Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-12-20 / 289. szám

1 9 2S. december 20. j^rmwÉs. (*) Karácsonyfadíszek legolcsób­ban az Ujságboltban kaphaiók. — A legnagyobb repülőgép. — Nem régen készült el London egyik repülőgépgyárában a világ legnagyobb repülőgépe, amelyen a pilótán és megfigyelőn kivül még 25 személy számara van hely. A re­pülőgép-monstrumot a Páris és London közötti légforgalmat lebo­nyolító társaság vette meg és már üzembe is helyezte. Tegnap indult Londonból első útjára az angol tár­saság hatalmas gépje, mely a ked­vezőtlen idő dacára is 140 kilomé­teres gyorsasággal tette meg útját. Az első sikeres ut után rendszeresí­teni fogják ezt a járatot. A pontos megállapítás szerint kedvezőtlen időben két, szél- és viharmentes idő­ben pedig másfélóra alatt teszi meg a gép London és Páris közötti utat. — Holnap nyilik meg a Misszió­társulat karácsonyi vására. — A Szociális Missziótársulat nyíregyhá­zi szervezete karácsonyi vásárral egybekötött díszközgyűlést tart a Koronában. A nagysikerűnek ígér­kező karácsonyi vásár holnap, de­cember 20-án vasárnap délelőtt 11 órakor nyilik meg. A vásár vasár­nap és hétfőn egész nap nyitva lesz. A vásárra 3000 K a belépődíj s ennek fejében a látogatók élvez­hetik a sétahangversenyt, az ameri­kai árverések, élő állatok kisorso­lásával, gyors karikatúrákkal, já­tékokkal kedveskedő bőkezű vásárt. Nyíregyháza társadalma élénk ér­deklődéssel tekint a Koronában december 21-én hétfőn délután 4 órakor rendezendő nagy missziós díszközgyűlés elé is, amelyen in­gyenes a részvétel- A díszközgyű­lés tárgysorozaté a következő lesz: 1. Megnyitó beszédet mond br. Buttler Sándorné elnök. 2. Buzdító beszédet tart Énekes János prépost kanonok, egyh. tanácsadó. 3. Elő­adást tartanak: Eva missiós nővér «Korunk szociális követelményei­ről» és Alberta missiós nővér a «Népnevelésről»- 4. Beszámolnak a helyi csoport munkálkodásáról a) Kálmán Károlyné alelnöknő az in­gyen levesosztó konyháról, b) Salz­mann Ottóné szakosztály vezető a fogházmissióról, c) Mikecz Magda urleány a «Charitás mühelyről.» d) Holló Lenke urleány a pénztár állásáról. 5. Bezáró beszédet mond Czopik Gyula budapesti egyetemi m. tanár. Nemcsak missziós tago­kat, hanem vendégeket is szívesen Ját a díszközgyűlés rendezősége. — önkéntes adományokat a szegény konyha javára szívesen fogad á Missziótársulat. (*) Karácsonyfadíszek, képes­könyvek, ifjúsági iratok a legna­gyobb választékban kaphatók az Ujságboltban. (*) Hö'gyek figyelmébe! Crep de chine báli ruhák már 600 ezer K-tól Georgette ruhák. Eredeti modellek. Délutáni, estélyi, bársony és szövet ruhák nagy választékban. Preiser divatáruház, Zrinyi Ilona­utca 4. 5x (*) Piroska és a farkas meséje ára 23.650 korona az Ujságboltban. Képeskönyvet, meséskönyvet és karácsonyfadíszt az Ujságboltban vásároljunk!! TŐZSDE. I Budapest, december 19. M. T. I.. rádiójelentése. A korona Zürichben 72.70 volt. Terménypiac. Buza 76 kg. tisza­vidéki 390—392.5, 77 kg. 395— 397.5, 78 kg. 397.5—400, 79 kg. 400—405. Rozs 247.5—252.5, zab 250—267.7. Tengeri 180—185. A többi változatlan. Négy kommunista agitátort fo­gott el ma reggel a rendőrség a Keleti Pályaudvaron. Az Uj Nemzedék irja. Ma hajnal­iban fél 3 órakor a Keleti 'pályaud­varra érkező bukaresti gyorsvonatra erős rendőri készültség várakozott. A beérkező vonat egyik első osztá­lyú fülkéjéből négy elegánsan öltö­zött ur szállt ki. Szemmel látható­lag otthonosan érezték magukat Bu­dapesten, mert egész biztonsággal tartottak a kijárat felé. Ekkor egy detektiv lépett eléjük s felszólította mindannyiukat, hogy |kövessék a főkapitányságra. A főka­pitányság épületében már vártak reájuk s nyomban megkezdték zárt ajtók mögött a kihallgatásukat. A kihallgatás lényegéről semmit sem közöltek a nyilvánossággal. Az Uj Nemzedék munkatársának sikerült annyit megtudnia, hogy Bukares­ten keresztül egy kommunista ösz­szeesküvést akartak elkövetni Ma­gyarország ellen, amelyet azonban bizalmas uton tudomására hoztak a rendőrségnek. Ma egyébként még mit sem sejtő kommunista agitátor érkezik Buda­pestre, akik hasonló meglepetésben fognak részesülni. Áz Esfeütt-ügyben a királyi tábla helybenhagyta a tör­vényszék Ítéletét. Budapest, december 19. {A MTI. rádiójelentése.) Auer Karoly dr. táblai tanács­elnök ma délben háromnegyed 1 órakor hirdette ki az Eskütt-ügy­ben a Tábfa ítéletét- A királyi táb- • la az elsőfokú ítéletnek a megvesz­tegetéssel vádolt Esküttre vonat­kozó részét helybenhagyta s igy Esküttet 5 évi börtönre itéfte, melyből egy évet és két hónapot kitöltöttnek vett. A Landesmannés társaira vonatkozó részt azonban megváltoztatta s őket a vád alól felmentette. (*) lancsi és Juliska mesésköny­ve képekkel illusztrálva 23.650 ko­rona az Ujságboltban. v — A fazz-band vasárnap játszik utoljára. Czeglédy Gyula jazz-band szalonzenekara vasárnap játszik utoljára a «Korona» kávéházban. (*) May Károly összes müvei az Ujságboltban kaphatók. (*) A jótékonycélu áHamsorsjá­ték 'közkedveltségnek örvendő sorsjegyei ismét kaphatók min- f denütt az országban. Egy sorsjegy ára 20 ezer korona. A főnyere­mény 250 millió, a jutalom 250 mil­lió korona, tehát szerencsés eset­ben 500 millió korona készpénz. A 45. államsorsjáték húzását de­cember 30-án a m. kir. pénzügy­igazgatóság lottóosztálya (Buda­pest, IX. Fővámház) tartja meg. A lottóosztály kívánatra díjtalanul küld játéktervet, a pénz előzetes Tieküldes eután sorsjegyeket is. — Aki ezen sorsjegyeket vásárolja, nemcsak reményt vesz és lehetősé­get egy nagy vagyon elnyeréséhez, hanem jótékonyságot is gyakorol­Robbanás történt egy angol bányában. Budapest, december 19. MTI. rádir jelentése. Londonból jelenti a Reuter iro­da. Egy strafiordshiei bányában, ahol 600 munkás dolgozik, rob­banás történt. Egy bányászt hof­tan húztak ki. Hat munkásnak még nem akadtak a nyomára. Magyar zenemű sikere Párisban. Budapest, december 19. MTI. rádiójelentése. Párísból jelentik: A Quator Pro Arte legutóbbi hangversenyén Bartók Béla magyar zeneszerző első vonósnégyesét játszották s a jelenlevő nagyszámú műértő kö­zönség a zenemüvet nagy tet­széssel fogadta. Holnap az összes üzletekv egész napon átnyitva tarthatók hme&smt) -.^ti krn-M&m .»*&> Budapsst, dicember 19. MTI. rádiójelentése. A karácsonyi vásárlásokra való tekintettel a kereskedelmi minisz­ter holnapra felfüggesztette a munkaszünet tilalmát s megen­gedte, hogy az összes kereskedé­sek egész vasárnapon át nyitva lehessenek. Egyben elrendelte azt is, hogy a postán holnap teljes köznapi szolgálat legyen s ennek következtében a csomagot is ki fogják kézbesíteni. A vízrajzi osztály jelentése. Budapest, december 19. (A MTI. rádiójelentése) A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti. A Duna Komárom és Paks között apad, egyébként alacsony vizállásu. A jég Dunapentelénél összetorlódott és 150 centiméter vastag réteget képez a Duna vizén. A Tisza Tiszafüredig apad, másutt ala­csony vizállásu. A jégviszonyok változatlanok! (*) A «SzaboIcs» szombati tánc­estélyén Csépány Jenő, a «Szin­házi Élet» és a «Nyirvidék» fo tori­portere privát fényképfelvételeket is készít a nagyterem emeleti páholyai mellett berendezett műtermében s kívánatra a táncteremben is. 5x (*) 490 ezer K-ért végig bélelt nöi kabátot, 645 ezer K-ért végig bélelt velúr kabátot karácsonyi ajándéknak, sok cikk kerül olcsón eladásra a Gólyaáruházban. Zöld­ség-tér 8­(*) Karácsonyra teritők, hamutál­cák, névjegytartók legolcsóbban a Kézimunka és Fonalházban. — Különleges frack-ingek FA­RAGÓ un divat üzletében. 2 Manikűr-, fésükazet­ták, utikészletek óriási választékban a Divinában Zrínyi Ilona-utca 9. II . ./IIHIMIUVESZETI P jí^sr^r-- .7*.*'* *' ""--*.' Karácsonyra, Újévre F.z itten a kérdés, Mit vegyenek egyebet, Iparművész sorsjegyet. A LEGOLCSÓBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK! Ára: 5000 borona. Nyeremények : 400 millió K értékben Sorsjegyek a trafikokban kaphatók. Viszontelárusitóknak • Sors­jegy ntézőség, Bpest, VI., Andrássy­ut 69. 21 ezer koronáért 30 szor cserélhet 6000 könyv közül egy hó­napig az Ujságbolt Modern Kölcsön­könyvtárában BERETVÁSPASZTILLA a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja

Next

/
Oldalképek
Tartalom