Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-03-30 / 73. szám
1925. március 31. JtoirioÉK 7 Ragó József ügyvezető elnök felvilágosító szavai után ugy határozott, hogy- méltányolva a város részéről tapasztalt jóakaratú támogatást, bele megy abba, hogy utak céljára 1 5 százalék vonassék le az érdekeltek területéből, figyelemmel arra, hogy a földbirtokrendező bizottság gyakorlata szerint falvakban 10 százalékot, városokban pedig legfeljebb 15 százalékot szoktak ilyen célra megítélni. Ez felel meg a törvénynek és a szükségletnek is. Ezek után többen bejelentették, íhogy a Székely Miksa-féle területen már javában dolgoznak a kőm ívesek, ami általános megelégedést és a többi tekintetre utaltok között is bizakodó hangulatot keltett. N- ns. 100 millióra ingyen biztosítja minden előfizetőjének tűzkár ellen e Világ kiadóhivatala Budapest, VI., Andrássy-ut 47. Előfizetési ár egy negyed évre 180.000 korona. SPORT. A NyKISE biztosan győzött, a NyTVE teljesen irreális körülmények között vereséget szenvedett. A Nykise ismét magára talált, a Nytvet az orkánszerü szél verte meg. DKASE—NyTVE 4:0 (4:0). Biró: Száníhó (Budapest.) Hat hónapig hordozta a Nytve csapata a győzelmi lobogót mérkózésről-mérkőzésre, hat hónapig nem ismert maga előtt akadályt és sorba kény szeritette térdre a kerület legjobb csapatait, f.s most, hát győzelmi 'hófjap után meg kellett hajolnia, nem egy jobb csapat előtt, át kellett engedni a győzelem pálmáját nem a nagyobb tudásnak. hanem veréséget kejett szenvedni' a sorstól. Mert ez a mérkőzés egy kapuválasztáson eg\ pénzdarab fordulásán dőlt el, nem pedig a csapatok tudáskülönbségén. A'/ orkánszerü szél dühöngése, amely tegnap Debrecenben egész nap tartott, a mérkőzés kezdetekor a tetőpontra hágott. A Dkase lóversenytéri sporttelepét szinte teljesen elborította a kavargó sürü portömeg, a széltől hajtott homoktenger és már mindenki érzi, tudja, hogy ezt a mérkőzést az a csapat nyeri meg, amelyik első félidőben a vihartól támogatott oldalt kapja. Dkase játszik széllel zug fel a tribün, amikor a választásnál nekik kedvez a szerencse és a kis Nytve tábor lemondólag veszi tudomásul, hogy itt ma a Nytvenek vereséggel kell távoznia. De nem akarunk Debrecennel szemben az elfogultság színében feltűnni, azért nem folytatjuk tovább a mentő körülményeket, nem részletezzük, hogy mit jelentett a három standard játékosától megfosztott Nytve-nek, a vihar, a közönségtől végsőkig fanatizált Dkase játékosokkal és a szerencsétlen körülmények láncolata ellen küzdeni, csak azt rögzíthetjük még íe, hogy a Nytve tizenegy játékosa megtett mindent, ami emberileg tehető volt a vereség elhárítására, de a természet ellen küzdeni lehetetlenség volt. A mérkőzés különben semmiképen sem nyújtott elfogadhatót. — A győztes csapatról annyit mondhatunk, hogy első félidőben minden helyzetből lőttek, de tervszerű játékot a hatalmas előnnyé/' sem folytattak és a széltől segített 4 gól elérése nem valami nagy teljesítmény, szünet után rendkívül nagy érzéket árultak el a védekezésből, teljes csapattal védelemben, állandóan tacsra dolgoztak, és minden elképzelhető módon húzták az időt. A Nyetve csak egy taktikai hibáért okolható. A vihar ellen játszva ugyanis ahelyett, hogy teljes erővel védekezett volna az egész csapat, tervszerű játékot akart folytatni, ami teljes lehetetlenség volt. A második félidőben már hiába kerültek fölénybe, az elszántan és «ügyesen» Védekező Dkaseveí szemben a vihartól elcsigázott csapat már nem rendelkezett kellő energiával, hogy a helyzeteket kihasználja. Ez volna tehát rövid története a Nytve e szezon be//' első vereségének, reméljük, hogy ez a szerencsétlen vereség nem fogja l'ehangoirii és ambíciójától megfosztani a Nytve tizenegyet, hanem éppen uj győzelmekre, uj dicsőségek elérésére fogja serkenteni . Figyelem! Rőfös , kötött- és rövidárukat hitelre is legjutányosabban szerezheti be Schwartz Artúrnál Kállai-utca 2. sz. Saját érdekében keresse fel. 1552-2 A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos közleményei. Az egyesület igazgatóválasztmánya március 12-én Szalánczy Bertalan m. kir. gazdasági főtanácsos, e. elnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen a következő ügyek tárgyaltáttak: megállapíttatott az egyesület folyó évi költségelőirányzata, tudomásul véietett, hogy a tavaszi burgonyakiállitás és vásár anyagi okokból nem fesz megtartva, megállapittatott az egyesület részesedése a kereskedelmi iroda jövedelméből. A Bácsbodrogvármegyeí (iazdasági Egyesület azon megkeresését, hogy az egyesület a földhaszonbéreknek buza valutáról arany valutára való átváltoztatása érdekében lépéseket tegyen leveszí a napirendről, mivel az már a kormány és a Eöldbéiiők Országos Egyesülete között megbeszélés alatt áll és az egyesület azért se foglalkozhatik a kérdéssel, mivel ugy "a birtokosok, mint a bérlők érdekeit is képviseli és ezért egyik fél érdekeit se emelhetné ki a másik fél erdekei felé. A Kamara • által megküldött miniszteri leirat az aratási és csépIési munkálatok biztosítása érdekében tudomásul vétetett. A Kamara a Máv és mellékvonalai szükséges menetrend változtatása érdekében az érdekeltség kívánságait kéri. Választmány több javaslat elhangzása után elrendeli, hogy az érdekeltséget felhívja a «Nyirvidék» utján ezügybeni kívánságai közlésére. Választmány a v ármegye thanaton szükségletét 250 kg.-ban állapítja meg és felkéri a Dohányjövedéki Központi Igazgatósága, hogy a thanaton állandó raktáron tartására a trafikokat kötelezze. A «Hungária» műtrágyagyár megkeresésére megbízza titkári hivatalt, hogy műtrágyázást kísérlet elvégzésére néhány kisgazdát hozzon a gyárnak javaslatba. A Kamara által hirdetett nyíregyházi burgonyatermelési tanfolyam helyett választmány a vetés idején megtartandó helyszíni gyakorlati előadás megtartását tartja célszerűnek és ez ügyben a Kamara megkeresését határozza el. Tárgyaltatott Juhász Árpád gazdasági akadémiai tanárnak, a debreceni dohánykisérleti állomás vezetőjének február 28-án tett n agy gyakorlati sikere volt, melyei azon kijelentése, hogy a szabolcsi termelők nagy része a dohányterületeket még mindig nem szántotta meg és trágyázása se megfelelő. Választmány megütközéssel vesz tudomást a való tényekkel homlokegyenest ellenkező állításokról és elrendeli annak erélyes megcáfolását. Ezekután még elhatároztatott, hogy az egyesület Szikszay Sándor elhunyt titkár helyébe gazdasági szakértővé leendő kineveztetésre jelenlegi titkárt fogja javaslatba hozni, miután elnök az ülést bezárja. • Tanulmányi kirándulásokat Napkorra március 18-án tettünk, melyen a nagy hideg miatt csak nyolc gazdatárs vett részt. A kiránduláson Velich István kertészeti főfelügyelő tartott igen tanulságos és szakszerű gyakorlati előadást a szőlő- és gyümölcsfa tavaszi munkálatairól és trágyázásairól. Szalay Dániel, Hartstein Ernő és László birtokain az összehívott szőlőkezelők, szőlő- és kertmunkások előtt gyakorlatilag mutatta be előadó á szőlő és gyümölcsfák metszési munkálatait; A szőlőkezelökkel próbametszéseket végeztetett, melyből megállapittatott, hogy a szőlőkezelők nincsenek tisztában a szőlő- és gyümölcsfák ezen legfontosabb munkálataival és ez oka, hogy- Napkor és vidéke szőlői és gyümölcsfái megfelelő termésre nem számithatnak. /A jelenlevő birtokosok belátták., hogy az eddigi rendszeren változtatni "kell és elhatározták, hogy a nagytudásu és meggyőző erővei oktató előadó útmutatásait már a folyó évi munkálatoknáf is követni fogják. Megállapíthatjuk, hogy a napkori tanulmányi kirándulásnak Velich István nagy szaktudásának és a közérdekért való hajlandóságának köszönhetünk. Felhívjuk gazdatársainkat, hogy jövőben hasonló gyakorlati tanulmánvutunkon okvetlen vegyen részt, mert csak ilyen módon fogjuk tudni a téves gazdasági ismereteket kiküszöbölni. Bírjuk előadó igéretét, hogy a gazdatársak és egyesületünk felkérésére bármikor vállalja hasonló tanulmányútnak vezetését. APRÓ HIRDETÉSEK ; Hirdetési dij: 10 szóig 6000 K. mindeo további szó 500 K. Hirdetések aUni érdekj lődésre ctak válaszbélveg beküldése raelSett válaszolunk. „Cim « kiadóhivatalban" íieifésü hirdetésekre csült a hirdetésen feltüntetett szám bemondás.. esetén adhatóak 1 felvilágosítást. A hirdetések díja a feladáskor fizetendő VidéknV levél{ bélyegben ia beküldhető a hirdetés dija. A kp megjelenesi nr.pjín közlendő hirdef " lé. eket d. e. II óráig kérjük feladni. Eb dó piros, fehér, gyöngy, batituti, rizling, sima szőlővessző. — Szászkutitanya, (Káll<vi-uton.) 485 1 Egy nagy szabógép olcsón eladó. Csijjke-u. 2.j. 1574-1 Eb dó piros, fehér, gyöngy, batituti, rizling, sima szőlővessző. — Szászkutitanya, (Káll<vi-uton.) 485 1 Egy nagy szabó varrógép eladó, megtekinthető Kízutca 39. 1550-1 Vay Áclám-u'ca 58 alatt 1 szoba, konyha, kamara liadö május 1-től. 503 1 Egy nagy szabó varrógép eladó, megtekinthető Kízutca 39. 1550-1 Vay Áclám-u'ca 58 alatt 1 szoba, konyha, kamara liadö május 1-től. 503 1 Olcsón eladó hálószoba, konyha bútor, egy utcu szoba, konylia speizból álló 'akás-al együt'. Cím az Ujságboltban. .008-1 Széchenyi-ut és Károlyitér közelében külonbejáratu 1 utorozott vagy bútorozatlan szobát keres magános fiatalember. Cim az Üjságságboltban. 505 1 Olcsón eladó hálószoba, konyha bútor, egy utcu szoba, konylia speizból álló 'akás-al együt'. Cím az Ujságboltban. .008-1 Széchenyi-ut és Károlyitér közelében külonbejáratu 1 utorozott vagy bútorozatlan szobát keres magános fiatalember. Cim az Üjságságboltban. 505 1 Jobb nő szárazdadának fölvétetik. Cim az Ujságboltban. lx Sólyom-utca 32. sz. a'ait jó házi ko'zt és kvártély kapható. 1538-1 Másfél uyilas szőllő 6 öles épülettel eladó. Cim sz Ujságboltban. 2x, IVa ho'd föld, azon szuha, konyha és speizból álló lakás jutánvos áron kiadó. Cim a kiadóban. 1547-2 Sofför. tanult géplakatos, lokomobil vtzsgával állást keres. Cim a kiadóban. 1602-1 Ügves kifutólány azonnal fölvétetik. Cim az Üjságboltban. lx Egv szoba, konvha és m-iléképületckből álló lakás május ' tel kiadó. Ki?s Ern5-u. 19. szám. 1598-1 Keresek április l-re fel tétleaül tlsz'eséges, meg bízható mindenest ki jól főz. Cm Széchényi tér 9. 1380-1 Egv szoba, konvha és m-iléképületckből álló lakás május ' tel kiadó. Ki?s Ern5-u. 19. szám. 1598-1 Keresek április l-re fel tétleaül tlsz'eséges, meg bízható mindenest ki jól főz. Cm Széchényi tér 9. 1380-1 Egy jobb nö bejái óoönek ajánlkozik. Ér utca 11. 1519-1 Eladó a Selym-utca 15 számú sarok haz üzlethelyiséggel és'nagy telekkel, értekezni Tívasi-utca 7. 1581-4 Egy drb. kétszárnyas kettős előizobsajtót keres megvételre a Hoffmann Adolf cé*. 530-2 Kisebb uagyo'ib vasúti és postaládák kaphatók Földes drogéria r. t. Vii-ntca 3 sz. Telefon 148. szám. 15S8-1 Rongyból szőtt pokréc van eladó. Pokróc szövést vállal. Cim az Ujságboltban. 521-1 Megbízható mindenes bejárónőt azonnal felveszei Cim az Pjságboltban. 512-1 Mosás', vasalást vállalok, esetleg takarítást is. Cim ÍZ Ujságfioltban. 523-1 Gépész urak ügyeimébe ! Egy garnitúra (>-os gépluz társat keresek elfoglaltságom végett, csak szakembert. Kedvezményes fizetési teltételek mellett. Cim az Ujságboltban. 554-6 Egy utcai bútorozott szoba kiartó, lehet konyha használattal. Cim a kiadóban 1606 1 Egy fehér barnafoltos foxi kctya csütörtökön délután elveszett „Lili* névre hal'gat. Bacsületes megtaláló kéretik a Vay Ádámutca 47. sz. alá vinni. 1605 1 Kis családhoz íalnra főzéshez is értő mindenesleányt vagy középkorú aszszonyt ke-esek azonnalra. Érdeklődhetitek Dr. Ábrámovszky Jánosnénál Szé>henyi-tér. Hangya-udvar. 1807-! 55 '«;,,. széna, 25 »/*. répa és 7 és '/! hold szántóföld eladó Értekezni lehet a városi árvaszáknél !<iOS .3