Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-30 / 24. szám

JÍYiWTIDÉK 1926 január 30 Tisztázzak a felelős­séget ! A politikai felelősség szempont­jából az igazság kiderítésére és a írankhamisitási bünügy állítólagos politikai vonatkozású mellékzöngéi­nek kivizsgálására hivatott parla­menti bizottság immár munkában van s a dolog természetéből folyó titkosság melett vitatja meg és tár­gyalja le az eléje tartozó anyagot­Eltérők lehetnek a vélemények ate­kintetben, hogy voH-e valóban szük­ség ily célú ad hoc bizottság megal­kotására, de még különbözőbbek afelől, hogy e bizottságban képvi­selt pártok' képviselőjének szem­pontjai, politikumot kutató törek­vései, egyesek magatartásából gya­nítható fenyegetőzései, hogy ne mondjuk éppen az objektivitás ma­gaslatára emelkedni nem is kí­vánó szándéka vájjon elősegitik-e a nemzeti becsület megvédésének közös feladatát, mely egyedül az igazság és csakis az igazság szolgá­latában merülhet ki- A közvélemény nagy aggodalommal látja hogy a parlamenti bizottság ellenzéki tag­jai közül azok, akiknek nyilt színi szereplése a popularitásnak hódoló demagógia hangjaival mindig, a disszonancia életrehivásában lelte örömét, «sötét háttér», «rengeteg gyanu» emlegetésével azzal a két­ségbevonhatatlanul bizalmatlansá­got keltő elhatározással foglaljad a helyét a hivatott ügyészek és bí­rák kötelességeit utánzó fórumon, hogy meghiúsítsa annak minden munkáját és fáradozását, ha nem eredményezné véletlenül egy olyan vádanyagnak kiderülését, amelyre ravaszkodva, hátsó politikai gon­dolatokkal bélelve észrevehetőleg számítanak- PeidI és társai még e bizottság összeülése előtt olyan sej­tésekkel nyugtalanították a lapo­kat, amelyek nem méltók egy zárt tárgyalásba induló bizottsági kép­viselő elvárható komolyságához- El­végre nem kíváncsi arra senki, hogy a radikális és szocialista frak­cióknak juttatott bizottsági tagsági hely joga mögül hány és milyen va­riációban ismételgetik azt az unos­untig lejáratott jelszót, mely rend­szerváltozást követel és a politikai haszonlesésre oly jellemző általános ütkos választójog "engedményét ál­lítja mintegy feltételéül annak, hogy e tagok együttmüködhetnek-e a frankügyben ép az ellenzék kíván­ságára keletkezett parlamenti bi­zottság igazságkereső munkájával­A birói méltóság álarcában ép azok vonulnak fel " túlzott önérzettel, amennyire aligha jogosultak, akik közelmúltjukból reájuk háruló nemcsák politikai, hanem egvene­nesen normális felelősségért, egy országfelforgatás borzalmaiért meg épenségel nem vezekelték le bünü­ket és lelkiismereti tartozásukat­Olvan parlamenti játékba nem nyu­godhatunk bele soha, amely Politi­kai felelősség és háttérkutatás ürü­gye alatt őszintelenül készül Ítéle­tet alkotni, hogy abból hatalomra­törésse!, kormánybuktatással, az ország közállapotának rosszhisze­műen világpellengérre juttatásával képzeli el a baloldali elónyomulást, sunyi forradalmárok visszaszállin­gózásával a közéleti irányítás ve­zető pozícióiba, "alátámasztani vagy fedezni. Tegyenek le ezek a minori­tásban levő szélső frakcionáriusok felforgató terveikről- A szégyentel­jes frankügyben egyetlen köteles­ség hárul ma a "kormányra; nemzet­gyűlésre és bíróságra- Visszaadni a nemzetnek meggondolatlan embe- 1 galmat teremtem politikában és rektői megingatott becsületét, ki- { közgazdaságban, mert csak ezái­emelni a megalázó helyzetek egész j tai fejezhetjük be az újjáépítés meg­sonozatából nemzetünket s az igaz- ! kezdett müvét­ság s a bűn megtorlása által nyu- ! —. , Nádossy nélkül tegnap délelőtt kezdték meg értekezletüket a kerületi rendőrfőkapitányok Fontos kérdések felett dönt a többnapos értekezlet. — Vay Kázmér miniszteri osztálytanácsos elnököl A kerületi rendőrfőkapitányok a ; frankügy nyomozása miatt másfél hónap óta' halasztott értekezletü­ket tegnap délelőtt kezdték meg- Az értekezletet, amely előreláthatólag több napig fog tartani, a szokástól eltérőleg nem a belügyminisztéri­umban, hanem a debreceni kerületi főkapitány­ságon tartják s azon a letartóz­tatod Nádassy Imre volt orszá­gos főkapitány helyett Vay Kázmér miniszteri osztály­tanácsos elnököl. A főkapitányi értekezlet napi­rendjén igen sok aktuális rendőri kérdés szerepel- Többek között ez az értekezelet fog dönteni afelett a felmerült terv felett is, vájjon ke­resztül vihető-e a mai viszonyok között a vidéki államrendőrségek meg­szüntetése? Az értekezlet után Vay j^ázmér dr. Ghyczy Tihamér debreceni ke­rületi főkapitány társaságában Nyíregyházára érkezik a rendőrpa­lota ügyében­Hyiregyházán febrnár 7-én nagyszabású műsoros és táncos est lesz a szabolcsvár­^ megyei árvizkárosnltak javára. A műsorosfestén a gazdasági akadémia hallgatóinak zenekara is fellép. — Sasi Szabó László kormányfőtanácsos - mondja a megnyitóbeszédet. Országszerte megindult a gyüj tés az árvízkárosultak javára- A nép jóléti miniszter szívhez szóló felhí­vással fordult a magyar társada­lomhoz az ínségbe jutott árvízkáro­sultak érdekében, a kultuszminisz­ter az iskolákban indíttatott gyűj­tést. A szabolcsi árvízkárosultak tá­mogatására gróf Csáky Károly hon­védelmi miniszter, a gávai kerület nemzetgyűlési képviselője házi­pénztárából 30 millió koronát kül­dött s ezzel mintegy megindította a szabolcsiak érdeket szolgáló gyűj­tést. Közben sorra rendezik várme­gyénkben a' különböző jótékony­céiu táncmulatságokat s az első egyesület, amely a tánc, a múla­tás rendezésében a szerencsétlen sorsra jutott szabolcsi testvérekre, a szabolcsi árvízkárosultakra gon­dolt, a Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetségének nyíregyházi csoportja volt, amelynek lelkes, te­est programmját magába foglaló meghívók most mennek szét a város és a vármegye minden ré­szébe, hogy felhívjak minden sza­bolcsi polgár figyelmét arra a lehetősegre, amelyet a Mansz-est az árvízkárosultak segítése terén mindenki számára nyújt. A műsor élén dr. Sasi Szabó László kor­mányfőtanácsosnak, a Nyirvidék fő­szerkesztőjének nevét olvassuk, aki megnyitóbeszédet fog mondani a Mansz-estén egybegyűlő impozáns közönség előtt. A műsor részleteit ismertetni fogjuk abban a biztos reményben, hogy az árvízkárosul­tak javára rendezett estről való­ban^ senki sem fog elmaradni­vékeny elnöke, Csiky lstvánné elha­tározta, hogy a Mansz műsoros estjét és táncmulatságát a szabolcsi árvízkárosultak javára fogja rendez­ni. Ezt az igazi magyar -asszonyi szivre valló tervet az első pillanat­ban felkarolta a Mansz nyíregy­házi asszonytábora és már az első pillanatban láthatták, hogy tervük a legszélesebb körök meleg szim­pátiájával és megértő támogatásá­val találkozik- A vármegye, a vá­ros, intézmények és hatóságok, az egész polgári" és katonai társada­lom felajánlotta a Mansznák, hogy a február 7-én rendezendő műsoros táncmulatságra • biztosítani fogja a legnagyobb közönség részvételét­A minden oldalú támogatás lát­tára a Mansz rendezősége kettőzött lelkesedéssel és a siker biztos remé­nyében tevékenykedik. A műsoros i DIADAL MOZGÓ Januar 30-án é« 31-én, szombaton 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: Aranyos ördögök Gyermekded játék 6 felvonásban John Habberton világhírű regénye után. — A főszerepben; BABY P E G 6 Y, Ml m »ÉI •• a » «» ás ut A kikoto rejtelmei Kalandor dráma a tengeri vizek hónából 5 felvonásban. A főszerepben: TOM M O O R E. Jön: Monsieur Beaucaire (Figaró őfensége) Tiszta vizet a pohárba! Haragszanak a csaposok a kereskedelmi miniszterre. A magyar ember legszívesebben ellenzéki. Szereti szidni a kormányt, ha másért nem, az adók miatt­Mostanában nagyjában ugyanez a helyzet. Az adók továbbra is maga­sak, amellett megszaponodtak- Ha mégis azt mondaná valaki, hogy az egységespártban mindenfajta em­ber megtalálható, azt mondjuk, ihogy hat a — csaposok nincsenek a kormány mögött­Ugy ám, a csaposok, akik fajra, felekezetre és társadalmi különbsé­gekre nem nézve szolgálják ki az embereket azóta, amióta a csapot feltalálták- Ők ellenzékiek és leg­jobban a kereskedelemügyi mi­niszterre haragszanak­Ugyanis a kegyelmes ur a na­pokban rendeletet adott ki, amely­ben az áll, hogy a vendéglőkben a poharakat ezután nem szabad tál­ban, vagy más edényben mosni, ha­nem a kiömlő csap vízsugara alatt kell tisztára mosni- az eddigi öblö­getésneek tehát vége­A vendég, aki eddig csak azt piézte, hogy a csapos tesz-je a poha­rába hanzlit, vagy nam, a rendelet megjelenése után már erősebb el­lenőrzés alá veszi a csapost- Ha meglátja, hogy a söröspoharat ki akarja öblíteni egy másik edényben, igy szól : Hallja maga csapos ! Maga közönséges csapos ! Nem tudja, hogy a kereskedelemügyi minisz­ter ennyi és ennyi szám alatt ki­adott rendelete értelmében tiszta vizet "kell önteni a tiszta pohárbal A szegény csapos, akinek eddig is elég gondot okozott a viz (min­dig vigyáznia kellett, hagy a vendég észre ne vegye a borkéresztelést kénytelen eleget tenni a kívánság­nak- Vizescsap alá tartja a pohara­kat és igy mossa ki- Kiméri a sört és amint a vendégnek odaadja, csendesen a bajszába dörmögi : Meg kell buktatni a minisz­tert. Vizet prédikál, pedig — bort iszik­•.. Ezért nincsenek a csaposok a kormánypártban­PAPLAN­szükségletét legelőnyösebben WeíSZ Lajosn '->í, Vay Ádám-utca 8. sze rezheti be. Rendelésre 12 óra alatt vattás és pelyhes paplanokat ké SZÍt. Nagy választékú virágos és sima cloth paplanok 280 000 K-tól kezdve. Silyem-, chasmir- és cloth­anyagok minden, szinben raktáron. Alapítva: 1894. 4024-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom