásépítés legsürgősebb problémája a tisztviselő társadalomnak. Sok városban, ugy Nyíregyházán is .több száz tisztviselőnek van telke, de megfelelő kölcsön hiányában képtelen építkezni. Debrecenben már útban van a megoldás és ott már ezen a nyáron meg is kezdik az épitkezés.t. Az építkezést az Országos Tisztviselő Házépítő Szövetkezet bonyolítja le, amely a napokban Debrecenben ülést tartott. Tudósításunk a következőkben számol be az értekezlet lefolyásáról : Az Országos Tisztviselő Házépítő Szövetkezet debreceni csoportja a városháza közgyűlési termében gyűlést tartott, mefyen a szövetkezet igazgatósága részéről Faíudy Ferenc ügyvezető igazgató, Lökössy Gyula igazgatósági tag, kölcsönöket folyósító intézet részéről pedig Bárány Árpád jelentek meg. Faíudy Ferenc ügyvezető igazgató részletesen ismertette az_ igazgatóság eddigi működését, az "egyes pénzcsoportokka! való tárgyaíasokat. Előadta, hogy már régen kaphattak volna külföldi kölcsönt, de tekintettel a magas kamatlábra, a tagok érdekeire való tekintettel, nem fogadták el és más, a tagokra kedvezőbb megoldást kerestek. Sikerült végül" egy biztosító társasággal olyan szerződést kötni, mely a tagok érdekeinek teljesen megfelel, mindössze az a körülmény fogja az építkezések tempóját kissé meglassítani, hogy a megjelent kormányrendelet érteimében a financirozó pénzintézet csak 50 százalékát folyósíthatja az építési összegnek, ennek következtében tehát elsősorban azoknak a tagoknak 1 részére lehet házat épiteni, j* akik az épitési töke 50 száza- $ tékával rendelkeznek. A többi tagok részére a befizeten- '.5 dő 50 százalékot a szövetkezet fog ? ja a saját tőkéjéből kiegészíteni, ;; illetve előlegezni, ugy hogy rövid időn belüC azok a tagok is megkapják házaikat, akik a kikötött 50 "százaléknál kevesebb hozzájárulással rendelkeznek. Az épitési sorrendet tehát a hozzájárulási százalék szabja meg. Minél nagyobb százalékkal járuf hozzá valaki az építési tőkéhez, annái hamarabb kerül sorra. Az épitési tőke teljes összegéig életbiztosítás is kötendő és a biztosító intézet hozzájárult, hogy az életbiztosítási kötvény 2—10 evvel élőbbről legyen keltezve, aminek az az előnye, hogy a múltra fizetendő dijak az életbiztosítási dijakba belekaklulált haláleseti rizikóra eső százalékkaf csöklcennek. Az életbiztosítási kötvények _ a kölcsön törlesztési határidejének megfelelően 22 évre szólnak. Tehát, aki visszamenőleg 2—10 évre kifizeti a biztosítási dijakat, annak annyival korábban jár fe a biztosítási kötvénye és annál korábban kapja meg a kötvényben kikötött összeget. A túlkoros tagok biztosíttathatják valamelyik hozzátartozójukat is, mert minél fiatalabb vafaki, annáf kevesebb az évi biztosítási dij. Az alsó korhatár a 20-ik életév. Ennéf" fiatalabb egyének nem biztosithatók. A szövetkezet igazgatóságának számításai szerint az egyszobás ház építése 2400—2500 P. (30 millió K), a kétszobás kisebb ház épité~e 3800-4000 P. (48 millió K), a kétszobás nagyobb ház építése 6200—6500 P. (78 millió K), a háromszobás kisebb ház építése 7000—7500 P. (90 millió K), a háromszobás nagyobb ház építése 8800—9000 P. 108 millió K-ba fog körülbelül kerülni. Mindenki tehát olyan házat építtethet magának, melynek költsége lakbére 11-szeres összegének megfelel. Ezek szerint az a tisztviselő, akinek 500 pengő lakbére van, építtethet egy 5500 pengő értékű házat. Az évi 500 pengő lakbérből" fedezetet nyer. a kölcsöntőke 6 és fél" százalékos kamata a tűzbiztosítás és az életbiztosítás dija. Rudolf Valentiné Az pj-atSa fia Az évad szenzációja Keddtől az Apollóban Aki ízletes cukrászsüteményt fagylaltot, jegeskávét szeret, az csak Sipos cukrász készítményeit fogassza. LINETZKY BERNÁT a budapesti dohány utcai zsidótemplom világhírű, csodahangu fókántorának egyetlen hangversenye ária és liturgiái estje Stroke Henrik zongoraművész, zenetanár és Lamberg Rózsika koloratur énekesnő közreműködésével, 1926. évi julius hó 26-án, hétfőn este pontosan 9 órai kezdettel a Városi Színházban V&SICZA KRÉMPOR 5-6 SZEMÉDTJS CSOtlAO r/ 4.300 II. // ŰPHftTÓ MINDEN JOBB fOsZCRŰZLETBCN. ÜOSTOLJA MEG? A Magyar Lawn Tennisz Szövetség nyíregyházi versenye holnap lesz. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Országos jelentőségű sportesemény színhelye lesz vasárnap a Nyíregyházi Lawn Tennisz Club er dei pályája. A Magyar Lawn Tennisz Szövetség, amelynek a nyíregyházi Tennisz Club egyik tagegyesülete, a tennisz sport' népszerűsítésére s e sport fejlettségének bemutatására e nap délutánján propaganda mérkőzést rendez. A propaganda mérkőzés célja nem az, hogy döntsenek a v bajnokságok s dijak sorsa felett, hanem, hogy bemutassák a tenniszezés jiemes sportjával foglalkozóknak s az e sport iránt érdeklődőknek a tennisz magas iskoláját. _A Magyar Lawn Tennisz Szövetség ezért négy elsőrangú versenyjátékosát küldi ki erre a versenyre, akik egymás között és a Nyíregyházi Tennisz Club tagjaival mérkőzve bizonnyal olyan magas nívójú játékot fognak bemutatni, amilyet Nyíregyházán ezídeíg még nem láttak. A Nyíregyházi Lawn Tennisz Club ezúton hivja meg tagjait s a tennisz sport iránt érdeklődő közönséget a vasárnap délután 3 órakor kezdődő mérkőzésre s meg vagyunk győződve arról, hogy nyíregyháza sporttársadalmának osztatlan érdeklődése fogja a propaganda versenyt kisérni. Vigyázni kell a gyermekekre, mert a vándorcirkuszok elhurcolják a kóborgó gyermekeket. Az utóbbi hónapok alatt csaknem naponként olvashatók a lapokban gyermekeltünési esetek. — Ezek között elvétve akadnak olyanok, akik kalandvágyból hagyják el a szülei házat, ellenben nagvobb számban fordulnak elő olyan titokzatos esetek, amelyekben a legszorgosabb nyomozás sem tud ered ményt produkálni. A hatóságoknak az a gyanúja, hogy vándorcirkuszok csalják, vagy pedig rabolják el a gyerekeket s a nyomozást most e"bben az irányban is kiterjesztették. A legújabb gyermekeltünési esetet Hajduvármegye központi járási főszolgabirája közölte a debreceni rendőrkapitánysággal. Vámospércsről még a mult hó 25-én eltűnt Kis Imre 12 éves fiúgyermek. Az eltűnési napon szülei lakásáról azzal távozott eí, hogy egyik pajtását látogatja meg a faluban s azóta nem tért vissza. A csendőrségi nyomozás semmi erdményre sem vezetett és most a debreceni kapitányság a kapott személyleírás alapján szintén keresi a gyermeket. Személy leírása: vézna, alacsony termet, kerek arc, kék szem, szőke haj. Eltávozásakor fehér-fekete csikós vászonkabát és térdnadrág volt rajta. Mezítláb és kalap nélkül tünt eí. Országosan körözik.