Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-04-03 / 76. szám

1925. április 3. JNtYÍRSTDÉK ő — Sakkverseny Debrecenben. ­Hétfőn kezdődött a debreceni «£me» sakkversenye, melynek részt vevői: Hajdú István, a vagóngyár 44 résztvevőjü idei versenyének győztese, dr. Hausner Ignác orvos, dr. Kocsis Sándor ügyvéd, Kiss Ernő, Kónya Kálmán, Kulcsár Dezső, Kulcsár Kálmán Debrecen 1922. évi bajnoka, Torma Sámuel a hires feladványszerző és fejtő. A sakkversenynek külön szenzá­ciója, hogy a győztesekkel 3 for­dulón mérkőzik dr. Nagy Géza egyetemi tanársegéd, magyar sakk­mester is, aki a tavalyi győri nemzetközi sakkversenyen első lett, miután Maróczy Gézát és a világhírű lengyel Prepiorkát is megverte. A sakkverseny naponta 6—9 óráig tart az «Uráma» épü­letében, ahol érdeklődőket is szí­vesen látnak . HOL LESZ HAT A VÁSÁR? V „. .,.; A napkori iskoláról Eleget vitáztak. De ennél is nagyobb foka Van uj vita láznak. Arról van szó, hogy a vásár Hol lesz voltaképpen. Újságban ezt böngészik és Ezt nézik térképen. Egyik hirben » Korona van, Gimnázium abban, Hogy lehet ily ellentmondás Ugyanazon lapban? Gimnázium lesz színhelye Húsvéti vásárnak. De nem csoda, ha a tollak > Koronára járnak. Mert annyi sok szép lány lesz ott Azon a vásáron £]s a riporter táncolni Akar minden áron. Miután ö a böjtöt is Tán farsangnak vélte : Az iskolát Koronával Könnyen felcserélte. PUCK — Kitüntetés. Nemes Árpád ti­szanagyfalui róm. kath. néptanítót az egri egyházmegyei főhatóság a napokban igazgatóvá nevezte ki, eredményes működésének elisme­réséül. Az érdemes néptanítót már több kitüntetés is érte, igy 1923. évben 40 évi jubileuma alkalmá­val miniszteri elismerés, egyházi főhatóságától elismerő okirattal együtt penzbeli jutalmat is kapott. Amikor 43 évi tanítói működése után fizikailag ugy, mint szellemi­leg kimerülve érzi magát babérjait szemlélő öreg néptanító, most már arra gondol,' hogy fáradtságos munkájának gyümölcsét élvezhesse, amennyiben a jelen tanév befeje­zésével nyugalomba kiván vonulni. Adja a Mindenható, hogy dicső múltjára visszatekintő öreg' tanító­mester, még sok sok éven át él­vezhesse fáradságának jutalmát. — Hol lesz a Református Nő­egylet húsvéti vására? Minthogy egész Nyiregyháza feszült várako­zással gondol a szombaton dél­előtt megnyíló református húsvéti vásárra. 'Minthogy téves informá­ció következtében" az a hir is nap­világot látott, hogy a vásár a Ko­ronában lesz, itt közöljük, hogy ez nem felel meg a valóságnak. ­A református Nőegylet vására nem a Koronában, hanem az ág. ev. Kossuth főgimnázium nagyter­mében lesz . — Esőköpeny legjobb minőség K 310.000, kapható Váradi Testvé­rek áruházában, Bessenvei-tér 16. — A legjobb idegcsiílapitó a valódi Kristály-viz. 10>: — A Kölcsey főgimnázium (Bu- I dapest) fotballistái és birkózói Nyíregyházán. Érdekes küzdelmek színhelye lesz 6és 7-én a NyTVE sporttelepe, illetőleg a főgimná­zium tornaterme. A Kölcsey gimná zium elfogadta a nyíregyháziak meghívását és két napon kitűnő footballcsapatával és birkózó gár­dájával városunkban fog vendég­szerepelni. A footballcsapatok mér­kőzésének érdekességét fokozza az a körülmény is, hogy tavaly Buda­pesten 1:1 arányban eidöntetlenül végződött az összecsapás, igy most ez a mérkőzés van hivatva eldön­teni az elsőbbség kérdését. A nyír­egyházi gimnázium komplett csa­patával szerepel vasárnap és igy minden tekintetben érdekes és ní­vós küzdelemre van kilátás. — A birkózó-verseny hétfőn esté 6 óra­kor kezdődik, melyben a két intézeí legjobbjait szerepelteti. A pestiek országos viszonylatban is jelenté­keny erőt képviselnek, viszont a helybeliek is nem egy alkalommal tettek kiválóan bizonyságot képes­ségeikről. Mindegyik súlycsoport mérkőzései érdekessegben és izgal­masságban lesznek bővelkedők s igy előre nem is jósolhatok meg az egyes csoportok győztesei. — A versenyek látogatására ezúton ís felhívjuk a t. közönség figyeimét, mert azok igazi sport élvezetet fog­nak szolgálni. — Mezei futóverseny Nyíregyhá­zán. Az atlétika sajnos, meg keh állapitanunk, nem áll azon a fo­kon Nyíregyházán, ahol annak kel­lene. Eddig főképen az oka ennek a rendszeres tréninghiány, főké­képen pedig a szakértő tréner hiá­nya volt. Gáspár Jenő lejövetele óta azonban sokat változott a hely­zet és kilátás van arra, hogy itiielőbb tervszerű, rendszeres atlé­tikai élet lesz városunkban. — Első (jele ennek a fejlődésnek a NyTVE szombati mezei versenye. A fővá­rosban mindig nagy közönséget vonz a nagy tömegeket megmoz­gató tavaszi mezei versenyek, me­lyen rendesen minden számbave­hető atlétánk elszokott indulni. ­A nyíregyházi verseny természete­sen még csak a helyi minden szám­bajöhető atlétánkat" fogja a starhoz szólítani, de kezdetnek ez is elég és remélhetőleg nemsokára már nagy országos versenyről kell beszámol­nunk. A szombati verseny körül belül három kilométernyi távon lesz folytatva. Indulás délután 4 'órakor a Nytve bujtosi sporttelepé­ről. A verseny részleteit és az utvonalat holnapi számunkban fog­juk ismertetni, még megjegyezzük azt, hogy nevezni lehet Deák Endre urnái, vagy a helyszínen, nevezési dij nincs. — A tanyák népének palléro­zása. Megirta a Nyirvidék, hogy a tanyák népének pallérozása tár­gyában Kovách Elek kir. köz­jegyző részletesen megindokolt javaslatot terjesztett a városi kép­viselőtestület elé, amely azt ma­gáévá tette és a tanácsot hatal­mazta fel a szükséges intézkedések megtételére. A városi tanács min­denekelőtt vetítőgépet szerez be, amelynek segítségévei a tanyai ta­nítók és más előadók a nyíregy­házi tanyák népének maradandó értékű előadást tarthatnak. Egv mozgófényképezésre alkalmas ve­títőgép ma 16 millióért kapható. — Egy jegyszedőnő azonnal fel­vétetik a "Diadal Mozgó-ban. Je­lentkezni ott. — Legnagyobb választék férfi fiu és gyermekruhákban Váradi i estvérek áruházában, Bessenyei­tér 16. 28x — A szombati müvészest részle­tes műsora. Az április 4-iki, szom­batesti müvészestének, melyről már előző számunkban is megem­lékeztünk, gazdag és változatos programmját itt közöljük. A ka­cagtató amerikai burleszkfilmen kívül, mely bevezeti az estét, Had­rik Anna komoly drámai művésze­tét mutatja be Edmound Rostand világhírű «Sasfiók»jának megrázó wagrámi jelenésében, majd finom lyrai hangjait szólaltatja meg Petőfi, Ady gyönyörű verseiben s Kiss József örökszép Rabasszonyá­ban. A bájos kis operaénekesnő, Taksonyi Piroska bizonyára azon­nal belopja magát a nyíregyháziak szivébe és szeretetébe, mikor ra­gyogó üvegtiszta koloraturájával s nem mindennapi énektudásávai Verdi «Rigoletto» nagy áriájában, Reger: «Mária bölcsődalá»-ban, — Grieg: «Solveigs dalában, Lőve: «Titkon jó a csók» cimü dalában, Hubai Kovács: «Kesergő lány»­ában excellál, mig a mindig szelle­mes és ötletes Gere Zsigmond finom liumoru tréfás számaival deriti fel a kedélyeket s tartja éb­ren a közönség figyelmét. Szá­mai közül a Palóceset, Sördalok, a Cyranóbelr orrmonoióg a legsi­kerültebbek. Az előadást esti 7 és 9 órai kezdette! az Apolló mozi helyiségében tartja meg a mű­vésztársaság . — Mezőgazdasági munkások va­súti menetdijkedvezménye. A Ti­szántúli Mezőgazdasági Kamara közli az érdekeltekkel, hogy a föld­mivelésügyi miniszter megkeresé­sére a kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a hivatásos me­zőgazdasági és aratómunkások az általuk szerződésileg elvállalt me­zőgazdasági munkálatok elvégzése végett lakhelyükről a munkahely­re és vissza való utazásuk alkal­mával a m. kir .államvasutak és a kezelése alatt álló helyi érdekű vasutak vonalain a személy és ve­gyes vonatok III. kocsiosztályában teláru menet jegyek kei" a következő feltételek mellett utazhassanak. 1. A kedvezmény igénybevételére csak azok a mezőgazdasági munkások­jogosultak, akik az 1898. II. tc. ,értelmében munkás igazolvánnyal el vannak látva és munkaszerződé­süket ugyanezen törvény 8. szaka­sza érteimében az arra illetékes községi elöljáróság közremű­ködésével kötöttek meg. 2. Az engedélyezett menetdíj ked­vezmény érvényességi időtartama 1925. évi április hó 1-ével kezdődő hatállyal folyó évi október hó 31-ig tart s ezen idő tartama alatt a kedvezmény minden egyes munkás csoport által csakis egy izben az elvállalt munka megkezdése és be­fejezése alkalmával vehető igénybe, s cssakis az esetben, ha legalább 12 (tizenkettő) főből álló csopcxf ban együtt utaznak, vagy ha keve­sebben vannak, legalább 12 mun­kásért járó menetdijat fizetnek, s a jegyváltás alkalmával minden esetben annak a községi elöljáró­ságnak hivatalos bizonyítványával, amely előtt a munkaszerződés meg­köttetett, igazolják ezt, hogy uta­zásuk szerződési kötelezettségük teljesítése végett szükséges. — A Józset Szanatórium tüdő­betegeinek javára sorsjegyeket áru­sítottak Budapestről e célból Nyír­egyházára érkezett tisztviselők. A városban 170 sorsjegyet árusítot­tak el. — Elveszett az Öszőlő-utcán, Vay Ádám-utcán át a Véső-utcáig 1 fekete bluz április 1-én este 8 órakor. A becsületes megtaláló ad­ja át a Nyirvidék kiadóhivatalá­ban, ahol illő jutalomban részesül — Burgenland székhelye. Bécs­ből táviratozzák: Április végén üi egybe a nyugatmagyarországi tar­tománygyülés, hogy véglegesen döntsön a tartományi kormán> r székhelyérői. Eddig Kismarton és Savanyúkút vetekednek a székvá­rosi jelöltségért . — Okleveles óvónők figyelmébe. Azok az óvónők, akiknek olvele­lük van, de állásuk nincs és Nyir­egyháza területén tartózkodnak, jelentkezzenek a városháza 26. sz. szobájában óvodák szervezése cél­jából. — Kender és lenáztató helyek ki­jelölése. A Tiszántúli Mezőgazda­sági Kamara még 1923. évben fel­terjesztésben kérte a földmivelés­ügyi minisztert, hogy a kender és lentermelés fejlesztése érdekében a kender és lenáztató helyek kijelö­lésénél követendő rendelkezéseket módosítsa, illetve az e tekintetben indokolatlanul fennálló túlságos korlátozásokat enyhítse. Az előter­jesztésben foglaltaknak a földmi­velésügyi miniszter ur helyt adott s most e tárgyban kiadott rende­letével a kender és lenáztató he­lyek ügyét újonnan szabályozta. A rendelet előírja az I. fokú közigaz­gatási hatóságoknak, hogy min­den kender, illetőleg len termelés­sel foglalkozó község területén leg­később május hó végéig kender és lenáztató helyet kijelölni $ el­járásuk során az érdekelt terme­lők kívánságát lehetőség szerint figyelembe venni tartoznak. Az esetleg felmerülő érdekellentétek összeegyeztetése céljából szakér­tőknek a m. kir. kender és lenter­melési szakintézetet jelöli meg a rendelet. — Köszönetnyilvánítás. A Sza­bolcsvármegyei Alt. Tanitó Egye­sületnek 1925. jan. 31-én ártott jótékony célú műsoros estélyén a következő felülfizetések történtek: 10000 K: Vince Béla, Stima A.. Tury Béla, Macskásy Béla, N. N., N. N., N. N., Szilágyi A., N. N., N. N., N. N., Varga György, Berkovics N., Fazekas János, N. N., N. N., Izsák Emil, Vrabelv József, Tester K., N. N., N. N'., N. N., N. N., Lazovíts M. Torma László, Palumby Gábor, Schnecfc Izidor, Vajdics A., Hornyik K., Heringh Andor, Vékásy István, Papp György, Klein Miklós, Pelchrimovszky Sarolta; 5000 K: N. N., N. N. Fogadják nagyrabe­csült jóakaróink a Tanitó Egye­sület nevében hálás köszönetün­ket. Tanitó Egyesület Vezetősége. Mielőtt nagytakarítást csinál okvetlenül menjen el özv. Weisz Lipótné fűszer és festék üzletébe, Kossuth-tér 3. szám alá, a katholikus templom mellett, ahol a legolcsobb árban kap festéket minden színben linoleumot Reir-.hold télét firniszt s mindenféle lakkot, zománclakkot, olajos festéket, meszelőt. portv'st, porolót, háztartási cikkeket, fűszerárut. Telefon 160. — Megrendeléseket ' házhoz szállítunk 1539-10 Sessue Hayakawa Mindhalálig...

Next

/
Oldalképek
Tartalom