Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-16 / 62. szám

T 1925. március 17 A zajos tapssal és éljenzéssel fo- •» gadott beszéd után Kis János egye- 8 sületi jegyző szavalta el sikeresen Vértesy Gyula »Megyünk« cimü költeményét, majd Fidlcr János ta­mitó tartott alaposan kidolgozott aktuális tárgyú felolvasást. Ezután az énekkar a »Kitárom reszkető ka­rom« kezdetű dalt énekelte el, majd három szavalat következett. Szmo­lár Bözsike Petőfi »A nemzethez-? cimü költeményét szavalta el nagy hatással, Tomasovszky András pe­dig Magyar Pál »Nincsen itt zoko­gása cimü versét adta elő hatáso­san, majd Kis Icuka lépett a do­bogóra és elismerésremeltóan sza­valta el Vértesy Gyula »Ne sirj, ne sirj öreg székely« cimü költemé­nyét. A sulyánbokori énekkar az »Adjon Isten a magyarnak jó na­pok kezdetű dal eléneklésével fe­jezte be szereplését, utána még három szavalat következett : az »Esküdjetek« c. költeményt Bartha László, Tompa Mihály »Á gólyá­hoz« c. költeményét Szmolár Zsu­zsanna, Petőfi »Nemzeti dak r költeményét pedig L. Kovács And­rás szavalta el nagy hatással. A szép ünnepség, amelyen a gazda­társadalom szine-java töltötte meg a termet a »Himnusz« eléneklésével -ért véget. Itt emiitjük meg, hogy . az ünnepség megrendezésének fő­érdeme a Szmolár Mihály ifjúsági elnöké, aki fáradhatatlan ambíció­val vezeti az egyesület ügyeit. Az izr. elemi iskola tanítótestülete szép ünnepséget rendezett március 15-én, melyen az iskolaszék, elöljáróság ís kép­viseltette magát. Dr. Guttmann Zsigmond iskolaszéki elnök lelkes szavakkal nvitotta meg a hazafias ünnepélyt, szavait a nagyszámú vendégsereg és a tanulók megél­jenezték. Igen szép énekeket adott elő az iskola énekkara, különösen a Hiszekegy, Talpra magyar, Szó­zat keltettek nagy hatást. Az ünne­pély szónoka Neumann Albert ta­nító volt, aki a gyermekek és fel­nőttek feszült érdeklődése mellett lendülettel vázolta a 48-as és a mai időket, kitartásra, hazaszere­tetre buzdítva a megjelenteket. A szép ünnepség közönsége a Himnusz mellett emelkedett han­gulatban oszlott szét . Március 15. a polgári fiúiskolában. A polgári leányiskola zsúfolásig megtelt tornatermében folyt le a . minden tekintetben sikerült ünne- f pélv. A/, énekkar számai olyan tö- j kélétes" kidolgozásban kerültek ; előadásra, hogy abból a nemszak- j értő hallgató is megérezhette az énekkar vezetőjének, Lampíng Fü­löpnek, minden aprólékosságra ki­terjedő, gondos figyelmét. Különö­sen nagy hatást ért el a «Mi lu­tünk» cimü, négyszólamú gyer­mekkara irt művel, melynek bonyo lult szólamvezetését nagy énekkar­nak becsületére váló pontossággal és játszi könnyedséggel oldották meg. A két szavaló Is teljes mér­tékben kiérdemelte elismerésünket. Szavalatukkal bebizonyították, hogy előkészítőjük, Luka Jenő, de­rekas munkát végzett. Az ünnepi szónok Dobránszky Sándor tanár, JSfYÍíUÍIDÉK szerencsésen egyesitette magában a történet lapjait forgató sz a k em­ben és a szívből fakadó tüzes ha­zafiság szószólóját. Beszédével ma­gával ragadta ifjú és felnőtt hall­gatóit egyaránt. - Elmondhatjuk, hogy alig pár bete lezajlott di­szes Jókai ünnepélyhez viszonyítva legfeljebb csak a külső keretekben maradt el ez az ünnepély re a pol­gári fiúiskolának, de belső tarta­lomban semmivel sem áll hátrább. Ennek oka pedig semmi másban nem kereshető, mint, hogy az in­tézetnek nincs olyan tornaterme, mély egy 430 növendékü iskolá­nak ilyen alkalomból disztermül is szolgálhatna . Kcszoru a Kossuth szobron. Az állami tanitóképzö-intézet márciusi ünnepe. A ny-iregyházi kir. áll. tanító­képző tanári testülete és ifjúsága vasárnap délelőtt áldozott a sza­badság és haladás gondolatát glori­ffikáló nagy március emlékének. Az intézet Vay Adám-utcai helyiségé­ben folyt le az ünnepség, amelyen nagyszámú érdeklődő közönség jelent meg. A nagy-terem falait perzsaszőnyeg borítja, amelyen Kossuth-kép és nemzetiszínű szal­lagos koszorú van. A műsoron egf mást váltják az értékes ének- és ze­neszámok, szavalatok. A Nemzeti dalt Lakatos Zoltán szavalta, ün­nepi beszédet Tóth József mondott. A műsorból kiemelkedtek a nagy zenekar számai, amelyeket Ehrlich Antal tanár dirigálása mellett ad­tak elő. Szép volt a magyaros he­gedű duo is. Ünnep után az ifjúság Lukács Béla igazgató és a tanári testület vezetésével zárt sorokban vonult a Kossuth-szoborhoz, ahol a Himnusz után Tóth Illés ifjúsági elnök a nagyszámban oda sereglett közönséget mélyen megható, len­dületes beszéd kíséretében elhelyez­te az ifjúság koszorúját. A tanitó­képző-intézeti növendékek ünnep­sége ezalkalommal is a nevelői hi­vatás alapvetését szolgálja. Kathreiner Kneipp Maláta Kávé Városi Mozgó. (Mindennap rádiókoncert.) Emi! Jannings főszereplésével Az utolsó ember Tragikomédia 7 felvonásban • Előadják : hétfőn és kedden 7 és 9 órakor a Városi SzinházMozgó­ban. »Az utolsó emben-1 1924-ben készítette Németország leghatalma­sabb filmgyára az Ufa-Decla gyár, tempelhofi'és neubabelsbergi film­városaiban. Amig »Az utolsó em­ber® felvételein dolgoztak, minden egyéb filmekkel kapcsolatos munka szünetelt, — mert az összes ateljé­ket :>Az utolsó ember díszletei foglalták el. — Az Ufa — mint a Nibelungoknál — ezúttal is azt az elvet követte, hogy az u. n. külső felvételek műteremben ké­szüljenek — az éjjeli fényhatások biztosítása végett. Igy alakultak át a kolosszális műtermek — világvá­rosi utcákká, amelyeket az egymás­után kigyulladó transzparensek pa­zar fénye dekorál s ahol kivilágí­tott autók százai robognak az em­berek hullámzó áradatában. Az utolsó ember-t F. Murnau rendezte, aki szűkebb hazájában Lu bitsch és Fritz Lang mellett a leg­nagyobbnak számit. Hadd mondjunk néhány szót a film amerikai sikeréről. Az utolsó ember a mult év végén került ki Newyorkba a Nibelun­gokkal együtt. A laikus alig tudja megérteni, milyen nagyjelentőségű* dolog, ha amerikai szakember haj­landó Európában készült filmet még csak megtekinteni is. A film­statisztika azt bizonyítja, hogy 100 európai film közül legjobb esetben 5 kerül ki az újvilágba. Ez az óva­tosság enyhül ismertebb európai gyár termékeivel szemben és par excellence enyhül, ha az Ufa-Decla filmgyárról iran szó. Hiszen az Ufa nemcsak a Nibelungokkal ajándé­kozta meg Amerikát, amely Lab­radortól Braziliáig szerzett hódoló­kat a német kinematográifiának, ha­nem az Európából importált fil­mek 50 százalékával. Az utolsó emben-1 november 17-én mutatták be Amerika két elő­kelő premierszinházában a Rialtó­|ban és a Criterionban — s azóta dominálja mindkét szinház műso­rát. Amerikai filmemberek vélemé­nye szerint ilyen karriert európai film még nem csinált. Bámulatosan olcsó, ízletes és kiadós — Elegáns férfi öltönyök K 900.000-től feljebb Váradi Test­vérek áruházában Bessenyei-tér 16. Diadal Mozgó. A villanyos vőlegény Vígjáték 7 felvonásban. A kanadai sheriff Wild West dráma 6 felvonásban. • Előadják : hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor a Diadal-Mozgóban. • Egy kanadai városka nyugalmát teljesen felzavarta a közelgő biró­választás. Amig az egyik jelölt — Jim Thorpe, a főkortesével Bow?i mannal hallatlan agitációt fejtett ki, a másik jelölt Wesley Prinyle minden tevékenysége abban állt, hogy éber szemekkel figyelte az el­lenpárt készülődéseit. A városka legtekintélyesebb polgára Simon Hibler — Prinyle jelöltségét tá­mogatja. Amikor Thorpe látja, hogy a helyzet meglehetősen kilá­tástalan —> igen radikális eszközzel akar megszabadulni riválisától- — Felbiztatja Bowermannt, hogy ölje meg Prynylet, azonban Thorpe ter­ve kudarcot vall, mert Prinyle el­len intézett éjjeli támadás Bower­mann halálával végződik. * Még aznap éjjel Thorpe ismét megtámadja Prinylet és a város ha­tárában levő raktárába hurcoltatja. Hiblernek, de különösen a leányá­nak, Georgie-nak feltűnik a távol­léte s nyomozni kezdenek utána Georgie az ellenpárt vezérét Thor­Szerencse a Kávéscsészében pet gyanúsítja Prinyle elhurcolá­sával és ezt a gyanúját ki is nyilvá­nítja előtte. Amikor Thorpe tudo­mást szerez erről — elhatározta, hogy- Georgie-től is megszabadul. Azzal a ürüggyel, hogy Prinyle súlyosan megsebesült és látni kí­vánja őt, elcsalja egy hírhedt mu­latóba — s ott bezárja az egyik szobába. Időközben Prinyle csodá­wWi-lfl'tt'arMMHnttrt Tr T 100 ezer frank jutalmat fizet a párisi „Illuttration" nagy folyóirat annak, aki a Csodaokulárium rejtélyét megfejti. Március 18, 19-én Szerdán, Csütörtökön Minden nézd ingyen kip 1 szemüveget. ér Minden néző ingyen kap 1 szemüveget. Városi Moziban lesz előadások közben látható London, Páris, Berlin, Bécs szenzációja EJ Csoda ekulárium ggy Szenzációs optikai tréfa — Csak szemüvegen keresz­tül látható. Szemüvegét mindenki hazaviheti. Azonkívül K ghettó gyöngge SSETuma. A Városi Mozgóban. I flnyáK vigyázzatoK leányaitoKra! Ma okvetlen nézze meg az Apollóban, n (A kentönöK halójában) A Moulin Rouge királynője Csak felnőtteknek! I

Next

/
Oldalképek
Tartalom