Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)

1925-08-30 / 195. szám

ftjiregyhftza, 1925. augusztus 30 * Vasárnap XIiYI. évfolyam * 195. szám Sléfisatéai árs& Irattan ét *W«ki»r.s ®(?7 Jtéra 80000 K. N««y*4«m> 80Q00 K. KtattuMf«lékii«*2 Isaífeitetó ao®/» sagodsntey. vimamms MOWMIÍW Heitai Hugó megkapja a koncessziót. heitai Hugó igazgató 60 tagy társulata napokon át a kétség é« remény között várta a végleges döntést, kap-e Heitai koncessziót azaz lesz-e kenyerük, vagy nem. Ma telefonértesítést kaptunk Pest­ről,- amelynek értelmében a kon­cesszió ügyét a kultuszminisztéri­umban revizió alá vették és elvileg már megadták Heltainak a kon­cessziót. Ebben az ügyben a várof polgármestere érintkezésbe lépett a kultuszminisztériumban Petry ál­lamtitkárral. Párisban nagy kommunista tüntetés volt. Budapest, augusztus 29. MTI. Párisból jelentik: A kommunista Humanité felhívására a kommunis­ták több követség ellen nagy tün­tetésre készültek, a rendőrség azonban mindenütt idejekorán közbelépett és megakadályozta a botrányt A tömeg ezután az Opera elé vonult, ahová be akart hatolni, hogy megakadályozza az előadást. A rendőrség azonban itt is szétverte a tüntetőket. Az Opera téren lezajlott tünte­tés alkalmával a kommunisták és a rendőrség között heves összeütkö­zésre került a sor. Több rendőr megsebesült. A zavargók közül 140 embert letartóztattak, azonban 12 kivételével a letartóztatottakat szabadon bocsátották. A párisi lapok jelentése szerint a kommunista tüntetések egyre na­gyobb arányokat öltenek és a francia fővárosban komoly nyug­talanságra szolgáltatnak okot. — Amikor Marseilban a nemzetközi szocialisták gyűléseznek, Párisban a kommunisták zavarják estéről-es­tére a nyugalmat. A rendőrök gummibotokkal, a kommunisták pedig gummibotokkal és revolve­rekkel kerülnek egymással szemben közelharcba. Egyik-másik összetű­zés élénken emlékeztet az 1871-ikí közelharcok méreteire. Aiapltofte F«a*«rk»ftirt6 < Dr. *ZA»Ó LÁSZLÓ. ssarkwztC i VKWTSK K. ANDOR. '..rn ?*®rka»ztő«ég éa kiadóhivatal: SZÉCHENYf.UT ». SZÁM. T«l*fon uim 139. PotUoh«*ua Si@UC, Kéziratokat narn adunk viasza. A zalaegerszegi internálótábor helyén épített tüdőbeteg szanatóriumot ma délelőtt átadták rendeltetésének. Gerliczy Félix eladta^a pest­megyei birtokát. Budapest, augusztus 29. MTI. Nemrég hírt adtunk arról, hogy Gerliczy Félix báró a Nemzeti Ka­szinóban egy éjszakai kártyacsa­tán hatalmas vagyont veszített el. Hogy adósságát rendezhesse, teg­nap eladta az egyik pestmegyei birtokát 60 milliárd koronáért. Budapest, aug. 29. MTI. Zalaegerszegről jelentik: Ma reggel Zalaegerszegre érkezett Vass József helyettes miniszterelnök, népjóléti miniszter, hogy az inter­náló tábor helyére épített Orszá­gos Munkásbiztositó Pénztár tü­dőbetegszanatóriumát átadja ren­deltetésének. Ugyanezzel egyidő­ben tartja Zalaegerszegen a Falu­szövetség is a vármegye községei­re kiterjedő mezőgazdasági és ipari kiállítását, melyen szintén részt vesz a népjóléti miniszter s meg fog jelenni 'Zalaegerszeg díszköz­gyűlésén, melyen a díszpolgárrá történt választásáról szóló oklevelet fogják átadni Vass Józsefnek. A fogolytáborba vezető uton diadalkapuk fogadják a helyettes miniszterelnököt. Útjára sokan ki­sérték el a fővárosból is. Az ün­nepély csendes tábori misével kezdődött, melyet Zalaegerszeg plé­bánosa celebrált. A minisztert Ho­dossy Gedeon, az Országos Mun­kásbiztositó Pénztár miniszteri biztosa üdvözli. Ezután Vass Jó­zsef beszéd kíséretében, melyben rámutat arra, hogy az internáló tábor helyére a valódi szeretetet hirdető, a legnemesebb emberba­ráti cél szolgálatában álló intéz­mény került, átadja a szanatóriu­mot rendeltetésének. Az olasziiszkai csodarabbi házát a tömeg le akarta rombolni. Budapest, augusztus 29. MTI. A rendőri nyomozás során kide­rült, hogy a milliós bankjegyek hamisításával és forgalombahoza­talával vádolt Friedlaender Mik­lós 12 tagu családja oly nagylábpn élt, mely semmikép sincs arányban az alig százezer koronát érő áruk­kal; melyeket az újpesti üzletben ta­láltak. Olaszliszkán óriási az elkeseredés a szegény munkáscsaládok köré­ben, mert azok, akik Friedlaende­rék részére dolgoztak, attól félnely hogy nem fogják tudni megkapn.í bérüket. Az elkeseredés oly nagy, méretűvé vált, hogy tegnap ki akar­ták irtani a rabbi családját; s a há­zát földig le akarták rombolni. Ál­landó csendőri készültség őrzi pénzhamisító Friedlaenderék há­zát a tömeg bosszújával szembe? Letartóztattak egy házasságszédelgőt. Öt menyasszonyától kicsalt milliókkal tartotta el családját. Budapest, augusztus 29. MTI. A főkapitányságon őrizetbe vet­ték Sternberg Gyulát, akit szél­hámossággal és házasságszédelgés­sel vádolnak. Sternberg két hónap­pal ezelőtt jött át Romániából Bu­dapestre hamis ütlevéllel. Azóta Debrecenben és Budapesten soro­zatos házasságszédelgeseket köve­tett el. Budapesten a legutóbbi na­pokban öt menyasszonya is volt. Mindegyik menyasszonya család­jánál azzal állt elő ,hogy pillanat­nyi pénzzavarban szenved s ter­mészetesen mindenütt sikerült egy pár millió koronát szereznie. Ezalatt pedig törvényes családjá­val, feleségével és gyermekeivel ví­gan élt a menyasszonyok család­jától kicsalt pénzből Király-utcai lakásán . ; A karcagpusztai vasúti szerencsétlenség alkalmával három sakkgarnitura elveszett. Budapest, augusztus 29. MTI. A tegnapelőtt éjszakai, vasúti sze­rencsétlenséget átélt utasok a füt^ özvegye részére gyűjtést eszközöl­tek s 1,600.450 koronát átadta^ a nyugati pályaudvar főnökségén. A kisiklott vonattal utaztak a deb­receni sakkversenyen résztvett ma­gyar és osztrák versenyzők is. A tumultusban és éjszakai sötétség' ben három sárga tokkban levő ? a Magyar Sakkszövetség tulajdonát képező sakkgarnitura eltűnt. A sakkszövetség arra kéri a becsületes megtalálót, hogy adják át a szö­vetség Károly-körut 3. II. 10. alatV" helyiségében. Í Másfél év múlva keresi az urát. Budapest, augusztus 29. MTI. Vancsik Andrásné ,egy csanád­palotai gazdálkodó felesége ma reg gel megjelent a főkapitányságon és előadta, hogy a férje még a mult év folyamán eltávozott csa­nádpalotai lakásáról s azóta nem adott életjelt magáról. Az asszony előadása szerint a férje azzal távo­zott el hazulról, hogy Zalában föl­det fog vásárolni. Mivel azonban oly hosszú idő óta nem jelentke­zett, ^zt hiszi ,hogy kiment Kali­forniába, mert volt útlevele. A ha­jóstársaság irodájában azonban ma délelőtt megállapították, hogy Vancsik hajójegye még mindig bent van, tehát nem vándorolhatott ki .Egy másik nyomon indult el most a rendőrség. Vancsik négy­száz milliót vitt el magával s ugyanazon a napon tünt el a köz­ségből Bálin Gizella tanítónő is. Feledékenységből eredő súlyos kár. Budapest, augusztus 29. MTI. Belgráder Jenő kereskedő fele­sége tegnap délután lakásáról el­távozott egy csomaggal. A lépcső­házban észrevette, hogy harisnyája le akar csúszni. A kezében levő csomagot a lépcsőház ablakába tette s lehajolt, hogy harisnyáját megigazítsa. Közben "megfeledke­zett arról, hogy csomag is volt a kezében s a toalethiba rendbeho­zása után csomagja hátrahagyásá­val indult tovább. Csak másfél óra rnufva vette észre súlyos feledé­kenységét, azonban akkor már hiá­ba kereste a csomagot a helyén, valaki pártfogásába vette. A cso­magban 30 millió koronát érő bril­liáns karkötő, gyűrűk s kisebb aranytárgyak voltak. A rendőrség ? nyomozást megindította. TŐZSDE. Budapest, augusztus 29. MTI. A korona ma Zürichben 72.? volt. Terménypiac. Az irányzat tar­tott. A rozs 265—270. A többi változatlan. Valuták. Angol font 345—347 ezer, cseh korona 2097—2115, di­nár 1246—68, dollár 70950— 71580, frank 3339—69, lei 351 — 7, líra 2661—85, márka 16845— 995, osztrák korona 99.75—100.55, svájci frank 13786—986. Szülők figyelmébe Bskolai cipők és harisnyák leány- és fiu gyermekek részére minden formában és szinben, nagy választékban, olcsóbban beszerezhetők a ! e k g- Hungária Cipöártahazban fi'S*^™; Zr W Női divatharisnyák a z összes cipőszinekben 33—44­llona-utca 5, -50 ezer korona. Telefon 195. Egyes szám ára 2000 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom