Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 74-97. szám)

1926-04-09 / 79. szám

8 JÍYÍKffIQÉK 1926. április 8. 7 ÉRTESÍTÉS. Ezúton van szerencsém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy a »j50CS/Cyl/«-vendéglőben a kony­hát újból megnyitottam, hol a leg­ízletesebb ételetet a legjutányosabb árban fogom vendégeimnek kiszol­gáltatni. Elvállalok kihordásra is, valamint a vendéglőbeni étkezésre, abonánsokat. Tisztviselőknek külön árengedményt biztositok. Az étke­zők részére tetszés szerinti külön termek, avagy a már Ízlésesen át­alakított és feldíszített kerthelyiség áll rendelkezésre. Igyekezetem oda irányul, hogy a legmesszebbmenő igényeket is ki­elégíthessem. Szives pártfogását kéri : Bárdos István. Permetezéshez legtökéletesebb és legolcsóbb a Veréb István által Debrecen, Szappanos­utca 10. szám alatt már 29 éve gyártott legújabb szab. „Sugár" permetező. 1648-20 Bencz András kútfúrási vállalata Nyiregyháza, Deák Ferenc-u. 55. Műhely és vízvezetékszerelést és egyéb javitásokat elfogad Bethlen-utca 6. szám alatti műhely. 1769-10 HIRDETMÉNY. Szövetkezetünk a f. évi március hó 28-án tartott közgyűlésen a fel­oszlást határozta el, felszámolók az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjai. Felhívjuk a szövetkezet hi­telezőit, hogy a jelen hirdetmény­nek harmadszori közzétételétől szá­mított 6 hónap alatt követeléseiket a felszámolóknál jelentsék be és ér­vényesítsék, mert azon tul figye­lembe nem vétetnek. Nyiregyháza 1926. április 9. Nyíregyházi Cipészek és Csizmadiák Anyagbeszer­3x zö és Termelő Szövetkezete Haszonbérbeadó birtok A sárospataki ref. tőiskola 1926. október 1-től 12 évre haszonbérbeadja Zemplén megyében, a Bodrogközön, Sárospatak határában fekvő, 2201 kat. hold területű Qyörgytarló nevü, gazdasági épülatekkel felszerelt bir­tokát. Tájékoztatót és haszonbérleti feltételeket megkeresésre bárkinek küld a sárospataki ref. főiskola 1753-2 gazdasági valaszímánya. Linóleum padlólakkok, kerti butorzománcok, valódi lenolajfirnisben őrölt késs festékeís mladen színben, legolcsóbb árban kaphatók Izsay Károly SS&-, Lnther n. 6. sz. — Telefon; 245. 105/1926. vsz. Árverési birdetmíaj kivonata. A nyíregyházi kir. törvényszéknek P. 3228/21—922. sz. alatt kelt biz­tosítási végrehajtást rendelő végzése folytán Qömör Szepessi Fatermelő R. T. javára 18.816 cseh kor. 14 fillér tőke s járulékai erejéig 1925. évi május hó 4. napján végrehajtás utján lefoglalt és 43.000.000 koronára be­csült ingóságok, u. m.: 2 wagon desaka és 1 fejőstehén a nyírbátori kir. járásbíróságnak Pk. 1747/3—925 sz. alatt kelt árverést rendelő végzése kö vetkeztében Máriapócson 1926. évi április hó 22. napján délelőtt 10 óra­kor nyilvános birói árverésen el fog­nak adatni, Nyírbátor, 1926. március 29-én. LABAY ANTAL helyettesítéssel megbízott 1766-1 kir. jbirósági végrehajtó. Meghívó. A Nyírbátori Közgazdasági Bank Részvénytársaság által az 1926. évi április hó 18-áa délelőtt 11 órakor az intézet helyiségében, az 1925. évről megtartandó rendes évi közgyűlésre. Tárgysorozat: 1. A közgyűlés elnökének meg­választása. 2. A közgyűlési jegyzőkönyv hi­telesítésére 2 közgyűlési tagnak ki­jelölése. 3. Az igazgatóság és felügyelő­bizottság javaslata a 7.000/1925. P. M. számú rendelet alapján felér­tékelt megnyitó mérleg, alaptőke és tőketartalék, valamint a részvények pengő névértékének megállapítása tár­gyában. 4. Alapszabály módosítások. 5. Igazgatósági jelentés az 1925. évi üzletmenetről, a felügyelőbizottság jelentése az 1925, évi zárszámadások megvizsgálása s a mérleg megállapí­tásáról és javaslat a tiszta jövedelem felosztása és a felmentvény megadása tárgyában. 6. Két igazgatósági tagnak egy évre leendő megválasztása 7. Esetleges indítványok. Nyírbátor, 1926. április hó 8 sn tartott igazgatósági üléséből. AZ IGAZGATÓSÁG. Figyelmeztetés : A közgyűlésen sza­vazati joggal csak az a részvényes élhet, aki az 1925. október bó 18-ig nevére irt részvényeket a hozzátartozó, még lenem járt szelvényekkel együtt, legkésőbb há­rom nappal a közgyűlés megtartása élőit, az intézet pénztáránál, vagy valamely hazai részvénytársasági szervezettel birc­pénzintézeti letéti elismervényét, pénz­tárunknál letétbe helyezi. Szavazati és választási jogot a távol­levő réményesek is megbatalmazottaik által, kiknek azonban részvényeseknek kell lenniök, hasonlóképen a kiskornak szülőjük vagy gyámjuk, a gondnokság alattiak gondnokok, testületek, intézetek é3 egyletek pedig főnökük, illetőleg elnö­kük gyakorolhatják. Az igazgatósági, felügyelő bizottsági je­lentés és a mérleg a közgyűlést megelőző 8 nappal az intézet helyiségében meg­tekinthetők. Árverési feltételek ingatlan eladásánál Kapható a Jóba-nyomdában, Nyíregyházán. Telefon: 139. 'M— B BH U 'I MMW tl Vi WI l" i' i I l MWMBMMESOfcM*­APRÓ HIRDETÉSEK HbIliid «t M m*€ MM K, hMm továbfci uó 500 K- Hird.tések oUM érM­IMton lÉmfcirrg bnUtté.. mM *8n«notoak. „Cim a ktadókivntnfcna" Ullm MK ____ . IÉM IMMNkn csak a hMMsüa feMntnütt mim bemondása esetén adtatnak WMUvmM*. A UNrttoak a Maáátkw flMtertS Vidékr« 1*vti­to jt gfc — lü kwktkfiMtó a hinMés dija. A lap megjelenési nnpján köikatf ttsnkat d. «. 11 öviig kérjék feladni. Egy bntorozott szoba két ággyal kiadó. Selyem-utca 43. szám. Nyugdíjas, B-liszlásoknak teljes megélhetést nyújt 4 szobából, istállóból, piacé­bői és egy hold kitűnő faj­szőllőből álló házam. A vá­ros közepébe negyedórai ut Ara borpréssel, hordókkal és teljes felszereléssel, sür­gős elutazás miatt 100 tiz millió. Cim Fürj-utca 14. Eimeskert !/« nyilas szőllő és két használt ablak eladó. Ér­tekezni Honvéd-ntca 52. 1727-1 Baza-tér 9. számú lelek azonnal bérbe kiadó. Ér­deklődni lehet Özv. Kováts Sábornénál. Miskolc. Szeles­utca 35.' 1713-4 Fényképészeti cikkek lemezek, filmek minden nagyságban, másoló papírok, vegyszerek nagy választék­ban a Központi Drogériában, Zrínyi Ilona-u. 7. 1688-7 Sólyom-utca 32. szám alatt 3 személyre kvártély kapható. 1731-1 Jobb nőt keresek kisbaba mellé tanyára aki a szoba­lányi teendőket is elvégzi. Liszkay Dezső, Zrínyi Ilona­u. 6. 1742-2 Ügyes 13-14 éves leány azonnal fölvétetik. Cim az Ujságboltban. 1 Erős, egészséges, megbíz­ható, jól főző mindenes sza­kácsnő kerestetik 3 tagu uri családhoz Mátészalkára. Állandó helyre és jó bánás­módra számithat. Csakis olyanok jelentkezzenek, akik az állandó helyet szeretik. Jelentkezők bővebb felvi­lágosítást nyernek Nyíregy­házán Bessenyei-tér 15. sz. alatt, a Fonciére Biztosító Intézet helyiségében vasár­nap április 11-én délelőtt 10 órakor. 1747-1 Egy 6 lóerős szivógáz stabil motor, 1 vastagságú gyalugép eladó. Stomp Györgynél Bakamaz. 1735-2 Zongora, pianlnó, cim­balom sürgősen, eladó, rész­letre is. Rakovszky zongora készítő és hangoló. Kert-u. 10. 1726-3 Nagy karikahajós varró­gép, konyhaspór, használt butork, üzletberendezés, Író­asztal nagyon olcsón el­adók. — Herskovits Gyula, Zrínyi Ilona-u. 4. 1742-1 Gyermekszerető, tisztes­séges mindenes leány ápri­lis 15-ére felvétetik. Körte­utca 33. Jelentkezni lehet a délelőtti órákban 1740-1 Egy jól főző minderes szakácsnő és egy bej író takarítónő kerestetik. Cim a kiadóban. 1734-t Kisebb leányok könnyű munkára jó fizetéssel azon­nal fölvétetnek. Cim az Uj­ságboltban. 1 Egy modern két szobás lakást keres kéttagú család a város központjához közel, május 1-i beköltözésre. Cí­met a kiadóba kérem. Függőlámpa, nagyon szép kivitelben, kevéssé használt, eladó. Kálvin-tér 10. Porta a Szekfü-utca ele­jén eladó. Értekezni Rózsa­utca 23. alatt. Két ki-benyíló ablak 2 m. magas 1*10 m. széles és egy üvegajtó tokkal eladó. Nyírfa-u. 39. Keresek feltétlenül tisz­tességes szobaleányt, jól főző szekácsnét vidékre. Szabolcs utca 6. 1754-1 Szép nagy tiszta utcai szoba és konyha kiadó Kos­suth-utca 48. szám alatt. 1751-4 Eladó egy teljesen jó kar­ban lévő fehér gyermek­kocsi. Megtekinthető a dél­utáni órákban. Cim a ki­adóban. 1752-3 Kádársegédet (lehet nős is) keresünk kádárszerszám­mal felszerelt ecetgyárunkba. Csak olyan szorgalmas, meg­bízható egyének pályázza­nak, akik a hordók és ká­dak javítását önállóan vég­zik. Ajánlatok bizonyitvá nyokkal Kótaji Szeszgyár és Mezőgazdaság Kótaj, cimre küldendők. Személyesen je­lentkezők előnyben. 1758-3 Utcai bútorozott szoba, két fiatal ember részére ol­csón kiadó, Csipke-köz 6. sz. 1748-1 Megbízható, ügjes, tisz­tességes szobalány kereste­tik 15 ére. C m Kállai-u. 5». 1750-2 Csinosan bútorozott szoba azonnal kiadó uri embernek Debreceni-utca 1. 1751-1 Két nagy egymásba nyiló külön bejáratú uteai szoba, az egyik batorozva, kiadó. Esetleg konyhával. Cin a kiadóban. 1768-1 Egy jégszekrény eladó. Géza-utca 21. szám. 1763-1 Egy kis ftszerüzletbe­rendezés és 2 mérleg el­adó. Cim a nyomdában. Egy vagy két nő részére ; szoba kiadó. Cim Keskeny- ' utca 16. Rozenfeld. 1749-2 í Szobaleány azonnali be­lépésre felvéíetik. Széchényi tér 8. 1764-1 Azonnali belépésre kere­sek gyakorlattal bíró száraz dadát csecsemőhöz. Cim a kiadóban. 1765-2 Föllétlen megbízható sza­kácsnőt vagy főzéshez értő mindenest keresek április 15-re. Cim az Ujságboltban. 1752-2 Egy bútorozott szoba 2 ággyal kiadó, esetleg kvár­tély is kapható Liliom-utca 31. szám. 1772-3 Két darab tokos ablak 140 ig, egy dupla ajtó és külön egy üvegezett köxfal két méterig sürgősen keres­tetik megvételre. Bodsga, Bethlen-utca 3. 1753-3 Jobb mindenes, ki főzni is tud, azonnalra kerestetik, Cim az Ujságboltban. 1757-1 Egy híz eladó. — Cim: Róka-zug 10. sz. 175S-2 Fehérnemű hímzést, var­rást, Boonogrammot jutányo­sán vállalunk?'. Cim: Gálné, Nádor-utca 34. sz. 1754-t Egy szobás, konyhás la­kást keresek azonnalra. Cim az Ujságboltban. 1755-2 2—3 ügyes kisebb leány könnyű munkára azonnal fölvétetik Cim az Ujságbolt­ban. Morgó-utca 12 száma ház eladó. 1775 ÉRTESÍTÉS. A nyíregyházi kir. törvényszéki fogház rabkertészetében (Munyady-utca) különféle törpe és magasnövésü remontánt oltott rózsafák, teljes virágú olasz szegfű, árvácska, szászszorszép, nefeüejcs, szalvia és különféle virág palántok, dália és kanna üvegházban cse­repekben kihajtatott tövek, pelargonia és egyéb nemes virág palántok, valamint erfurti magvakból többféle konyhakerti palán­tok a fogházgondnoki irodán előjegyezhető^, illetve a legjutányosabb árban megvásárolhatók naponként a délelőtti órákban. 1665 6 Reich-nál a Búza-téren Telefon: 223. Telefon: 223. Elismert elsőrendű asztali bor 1 liter 10.000 K Kiváló sóstói rizling bor 1 „ 12.000 K óbor különlegességek, valódi kisüsti szilvapálinka, égettbor, bor­párlat, törkölypálinka és saját készitményü la likörök, kimérve vagy saját töltésű palackokban rendkiviil mérsékelt árban! Húsvéti kóser bor megszokott kiváló minőség 12.000 K Húsvéti kóser pálinkák. 1515-10 Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában Nyíregyházán,

Next

/
Oldalképek
Tartalom