Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 74-97. szám)
1926-04-09 / 79. szám
1926. április 9. MÍRBTDÉE: borhelynek, aki a rendelkezéshez hiven, megfelelő ambícióval és káprázatos fürgeséggel szántott bele a tanár ur hajrengetegébe. Miután a tanár ur foglalkozását jellemző szórakozottsággal és filozofikus elmélyedéssel hajtotta fejét a műtét alá, csak akkor vette észre a fatális tévedést, amikor a hajnyiró olló a búbján járt. A szegény borbély majdnem idegsokot kapott, amikor Marssó József kétségbeesetten ugrcrtt fel és a ráborított fehér lepedőben idegesen magyarázta a tévedést. A bajon azonban már nem lehetett segíteni s a tanár ur busán törődött bele, abba a gondolatba, hogy fejének megmaradt ékességétől is meg kell válnia. A magyar vendéglőben. Nem mulaszthatom el, hogy elismeréssel és hálával ne emlékezzek meg a velencei »Hotel Astoria :<, ma gyar tulajdonosáról és előzékeny figyelmes magyar személyzetérői. Kényelmes ,tiszta szállásunk volt a »Hotel Astóriában«, amelynek tulajdonosát Nyíregyházához rokoni kötelékek fűzik, felesége pedig tiszai szentmártoni születésű. Szívesen ajánljuk mindazok figyelmébe a Hotel Astoriát, akik Velencébe utaznak, mert mérsékel* áraival, kitűnő magyar konyhájával és központi fekvésével (a vasúti állomástól és kikötőtől pár lépésre van közvetlen a Szent Márk-tér közelében) keresve sem találhatnak iobb szállodát a Velencébe utazók. V. A két csavargó — Apolló A két csavargó — péntektő A két csavargó — vasárnapig A két csavargó — filmcsoda! A két csavargó — Yve 4te Guilbert. Az organikus üveg. Nyíregyháza, április 8. — (A Nyirvidék tudósítójától.) Jelentettük már, hogy két osztrák tudós felfedezte a hajlítható üveget és egy nagy angol gyár megvásárolta tői ük az előállítás jogát. Angliában már meg js kezdték"' a hajlítható üveg gyári előállítását. Az uj találmány az angol híradás szerint egyesíti magában az üveg összes jótulajdonságait, és a mellett azonban nagy mértékben rugalmas is. Teljesen viztiszta és színtelen, át'átszóságát minden hőfokozatban és időjárás közepette megtartja, megfelelően ellentállóképes és kemény, — mindamellett azonban félköralakik hajlítható. Minthogy pedig törési felülete nem éles, hanem tompa, kézzel is nyugodtan széttörhető. Nem törik szilánkokra és törése körülbelül a cukor törési módjára emlékeztet. További fontos tulajdonsága, hogy súlya körülbelül félannyi csak, mint a régi üveg súlya. Az ui üvegből maris jelentékeny mennyiséget állítottak elő és a kísérletek rendkívül érdekes tulajdonságaira mutattak rá. Igy például labdaalakuvá formálva és kőpadlóra ejtve olyan magasságra ugrott vissza, mint amilyen magasságból leesett. Jelentékenyebb magasságból teljes erővel a földre dobva viszont mintegy nyolc méternyire ugrott vissza anélkül, hogy felületén a legkisebb sérülés is észlelhető lett volna. Ennek megfelelőleg teherbíró képessége is jelentékenyen nagyobb, mint a többi üvegé. Az uj üvegkészitmény az ^Organikus üveg» nevet kapta, mert ellentétben a r%i üvegkészítményekkel, melyek anorganikus ásványi anyagokból készültek, az alapanyaga növényi termék. Előállításának egyik stádiumában szirupszerű, tiszta fénnyel itlátszó anyag, minden festőanyaggal könnyen vegyíthető s ezáltal eddig még elő nem állított különféle színű üvegek készítése válik lehetővé. Egy másik különleges sajátsága hogy nagy mértékben átereszti az ultraviolet sugarakat. E telajdonsága tekintetében mindjárt a kvarc után jön. Ennek a körülménynek főleg a gyógyászat terén lesz nagy jelentősége, mert a mai üveggyártmányok tudvalevőleg visszautasítólag viselkednek az egészségre rendkívül fontossággal bíró sugarakkal szemben. Az uj üveg segítségével j viszont lehetségessé válik az ed- I digi lég- és napkuraknak zárt helyiségben való használata is. Ugyanez a ' körülmény gazdasági szempontból is rendkívül fontosságú, mert uj és egyelőre még beláthatatlan perspektívákat nyújt az üvegházi kertészet részére. Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanák az osztrák tudósok találmányának főleg az automobilipar terén. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az automobilsérüléseknek igen jelentékeny, sőt talán túlnyomó része az üvegszilánkok utján történik. Az uj üveg tompa törési felülete teljesen megszünteti ezt a veszélyt. Ezenkivür a legkülönfélébb iparágakra ki fog terjedni az uj üveg hatása és különösen az elektromos iparban várnak rendkivüí'fontos eredményeket használatától. De a mindennapi éle tis nagyon fogja tudni értékelni az uj találmányt. Megszűnnek az üveg és pohártörések és senkinek sem kell félni többé, hogy hét évig szerencsétlen lesz — mert ha akarja, sem tudja eltörni a tükröt. Újból szabályozták és felemelték a közalkalmazottak lakáspénzét. A nyugdíjasok lakáspénzéről is történt rendelkezés. A minisztertanács elhatározta, hogy az állami vármegye, állarnvasuti és az állami vasgyári tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjainak, továbbá a nyugdijasoknak és özvegyeknek lakáspénzét 1926- május 1-töl julius 31-ig terjedőleg újból szabályozza. A tényleges szolgálatban álló állami, vármegye, államvasuti és áüamvasgyári tisztviselők ' és egyéb alkalmazottak lakáspénzét: Áz állam imásodik fizetési osztályban a lakáspénz osztályok szerint .5,981.000-től lefelé "2,591.000 korona között változik. A III. állami fizetési osztályban és első államvasuti fizetési osztályban 5.183.000-tól 2.392.000 korona között változik. A IV. állami és II. államvasút; fizetési osztályban 4.785.000-től 2.193.000 között. Az V. állami és a III. államvasuti fizetési osztályba 4,186.000-től 1.899.000-ig. VI. Állami és negyedik államvasúti fizetési osztályban 3.788.000tői 1.694.000 között. A Vll-ik állami és V-ik államvasuti fizetési osztályban 3-190.000től 1.395.000 korona között. A VlII-ik állami és Vl-ik államvasuti fizetési osztályban 2.591.000-tőI 1.996.000-ig. A IX. állami és VII-ik államvasuti fizetési osztályban 1.993.000tőí 797.000 korona között. A X-ik állami és VlII-ik államvasúti fizetési osztályban 1.794.000től 697.000-ig. A Xl-ik állami és IX-ik államvasúti fizetési olytályban 1.595.000tőf 598.000 korona között változik. A közbeeső lakpénz osztályoknál a lakbér megfelelően változik. Részletesen előírja továbbá a rendelet az állami ^kezelők, műszaki altisztek, kezelők és egyéb altisztek, állami vasgyári segédtisztek, altisztek, napidijasok és napibéresek fizetési és lakbérosztálya Ma, csütörtökön utoljára a tomboló sikert Fox-müsor TOIW mix LESNAGY038 FILMJE Az élő bosszul mr- ÉS A 2 FOXiBURLESZK Pénteken Szombatos* Vasárnap Pierre Deconrcelles vi'ághirü regénye A teljes 2 rész egyszerre, 15 felvonásban. Jegyekről ajánlatos előre gomdoskodni Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. arányában esedékes lakbérét. Kimondja a rendelet, hogy azok az állami, vármegyei, államvasuti és állami vasgyári nyugdijasok, akiket 15 beszámítható évnél hosszabb beszámítható szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, ugyanolyan összegű lakáspénzt kapnak, mint azok a tényleges szolgálatban álló tisztviselők, akiknél egyáltalában nincsen, vagy csak egy vagy két családi pótlékuk van. Az állami, vármegyei, államvasuti és alíami vasgyári nyugdijasok, akiket 15 beszámítható évnél rövidebb szolgálati idővel helyeztek nyugalomba, továbbá ezek özvegyeinek lakáspénzét ugyancsak újra szabályozta a minisztertanács és annak összege a lakbérosztályok szerint s a fizetési osztályok szerint 3.110.000-től 358.000 korona között változik. Kelemen lózsef kemecsei gyógyszerészt a biróság felmentette. (A «Nyirvidék» tudósítójától.) A nyíregyházi kir. törvényszék Brenner-tanácsa a napokban tárgyalta Kelemen József kemecsei gyógyszerész ügyét, amely annak idején általános feltűnést és szenzációt keltett vármegyeszerte. Kelemen József nem kevesebb, mint 2 rendbeli csalás bűntettével, 9 rendbeli csalás vétségével, 3 rendbeli csalás vétségének kísérletével, végül 3 rendbeli csalás felbujtói bünrészeségével vádolva állott a biróság előtt, azért mert a megállapított hivatalos gyógyszeráraknál magasabb áron szo Igáit ki gyógyszert, illetve más gyógy szert szolgált ki, mint amit az orvosi receptek elő irtak. A lefolytatott tárgyaláson számos tanút halgattak ki, mindamellett a kir. törvényszék részint a bizonyítékok elégtelensége, részint elévülés miatt Kelemen József gyógyszerészt az ellene emelt vádak alól felmentette. Az ügyész a kir. törvényszék felmentő ítélete ellen fellebbezést jelentett be. Egy anya alvás közben megfojtotta a gyermekét. (A «Nyirvidék» tudósítójától.)! Mihálkó Ilona 22 éves komlóstótfaíusi asszony, egy éjszaka néhány hónapos gyermekét, hogy sírását lecsillapítsa, bölcsőjéből magához vette. A gyermek csakhamar elaludt, úgyszintén az aszszony is, aki azonban alváskózben annyira magához szorította a gyenge kis csecsemőt, hogy reggelre kelve megfulladva találta, maga 'mellett az ágyban. Mihalkó Hona ellen gondatlanságból okozott emberölés vétsége cimen indult meg az eljárás. A napokban megtartott tárgyaláson azonban a nyíregyházi kir. törvényszék ügyésze Mihalkó Ilonával szemben elejtette a vádat . (*) Carftas (Zöldség-tér 8.) harisnyakötődéjjében olcsó, jóminősígü harisnyák állandóan kaphatók. Ugyanott fejelés és kötés jutányosán és gyorsan eszközöltetik. ? holnap jövünk Apollóba!