Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-21 / 113. szám

4 Jíiimmtí 1926, május 21. bogóra. A művésznő Hubay Je­nő világhírű mesteriskolájának ta­nítványa és ugy a berlini," mint a budapesti szinfonikus haiígserse­nyeken szinte döbbenetes sikere­ket ért el. Berlinben zenekari kí­sérettel adta elő Mozart A-dur hangversenyét, majd mint az egyik berlini zenekritikus irja: érett fel­fogással és klasszikus mélységgel merült el Bach szonátájában. — Utána izzó tűzzel, mindenkit ma­gával ragadó szenvedéllyel adta vissza Lalo hatalmas hegedükom­poziciójának néhány tételét és remekelt a befejező 1 arthi variációk­ban. A fővárosban tartott koncertje ugyanilyen mély hatást tett. A fővárosi sajtó egyértelmüleg elis­merte, hogy a hegedű minden hangjából .melegség, zeneiség és stylus zeng és hogy játékának fiatalos temperamentuma, mester­kéletlen frissesége lebilincseli, ex­tázisba hozza hallgatóit. Ez dió­héjban Schwenk Márta portréja, akinek talentuma máris első helyet vívott ki magának a zeneművészet világában. Alpesi Lábsó kámforral és fenyővel Rnrhólu iínriií illatszertárában, Zrinyi DUIUCIJ HUHU no na U i 2.pírú0liia-epiilet Bövid hirek. ~ i _ A francia csapatok elfoglalták Abd el Krím főhadiszállását. Az Embervédelmü Liga átiratot intézett a rendőrséghez, hogy ezentúl kevesebb öngyilkosságot közöljenek a lapokkal ,mert az esetek publikáiasa az oka a sok öngyilkosságnak. Leo büvtsz és Agrippa ny. fő­gimnáziumi tanár 4u üveg Salva­tor-viz, 25 üveg Parádi és 15 üveg Selters-viz mellett megkezdték 5ö napos koplalásukat. Az UjviüéK' Pasteur-intézetben meghalt veszettségben Kelemen LuKács ispán, akit a kutyája meg­harapott. A lengye. államcsínynek 237 ha­lottja és 1000 sebesültje x a n­Imre Helén soproni munkásleány a saját hajára felakasztotta ma­gát, de idejében levágták. Az eltűnt Stejnberg Magdának, a szombathelyi felsőkereskedelmi iskola érettségiző növendékének holttestét kifogták a Rábából­Szilágyi Teréz szakácsnő öngyil­kossági szándékból leugrott a soproni vonatból és életveszedel­mesen megsérült. Réder "'Sándor 18 éves fanati­kus bicsérdysta pieghalt a buda­pesti 'Szent János kórházban. Athénben Pangalosz tábornok és az ellenzék között megegyezés készül. A párisi Renault autógyár 12 ezer munkását kizárta. Az amerikai tótok meghívására Hlinka, a tót néppárt vezére Amerikába utazik. Jugoszláviában a radikálisok ki­békültek a parasztpárttal. Az egyik fővárosi táncintézet ötórás rekord táncversenyt rende­zett, melyen este 9-től 2-i-g meg­állás nélkül kellett táncolniok a versenyzőknek. A francia frank olcsóbb lett mint a cseh korona. Dr* Backman upsalai orvos­professzor 2000 kötetből álló gyűjteményt ajándékozott a debre­ceni egyetemnek. Lambsdorf grófnő gyilkosát az Őriáshegység egyik kis falujában elfogták. Oláhország doilárkölcsöne az amerikaiak rendkívül súlyos felté­telei miatt meghjusult. V I rw»* TW-W •» »»»?VI »T»,T»»»f»»»»»tv rrr'TTYTVV »TTTirrTTT» A jövő évi szarvasi sziniszezont egyiiaüguiag Gulyás Menyhértnek itéiték. Ä szarvasi közönség állandóan látogatja a színházat. kérelmére egyhangúlag neki ítélte oda. Ennek azért van különösshh jelentősége, mert a Gulyás társu­latának helyzete mindinkább stabillá válik, az eddigi bizonytalan helyzet határozottabb formákat kezd ölteni, aminek a játékterv he­lyesebb beosztása szempontjából is igen nagy jelentősége van, mert a társulat nyugodtan végezheti mű­vészi munkáját. örömmel látjuk, hogy a Gulyás Menyhért komoly szorgalmának és megbízhatóságának már eddig is ilyen reáiis eredménye van s kívánjuk neki, hogy a megkez­dett utón folytassa eddigi eredmé­nyes munkálkodását. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Gulyás Menyhért színigazgató tárnsulata tudvalevőleg í<isvárdá­ról Szarvasra költözött, ahol — mint tudósítónk irja — a körül­ményekhez képest jól megy a dolguk, a közönség rendszeresen látogatja a színházi előadásokat s ez az érdeklődés mind élénkebbé válik, mert napról-napra jobban megszeretik a társulat kitűnő mű­vészeit, akiknek játékkedvét még a legrészvétlenebb elmúlt napok sem vették el. Szarvas rendezett tanácsú város vezetősége is annyira meg van elégedve Gulyás Menyhért társu­latának eddigi szereplésével, hogy a jövő évi szinjszezont az igazgató Junius 7-en országos lóvásár lesz Nyíregyházán Hai dijat osztanak ki a lóvásáron. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) ' Nyíregyháza város tanácsa falra­gaszokon hirdeti, hogy f. évi' ju­nius hó 7-én országos lóvásárt tartanak Nyíregyházán, amelyre vészmentes helyekről járlatlevéllei ellátott lovak hajthatók fel. A vásáron hat dijat osztanak ki, még peclig felhajtott lovak közül ja 3 legkiválóbb kanca és 3 legkivá­lóbb magánmén nagyértékü di­jakkal lesz jutalmazva, tekintet nél­kül arra, hogy az állatok tulajdo­nosai helybeli, vagy vidéki lako­sok. A nyíregyházi lóvásár iránt nem­csak a vármegyében, hanem mesz­sze vidéken nagy az érdeklődés, sőt előreláthatólag megszállott te­rületről is érkeznek lókereskedők, erős vételi szándékkal. »f Pünkösd első napján nagy majális lesz a méhesben. A „KÍ0SZ" helyi fiókjának és a Keresztény Kereskedők Egyesületének bátyus táncmulatsága. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) Vasárnap, Pünkösd első nap­ján, nagyszabású majális lesz a sóstói erdő úgynevezett «Mé­hes«-ében. A majálist a Keresz­tény Iparosok Országos Szövetsé- t gének helyi fiókja Js a Keresz­tény Kereskedők Egyesülete ren­dezi, ősi szokás szerint «batyus alap»-on. A mulatság délután 2 órakor kezdődik és bizonytalan ideig tart, amihez hozzájárul az is, hogy a mulatság tánccal lesz egybekötve. Belépődíj természete­sen nincs. Kiki aszerint fizeti az antrét, amilyen minőségű folya­dékot cipel a demizsonjában, sza­morodni, sóstói rizlinget, pazo­nyi góhért, avagy orosi szőlőbeli dohos polyhost s hogy a tarisz­nyájában idei 'hideg rántott csir­ke van-e avagy fogtörő szárazkol­bász. A mulatság igen látogatottnak és kedélyesnek Ígérkezik s csak az időjárástól függ, hogy a hozzá­fűzött remények minden tekintet­ben beváljanak. Diadal Mozgó Május hó 21-én, 22-én és 23-án, pénteken és szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Dl 1.000.000 dollár és egy szeren­csés fiuska története 10 felvo­násban. — Főszereplők: Dorothy Mackail és lack Mathall Kisérő műsor: Alborák a cowboyok között 2 felvonásos burleszk. Sicc, az öltetek k irálya bohózat. ltáB*osi IWOZQÓ Pénteken 5, 7 és 9 c'rai kezdettel a Diadal Mozgó műsora! Kent HSoagsié Május hó 22-én és 23-án, szombaton és vasárnap 1/í8 é? 7210 órakor Farkas a bárányok között amerikai történet 8 felvonásban. Főszereplők: Milton Sills és Dorothy Macksil. Kisérő műsor: A szerelem betege burleszk 2 felv. Sicc és az élomkór burleszk 2 felv. Katonazenekiséret! Jegyelővétel: Délelőtt 10 órától 12 óráig Jakobovits Fanny kisasszony dohánytőzsdéjében. — Este Vs7 óráti 1 a s.iuházi pénztárnál. Kedveződen időjárás esetén az elő­adások a színházban leszuek megtartva Turista kirándulás a Mátrába. A Magyar Turista Egyesük/' Nyírségi Osztálya ez évi pünkösdi kirándulását hazánk egyk leg- * szebb vidékére a csodálatosan szép Mátrába rendezi. Annyi természeti szépség és történelmi emlék ami ezen a vidéken együtt van még külföldön is kevés nelyen található meg. Gyöngyös—Parad vonalában egymásra zsúfolva a Mátra bércei ; köztük csonka házánk legmagasabb pontja, a Kékes-tető. És a részletek megkapó változatosságukkal; tar­kítva sziklákkal, csobogó patakok­kal, hüs forrásokkal, retekkel és a legsötétebb rengetegbe vesző er­dőkkel; annyira meghatja a szem­lélőt, hogy aki egyszier járt ott, soha el nem muló emlekket gondol vissza rája. Talán sehol e hazában annyi váromladék, kolostor és zár­da rom; elpusztult emlékek, beszé­lő kövek, mint éppen ezen a vidé­ken. Útjában nemcsak a természeti kincsek és szépségek halmaza, ha­nem a történelmi mult emlékei is kísérik az arrajárót; beszélve a nagy magyar királyokról, fejedel­mekről, hatalmas nemes urakról, lovagvárakról, csodás szerelmekről, kuruookról, honvédekről és minden jelentősebb megnyilvánulásáról az ezeréves magyar küzdelemnek és múltnak. At van itt itatva minden hely a történelem és mondavilág meséjével. _ Gyöngyös város, — mely nevét Árpad leányáról kapta — régi em­lékeivel; templomában a hires ku­ruc tábornok Bottyán Jánosnak sir­Jjával, a 4000 holdas erdőben fekvő gyönyörű Mátrafüred nyaralóhely az Abafiak és Csobánkák Bene vá­rának romhalma alatt; a fönséges erdőkben csobogó Benepatak mel­lett látható régi Kallók romjai, a Kékes-tető Csonka-Magyarország legmagasabb pontjával; a Szent László király kardja fakasztotta Szent László-forrás; a parádi üvegh huta és kastély és hazánk egyetlen megmaradt fürdője Párád és a kör­nyező csodás szép vidék lesznek a, látnivalók melyekre alkalmat ad az egyesület vezetősége tagjainak, hogy mindezt olcsón és lcönnyü­szerrel megtekinthessék és hódol­hassanak természetimádó szenvedé­lyüknek. Vadászok és turisták, akik szeretik a természetet, nem tölt­hetik el szebben a pünkösdi ünne­peket, mint a Mátra fönséges bi­rodalmában. Az ut kényelmes, jól járható, ugy, hogy nem gyakor­lott gyalogló is megteheti. A kirándulás programmja a kö­vetkező : Indulás május 22-én, szombaton délután 16 óra 31 perckor. Érke­zés Gyöngyösre éjjel 2 órakor­Innen társaskocsin Mátrafüredre és elszállásolás. 23-án vasárnap reg­gel 8 órakor találkozás a buda­pesti—miskolci és gyöngyösi tu­ristákkal és istentisztelet. Gyalog­túra a Székely István uton a régi Kallók völgyén a Bene-vár omla­dékai alatt — Máriácska, Gyökeres­forrás, Nékámszállás, Somorrét, Remetefa és Kaparóházhoz. Pihenő. Utána Szent László forrás, Jávo­ros, Kékes források és Csonka­Magyarország legmagasabb pontja a Kékes-tető, honnan ellátni az egész Mátrán át az alföldre a Hor­tobágyig és fel a Tátráig. Ebéd a hátizsákból és a vadaskert mellett a pisztrángos tó, Csevicze forrás, üveghuta, Sasvár (a Károlyiak kas­télya), után délután 6 órakor érke­zés Párád fürdőbe. Vacsora háti zsákból vagy a közös turista vá­csorán. Elszállásolás a turista háló ban. 24-én hétfőn d .e. séta és Pá­rád fürdő megtekintése.. Indulás Párádról délelőtt 11 óra 50 perc­kor; érkezés Nyíregyházára dél­Genfben megtartották a leszere­lési értekezlet előkészítő b'izottságá- í nak első nyilvános ülését. ] A nagy esőzések következtében Locarno utcái víz alá kerültek, a közlekedés teljesen -szünetei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom