Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-18 / 110. szám

1926 . május 18. J^YÜŰTIBÉK Hegyes Ferenc a főszelleinhez ve­zető útjára is elvitte hatalmas füty­kösét, amelyet azonban a keresztút­nál a cigányasszony kivett a kezé­ből. — Ez a bot nekem kell, mondot­ta és az 111 keresztezésénél egy nagy kört karcolt vele a porba. He­gyes Ferencet beállította a kör kö­zepébe, de a botot nem adta többé vissza neki. A cigányasszony hó­kuszpókusza közben egyszerre cs9k megszólal a főszefiem, az «ördög» a bokorban: — Itt vagy, te vén gazember? Neked vak á feleséged. De nem egyszerre vakult meg. Előbb az egyik szemére, azután a másikra. Így az egyik szemével hosszúidéig látott még egy keveset. Az én társam arra kért, hogy vak felesé­gedet gyógytitsam még. U C Ty is lesz. Újra látni fog, ha efhozod nekem mindazt, amit társam mon­dani fog. - Most aztán eredj, szaladj, nehogy utói találjalak érni, mert akkor jaj neked! A bokorból hangzó szeliemhan­gokra ugy megrettent Hegyes Fe­renc, hogy szentül hitte, amit hal­lott és uccu, vesd el magad, futás­nak eredt, futott hazafelé. A szellem elviszi a tehenet ts v a disznót Tizenhat estén át tartott a fő­szellemnek, a bokorból beszélő ör­dögnek látogatása. Mindig többet és többet kivánt. Először ruhane­műt vittek neki. Szép sorjában al­só meg felső ruhát és sok mindent aminek a szellemek országában is, ugy látszik értéke van. Sorra ke­rült, a sertés, a tehén is. Hegye­sek eladták a jószágot és a pénzt is mind kivitték az ördög feneket­len zsákjába. Az ördög rossz fiával fenyegeti a gazdát. Hegyes Ferenc a nagy kincs­nek, felesége szemevilágának ígé­retében se nem látott, se nem hal­lott. Azt se látta meg, hogy az ő asszonyának a szeme éppenséggel nem javult semmit, arra se gon­dolt, hogy azok a debreceni pro­fesszerok mégis csak többet tud­nának talán, mint ez a cigányasz­szony. Hitt és hitt. Ott vergődött a csalók hálójában. Egy napon a cigányasszony fi­gyelmeztette, hogy ha a főszellem a bokorból igy szól hozzája: — Akasz-e látni engem? A világért se mondja neki, hogy igen, inert akkor szörnyű vége lesz. A/ ördög kiugrik a bokorból és széttépi'. Egy este csakugyan rásizól a bo­korból az örödög: — Hallod-e! Akarsz-e engem látni? Az öreg nem mert szólni" semmit. f ' — Ha akasz, megjelenek előt­ted, de akkor jaj neked. A fiain menthetetlenül széttép. Igy is alig tudom visszatartani. Fz a tegbitan­gabb a fiaim közül, csak nehezem tudom féken tartani. Mindenáron rád akar ugrani. A főszellem töltött ká­posztára éhes, pálin­kára szomjas. A tizenhatodik estén nagy for­dulat történt. A főszellem kijelen­tette, hogy másnapra egy tál töl­tött káposztát és egy liter pálinkát akar. Hegyes Ferencéknél mégis főzték a jófajta töltött káposztát, üvegbe töltötték a nyakolajat is. Nem jutott eszükbe, hogy mégis csak gyanús ez a szellem, hogy ilyen földszintjáró gondolatai van­nak, töltött káposzta, pálinka. — Nem. Hegyesék még most sem gondolkodtak. A tál töltött ká­poszta és a pálinka az est beálltá­val utrakeltek a főszeilem szállá­sa felé. A csaló cigányasszonyt halálra sújtja a vü!ám. Aznap délelőtt, amikor Hegye­séknél javában főtt a töltött ká­poszta, nagy vihar tombolt a környéken. Balog Péterné, a ci­gányasszony a karján vitte kis 1 gyermekét. Menydörgött, villámlott és egy lecsapó villám halálra súj­totta a csaló cigányasszonyt. — A szerencsétlenségről Hegyesék nem tudtak semmit. Balog Péter is épp ugy megjelent a bokorban, mint máskor. A töltött káposztát és a pálinkát a szerencsétlenség óráiban sem akarta elengedni. Megismerik a cigányt. Hegyes Ferenc a leányával együtt ment ki a főszellemhez. — Vitték a káposztát. Mikor odaértek a rejtélyes bokorhoz, látták, hogy nincs ott a cigányasszony, aki más alkalomkor közvetített a földi em­berek és a szellemek között. — A bokorból hallatszott a megszokott kérdés: t — Elhoztad? . — El — mondotta az öreg He­gyes. A lány már vitte is a bokor­hoz a töltött káposztát és a pálin­kát. Most aztán történt valami. A lány meglátta a bokorban lakó fő­szellemet. Hát bizony Balog Péter a cigány lapult ott. Felismerték. Bezzeg nem ugratta ki vásott ör­dögfiát, hogy széttépje az indisz­krét földi embereket. Sz?j?en el­somfordált. Hegyesék pedig csa­lódottan, kiábrándulva, szégyenkez­ve mentek a csendőrségre, ahol fel­jelentették a cigányokat. A főszellem a vádlot­tak padján. A csendőri nyomozás leleplezte a csalás minden résmzletét és a fő­szellem, Balog Péter a vádlottak­padjára került. A nyíregyházi kir. törvényszék Brenner-tanácsa a bizonyítási el­járás befejezése után Balogh Fe­rencet csalás bűntettéért két és fél­évi fegyházra ítélte. A fegyházban hókusz-pókuszolhat a " «fős/el­lem.;) Ott Iszony hasztalan idézi a töltött káposztát, meg a jóféle pálinkát, legfeljebb csak álmaiban fog megjelenni. Szombaton este hatalmas erővel kelt életre az irredenta gondolat Nyíregyházán. Voith Ilonka énekes-művésznő, Agyagfalvi Hegyi István költő, Murgács Kálmán dalszerző nagyhatású dalos estén mutatkoztak be. Nyireg)-háza, május 17. — (A Nvirvidék tudósítójától.) A kenyérért való harc keserű küzdelmében, a mindennapi élet hangzavarában egy pillanatra csend állott • l^e. A szivek, az elmék fel­figyeltek a májusi estén, amikor elhangzott a költő prófétás szava, felsírt a hegedű fájó beszéde, hogy figyelmeztessen a kérdések kérdésé re, arra, hogy a mindennapi élet kis kérdései mellett nem iszabad el­felednünk a nagy problémákat. Az emberek visszafojtott lélegzette' les­tek a bibliás szavakat, szemük­ben könny csillogott, szivükben fáj­dalom sikoltozott: az irredenta esz­me ereje fogta meg a nyiregyhá- I ziak szivét. A Nyirvidék napokon át hirdette ennek az estének szép- 5 ségét és nem hiába. Mondottuk; I Agyagfalvi Hegyi István, Erdély fá- \ jó lelkének inkarnációja, Murgács ' Kálmán, a magyar bánat lantos j deákja jön Nyiregyházara, jöjjetek, ! hallgassátok meg őket, siirjatok a } siróval, reménykedjetek a reményt J hirdetőkkel. Hirdettük: irredenta j est lesz Nyíregyházán május 15-én, ! szombaton s erről az estről nem { maradhat el egyetlen igaz magyar \ érzésű ember sem. Meghallgatják szavunkat. Szombaton este 9 óra- / kor hatalmas közönség vonult fel a Korona nagytermében. Megteltek i a páholyok, zsúfolásig megtelt a . földszint. Az egyházak papjai, ka- I tonatisztek és közkatonák, fiivatal- j • ' ^ í küzdelemnek sikeréért nem száll perbe az ég és föld minden hatal- .• masságával, nem érheti el az egye­temes hatásnak még a sir mélyéből is feltámadó dicsőségét. Mi nem eltemetni, hanem feltá- ' masztani akarjuk a sir szélére jut­tatott magyar hazánkat. Elesésünk akkor válnék végzetes bukássá, ha mozdulatunkra váró testvéreink bá- , toritása helyett a kishitűség gya- , lázata mocskolná be felkünket; aléltságunk akkor válnék végzetes tehetetlenséggé, ha nemzeti bű­neinktől megmételyezve annyira rö­vidlátók lennénk, hogy észre se vennők s nem igyekeznénk kivágni 1 testünkön elhatalmasodó undok iekélyeket; szunnyadásunk akkor válnék öngyilkos halállá, ha örö­kösen serkentő buzdítás hiányában innyira elsenyvednénk, hogy nem­:sak megforgatni, de még körülhor­iozni se birnók őseinknek véres kardját. A lelkes öntudatraébredés 'érfias talpraállás és dicsőséges gyö telein reményében iidy a költő­iek, aki hirdeti, üdv a hallgatónak iki befogadja, s üdv a jövőnek, ímely megvalósítja az imádatos [gét : az egységes magyar terület ; az egységes magyar lélek örök ' ntegritását ! Dr. Vietórisz József. | i lanatra is kiesik agyunkból, ha ez: a kötelességérzet csak egy pillanat­ra is ingadozik, ha ez a cselekvő­készség csak egy pillanatra is el­ernyed : a legnagyobb könnyelmű­ségnek nevezhető lemondás áldoza­tai lettünk, s örökre méltatlanok arra, hogy a régi dicsőség fényében a régi nagyság áldását élvezhessük. Az irredenta-eszme jogossága pedig az irredenta-költészet talaja nélkü) csak kősziklára vetett buzaszem lesz, 'mely sohase fogja megte­remni a magyarság évezredes tö­rekvésének bőséges kalászát. Ma­gyar lélekkel fel nem fogható, ma­gyar gondolkozással össze nem egyeztethető, magyar elszántsággal visszautasítandó tehát az a téves meggyőződés, hogy az irredenta­költészet jogosulatlan, mert nem csupán művészeti, hanem gyakorlati célt is szolgái; s ezenkívül még helytelen is, mert örökös panaszá­val" hullából táplálkozik s unalmas lelkesítésével kétségbeesésbe ker­get. Megengedem ,hogy tehetségtelen költő kompromittálhatja az irreden­ta-eszmét; de viszont vallom, hogy az említett felfogás kompromittálja a magyar érzelmet. Más nemzetek megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy költészetük kizá­rólag l'art pour l'art legyen; ne­künk költészetünket is nemzeti tö­rekvéseink szolgálatába kell álliia­nunk. Szerencsés nemzetek vígan üríthetik az élvezet tele poharát ; nekünk a keserűség kifogyhatatlan serlegét kell hajtogatnunk. Boldog nemzetek könnyen nélkülözhetik a telkesítés eszközét; nekünk a két­ségbeesésből is lelkesítő erőt kell merítenünk. Költészetünk feladata nem merülhet ki abban ,hogy szép­séges 'kert virágaival gyönyörköd­tessen ,de időszerűbb hivatása is van abban, hogy az eszmény kul­tusza mellett a mindennapi kenyér tápláló anyagával is erősítsen ben­nünket. Amint tehát általában véve nem költő az, aki gazdag képzelettől megaranyozott feltaláló képesség és tökéletes kidolgozás hijján nem ké­pes művészeti hatású remeket alkot­ni: ép ugy, nem magyar költő az, aki mai viszonyaink között meg­elégszik a művészi célkitűzéssel s nem törekszik kora hangulatának kifejezésére és nemzete küzdelmei­nek támogatására. Aki ennek a költészetnek szükségességét nem érzi, az nem látja semmi mással össze nem hasonlítható rettenetes helyaetüenkt; aki ennek a törek­vésnek fontosságát nem látja, nem < fegyverkezhetik fel a ránk váró ! hosszú küzdelemre; aki ennek a I főnökök, tisztviselők, tanárok, taní­tók, menekültek és ősi szabolcsiak, iparosok, kereskedők, gazdák szá­zai vonultak fel az irredenta gondo lat ünnepi megnyilatkozására, mint egy impozáns, mély meggyőződés, bői fakadó imádságos istentiszte­letre. Vietórisz József dr. megnyitóbeszéde volt az irre­denta est első s^áma. Az értelem­hez, a szívhez egyaránt meggyőző erővel szólt, amikor hirdette az ak­tivista magyar költészet hivatottsá­gát. Az volt alapgondolata, amit Eötvös hirdetett: Kit nem hevít korának érzeménye, szakítsa ketté lantja húrjait. Viharos erővel csa­pott fel a lelkesedés a kiváló poétának, Szabolcs babér­koszorus költőiének szavára, aki­nek tisztult lelki élete, világfelfo­gása minden embert meghódolásra ' késztető erővel nyilatkozott meg mondataiban. Dr. Vietórisz Jó­zsef megnyitó beszédét lapunk tár­carovatában találja meg olvasónk. Ágyagfalvi Hegyi Istvánné lép Vietórisz dr. után a pódiumra. A szívek kitárulnak, mint a májusi virág szirma, amikor Agyagfalvi Hegyi Istvánné a zongorán szép­séges magyar dalokat ad elő. Szí­nes, dus hangszereléssel, gazdag zenekar kifejező erejével, intuitiv magyar asszonyi lelkének lobogó tüzévél játsza a magyar nótákat, amelyek olyan erővel kapják meg a magyar lelkeket, hogy a hallgató és és friss ütemű dalokat meg kell újráznia. Thonuzóba sírja Téger Béla, lapunk munkatársa bejelenti az egyes műsorszámokat. Most ZsiiKotfnszky Rudolf, Nyír­egyháza egyik legkiválóbb előadója következik, aki azt ünnepelt köl­tőjének, Agyagfalvi Hegyi István­nak: Thonuzóba s'rja c. megrázó erővel ha'tó költeményét szavalja el. A pogány vezér tragikus sorsát feltáró költemény Agyagfalvi He­gyi István egyik legszébb alkotása, amelyet országszerte gyújtó erővei szavalnak, itt is jjiegihlető erővet hatott és tomboló tapssal fogad­ták. Murgács Kálmán Most a várva-várt dalköltő Mur­gács Kálmán lép elénk Man­tu Aladár zenekarával. Murgács ir­redenta dalai bejárják Magyarorszá got, daloskönyveit igyekszik min­ien magyar család megszerezni. — Hivatott tolmácsa a magyar lélek Kibékíthetetlen ségén ek, megszólal­tatója a magyar lelkiismeretnek, js­entől küldött hirdetője a soha ef nem fojtható magyar bánatnak. Fiatal szivéből ősi magyar meló­iiák zendülnek fel és mint a má­usí vírágporzás terjednek szivről­izivre, hogy megtermékenyítsék, vi­ágba szökkentsék azokat. Ma nem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom