Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-10-09 / 228. szám

É^Íufminmíít.tM, j^Mmmtirffnn* ^jftfc Jfrifwf**! jwikrosesl 1925. október 9, A locarnoi koníerencia A nyugalom, béke és jólét boldog hazájában, a kies Svájczban ujabb konferenciára gyűltek össze öt állam kiküldöttei. Ezek az államok:' Anglia, Franciaország, Olaszország, Belgium és Németország. A konferenciának az ad különös izt, hogy a német delegátusok a háború befejezése óta most először jelennek meg a tárgyaló asztalok mellett, mint egyenrangú felek. Amikről tárgyalni fognak, azok a kérdések Európa legfontosabb kérdésiéi. Szó lesz az úgynevezett biztonsági szerződésekről, amelyek arra lennének hivatva, hogy a háború által megteremtett uj nyugati és keleti országhatárokat mai formájukban véglegesén biztosítsák. Hir szerint a németek a nyugati határokra vonatkozólag hajlandók tárgyalásokba bocsájtkozni, azonban a'keleti határok kérdésében a megegyezés minden valószínűség szerint nehéz, ha ugyan nem lehetetlen. Általában véve a konferenciát az jellemzi, hogy semmi biztosat nem lehet tudni. ' Európa népei már számos alkalommal vettek tudomást nagy csalódás kíséretében ilyen konferenciákról, amelyeknek eddigi minden eredménye az volt, hogy ujabb konferencia anyagává tették azokat a fontos kérdéseket, amikről dönteni nem tudtak, vagy nem akartak. Egy bizonyos. Ez a sok tanácskozás mind arra mutat, Jtogy a különböző békék által megalkotott uj Európa tökéletesen instabil képződmény. Jellemző hogy erre a tanácskozásra sem Csehország, sem Lengyelország meghívást hivatalosan nem kaptak s ha két ország külügyminisztere meg is érkezik, őket a tanácskozásokba minden valószínűség szerint bevonni nem fogják, mert a németek azzal fenyegetőznek, hogy ebben az esetben rögtön felvetik a versaillesi t>éke revíziójának kérdését. Ez pedig száz százalék valószínűséggel az egész tanácskozás csődjére vezetne Egyébként amúgy is félünk attól, liogy még a garancia-paktum sokkal kisebb jelentőségű kérdésében sem fognak tudni megegyezni, mert ugy tűnik fel, hogy ezt a konferenciát inkább a félelem, mint az őszinte jóakarat érzése liozta össze. Painleve ugyan kijelentette, hogy a francia-német kibékülés az európai civilizáció mellőzhetetlen feliétele, de nagyon kételkedünk abban, hogy ez a kijelentés megtörtént volna-e akkor is, ha nem lesznek köztudomásúak Németországnak Oroszországgal folytatott tanácskozásai. A locarnói konferencia a leghatározottabban a német külpolitika sikere. Németország dacára, hogy Hindenburg az lelnöke, a mesterséges izoláltság következtében az őt fojtogató láncokból kelet felé próbál kivezető utat találni. Ugy latszik, hogy hogy a németek hajlandók Oroszországgal szorosabb összeköttetésbe lépni, amely igen könnyen tul mehet az orosz—német kereskedelmi szerződés formális megkötésén. Ez természetesen nem annyit jelent, hogy a német birodalom hajlandó bármiféle belpolitikai változtatásokat eszközölni, hanem csak annyit jelent, hogy a német és orosz külpolitika pillanatnyilag azonos irányait közös eredővé egyesitik. A németek részéről mindenesetre nagyon ügyes sakkhúzás volt a nemrégiben Csicserinnel folytatott berlini tárgyalás s a német delegátusok tudva azt, hogy a nagyantant tagjaitól minden mézes-mázos kijelentés ellenére is csak annyi eredményt fognak tudni kicsikarni, amennyit a kényszerítő szükség présel ki belőlük, jobbnak láttak, hogy a locarnói konferenciára már eleve is bizonyos túlsúllyal menjenek, meghiúsulása esetén pedig legyen módjuk, amivel a megegyezés meghiúsulását ellensúlyozzak. Franciaország és Anglia érthetőleg félnek a kommunizmustól s ez a félelem talán most abban az üdvös eredményben fog megnyilvánulni; hogy az oly hosszan húzódó biztonsági szerződést legalább nagy vonalaiban tető alá hozzák, már csak azért is, mert a nyugat nagy államainak nem lehet célja az, hogy Németországot Oroszország karjaiba hajtsák s ezzel a bolsevista veszélyt erősítsék. Szabolcsvármegye alispánja köszönetei mond a Leventeünnep sikeréért. „Elárvult Nemzetünk csakis önfiai erejétől remélhet szebb és boldogabb jövőt". A Nyirvidék tudósítójától. Még mindnyájunk emlékezetében él, sugárzó, eleven erővel az a szines, mozgalmas képsorozat, amelyet a vasárnapi Levente-ünnep vetített lelkünkbe. A szebb, boldogabb magyar jövő iránt való ihletett reménység és az ünnepség gyönyörű emlékeinek hatása alatt Mikecz István alispán köszönő iratot intézett a vármegye főszolgabiráihoz, Nyiregyháza város polgármesteréhez, a községi elöljáróságokhoz és a Levente-egyesületekhez. Az emelkedett stílusban megfogalmazott körlevelet az alábbiakban közöljük: A folyó hó 4-én fényes külső keretek között lezajlott vármegyei Levente-ünnepség lélekemelő, felejthetetlen emlékeinek hatása alatt lelkemből való szükségét érzem annak, hogy mindazoknak, akik akár mint Szabolcsvármegye Leventéi fegyelmezettségükkel, az ősmagyar erőt sugárzó és a nézők ezreit büszke örömmel eltöltő magatartásukkal, akár mint lelkes és hűséges oktatók a nagy cél szolgálatában kifejtett fáradhatatlan kitartásukkal és ügybuzgóságukkal és akár mint községeik vezetői erkölcsi és anyagi áldozatoktól vissza nem riadó támogatásukkal a sikert megteremtették, — örömmel, hálával és elismeréssel köszönetet mondjak. Meg nem rendülő hittel vallom azön meggyőződést, hogy a történelmi sors forgandóságánál fogva egykor félt. tisztelt és hatalmas, s ma mindenkitől magára hagyott, elárvult Nemzetünk csakis önfiai erejétől remélhet szebb és boldogabb jövőt és csak ugy érheti el a feltámadáshoz vezető'helyes utat, ha mindannyiunk közkincsévé válik az a tudat, hogy gazdasági helyzetünk megszilárdításán kivül nem kevésbé fontos feladat nemzeti eszményeinknek a maguk régi ragyogó tisztaságába való visszahel fyezése és hogy az emberi test erejét helyes és egészséges irányban fejlesztő, ellenálló képességét fokozó és ugyanakkor attól elválaszthatatlanul a lélek épségét, a jellem szilárdságát is megalapozó testnevelés elengedhetetlen és hatalmas eszköze "Nemzetünk talpraállitásának. A vármegyei Levente-ünnepség eredményei nem hagynak immár kétséget az iránt, hogy a Leventeügy megalapozása és fejlesztése áldott magyar földünk romlatlan lelkű ifjúságának szivében dúsan termő, televény talajra talált és csak rajtunk múlik, hogy a Leventeügy mindannyiunk dédelgetett kedvencévé, annak már, is látható, majdan dus eredményei a Nemzet megbecsülhetetlen értékű közkincsévé váljanak. Áthatva attól a meggyőződéstől, hogy vármegyénk népe foglalkozásra, osztályra és társadalmi állásra való tekintet nélkül tudatában van a Levente-ügy fontosságának és annak fejlesztése terén reá váró nagy feladatoknak, mindenkit kérve kérek, hogy a most tapasztalt siker szolgáljon a jövőre buzdításul s odaadó, közös munkával tegyük lehetővé, hogy fiaink ezrei és tízezrei, mint vármegyénk daliás Leventéi egymással uiból és újból nemes versenyre kelve acélozzák meg lelküket és testüket s a vármegye minden rendű és rangú lakosságának lelkes együttérzésével és odaadó támogatásával váljanak mind bátor jellemű, akaraterős és veszélyektől vissza nem riadó magyar férfiakká, akik bizton segítenek megalapozni és szikla szilardan megépíteni mindannyiunk egyetlen és legfőbb álmát: a régi szép, boldog, nagy Magyarországot! Hogyan áll ma az állampolgársági ügy. II. Nagy tévedésben van tehát az, aki például az ilyen egyént rendezetlen állampolgárnak tartja és esetleg kétesnek jelzi az útlevelében e tartalmú rovatait. Az optiós kérvények elbírálás végett felterjesz tettek minden törvényhatóságtól a belügyminisztériumba. Ily kérvény százhatvanezer érkezett fel. Azonban igen csekély töredéke volt a kérvényeknek szabályszerűen fölsze relve, hogy azt véglegesen el lehetett volna bírálni. Mert szükséges hozzáfolyamodó atyja keresztlevele és u tóbbi anyakönyvi kivonata. — Ennek hiányában legalább is kilenc-tizedrészben vissza kellett küldeni az iratokat pótlás végett. Itt igazat adok mindenkinek, aki ezt elitéli, mert a mai viszonyok között, pláne oly kultúrátlan jegyzőknél, mint amilyenek Romániában vannak, úgyszólván lehetetlen ezen okiratokat megszerezni. — Ilyen egyének állampolgárságának igazolását egyszerűvé kell tenni, mert elég csapás reájuk, hogy szűkebb hazájukat elvesztették. Minek még tetézni bajukat ilyen lehetetlen feltételek felállításával. Az optálásnál felmerült zavarok, abból a tényből származtak, hogy a békeszerződés az illetőségi kérdéssel kapcsolta össze az állampolgárság fogalmát és nem a lakóhellyel. Már pedig a lakóhely sokkal egyszerűbb fogalom, mint a szakemberek előtt is bonyolult illetőség. S a magyar illetőségi törvény eléggé nagy zavarossága miatt kár volt ezt alapul venni s előfordul olyan eset is — egy fejetlen nemzetközi bíróság hiányában, — hogy valakit mindkét állam magáénak vindikál, vagy például egvik sem ismeri el. Másképpen értelmezik az illetőségi törvényt Csehországban és másképpen Magyarországon. Térjünk át a kedvezményes vis^ szahonosításra. Erre annak van szüksége, aki az optálási egy év alatt elmulasztotta kérelmét előterjeszteni, vagy akiről megállapítja a hatóság, hogy jelenlegi törvényeink értelmében idegen honpolgár, de 1921. évben még magyar volt. — Mig a szabályszerű honosítás elég nehézkes, hosszadalmas, addig ez elég egyszerű. Kérvényében melléklendő erkölcsi, vagyoni bizonyítvány, saját születési és házassági bizonyítványa; ezeket soron kivül fel kell ternjeszteni eldöntés végett a minisztériumba. Elmarad itt a külön községi kötelékbe való felvétel és öt évi adózás, ami elengedhetetlen kellék a régi beosztásnál. Nem áll tehát, hogy akik nem optálnak és magyar honosok akarnak lenni, ugyanolyan okmányokat kell beszerezniük, mint a többi magyar állampolgárságért folyamodóknak. Majd alább kimutatom, hogy utóbbiaknak sokkal többet. Ellenben elég érdekes útja van az ilyen kérvényeknek. A szabályszerűen felszerelt kérvényeket az első fokú közigazgatási hatóság felterjesztik a belügyminiszterhez, onnan elkerül a népjólétibe véleményezés végett. Innen újra a belügyminisztériumba. Ez leküldi a rendőrkapitánysághoz, amely felterjeszti a minisztériumba. Ha most elintézést nyer, akkor az aktacsomót leadja a törvényhatóság első tisztviselőjének, ahol az esküt leteheti a boldog fél. Amig azonban az optálás ipso jure magyar hon polgárságot ad, addig a visszahonosítás már nem ad_ jogot a kérelmezőnek követelni a felvételt. Sokat emlegetett sérelem valamely jog megadása alkalmával állampolgárságot igazoló okirat beszerzésének nehézsége. Ezt kell kérni, aki trafik, italmérő jogért folyamodik. Az e tárgyban 1921. évben megalkotott törvény 20 éves állampolgársági tény fenállását kívánja igazolni. Tehát itt okvetlenül kell 1875 -1880. évekre visszamenőleg a felmenők születési bizonyítványát beszerezni és azt igazolni, hogy az illető őse ezen időkben Magyarországon adózott. — Mert a honossági törvény szerint — mint azt már előbb említettem — az ilyeneket hallgatólagosan honosítottaknak tekinti. — Nyírí egyházán például már sok ilyen Az APOLLÓ szombati szenzációja T t áris lángokban - '— • »- Regény a borzalmak vápásából. Regény a borzalmak városiból.