Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 145-296. szám)
1925-12-13 / 283. szám
.925. december 13. — A magyar társadalomtól kér segítséget a debreceni egyetem. — A debreceni Tisza István Tudományegyetem felhívást intézett a magyar társadalomhoz, amelyben az egyetem megfelelő kiépítéséhez szükséges anyagi támogatóst kér. A debreceni egyetemen ezernél több hallgató részésül oktatásban s ezzel szemben nincs lakóhelyük, ideiglenesen húzódnak meg bérházakban. Az előadások zavartalanságát egész sereg akadály teszi kétségessé, mert például az egyik fakultáson 26 előadó számára két kisebb és egy nagyobb terem áll rendelkezésre. Sokszor előfordul, hogy a szük tanterembe nem férnek be a hallgatók. Halaszthatatlan tehát egy központi egyetem épületének felépítése. Az állam mai helyzetében nem képes annyit áldozni az egyetemre, amennyi szükséges lenne, ezért fordul az egyetem vezetősége a magyar társadalomhoz, amelynek kötelességei is yannak az egyetemmel szemben, ahol fiai nevelkednek. A Nagyerdő fái alatt megépítendő egyetem a magyarság egyik legfontosabb végvára lesz. — A Nyiregyházi Izr. Nőegylet estétye. A nyiregyházi izr. Nőegylet 1926. január hó 23-án rendezi szokásos farsangi estélyét a Korona szálló termeiben. A rendezőség különleges és eredeti ötletet óhajt megvalósítani s a helybeli tollforgató emberek közreműködésével «EIeven Ujságot» szerkeszt, amit a társaságbeli hölgyek és urak fognak bemutatni. A legszélesebb körben óriási érdeklődés nyilatkozik meg az Izr. Nőegylet estéíye iráni, melynek részleteiről még sokszor lesz alkalmunk a nagyközönséget közelebbről is megismertetni. — Előkészület és a kivitel. Mindannyian tanúskodhatunk arról, hogy- a tűzoltóság pár perc alatt a legnehezebb feladatokat is képes megoldani, de nem is sejtjük, hogy mennyi nap-nap mellett folyó gyakorlatozásra van szükség, hogy minden ugy menjen, mint a "karikacsapás. A tűzoltóság szokásos Szilveszter-estjével is ugy vagyunk. Látjuk, hogy évről-évre a legsikerültebb mulatságok közzé tartozik, de ennek elárulhatjuk a titkát, és hogy már hetekkel előbb folyik a szervezés nagy munkája. Ez. évben pedig a szokottnáf is jobban akar kitenni magáért a tűzoltóság, mert nagyszerű meglepetéseket készít elő hálás közönsége számára. r ~ H I —!••—rm WIWII IIIIWIIIIII—TI—r~~ — A színház kellemesen fűtve. — A színház kellemesen fűtve. — A színház kellemesen fűtve. — A színház kellemesen fűtve. Jó bort, sört, pálinkát venni K/SS KÁLMÁN-hoz hogyha elmégy Ne feledd c pontos címet: Rákóczi-utca negyvennégy. (*) A közhasznú és jótékonycélu állam&orsjáték húzása december 30-án lesz a m. kir. pénzügyigazgatóság lottóosztályánál (Budapest Fővám ház) Főnyeremény 250 millió, jutalom 250 millió, tehát szerencsés esetben 500 millió korona készpénz, azután 50, 20, 10 stb. milliós nyereményeket sorsolnak ki. Egy sorsjegy ára 20.000 korona. Kaphatók dóhánytőzsdében, bank és sorsjáték üzletben. I A Beduin táncosnő péísxiigyj bizottság elfogadta az intfenmitás meg&ossMbbitására vonatkozó Budapest, december 12. M. T. I. rádiójelentése. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága ma délelőtt 10 órai kezdettel ülést tartott, melyen az 1925—26. évi költségvetésit ev első hat hónapjára esedékes közterhek és fedezetek állami kiadásáról szóló 1925. évi XXI. tc. hatályának két hónappal való meghosszabbítását vették tárgyalás a£í. A pénzügyi bizottság ülésén a kormány részéről jelen voltak Vass József miniszterelnökhelyettes, népjólét; miniszter és Valkó I.ajos kereskedelmi miniszter, mint a pénzügyminiszteri tárca ideiglenes vezetője. Az előadói tisztet Temesváry Jmre töltötte be, aki ismertette a javaslatot. Előre bocsátotta, hogy mivel nemi remélhető a költségvetés és az apropriációs törvényjavaslatnak december 1 végéig való letárgyalása, másrészt pedig ez nem leket akadálya a'" nemzet élete zavartalan, alkotmányos haladásának, kérte a bizottságot, hogy a javaslatot ugy egészében, mint részleteiben is fogadja el s egyben mondja ki azt is, hogy javasolni fogja a törvényjavaslatnak aj'nemzetgyülés előtt való sürgős letárgyalását "is. Á törvényjavaslathoz Beck Lajos szólt hozzá. Kijelentéire, hogy az előadó által felhozott indokokat magáévá tette, hozzájárult teljes mértékben a javaslathoz, azonban egykét dologra nézve felvilágosítást kell kérnie a pénzügyminiszter helyettesétől. Valkó Lajos nyomban válaszol Beck Lajos szavaira s megadja a kért felvilágosítást. Kijelenti, hogy a beruházásokra előirányzott költségből már eddig 60 millió arany (koronát fordította kormány az említett célokra. Ennek hatása máris érezhető a közgazdasági élet minden ágában. , Arra a kérdésére, hogy a városok a külföldit köksön nagy részét bankokban helyezték-e el, kijelentette, hogy tényleg! több város takarékokban helyezte a kölcsön összeget. Ennek oka azonban az, hogy a városok nagyon jól tudják, milyen nagy felelősséggel jár a kölcsön felhasználása, ezért mindaddig, mig a pénz leghelyesebb felhasználásának módját meg nem találják, igy akarták biztosítani értékállását. i Az ármentesitő társulatok részére kiutalt 14 millió aranykoronát csaknem teljes egészében felhasználták a társulatok. Az építkezési programmot eddig nem hajthatták végre, mert nagy méretű földmunkálatot kellett' végezniök. Az államvasutak 20 millió aranykoronás tételéből körülbelül 8—10 millió korona lett felhasználva. Az államvasutak ezt az összeget vagon rendelésekre fordította. Tudomása szerint a megrendelések már megtörténtek. A többi összeg felhasználása is'folyamatban van, igy annak a gazdasági életre való hatása mihamarabb jelentkezni fog. A Bécs-Budapest közt létesítendő kábelvezeték munkálataihoz azért nem lehetett eddig hozzáfogni, mert a népszövetség tanácsának í hozzájárulását kellett ehhez előbb j megnyerni. Ebben a kérdésben pe- j dig a napokban történt döntés s Ausztria is csak ennek vétele után értesíthette a magyar kormányt arról, hogy a jövő évi költségvetés keretében, mely január elsejével kezdődik, gondoskodhat a Hegyeshalom Bécs közötti kábelvezeték kiadásainak fedezetéről. A munkálatok tehát január havában megindulnak. A külföldi hitelekre vonatkozólag, arnint azt Smith főbiztos is , ieiezte jelentésében, egy központ | fog létesülni, mely az összes typu- ; sokat, a Beck Lajos által is említett Bond rendszert is fel fogja ölelni s igy a mezőgazdasági élet, terén kedvező haladás fog megindulni. A kislakások építésének kérdésével kapcsolatban Vass József nép jóléti miniszter ad felvilágosítást. ' Kijelenti, hogy a folyó költségvetési évre előirányzott 3 rnSió arany koronából csak egy millió koronát használhatott fe! s,ezzel megalkotta a Ráday-utcai lakást. A másik két millió koronát azért nem használhatta fel, mert nem volt alkalmas telek az építkezés céljaira. A két millió koronányf összeget a népjóléti miniszter'' kölcsön adta a pénzügyi tárpcának s ennek megtérítése s a jövő költségvetési félévben esedékes ujabb 3 millió aranykorona révén, mivel már a szükséges telkek is rendelkezésre állanak, olyan nagyszabású építkezésbe kezdhet a kormány, hogy az jelentékeny mértékben hozzá fog járulni a lakásínség enyhítéséhez. Az építkezést a tavasszal megkezdik s ugy fogják irányítani, liogy az ősz folyamán lakható állapotban lesznek a házak. A pénzügyminiszieriumiiak kölcsön adott ícét millió koronából a Wekerle telepen 180 lakás épült s azonkívül megvaiósitották,. az oly régóta sürgetett viljamos világítási vonalat is. A pénzügyi bizottság e felvilágosítások után a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben is elfogadta s azzal fogja ajánlani a nemzetgyűlésnek is elfogadásra, hogy mondja ki a tárgyalasa tartamára a sürgősséget s ennek tárgyalása idejére szakítsák félbe a költségvetés \itáját. Vételkötelezettrtág nélkül válogathat, ötlctesnél-ötleteaebb olcso ajándékokból a Divinában, Zrinyi I u. 9. 725 IV-12 HABRY PIEL LEGNAGYOBB BRAVÚR FILMJE TITOKZATOS SENKI izgalmas hajszák életre-halálra 10 felvonásban. CSAK EGY MüFIGr! On 5, 7 és 9 APOLLO H 5, 7 és 9 Az 5 órás előadás félhelyárnkkal! Gyerünk a Strandra — A színház kellemesen fűtve. — A színház kellemesen fűtve. — A színház teNemesen fűtve. — A színház keiemesen fűtve. — Kegyelmet kér a rakamazi gyilkos csendőrőrmester. Két évvei ezelőtt nagy feltűnést keltett az a gyilkosság, mely Rakamaz községben történt és amelynek áldozata Mészáros János földműves volt. A gyilkos személye ma sincs még teljesen tisztázva, éppen ezért a vádlott, kit a legfelsőbb katonai törvényszék is elitélt, most a kormányzóhoz fordult kegyelemért. — Polonkay Dezső, rakamazi csendőrőrmester 1923. augusztus 17-én este járőrszolgálatra indult. Amint egy sarokra ért, hirtelen elébe ugrott régi haragosa: Mészáros János és botjával a fejére ütött, azután elmenekült. Polonkai utána lőtte, de nem talált. Három nappal ezután megtalálták a rakamazi erdőben Mészáros holttestét. Polonkait súlyos gyanuokok alapján letartóztatták és a főtárgyaláson szándék nélküli emberölés miatt hat évi súlyos börtönre ítélték. Ezt az ítéletet a legfelsőbb honvédtörvényszék is helybenhagyta. Polonkai most védőügyvédje: dr. Gábor Jenő utján a- kormányzóhoz fordult kegyelemért. (*) A cukiásztanfolyamon a jövő héten bemutatásra kerül karácsonyfa diszeukorkák, 'szaloncukorkák ké szitése, beiratkozni állandóan lehet. Zöldség-tér 11. (*) Közalkalmazottak kedvezményes karácsonyi árusítása. Utalvánnyal legelőnyösebben vásárolhatnak 3—4 havi részletre női, leány és gyermekkabátot, ruhát,, szőrmeárut és kalapot. Róthschíid-áruházban Nyiregyháza, Takarékpalota