Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-01-13 / 9. szám

1925. január 18. JSfnRVIDÉK 5 Róma erélyes rendszabályokra készül az árdrágítók ellen. A Nyirvidék alkalmi tudósítójától. Amint előrelátható volt, akadt a római lakosság különféle rétegei között egy rész, amely a szentévet a maga magasztos jelen­tőségével mély értelmű vallásos szertartá­saival a zarándokoknak hatalmas tömegé­vel együtt nem tekintette másnak, mint a hirtelen meggazdagodási lehetőségének és hozzákezdett az árak mesterséges felhajtásához. Törekvéseiket bizonyos ér­telemben siker is koronázia v mert mieíőt a hatóságok észrevették volna, a folyó ak­namunkák elérték azt, hogy Róma ebben a pillanatban a többi olasz városokkal szemben megdrágult és ez a drágulás ha­tározottan mesterséges jellegű. Az árdrá­gítók azonban elszámították magukat. Elő­ször is a zarándokok, a rendszeres nem­zeti zarándoklatokban résztvevő tömegek kiesnek az ő számításaik köréből, mert ezeknek elhelyezése, élelmezése, stb. bizo­nyos "általános szerződések alapján törté­nik, melyekre ők nem tudnak befolyást gyakorolni. Elijesztik azonban az egyen­ként és kisebb csapatokban menő lá­togatóit a szent évnek, akik nem a kimon­dott zarándoklat céljaival memiek a szent ,évben Rómába v hanem mint érdeklődők akarnak résztvenni az ott lefolyó ünnep­ségekben. Ez a többnyire amerikai és an­gol közönség érzi a szállodák, élelmisze­rek, stb. drágulását, illetve mesterséges beállítását, de azzal torolja meg, hogy sok­kal kisebb számban jelentkezik már most, mint ahogy arra a tul élelmes drágitók számítottak. De ez a veszedelem nemcsak a drágitók veszedelme, hanem egész Ró­máé is és éppen ezért a római városi ta­nács már elhatározta, hogy a legszigo­rúbb rendszabályokat alkalmazza minden­nemű további árdrágítás megakadályozá­sára és a maga hatáskörében mindent megtesz, hogy az eddig már okozott ba­jokat ellensúlyozza. Igy remélik, hogy nemcsak a zarándokoknak nagy tömegei, hanem az érdeklődő gazdag »forostierik«; i|s nagy számban keresik fel a várost, amelynek az idegenforgalom csak ugy, mint Olaszország minden más városának, jelentős bevételi forrása. A város külön­ben minden más intézkedést is meglesz, melyeket a szent év nagy idegenforgalmá­val kapcsolatban szükségesnek lát. Most adtak át a forgalomnak két uj villamos­vonalat, melyek közvetlenül összekötik egymással a négy főbazilikát, melyeknek meglátogatása a zarándokok számára kö­telező. Ez jelentékenyen olcsóbbá teszi a zarándokoknak a közlekedést. Egy má­sik ujabb intézkedés uj mentőállomások és orvosi szobák berendezése s a szent év egész tartamára a fontosabb és forgal­masabb pontokon, valamint több gyógy­szertárnak éjszakára való nyitvatartása. Mindezek az intézkedések részben a szent év római "központi bizottságának a kez­deményezésére történik, mely állandóan ülésezik és megvitat minden javaslatot, melyet eléje terjesztenek. Ezzel a bizott­sággal szoros kapcsolatban, működnek az egyes nemzeti bizottságok római csoport­jai is, különösen a nénietek, belgák, fran­ciák, hollandok és nem utolsó sorban g magyarok is, akiknek működésére nagy elismeréssel mutatnak reá a központi bi­zottságnál. A magyar nemzeti bizottság ugyanis nem újonc zarándoklatok rende­zésében, hiszen magvat az Országos Ka­tolikus Szövetség alkotja, melyet a püs­pöki kar még jóval a háború előtt bizott meg a hivatalos zarándokfátok rendezésé­vel és nem egy nagy zarándoklatot inté­zett már mintaszerűen. Most is a leg­apróbb részletekig kidolgozott tervvel mű­ködnek exponensei és büszkén mondhat­juk, hogy a többi nemzetek közül a leg­több tanulni jön hozzánk, no meg a né­metekhez, akiknek szintén hasonló intéz­ményük van. HÍREK. KIS NAPTÁR : Január 13• Kedd. Róm. kath. Veronika. G. G. kath. Hermil és Sztr. Prot. Vidor. Városi Színház: Marica grófnőj páros bérlet 29. (8 órakor.) !Apolló-Mozgó: A fai felt, Mikszáth Kát mán regénye filmen, Lakács Pál fősze­replésével (5, 7 és 9 órakor.) 'Diadal-Mozgó: A kaland- (Idegenek éz éjszakában), kalandordráma Mail Moore és Enid Bennet főszereplésével (5, 7 és 9 órakor.) ; j Vármegyei J ósa-Muzeum: zárva. Nyetve jégpálya: nyitva. Városi gőzfürdő: nyitva (nőknek.) Egész héten át a dr- Szopkó és Török­gyógyszertárak tartanak éjj el' szolgá­latot. , , ' : í i " . Panaszkodnak az emberek, amin nem is lehet csodálkozni. Nincs lakás, nincs jövedelem, kereseti lehe­tőség, de annál több adó van. Az élet talán sohasem volt olyan nehéz a nAgy magyar al­földön ezer év alatt, mint most. Hát panaszr kodnak az e mberek• Nem is azért panasz­kodnak, hogy nehéz az élet, hanem inkább azért, mert azt látják, hogy sem felebarátaik, sem mások részéről nem várhatnak semmit, ami segítségükre lenne. A házigazda szeretné megfojtani a lakóját egy kanál vízben, a lakó meg lassú tűzön megpirítani a házigaz­dáját, mint hajdanában a boszorkányokat, mindennap jönnek valami uj adót sürgető fizetési meghagyással,, számlaköveteléssel, végrehajtással, árverési hirdetménnyel. Fel­éledtek a régi jó váltólejáratok is a kosztpénz formájában. Egyszóval van bajunk elég, hát nem csoda, ha panaszkodunk. Egy kicsit könnyíteni kellene az állampolgárok megél­hetésén, valami egészen kis könnyítés kel­lene, ne csak mindig szorítani a spanyol­1 Csal k 2 napig! 5, 7 és 9 órai kezdettel!

Next

/
Oldalképek
Tartalom