Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-04-28 / 95. szám

4 J#ÖQriDÉK 1925. április 28. mutatja. Lelkészek, tanítók, világiak megértik a megváltozott körülmé­nyek s haladó idő intését s nem­csak hivatalos kötelességüket tel­jesütik, de a lelki élet épitése terén is elismerést érdemlő munkát vé­geznek. Igy jóleső érzést keltve mutat rá a jelentés a nyíregyházi egyház kebelében működő reform, nőegylet munkálkodására, mely a kÍ9&f rffyjtban húsvéti bázáf,' mű­kedvelő előadás s * hangverseny jövedelméből s egyesek adományá­ból 39,823.000 koronát gyűjtött segélyre szoruló egyháztagok s szegény iskolás gyermekek felse­gélyezésére. A belhivatalnoki karban előállott változások kapcsán teljes elismerés­sel és áldás-kivánattal vett bucsut közgyűlésünk a nyugalomba vo­nuló s a lelkipásztori hűséges munkálkodásban 43 évet eltöltött vajai lelkésztől Molnár Mihálytól s a szintén nyugalomba menő ujfe­hértói kántortanítótól Szabó Gyulá­tól, ki mint a tani tó-egyesület egy­házmegyei képviselője is kiváló ér­demeket szerzett. A tárgysorozatba felvett többi ügyek tárgyalása előtt esperes ur indítványára meleg szeretettel s nagy lelkesedéssel ünnepelte a közü­gy ülés dr. Szesztay Zoltán egy­házmegyei ügyészt egyházmegyei munkálkodásának 30 éves évfordu­lóján. Három évtizede annak, hogy a régi osztatlan felsőszabolcsi egy­házmegye tiszteletbeli jegyzőjevé választotta ezt a nagy munkássá­gú, lángoló buzgóságu s mély val­lásosságu férfiút. Az ő lelkes oda­adással teljesített közéleti szerep­lése nem ismeretlen a legfelsőbb kormánykörök előtt sem, hiszen csak nemrég tüntették ki az arra hivatottak a kormány főtanácsosi méltósággal. Az egyházi közélet te­rén kifejtett áldásos működését sze retettel és tisztelettel viszonozza az egyházmegye. Kedves s megható befejezése volt az ünneplésnek, mi­dőn az esperes indítványára a köz­gyűlés az ünnepelt szép remények­re jogosító fiát, dr. Szesztay And­rást — épen ugy, mint az édes apát 30 évvel ezelőtt — tisztelet­beli egyházmegyei jegyzővé válasz­totta. Ad multos annes. Nem kevésbbé felemelő eseménye volt a közgyűlésnek, midőn a 20 évi egyházmegyei működés után állásáról lemondó tanácsbiráját, Mikecz Dezsőt szeretetéről, tisztele­téről s nagyrabecsüléséről biztosi­totta. Az az odaadó buzgalom s meleg érdeklődés az egyházmegye ügyei iránt soha el nem felejthető emléket vésett lelkünkbe, s a köz­gyűlés az ő nagy szolgálatainak némi csekély viszonzásául az egy­házmegye tiszteletbeli tanácsbirójá­vá választotta. Lehetetlen meg nem emlékezni arról a nagybecsű felszólalásról, mellyel Dr. Kovách Elek világi tanácsbirák tovább fűzve az espe­resi megnyitóban s időszaki jelen­tésben felvetett gondolatokat a pro­testáns ifjúság lelkigondozását s nevelését, mint a szebb jövő meg­alapozásának nélkülözhetetlen fel­tételét tűzte ki célul; szerinte a lassú sorvadás processusát egyedül ez képes megakadályozni. Szép és hálás munkatér kínálkozik itt a lelkipásztoroknak, kik ha a pro­testáns öntudatot kellőleg lei tud­ják fejleszteni a lelkekben, az a remélve várt szebb jövő biztosítva van. A tanügyi biz. elnök Szabó Ala­dár kimeritő félévi jelentése vilá­gos, tiszta képet tárt közgyűlésünk elé, ugy az iskolák állapotáról, mint a tarutók odaadó működéséről Circa 60 egyházmegyebeli tanitó működése kiválónak minősitte­tett. Élénk vitát provokált az egy­házmegyei lelkészegyesülettől át­tett több fontos elvi jelentőségű kérdés. Igy a gyülekezeti fegyelmi szabályok alkotásának, reverzáli­sok ügyiének, a Nyíregyházán léte­sítendő Leánykálvineum segélyeze­boldogabb i sének kérdése. Ez utóbbinál a lel­készek, ejgyházak s világi vezetőink nemes felbuzdulása s áldozatkész sége minden elismerésre méltó mó­don nyilatkozott meg. Több, inkább helyiérdekű ügy el­intézése után elnöklő esperes a gyűlést d'. u. 2 órakor zárta be. A közgyűlést közebéd követte a Korona szállodában, hol lelkes po­hárköszöntőkkel ünnepelték az egy házmegye elnökségét, a tanácsbi.­rói állásától megváló Mikecz De­zsőt, kitüntetése és jubileuma al­kalmából dr. Szesztay Zoltán vm. főügyész, kormányfőtanácsost. A város képviselőtestülete köszönetet mon­dott a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesö­letnek százmilliós alapítványáért. Az alapítvány kamatait felerészben a csecsemővedelem, felerészben a tüdővész elleni küzdelem javára fordítják. Nyíregyháza, április 27. A Nyir­vidék tudósítójától. Az örökváitsággal kapcsolatos feiemelő események közül is ki­emelkedik a Nyíregyházi Takarék­pénztár Egyesületnek a mai idők­ben is impozáns alapítványa, ame (yet a város emberbaráti törekvé­seinek támogatására ajánlott fel. A hatalmas pénzintézet együtt emelkedett hosszú évtizedeken át a várossal és szorosan össze van forrva Nyíregyháza gazdasági, kulturális, társadalmi életével. A vérkeringésnek ezt a kapcsolatát a város ünnepi perceiben mélyen átérezte a Takarékpénztár Egyesü­let és százmilliós alapítványa a várossai való szoros összeforott­ságának mély meggyőződésből fa­kadó dokumentuma. A számzmiiliós adományozás részleteiről szóló jelentést, amelyei a tanács nevében Szohor Pál fő­jegyző terjesztett elő meghatódott­sággal, az elismerésnek és hálának élénk jeleivel fogadta a város képviselőtestülete. Az alapítványt tevő Nyíregyházi" Takarékpénztár Egyesület közgyűlése a százmil­liós alapítvány elhatározásakor rá­mutatott arra, hogy a város ün­nepi perceiben a Takarékpénztár Egyesület együtt érez a várossal, amely ott állt mellette és élénk részt vett 1862-ben a megalapítás évében s azzal, hogy a kulturális célokra felajánlott 147 ezer koro­nát a Takarékpénztár kezelésére bízta, előmozdította cselekvő ké­pességét. A Takarékpénztár Egye­sület azóta a várossal együtt közös eszményekért, közös céfokért küzd és gyökerének minden szála ennek a városnak és vármegyének tala­jában van. A város emberbarát} céljait támogató alapítvány ka­matainak felét a csecsemővédelem terén sikerrei működő Stefánia Szövetség másik feiét a tüdővész korlátozásának céljaira fordítja. A képviselőtestület lelkes éljennel fogadta az alapítvány kimondását tartalmazó meleghangú határoza­tot és mikor azt örörnmei tudomá­sul vette, a Nyíregyházi Takarék­pénztár Egyesületnek áldozatos, nemes eIhatározásáér\jegy zőköny vt köszönetet mondott . „Megdicsőülten szállsz vissza, titokzatos magasságokba..." Eltemették Dohnál Józsefet. Nyíregyháza, ápriiis 27. A Nyir­vidék tudósítójától . Madárdalos, virágos vasárnapon, tavaszi napfényben temették el Dr. Dohnál józsefet. A koporsót, amely­ben csodálatos szive, a magasztos érzések, a végtelen emberszeretet, a hit és a lángoló honszerelem Grál-kelyhe pihen, százak soka­sága kisérte. Ott volt egész társa­dalmunk képviselete különbség nél­kül, minthogy az ő gyógyító sze­retete is átfogta az egész város társadalmát. A gyászháznál a vármegye közönsége és tisztikara nevében dr. Szesztay Zoltán vár­megyei főügyész mondott mély szépségekkei áthatott búcsúztatót. Dr. Szesztay a következőket mon­dotta: Azt a fenséges harmóniát, me­lyet a ragyogó tavasz ébredése áraszt reánk, egy hur elpattanásá­nak disharmoniája zavarta meg Meg szűnt dobogni egy meleg, hűséges B TTlég e héten jön a Diadalba I Pénz nem Isten 1 Müvészregény 8 fejezetben. Főszerepben Corina Griffith. g emberi szív, mely még csak az imént annyi boldogsággá" és mű­vészi érzékkel örüli a természet csodás újjáéledésének s mi, az ö barátai" és munkatársai — megdöb­bent és fájó szívvé, álljuk körűi koporsóját. Én, aki most e helyen, Szabolcs­vármegye közönsége és lisziikara nevében veszek bucsut tőié, külön ;'s letörülök egy leperdülő nehéz könycseppet, mely az elvesztett jó barátot siratja. Több mint husz évet töltött el Szabolcsvármegye szolgálatában. Ezt a husz évi munkát a hűség és szeretet jellemezte. Ez a hűség és szeretet nemcsak magának a vármegyének szólt, hanem szólt annak, ki valamikor ő előtte volt hivatott őre - mondhatnám meg­alkotója — e vármegye egészség­iügyének s kihez őt a buzgó tanít­vány, a szerető rokon és a hálás utód minden érzése fűzte. Dohnál József, a vármegye büszkeségének s egyik legjobb fiának Jósa Andrásnak a neveltje és méltó utódja volt. Az ő tudá­sát, lelkesedését és nemes orvosi hagyományait vette át s az ő szellemi örökségét ápolta mindvé­gig hűséges szeretettei és teljes eredménnyel ebben a vármegyében melyet — az anyaföld titokzatos méhétől, a rajta dobogó magyar szivekig kevés ember ismert és szeretett ugy, mint ő. Rokonszenves lényében harmoni­kusan egyesült a természetbúvár, a művészi lélek és a bölcselő. — Fülembe cseng, amint egyszer az emberi lélek sorsát a természet örök törvényei alapján igyekezett megmagyarázni. Olyan a sorsa az emberi léleknek mondotta, mint az esőcseppnek, mely fényes felhő otthonából lehull a földre, hogy el­vegyüljön itt a föld sarával," ke­resztül sajtolódjon nehéz agyag rétegeken, csak azért, hogy azután megtisztít ltan s meggyarapodva törjön elő a sziklák közül, patakok és folyók örök utjain a tengerbe jusson s onnan lebegő könnyű pá­raként szálljon vissza hűtlenül el­hagyott égi otthonába. — A Te sokát gyötrött lelked is megdicsőül fen száll immár vissza a titokzatos magasságokba s példád és szavaid meggyőztek hogy tévesen mondtam az imént, hogy ennél a koporsónál egy hur elpattanásának disharmo­niája zavarta meg a tavasz ébredé­sének fenséges harmóniáját. Valójában egy hur zengése tette azt még harmonikusabbá, mely azt hirdeti .nekünk, nincs halál a lélek részére, mi nem válunk el, csak egyelőre bucsuzunk a viszontlátás teljesen biztos reményében. Szeretett pályatársunk, kedves Barátunk a viszontlátásig. Isten veled ! Az orvostársak búcsúja Az orvostársak és az Orvosszö­vetség nevében szerető emlékezés­tői és fájdalomtól áthatott megha­tóan szép, mindenkit könnyezesre indító beszédben Kíekner Károly igazgató főorvos búcsúzott ei a nagy halottól. Méltatja az el­hunyt orvosi és emberi érdemeit. Dolinái dr. Jósa András örökébe lépett és a nagy úttörő hagyomá­nyait fejlesztene tovább. A sziv embere volt, a lélek szépségeiben fénylő, nagy tudásu alkotó ember, aki inspirálta, csodálatos erővel fogta össze társait. Michelangelo szavait idézem. Most a jósa muzeum igazgatója, Kiss Lajos mond jellemző erejű szavakban istenhozzádot a szépség­nek, a mult hagyományainak cso­dálójához a következőkDen: Minden, mi születik, halálba halad. Az idő fut és semmi sem marad örökön élő a nap alatt. Elmúlik minden, ami édes, ami fáj, Elmúlik a szellem, a szó tovaszáll És sarjadékink hosszú lánca Nap előtt árny, szél előtt pára. A sokat olvasott, sokszor meg­csodált, kedves, középkori müve­szed Michelangelo szavait idézem, halálodban is szeretett főorvos urunk, amikor itt állok kihűlt tete­meid mellett, hogy a Szabolcsvár­megyei Jósa Muzeum részéről né­hány gyönge búcsúszót szóljak hozzád utoljára. — A halálba hala­dó, mulandó földi ember testi ba­jainak, lelki szenvedéseinek enyhí­tése mellett éppen emberszerete­tedből kífolyolag foglalkozott tu­dományszomjas lelked az ember múltja, története, e multat magya­rázó s az anyaföld őrizte ősrégi tárgyakkal, emberi készitmények­Ikel. Ha a vármegyénk ősmultját mutató gyűjtemény létrejöttét nem ismerted volna, tudományszerete­ted akkor is szolgálatába állit előibbrevitelére; de a muzeum ke­letkezése szemed előtt történt, részt vettél annak megvalósításában, együtt dolgoztál nagynevű létesítő jé, e vármegye mindenkor hálával emlegetett nagyfiával, Jósa And­rással, kinek atyailag szerető ba­rátságát birva, természetes volt előtted, hogy Istentől nyert sok oldalú képességeddel közreműködj abban, hogy ez ősi, titokzatos, ho­mályos időkre mentül több vilá­gosság vetődjön és éppen itt Sza­bolcs vezér földjén, a honszerző

Next

/
Oldalképek
Tartalom