Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-16 / 12. szám
•SMrl. 4iM,tn» 1926. január 15. jFítiKinDsis; OKVETLENÜL VEGYEN 195.000 koronáért egy pár lakk-, vagy antilopcipőt esak 35- 36 nagyságban Telefon: 351. 45.9 Albertina Ferrari hangversenye. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) — Ha valaki tegnapelőtt azt mondotta volna nekem, hogy olyan nagyszerű hegedűművészt még nem hallottam a »Korona« dobogóján, mint Albertina Ferrari-í, gúnyosan nevettem volna a szemébe. A tegnapi szereplése a művésznőnek azonban komolyan gondolkodóba ejt, s valóban kutatnom kell emlékezetemben az után a hegedűs után, akit hozzá, vagy akihez őt hasonlíthatnám, ha egyáltalában helyes dolog művészi karaktereket egymáshoz viszonyítani. Talán Eugen Isay-tői hallottam hasonló grandiozitással Vieuxtemps E-dur koncertjét, amelyet ez a légiesen bájos, szinte túlvilági jelenség is programjába vett. A több mint harminc percig tartó versenymüvet a fáradság legkisebb jele nélkül játszotta el. A leghajmeresztőbb technikai szaltomortálékat hihetetlen egyszerűséggel, mintegy magától értődő természetességgel mutatja be. Talán rossz kifejezéssel éltem, mert nem az a cél nála sem, hogy a dologi részét csillogtassa művészetének. Az, amit más művésznél, mint »fölényes technikai készültség«-et szoktak emlegetni a kritikusok, nála csak egy könnyed megfoghatatlan és mégis külön gyönyörűséget okozó szivárványaid a Művészet királyi zsámolyához. A legnemesebb egyszerűség, a legtökéletesebb felfogas egyesülnek játékában a harmóniának csodálatos összhangjával. Vivaldi koncertjével kezdte műsorát, amelyen tiabay Carmen-fantáziája, továbbá egy-egy Csajkovszky, Tor—Aulln és"Paganini darab szerepelt. A Vivaldi-koncert tökéletes klasszicitása, a Carmen-fantázia szindús, ragyogó stilusa, a Csajkovszkyszerenád ellágyuló, romantikus előadásmódja, soha nem hallott finomságokkal telitve, a Tor Aulin két táncocskájának bájosan pajkos ritmusa, s a Paganini Mózes-fantáziájának ragyogó díszítései, egyegy kaleidoszkopszerü változatában mutatták be Ferrari csodálatos művészetét. Tomboló siker követte a művésznő előadott számait, a közönség alig akarta elengedni a pódiumról Albertina Ferrari-1, akinek [ már a megjelenése is sikert jelent. ' Zongorán Ábrányi Emil kisérte, stílusosan, kifogástalan alkalmazkodással. A »Korona« nagyterme színültig megtelt előkelő, díszes közönséggel Ebben a megnyugtató jelenségben a régi Nyíregyháza kultúrnívóját látjuk visszatérni, az igazi művészet iránt való nemes érdeklődést, amely végtére is, fokmérője a közönség műveltségének. Elismerésre méltó, ,hogy a helybeli középiskolák mindkét nembeli növendékeinek egy része is kivonult kellő tanári felügyelet mellett. Az ifjúság művészi nevelése fontos kultúrcselekedet. Akkor lesz igazán müveit, műértő közönségünk, ha a művészi nevelés alapfeltételeiben már az iskolában részesülnek a közönség jövő alkatelemei. Vertse K. Andor Barabás Béla levele Nyíregyháza polgármesteréhez. A polgármester levélben üdvözölte az ősz vezért születésének hetvenedik évfordulóján. Barabás válaszában megemlékezik a Kossuth szoborról. Nyíregyháza, január 14. ÍA Nvirvidék tudósítójától.) Barabás Béla az erdélyi magyarság vezére a műit hó 12-én volt hetven éves. Az évforduló alkalmával Erdély magyarsága impozáns ünneplésben részesítette a magyar szabadsággondolat harcosát. Nyíregyháza polgármesterének üdvözlő levelére most válaszol t Barabás Béla, aki csatolta az aradi ünnepen elhangzott verses felköszöntőt és röviden megemlékezik a nyíregyháziakat közelről érdeklő aradi Kossuth-szoborrólA polgármester üdvözlő levele a következő : Méltóságos Dr. Barabás Béla urnák Arad. Méltóságos Uram 1 Kedves jó Bátyám 1 Nyíregyháza város egész közönségének s a magam őszinte szívből jövő jókivánatait tolmácsolom abból az alkalomból, hogy december 12-én betölti születésének hetvenedik évfordulóját. Azt hiszem, városommai együtt sokan vagyunk, kiknek gondolata és érzése Méltóságod felé száll és köszöntjük a nemes és tisztafelkü embert, akit mindannyian annyira szeretünk és tisztelünk. A Mindenható jóvoltából Méltóságod elérte a patriárka kort, látott sok jó és rossz napokat. Szenvedett és tűrt, mint Jób és egyedüli reményét a mi Istenünkbe helyezte- Áldja is %neg érette a Mindenható minden áldásával s megpróbáltatásaiban érezze meg a mi szivünkből Méltóságod felé áradó szeretetett Dr. Barabás Béla, akit hetvenedik születésnapján Erdély számos városából a tisztelők és hívek hatalmas serege keresett fel üdvözlő szavával, Nyíregyháza város polgármesterének levelére a következő sorokban válaszolt: «Nyiregyháza város Polgármesterének Nyíregyháza. 3476-1925. sz. a hivatalosan megkaptam az én 70 éves születésnapomra szóló szives üdvözletet. De csak a szám, meg az aláírás volt hivatalos, mert a fogalmazásban, meg a sorok között kiéreztem a Ti magyar szivetek meleg érzését, amelyek szárnyaló kifejezésekkel szórták az én öreg fejemre a Ti áldástokatMindezt azért a múltért, amit együtt éltünk s amelynek örömeit és dicsőségét együtt élveztükVegyétek szívesen s fogadjátok' magyar testvéri megemlékezéstekért az én hálás köszönetemet s közöljék Nyíregyháza közönségével elismerésemet, ragaszkodásomat. Arad, 1926. január 7. Öreg barátod: Dr. Barabás Béla.» Barabás Béia levelének két utó- . irata van- Az egyikben megemlíti, hogy leveléhez csatoltan megküldi az ünnepeltetésén elhangzott verses felköszöntőt, amelyet Dó- j zsa Endre, az Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság elnöke irt és küldött Barabásnak. «Ha valahof öszszejöttök — írja az ősz vezér — Nyíregyháza polgármesterének — olvassátok fel s igyatok egy pohár bort az én egészségemre»? Ezt az érdekes üdvözlő verset a Nyirvidék , vasárnapi számában közölni is fogjuk. A második utóiratban Barabás az aradi Kossuth szoborról emlékezik meg. Elszomorító megállapításai ezek: «Az aradi Kossuth-szobor már hónapok óta lebontva, ött hever, azonban elég gondosan elraktározva az aradi úgynevezett Lovarda épületében- De aztán egyébről vagy ennek jövő sorsáróf semmit nem tudok- Igy aztán nem hiszem, hogy megérem, miszerint annak ujabb leleplezésénél én is beszélhessek, — ott Nyíregyházán •» Barabás Béía szomorú rezignációvai irt soraiból megtudjuk, hogy az aradi szobrok ügye még mindig az akták útvesztőit járjaESTELYI arany, ezüst, brokát, moaré, selyem minden elképzelhető ki vitelben, a legnagyobb választékban kaphatók: Telefon: 351. jt6-? A holnapi álarcosbál programm]a. A megválasztott „Karneval hercegé"-t díszmenetben kocsikáztatják körül a nagyteremben. (A »Nyirvidék« tudósítójától.) — Mint már megírtuk, a »Nyiregyházi Tisztviselői Dalkör« 16-án, szombaton rendezi nagysikerűnek ígérkező álarcos bálját. A bálra vonatkozóan a rendezőségtől a következő felvilágosítást nyertük : A bál szombaton este pontosan 9 órakor veszi kezdetét. A vendégek a kisterem ajtajánál fogadtatnak és kalauzoltatnak. A jelmezes és álarcos vendégek a kisteremben gyülekeznek, akik pedig jelmez és álarc nélkül jelennek meg, azok a nagyterembe vonulnak és elfoglalják heIveiket. A jelmezesek és álarcosok a felvonulás előtt (nyilt szavazás utján) megválasztják »Karnevál« hercegét, akit kocsira ültetnek s ezzel 1/410 órakor Aladár vonójának hangja mellett kezdetét veszi a felvonulás. A menetet Chaplin ur vezeti. Utána alabárdosok következnek, azután jön a hercegi kocsi, melyet csibészek és apacsok vontatnak, a kocsi körül ördögök végzik a testőrségi szolgálatot, majd a herceg udvartartása, a főpohárnok mester, Gőne Gábor, Durbints sógor, Kátsa cigány és az angyalok következnek. A' kocsi után négyes sorokban jönnek az összes jelmezes és álarcos hölgyek és urak, is végül a menetet Zoró ésT Huru urak zárják be. A felvonulás és a hódolat nyilvánítása után közvetlenül kezdetét veszi a tánc. Éjfélig állandó hölgyválasz. A leleplezés éjfélkor történik. Ezúton kéri fel a rendezőség a résztvevőket, hogy 9 órára pontosan megjelenni, s a meghívót magukkal hozni szíveskedjenek. — Álarcok a Fodor és társai cégnél szerezhetők be. Jegyek szombaton este 7 óráig az »Ujságbolt«-ban és 8 órától a báli pénztárnál válthatók. Felülfizetéseket a zászló-alap javára köszönettel fogad és hirlapilag .nyugtáz a rendezőség. Az öltöző kellemesen fűtve és világítva lesz. rebrnárban már az aranyparitás 43 százaléka lesz a lakbér. A februári házbiryondnok. A februári házbérnegyed ujabb rend elé állítja a lakókat. A legutóbbi, november -februári negyedekben az 1917-ben fizetett bér harminchat százalékát kellett aranykoronában házbérként leróni- - A házbér fizetésének sorozatos emelkedése folytán az aranyparitás felé most a következő február májusi házbérnegyedkor az utolsó negyedben fizetett százalékos kulcsot újból felemelik, még pedig az aranyparitás 43 százalékára. Kincstári haszonrészesedés címén a tiszta bér 12 és féi százalékát kell lefizetni- A közüzemi költségmegtérités marad a régi százalékos arány szerintAz üzleti célra használt helyiségeknél a lerovandó tiszta bér a február májusi bérnegvedben