Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-05-13 / 107. szám

1925. május 13. JiYÍVZWÉK A 4. honvédhnszárezredlovasmérkózése. Nyíregyháza, május 11. Saját tu­dósítónktól. Minden évben megismétlődik a 4. honvédhuszárezred lovas mér­kőzése, s minden évben nagyobb arányokat ölt. Mintha a gazdasági megerősödéssel a magyar hadsereg be is visszatérne a régi életenergia harci kedv, a férfias erények nyilt összemérése, a testet-lelket frissí­tő katonai játékok kultiválása. Ör­vendetes jelenség, amely a közön-i Bég körében is mind nagyobb ér­deklődést kelt. Szombaton, a mér­kőzés harmadik napján a kocsik és autók egész tábora robogott ki a huszárlaktanyába, hogy tanuja le­gyen ennek ,a páratlanul érdekes mérkőzésnek. Csütörtökön és pén­teken teljesen zárt körben az elő­mérkőzéseket folytatták le, mig szombaton meghívott közönség je­lenlétében a döntő mérkőzéseket tartották meg. A mérkőzés egyes jeleneteiről Csépány Jenő fényké­pész, a »Nyirvidék« fotoriportere mintegy 30 sikerült felvételt ké­szített, amelyek láthatók fototáb­láinkon. A mérkőzés részletes ered ménye a dkövetkező: I. Díjlovaglás. 1. Bornemissza Sándor (Kisasszony). 2. Fömötör József (Daliás). II. Military B) (díjugratás). 1. Perczel Dénes (Alvezér). Molter Keresztély (Búcsúzó) 3. Báró Podmaniczky Péter (Címer) 4. Tamássy Zoltán (Aranyvirág) III. Díjlovaglás. 1. Imrik End­re (Ancsik). 2. Schőn Ede (And­ris). 3. Schőn Ede (Becsül). IV. Könnyű díjugratás. 1. Báró Podmaniczky Péter (Bütykös) 2. Kelemen Zoltán (Álmatlan). 3. Perczel Dénes (Játszó). 4. Trum­mer Béla (Csalárd). 5. Veress La­jos (Majom.) V. Altisztek díjlovaglása pótlo­vakon. 1. Beszterczei Miklós (Éltető). VI. Jen de barre, altisztek ré­szére. 1. Molnár János (Agyag). VII. Hátaslovak díjazása. 1. Waskovits Adolf (Névtelen). 2. Fömötör József (Daliás). VIII. Altisztek díjugratása. 1. Istvánffy Elek (Augur.) IX. Tisztesek és huszárok díj­ugratása. I. Dézsi István (Borka) X. Hölgyek díjugratása. 1. W'ack Károly alezredes (Arató), lov. Perczel Dénesné. XI. Jeu de barre. Tisztek részé­re. 1. Schőn Ede (Andris.) XII. Nehéz díjugratás. 1. Báró Podmaniczky Péter (Bütykös). 2. Trummer Béla (Csalárd). 3. Per­czel Dénes (Alvezér.) A lovasmérkőzés után este tár­sas vacsora, majd tánc volt a »Ko­rona« külön termében. A soproni erdészeti főiskola hallgatói Nyír­egyházára érkeznek. Nyíregyháza, május 12. A Nyir­vidék tudósítójától. A soproni kir. erdőmérnöki fő­iskola halfgatói a napokban három napos kirándulásra indulnak, hogy az alföldi erdőket megtekintsék. Az erdőmérnök hallgatók május 15-én este Szerencs felől érkeznek meg Nyíregyházára. Másnap megtekin­tik Nyíregyháza város erdejét, amely 804.7 kat. hold területü. — Még aznap délután Nyíregyházáról kocsikon vonulnak a Dessevvffy­hitbizománv harangodi erdejébe, hogy ennek érdekes erdősítését megtekintsék. Ez az erdő 597 kat. h. akácos, 130 kat. h. tölgy, fe­ketenyár, nyír, kőris. Harangodon töltik az éjszakát is a soproniak, majd másnap reggel Nagykállóba utaznak, innen pedig Bátorba men­nek át. Nyírbátorból kocsikon Nyirbéltekre mennek a futóho­mok erdősítések megtekintésére. — Itt Nyirbéiteken 302.7 kath. h. er­dő futóhomok fásítás van a «Nyir­ség» R. T. kezelésében. A kirándu^ lás harmadik napján, május 17-én Encsencsre és Nyirvasváriba men­nek a soproniak, ahol "a gróf Zse­lényszky uradalom erdősítését te­kintik meg. Utjokkai kapcsolatban kirándulnak a bátorligeti lápok megtekintésére is, majd visszatér­nek NviVegyházára .ahonnan Deb­recen felé utaznak haza . Zászlót kapnak a nyiregyházi vallásos és nemzeti alapon álló keresztény munkások. A keresztény jótékony egyesületek és hazafias alakulatok vezetőinek értekezlete. Nyíregyháza, május 12. Saját tu­dósitónktól. A nyiregyházi keresztény jóté­kony egyesületek és hazafias ala­kulatok vezetői vasárnap délután 4 órakor a kir. kath. főgimnázium egyik termében gyűlést tartottak Névery János dr. elnöklete alatt. A gyűlésen rövid tanácskozás után elhatározták, hogy közös akció eredrnényeképen zászlóval fogják megajándékozni a nyiregyházi val­lásos és nemzeti alapon álló keresz­tény munkásságot. A zászlót f. éi julius hó 5-én nagy ünnepség ke­retében fogják átadni a munkások vezetőinek. Az akcióhoz eddig a következők jelentették be csatlakozásukat: A Magyar Nemzeti Szövetség nevében Szesztay Zoltán dr. m. kir. kor-« jnányfőtanácsos, ügyvezető elnök, az Ébredő Magyarok Egyesülete nevében Sztreska Miklós és Stesz­szel Szilárd dr., a Szociális Misz­szió nevében Báró Butttler Sán­dorné, a Szabolcsvármegyei Turáni Kör nevében Klekner Károly dr., az alakulófélben levő Keresztény Május 12, kedd METRÓ SUPER amerikai attraken Vörös kakas (Lángtengeren keresztül) Regény egy megavult fioröl 8 fel­vonásban. Az utolsó két felvonás színes. — Ft szerepben: ANNA Q N1LSSON, — Egészen természete* színezésű, óriási erdőégés tölti be a film két utolsó felvonását, ami­I hez foghatót még nem produkál­tak. Lobogó lángtengerben fQtdik az őserdő végtelenje, medvék, ró­kák, farkasok, hiúzok üvöltve, or­dítva keresnek menekülést, a völgy­ben pedig & körülzárt falu népe az Egek Urátél könyörög csodát, se­gítséget. A lángtenger mértföldjén keresztül, robogó mozdonyon egy fiatal lány és szerelmese hozzák a dinamitot, amellyal felrobbantják a hegyoldalt és igy tűzzel gyöiik le a tüzet. A tökéletes technikolor színezés bámulatba ejti a szemlélőt Ezenkívül a kisérő műsor Előadások 7 és 9 órakor. Legközelebbi műsorunk Lady Harnilton H. V. Schumacher regényei után A királytelki gyilkos­sággal gyanúsított Aiexovics tagad. Nyíregyháza ,május 12. A Nyir­vidék tudósítójától . Megírta a Nyirvidék, hogy' az öt év előtti kiráiytelki gyilkosság gyanúsítottját, Alexovics "Jánost Valócról Nyíregyházára szállították, mert a cseh hatóságok kiadták őt á magyar igazságszolgáltatásnak. Alexavicsot a vizsgálóbiró kihall­gatta, de állhatatosan tagadja, hogy része volna a gyilkosságban. Azt" is tagadja, hogy fegyver volt nála. Most azokat a tanukat hall­gatják ki, akik Alexavicsot utol­jára látták az áldozattal s kihallgat­ják azt a szerencsi embert is, aki látta, hogy Alexovicsnái browning pisztoly van . Iparosok Országos Szövetségének helyi csoportja nevében Pisszer Já nos, Lakatos Lajos és Molnár Zsig­mond, a Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetsége nevében Csiky Isitvánné, a Vasutas »Mansz« nevé­ben Siitha Jenőné helyett Ni­methy üézáné, a »Honszeretet® ne­vében Budaházy László dr., a »Sze ressük« Asztaltársasag nevében Orosz István dr., a »Move« nevé­ben Báró Buttler Sándor, ezenkí­vül bejelentette még csatlakozását a jótékony agilitásáról isimert Kégly Szeréna is. Informátorunk közlé­se szerint a nyiregyházi gazda­egyesületek, keresztény nö- és leányegyletek csatlakozása is rövid idő kérdése. A zászlóanyai tisztségre Tormay Cecilt és helybeli polgár és mun­kás asszonyokat kérnek fel, de ezenkívül Vitéz Dienes Oehm Ti­vadarnéval az élén több nyíregy­házi uriasszonyt kértek föl a zászló akcióban való tevékeny részvételre. Május hó 13, 14 szerda, csütörtök H. V. „Schumacher" Lady Hamilton élete és szerelme és Lord Nelson utolsó szerelme cimü regénye után Lady Hamilton Nagy történelmi filmregény 2 részben, 12 felv.-ban egyszerre. I. rész: A POSVÁNY. II. rész : AZ ÜSTÖKÖS. Rendezte: Richárd Oswald. Fő­szerepben Werner Krauss, Conrad Weidt, Liane Haid, Lois Ralp. Előadások hétköznap 7 és 9. Legközelebbi műsorunk Dzsungel királynője i

Next

/
Oldalképek
Tartalom