Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-05-03 / 99. szám
1925. május 3. JSftiJOnDÉE 5 HÍREK. IMIIIWKI lll»ll «l«»llll»— II Délczegh Sándor Meghatódottsággaf vesszük a fájdalmas hirt, hogy a magyar népnevelésügy kiváló munkása, a Szabolcsmegyei ref. Tanítóegyesület diszelnöke, Délczegh Sándor ke mecsei ref. igazgató-tanitó május 1-én reggel súlyos betegség után elhalt. Elhunyta nagy veszteség a vármegye kulturéfetében, amelynek szolgálatában 50 évet töltött el, generációkat nevelve a hazának rstenfélelemben, hazaszeretetben ,jó erkölcsökben és alapos képzettségben. Tanítványai közül vármegyénk közéletében számosan foglalnak ei vezető pozíciót, bizonyságot adva arróf, hogy alapvető ismereteiket avatott kézbői vették s kezdő ifjúságiikban helyes irányt kaptak az élet küzdelmeire. Épen a folyó évben készültek volt tanítványai, ösmerősei, tisztelői kemecsei tanítóskodásának 50 éves jubileumát megünnepelni. Az érdemes tanítómester azonban a nála megszokott szerénységgel ím máiörökre kitért az ünnepeltetés elől. Félszázados kitartó, ernyedetlen munka után, pihenés nélkül dolgozott az utoiso percig, amíg a halálos betegség lábáróf le nem vette. Most már elpihen az örök nyugalomban. És mi, akik a magyar kulturának szolgálatában büszkén tartottuk magunkat az ő munkatá"sainak, azt a pálmát, amelyei félszázados jubileuma alkalmából szándékoztunk lábai elé helyezni, e sorokban küldjük ravatalához fájdalmunknak, elismerésünknek s igaz kegyeletünknek őszinte jeléül! Temetése vasárnap délután 4 óra kor lesz. — Kemecse község képviselőtestülete, nagy érdemekben elhalt tisztes tanítómesterét saját halottjának nyifvánitotta . KIS NAPTÁR : Május 3. Vasárnap. Róm .kath. D. 3. Jubilate. Gör. kath. C. 4. Inaszak. gy. Prot. 3. Irma. Városi Szinház: Ezüstsirály (4 órakor) Juhászlegény, szegény juhászlegény, bérletszünet (8 órakor.) Diadal-Mozgó: Ku-Klux-Klan, 6 fejezet egy bűvös lélek életéből, Milton Sils és Anna Qu. Nilson főszereplésével (3, 5, 7, és 9 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum : zárva Városi gőzfürdő: nyitva (férfiaknak.) Szombat estétől vasárnap reggelig a dr. Szopkó és Haissinger-gyógyszertárak, vasárnap déltől hétfő reggelig pedig a Lányi-Gonda és Török-gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. Az Újpesti Torna Egylet és a Nykise labdarugó mérkőzése a Rcthlen-utcai sporttelepen. Ezt megelőzőleg a Nykise ifjúsági és a Nypse I. csapata mérkőznek. Május 4. Hétfő. Róm. kath. Mónika, Flor. Gör. kath. Pelágia vtnő. Prot. Flórián. Izr. Seni böjt. Városi Szinház : Juhászlegény, szegény juhászlegény, páros bérlet ü. (8 órakor.) Diadal-Mozgó: A péivuhercegnő (Páris démona). Egy párisi táncosnő regénye 8 fejezetben, Mac Murray legszebb szerepe (7 és 9 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum : zárva. Városi gőzfürdő : nyitva (férfiaknak.) Egész héten át a Lányi-Gonda és Török-gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálat. KÉSZÜLJETEK.'... Készüljetek !... Készüljetek !... Jön a megyédtás pillanat ja, A láz mámoros sejtelmében Dalom az eget hasogatja. Készüljetek a szent csatára, Megvívni a nagy Krisztus sir ját, Mert nem múlik el három nap se És feltámad e csonka ország ! Készüljetek hit fegyverével Kiállani a csatasikra, S csodát mivel a bennünk élő A szent, örök isteni szikra. Készüljetek !... Készüljetek. !... Lázas, mámoros sejtelmemben Ezt hirdetem : feltámadunk mi, Mert megkegyelmezett az Isten í V. Szabolcsy Lajos. — Kinevezés. Nagybányai Horthy Miklós kormányzó ur őfőméltósága Zalán Antal ezredes, gyalogsági parancsnokot és honvéd állomásparancsnokot tábornokká léptette elő. Ez a hir bizonyára örömet fog kelteni mindazokban, akik Zalán tábornokot ismerik, vele hivatailos, vagy baráti összeköttetésben állanák, mert a kiváló katona nemcsak hadierényekben gazdag, hanem önmagában összesíti mindazokat a jó tulajdonságokat, amelyek őt rövid itt tartózkodása óta becsültté és az egész polgárság osztatlan szeretetére méltóvá tették. Üdvözöljük őt magas kitüntetése alkalmából és kérjük a Mindenhatót, tartsa meg őt nékünk nagyon sokáig . — Tízéves találkozó. Felkéretnek mindazok, akik az 1914—15. iskolai (évben a helybeli ág .h .ev. főgimnáziumban érettségi vizsgát tettek, hogy a 10 éves találkozó megrendezésével kapcsolatos teendők megbeszélése végett folyó évi május hó 3-ári délelőtt 11 órakor az ág .ev. főgimnázium tanári szobájában megjeiennn szíveskedjenek. — Halálozás. Libik József Eötvös utca 7. szám alatti lakos hosszas szenvedés után ma hajnalban jobblétre szenderült. Temetése holnap, vasárnap délután 4 órakor lesz . — Közszolgálati alkalmazottak figyelmébe. A régi' vásártéren házhelyhez juttatott közszolgálati alkalmazottakat felkérem, hogy akik a kishaszonbérletben részt vesznek a bérlet, csőszdij, valamint íheték fejében 220.000 K, azaz Kettőszázhúszezer koronát fofyó hó május 4, 5, ő-án délután 3—5 óráig a kir. tszéki földszint 12. számú szobában annyivai inkább fizessék be, mert akik ezen idő alatt a befizetést elmulasztják, ugy fognak tekintetni, mint akik a bérletben rtísztvenni nem óhajtanak. — A kertgazdaság megoizásábót. Soós József telekkönyvvezetSl Nyiregyházi események a tővárosi képes lapokban. A «Szinliázi Efet» legújabb száma négy felvételt közöl Nyíregyházáról. — Az első a tanitóképzőintézet énekkarát ábrázolja Lukács Béla igazgatóval az élén ,a második Téger Béla tanárt mutatja be a szereplők között, a harmadik a «Nótáskapitány» 25-ik előadásáról készült felvétel, a negyedik pedig a «Renaissance Szinház» együttesének megérkezését ábrázolja. A jói sikerült képek, amelyeket Csépány Jenő, a «Nyirvidék» fotoriportere készített, általános feltűnést keltettek. HÁROMSZÍNŰ MÁJUS. Piros a rózsa, Mint a szerelem, Fehér az álom, Annak ismerem, Zöld a reménység, Friss erdőn dalol Májusban három Szin harangja szól. PUCK. — A vasutas «Mansz» mai műsoros táncmulatságán azoknak, akik műsor után haza akarnaK menni, külön villamosvonat áll a rendelkezésükre. Itt említjük meg, hogy az estéiyre a budapesti központ képviseletében Somló Emma érkezik városunkba. * Trencsénteplic. Höfürdö megnyitás. Április 1-én nyilt meg ez a regi kedvelt fürdőhely. Gyógyulásra szorulók és a különösen nyugalmat óhajtók részére április és május a legalkalmasabb idő arra, hogy thermai kúrát használjanak. Trencsénteplic gyönyörű fekvése, erdei környéke és berendezésének tökéletessége nagyon elősegíthetik a gyógyulást és üdülést. — Különösen rheumás, csuzban és ischiasban szenvedők ismerték fel ezt és máris sokan jelentkeztek a fürdőhelyen, annyival is inkább, mert áprilisban és májusban a gyógykezelés és szobaárák sokkal olcsóbbak, mint nyáron. Felvilágosítás nyerhető: Lafayette Áruházban, Budapest, V. Lipót-körut 21. szám . Csőköpeny 290.000 Kor. Váradi Testvérek férfi , fiués gyermek?uha áruházában Nyíregyháza, Bessenyei-iér 16. szám. — A nyiregyházi építő, kőműves, kőfaragó és ácsmesterek ipartestületi szakosztálya f. hó 3-án, vasárnap déíelőtt 10 órakor az ipartestület helyiségében rendes évi közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. évi jelentés. 2. Ügyrend jóváhagyása. 3. Tisztikar választás. 4. Esetleges indítványok . — Próbabál. Bálint András helybeli oki. tánctanító f. évi május hó 3-ik napján azaz vasárnap este a Gazdaotthon (Bethlen-u.) tánctermében reggelig tartó probabált rendez, melyre ezúton a n. é. érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja. Az uj tanfolyam f. évi május hó 5-ik napján kezdődik . 2x A JAVULAS KEZDETE. Nem használ semmi gyógyszer sem Mondá minap a doktorom Ha nem mérséklem magamat, És folyton-folyvást csak iszom, Megindulék a javulás Nehéz, rögös utján : Elhagyóm a pohár vizet A reggeli után. VÉN KORHELY. — Házasság. Mook Kálmán és Ninkov Zsazsa május 2-án házasságot kötöttek Nyiregyházán. — A Magyar Turista Egyesület folyó hó 3-án vasárnap egésznapos kirándulást rendez. Gyülekezés a Bessenyei-téri kisvasutállomáson, honnan 7 óiakor indulunk vonaton Bujig, onnan gyalogséta, Rakottyás tanya és Gyula tanya érintésével Királytelek vasútállomásig. Gyaloglási idő 3 óra. Kevésbbé edzett turisták is résztvehetnek. A nyírség erdős és tavas részének legszebb bájait szeljük át, a királytelki uradalom megtekintése mellett. Étkezés hátizsákból. Vezető Maurer Károly Ezúttal hívjuk fel tagjaink figyelmét május 10-én Talcalra és vidékére rendezendő egész napos kirándulásra is. Részletes tájékoztatást és program mot a jövő héten hirlapilag és Ferenczi József könyvkereskedő kirakatában fogjuk közölni. * Ha lejárt az előfizetése valamelyik fővárosi lapra, az Ujságboltban újítsa meg . — Szeressük Asztaltársaság ma délután 5 órakor a Korona szálló külön termében választmányi ülést, ezt követőleg pedig rendes havi társas összejövetelt tart. A tagok pontos megjelenését kéri az elnökség. A legszebb bútorokat legolcsóbban Suhanesz Lajos bútorgyáros kárpitos és butorárucsarnokában szerezheti be. Nyíregyháza, Gör. kath. parochia. 2127-13 ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a t. vendégeimet, jó barátaimat és összes ismerőseimet, hogy megnyitottam. Bátor vagyok tájékoztatás végett a következő árakat közölni: Szállodámban 1 személyes teljes ellátás 4-szeri étkezéssel napi 80 ezer korona, Étlap áraim mérsékeltek. Italáraim: 1 liter sóstói rizling 20 ezer K, 1 pohár sör 5 ezer K, palackboraim 25 ezer K-tól 35 ezer K-ig. Ugy az étlapon, mint ital árlapon feltüntetett árakban az adó benfoglaltatik. - Elfogadok bankettek, társasvacsorák rendezését mérsékelt árak mellett Tisztviselői összejöveteleknél nagy árengedmény. Minden társulatnak, jótékonycélu bált tartó egyesületeknek a terem díjtalan. — Minden törekvésem az, hogy szállodám és vendéglőm a t. vendégeim részére kellemes szórakozó hely legyen. Állandóan elsőrendű cigányzene. Jóakaratú szives pártfogásukat ffgldíÓ Galliai kérem, vagyok teljes tisztelettel vendéglős.