Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-11-01 / 248. szám

J HYÍMIDÉ TF J&. 1925. november 1 — Futballcsapataink idegenben játszanak holnap a keleti bajnoksá­gért. A Nytve Debrecenben a Dtvei kerül szembe és kettőjük küzdelme tisztázni fogja az őszi forduló harmadik helyét, a Bőrös SC pedig Berettyóújfaluban a Buse kitűnő csapatát kapja ellenfe­lül. — Bihari László a színészet bármely szakára, valamint szavalás­ra, nemkülönben műkedvelőket tanit. — Tréningmérkőzés. A Nykise I. csapata holnap vasárnap a Bethlen-utcai sporttelepen délután íél '3 órai kezdettel tréningmérkő­zést tart a Munkás Torna Egylet­tel. — A kisvárdai országos vásár, amely november 2-ikán lesz, egyike a leglátogatottabb vásároknak. Az idei ugylátszik szintén nagy lesz. Ugy az állatfelhajtás, mint az élel­micikkek — főleg káposzta, hagy­ma, dió, alma — igen nagy felho­zatalt Ígérnek. Kész ruhák, felsők, bundák árusítói már helyet bizto­sítottak maguknak, köztük debre­ceni "és budapesti cégek. Szóval fel­hozatal lesz. Hogy vevő lesz-e, ez nem egészen bizonyos. — A «Bocskai» vendéglő hales­télye ma, szombaton és holnap, vasárnap lesz megtartva. Kitüno halmenü meglepő olcsó áron és ajándékszámbamenő elsőrangú bor, pontos kiszolgálás mellett kerül te­ritékre. Azonkívül a jó magyaros cigányzenekar is hozza fog járulni a publikum szórakoztatásához. — Kívánatra tisztviselőknek, kereske­dőknek és iparosoknak külön helyi­ségek is rendelkezésükre állanak. A halestély minden bizonnyal a leg­kedvesebb szórakozások egyike lesz ma és holnap este a közönség­nek. (*) Orvosi "hir. Ádler Aladár fo­gászati műtermét a Laufer-féle ren­delőbe, Kossuth-tér 9 szám alá helyezte át. lOx (*) Corol és strux lovagló nad­rágok, sportöltönyök, gyermekru­hak, dánbőrkabátok nagy válasz­tékban, rendkívüli ocassio. — Schwartz Jenő, Takarékpalota. (*) Estélyi és délutáni ruhák nagy választékban érkeztek Preiser női divatáruházába, Zrinyi Ilona­Zutca 4. 3x (*) Hajtókocsit legszebbet csak Arnóczky budapesti kocsigyár ké­szít. Kapható Miholetz kocsigyár­tónál Nyiregyházán. 3x (*) Kényszerkölcsön kötvényt vesz Nemes Sándor bank- és váltóüzlete Nyíregyháza, Széchie­nyi-ut 7. 3x (*) Letörték a drágaságot! A pá­risi nők ebben is úttörők. Mutatja íaz. hogy legújabban a cukrászsüte­mények készítési módjának elsajá­títása céljából tanfolyamokat állí­tottak fel, ahol sok ezren tolonga­nak, hogy a cukrász művészetet el­sajátítsák. Ilyen tanfolyamot állit fel most egy Párisból hazaérke­zett cukrász. A tanfolyamra, mely három hétre terjed, korlátolt szám­ban jelentkezhetnek úriasszonyok és leányok. Felvételre jelentkezni le­het Zöldség-tér 11 szám alatt. — Mérsékelt díjszabás. (*) A teljes Tarzan sorozat könyvei újból kaphatók az Ujság­boltban. (*) Ha olcsón és jó akar szó" rakozni a télen, iratkozzon be az Ujságbolt Modern Kölcsön könyv­tárába. Beiratkozni és cserélni rnin­nap lehet. Tagsági dij egy hónap­ra 21.000 korona. (*) November elsején lejáró fő­városi hirlapelőfizetéseit portómen­tesen az Ujságboltban újíthatja meg. «Csak egy virágszálat!» rebegi felénk rongyokba burkolt, beesett mellű, megnyúlt arcú ember roncs árnyalakja. «Csak egy virágszálat !« kér fájó, esdő pillantással egy- korán elhervadt, a gyilkoló kórtól aggnak látszó, lázrózsákkal kifestett arcú haja­don. «Csak egy virágszálat!» gü­gyögi vézna, ványadt arcú em­bercsemete, kinek arcáról vissza­tükröződik az öröklött kór félre­ismerhetetlen jele. «Csak egy vi­rágszálat® kér a társadalomtól az az emBer-légió, melynek minden egyes tagjának arcára festette le­törölhetetlen bélyegét a rideg, kérlelhetetlen nagy úr. A tüdő­betegek ezreinek e segélykiáltását ' nem szabad, hogy közömbösen engedjük elhangzani füleink mel­lett. Ma, amikor szeretteinkért való fájdalmas megemlékezésül felgyújtjuk a sirhantokon pi­ciny gyertyácskáinkat, annak pis­logó fényénél jusson eszünkbe az a sok-sok mérhetetlen szen­vedés és fájdalom, mely a sze­génysorsu tüdőbetegek osztály­részéül jut. Enyhitsük szenvedé­süket ezeknek a szerencsétlen sorsú embertársainknak, kiknek életmécse már csak küzködő halvány pislogással ég, hiszen oly kicsiny ez áldozat, amit kérnek és ezzel szemben oly mérhetetlen 'a szenvedés : az elmúlás biztos tudata! A megtört fényű szemek áldoza­tot kérő tekintetébői utolsót lob­banó fájóan esdő pillantást enyhitsük mindannyian «Csak egy virágszállal!» (*) Tűzifa, magyar és porosz szén állandóan kapható, Hangya Széchenyi-tér. Megrendeléseket azonban bármely «Hangya» fiók elfogad. 3x (*) Minden kereskedő naptártad újévi ajándékul vevőinek kosaras és heti előjegyzési naptárakat ere­deti gyári árakban szerezheti be a Deutsch Izidor könyv és papir­kereskedésében, Nyíregyháza Zrinyi Ilona-utca 9. — Képviselet Ma­gyarország legnagyobb gyárától. (*) Gépazsur, kézimunka elő­nyomda uj sablonokkal Herskovits Gyula cégnél. 2x (*) A gyümölcsfák és kerti ve" temények műtrágyázása. — Irta: Grábner Emil, az orsz. m. kir. növénynemesitő intézet igazga­tója. Ez a könyv utmutatást ad arra, hogy a gyümölcsösben és a kertészetben hogyan használhatjuk fel a műtrágyákat a termések jö­vedelmező fokozására. A gyümölcs­fák trágyázásával kapcsolatosan a konyhakerti növények és a virágok trágyázási módját, egyúttal a cse­répben nevelt virágok oldattrágyá­zását szintén ismerteti. Ezért nem­csak a gyümölcstermelőknek és kertészeknek, hanem a virágked­velőknek is ajánlható. Lapunk ki­adóhivatalában kapható. Ára 30000 korona és a postaköltség. (*) «Hangya» kedvezményes vá­sára november 5*én. A kedvezmé­nyes vásárra szóló megrendelések., torlódások elkerülése szempontjá­ból, már a mai naptól kezdve be­adhatók. 4x (*) Bunda, bekecs, dánbőrkabát, ulsterek A minőséghez viszonyított legolcsóbb árban. Schwartz Jenő férfiruhaüzletében. Takarékpalota. (*) Arnóczhy budapesti kocsi­gyár készítményei a legjobbak és legolcsóbbak. Lerakat Mihoieta La­josnál Nyiregyházán. 9x (*) Szoptatósdada, bőtejü, egész­séges (röntgen-, vérvizsgálattal) mindenkor rendelkezésre áli az év­tizedek óta közismert dr. Szegő-féle dajkavizsgálóban. Budapest, VI. Szív-utca 69. Mindenféle megbíza­tások és felvilágosítások telefonon is. Intenurb. 93- 92. (*) Nyolc hónapi részletfizetésre vásárolhat szépirodalmi tudomá­nyos könyveket és ifjúsági iratokat Deutsch Izidor könyvkereskedésé­ben Zrinyi Ilona-utca 9. (*) Olcsó öltönyök. Mérték sze­rint készít gvapju szövetből teljes öltönyt 1200.000—1500.000 koro­náért Lőjek József cég Nyiregy­házán, Bethlen-utca 1. Városháza­épület. j 2x (*) Minden iparosnak, kereske­dőnek, vállalkozónak, üzletember­nek feltétlen érdeke, hogy állan­dóan olvassa a Tiszántúli Ipar és Kereskedelem c. hetilapot, a Ti­szántúl egyetlen közgazdasági he­tilapját, mert igy tájékozód hátik a legpontosabban a Tiszántúlon kí­nálkozó kereseti lehetőségekről. A legújabb számban dr. Hadházy Zsigmond, Hajdumegye és Deb­recen főispán, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló vezető emberei nyilatkoznak városaik nagy beru­házásairól. Minden kiskereskedőt, iparost különösen érdekel. ^A szö­vetkezetek és a Tegitim kereskede­lem élet-halál harca, a tiszántúli nagykereskedői árak, adóügyi út­mutatások és egyéb hasznos tud­nivalók. Az igazán nélkülözhetet­len hetilap előfizetési ára negyedév­re mindössze 50.000 korona. — A Tiszántúli Ipar és Kereskedelem szerkesztősége és kiadóhivatala Debrecen, Kálván-tér 19. Egyes példányonként Nyiregyházán is kapható aNyirvidéknél és az Uj­ságboltban. (*) FRANCIA DIVAT NŐI SELYEMHARISNYAK érkeztek pazar színválasztékban a Hungári a Cipőáruházba. Nyíregyháza Zrinyi Ilona-utca 5. Telefon 195. ? (*) Városi bundák kedvező fi­zetési feltétefek mellett, hosszú fe­kete kabátok, szőrme bekecsek utolérhetetlen olcsó árban. — Schwartz Jenő, Takarékpalota. (*) Ősszel elegáns és finom fe­deleskocsit és batárt csakis Arnóczky budapesti kocsigyárából vegyen. Kapható Miholetz kocsi­gyártónál Nyiregyházán. 9x (*) Akácz és virágméz kg. 17— 18 ezer korona. Neumann I. üz­letében, Kállai-u. 2. 3x — A Nyíregyházi Kereskedő If­jak Egyesülete értesiti tagjait, hogy folyó hó 31-ikétől saját he­lyiségében ping-pong verseny-asz­talt állit fel. (*) KIMARADT 35, 36-os lafck­cipők 220.000 K-ért LICHTEN­BERG-nél. S&l$?e!éÍ| téti kabátot, felöltőt, öltönyöket legolcsóbb árban vásárolhat Váradi Test­véreknél, Nyíregyháza, Bes­senyei tér 16 sz. 6158-6 Bársony-, velour- és filz NŐI KALAPOK nagy választékban jutányos árban kaphatók TÁTH MÁD!A NÖI KALAP SZALONJÁBAN, 1 W 1 n luanla Nyíregyháza, Vay Ádám u. 7. Fest, tisztit, javít! (*) Vegye meg az «Agraria» hus­konzerva patkányirtószert. Kapha­tó minden gyógyszertárban és dro­gériában. " 4x Budapest, Rákóczi-ut 42, sz. (Nemzeti Színházzal szemben) Téli relMmcíikelnlt: Schottisch-szövet .. .. K 26.500 Férfi strapa-szövet, 14 i cm , 89.100 Crépe de chine, minden szinben , 127.000 Flanel!, remek mintákban , 21.8 0 Sport-flanel! „ 14.80 Vászon (pamut) .. .. , 11.800 Mosott chiffon 15 500 Zefír „ 19.900 Női ing vagy nadrág .. , 3\000 Bunda seal electric crépe de chine-nel bélelve Női télikabát, gyapju-ve­lour, biberettéselectric­gallér kézelővel, végig bélelve Női télikabát, szőrmegal­lérral Nöi télikabát, bélelve .. Női télikabát, gyapjuve­Iour bői végig bélelve Médi télikabát, syapjuve lour ból végig bélelve Trikó selyem jumper .. Flanell-takaró , 3,800.000 1,350.000 850.000 59 '.000 980.0 0 390.000 98.' 00 95.000 Kelengyékben, garnitúrákban és papla­nokban nagy választék. Mintákat vidékre készséggel küldünk! Kérjük t. vevőinket, mielőtt bevásár­lásait eszközölné, tekintse meg véíelkényszer nélkül dúsan felszerelt raktárunkat. 62P2-2 ——— —.*IQJ-| ri»'i-y> i ir»-—_ri_r ! SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR: Igazgató : Gulyás Menyhért Október 31. Szombat: A nótás ka­pitány. Páros b. 4. November 1. Vasárnap : Délután: Csárdáskirálynő, mérsékelt helyárakkal (4 órakor.) Este : A nótás kapitány. Bérletszünet. November 1. Hétfő : Vasgyáros. Páratlan bérlet 4. November 2. Kedd : Nóta vége. Bérletszünet. v November 3. Szerda : Ocskay brigadéros. Páros bérlet 5. November 4. Csütörtök : Hamburgi menyasszony. Páratlan bérlet 5. November 5. Péntek : Májusi mu­zsika. Páros bérlet 6. November 6. Szombat: Májusi mu­zsika. Páratlan bérlet 6. November 7. Vasárnap délután : Marica grófnő. Bérletszünet. — Este : Májusi muzsika. Bérlet-' ' szünet. CSOKOLJON [MEG. • Tegnap este került (színre a »Csó­koljon meg^ cimü bohózat és te­gyük azonnal hozzá, ennek előadása

Next

/
Oldalképek
Tartalom