Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-07 / 54. szám

1925. március 7, J^YÍMILÉK INKÁBB NOÉMIHEZ. Nyíregyházi kereskedők, Az ifjak és deresedők Ma választ üzennek: Nem Tímeát választják ők, Szegény bus adófizetők, Hanem inkább Noémihoz mennek. Kívánságuk jogos voltát Elismerem nyomban, Gratulálón, hogy jártasak Az irodalomban . PUCK. — A házhelyhez juttatott összes közszolgálati alkalmazottak figyel­mébe. A Kansz csütörtöki elnöki bizottsági ülésén foglalkozott a ház helyek ügyében beérkezett ujabb adatokkal és elhatározta, hogy hét­főn, azaz 9-én délután 4 órai kez­dettel az összes érdekeltek bevoná­sával, a kir. törvényszék esküdtszé­ki termében értekezletet tart. — Foglalkozott még az elnöki bizott­ság a segély mielőbbi folyósításá­nak és annak a nyugdijasok részé­re való kiterjesztése kérdésével is. Kívánatos, hogy a házhelyhez jut­latottak a hétfői értekezleten mindannyian részt vegyenek. KRÍZISRŐL NE DESZÉLJ. Beszélhetsz te Oziriszröl És ha tetszik, hál Iziszről. Csak épp egyről nem beszélhetsz: A gazdasági krízisről. Állhat krízis a zsebedbe. Krízis csaphat a fejedbe. (Ebben ugyan lehet viz is) Csak ki ne mondd ezt, hogy: krízis Mert ahogy e szót kimondod, A szanálást összerontod. PUCK. — Gummi esőköpeny 325 ezerért külön nadrágok 128 ezerért, tavaszi felöltő 745 ezerért Gólya áruház, Zöldség-tér 8. Vertse Márta hangversenye március 10-én. — Gépész öltönyök mindenféle munkaruhák nagy választékban a Gólya áruházban," ahol minden sze­gényember vehet. — Figyeljünk a here magvak vásárlásánál. A Tiszántúli Mező­gazdasági Kamara tapasztalva azt, hogy utóbbi években heti vásáro­don silány rossz minőségű s több­nyire sok gyommagvat, különösen pedig aranka magvat tartalmazó lucerna és lóhere vetőmagot árusí­tanak, megkeresést intézett a tör­vényhatóságok első tisztviselőihez, amelyben kérte, hogy az eljáró ha­tóságokat rendkívüli szigorú ellen­őrzésre hívják fel. — Ezzel kapcso­latban felhívja a Kamara a gazda­közönséget, hogy Iuczerna és he­re vetőmag szükségletének beszer­zésénél nagy óvatossággal járjon el $ csak teljesen megbízható ólomzá­rolt vetőmagot fogadjon el, illető­tositva lesz a tekintetben, hogy leg vásároljon. Ezzel egyrészt biz­megfelelő csira'képes és gyom-, va­lamimnt arankamentees vetőmagot kap, másrészt meg van kímélve at­tól, hogy lucernásában és herésé­ben az arankát irtani s e réven veszteséget szenvednie kelljen. — 595 ezerért tetőtől talpig felöltözhet divatöltönybe, Gólya áruház, Zöldség-tér 8. Ha egyszer vesz, vevőm marad. Városi Mozgó. (Mindennap rádiókoncert.) Ma, pénteken JÓKAI MÓR születésének 100 éves évfordulója alkalmából AZ ARANYEMBER Három részben, mindhárom rész egyszerre. — Filmre irta : Vajda László, rendezte : Korda Sándor, a díszleteket tervezte : Márkus László. • Főszereplők: Beregi Oszkár, Len­keffy Ica és Rajnai Gábor. * Előadják : csak ma pénteken 5, 7 és 9 órakor a Városi Színház­Mozgóban. Kinek a képzeletében nem él még a Senki szigete, amelyet Jókai cso­dálatos erejű fantáziája olyan gyö­nyörűen ir le. Ezt a gyönyörű regényt, mely a világirodalom re­mekei közé tartozik, teljes hűség­ben láthatjuk filmen pénteken Nyiregyháza város közönségének Jókai ünnepe nem volna teljes és stílszerű, ha nem nézné meg valaki ezt a páratlan és a maga nemében egyedülálló magyar filmet, amelyet sokáig, vagy talán soha sem lesz már alkalma látni a nyiregyházi publikumnak. Vasárnap ugy a Városi Színház­Mozgóban, mint a Diadal-Mozgó­ban a »Scaramouche« megy, amely­ről tegnapi számunkban kimerítő tudósítást hoztuk. * Holnap, szombaton JÓKAI MÓR születésének 100 éves fordulója al­kalmából a nagy költő gyönyörű regénye filmen A NÉVTELEN VÁR Két részben, mindkét rész egy­szerre. Filmre irta : Vajda László, ren­dezte: Garas Márton, a díszleteket tervezte : Ferenczi Sándor. fc ' * ­Főszereplők: Lukács Pál, Törzs Jenő és Szécsi Ferkó. * Előadják: szombaton 5, 7 és 9 órakor a Városi Szinház-Mozgóban. * Mária Antoniette királyné* leá­nyának, Marié hercegkisasszonynak a szomorú regényét irta meg Jókai uA névtelen 'vár -bari, ahová Maric menekülni kénytelen. Aki ismeri Jókainak ezt a csodálatos szépségű regényét, bizonyára kíváncsi rá, milyen is lehet az filmen. Meg­nyugtathatunk mindenkit, a film szebb, mint el is képzelhetné valaki. A magyar filmipar és filmcenárium remeke. Hiszen olyan szereplői van nak, mint Lukács Pál, Törzs Jenő, Szécsi Ferkó. A Jókai ünnepek méltó kiegészítője ez a film, amely »Az aranyemberv-xú együtt teljessé jteszi a nyiregyházi Jókai-centenná­riumot. Diadaí Mozgó. Scaramouche Loevr Mactro világattrakció 10 fel­vonásban. * Főszereplők : Alice Terry, Ra­mon Navarro és Lewis Stone. Előadják : pénteken és szomba­ton 5, 7 és 9 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor a Diadal-Mozgó­ban. * A i>Scaramoachei.-1 a belügymi­niszter ezelőtt három hónappal be­tiltotta, de most újólag meganged­te a játszását. Igy ma este, vala­mint szombaton és vasárnap a Dia­dal-Mozgóban minden akadály nél­kül fogják előadni a sok vihart látott szenzációs darabot. * A y>Scaramouche« az az eiső film amelyet egyszerre két helyen fog­nak játszani vasárnap: a Városi Szinház-Mozgóban és a Diadal-Moz góban. Nyiregyházi filmszinházi életében erre még nem volt példa. ük Csata Sport. Az első tavaszi bajnoki mérkőzés Nyíregyházán. Csapataink vasárnapi sikeres sze­replései után most már a legna­gyobb érdeklődés nyilvánul meg a »hazai« mérkőzések felé. A sorso­lás szerint már az első nyiregyházi mérkőzés érdekes nagy küzdelmü­nek ígérkezik. A DTE kitűnő csa­pata fog a Ny KIS E-vel a Bethlen­utcai pályán a két bajnoki pontért izgalmas mérkőzést vivni és e mér­kőzés győztese belép szintén a baj­nokjelöltek sorába. A DTE vasár­nap megmutatta, hogy mit tud a Bőriparosok ellen, az egész együt­tes — mint minden tavasszal — most is nagyszerű formában van és a megerősödött Nykisének min­den tudását össze kell szedni, ha méltó ellenfele akar lenni. A mér­kőzés esélyeiről holnapi számunk­ban fogunk részletesen megemlé­kezni. ... • - -• • - II-H-'*"** *I-i 'I u-i .i­ri * ri VLn .i u-u niii 'i-ij-LriirinriTirr**l APRÓ HIRDETÉSEK j Hirdetési dij: 10 szóig 6000 K, minden további szó 500 K- Hirdetések a tini érdek­llődésre csak válaszbélyeg beküldése mellett válaszolunk. „Cin a kiadóhivatalban" 1 [ jelzésű hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatnak | felvilágosítást. A hirdetések dija a feladáakor fizetendő Vidékről levél­i bélyegben it beküldhető a hirdetés dija. A lap megjelenési n pján közlendő hirde­téseket d. e. 11 óráig kérjük feladni. príma birtok állomás mel­70 holdas Szabolcsban lett, épületekkel, osztályozás miatt, Nagy Imre irodája utján sürgősen eladó. 243-9 3 szobás téglaház, kel'ö melléképületekkel, azonnali beköltözésre, vasati állomás közelében, Nagy Imre iro­dája utján sü gísen eladó. 245-3 Szőllővesszö, 2 éves gyö­keres Othelló mintegy 50000 darab eladó darabonként 300 koronáért. Megrendelé­sek Erős Andor Nyirbog­dány küldendők. " 979-1 Házhelynek való 2001 négyszögöles, három utcára nyíló te'ek, 200 négyszög­öles parcellánként, vagy egy darabban, olcsón, négy­szögölenként 12 kgr. buja árbaa Nagy Imre irodája utján eladó. 290-12 Egy hold kaszáló eladó. É lekezni Ráez Mihálynál Jakui-bokor. 1114-2 Egy teljesen u', magas alakra való fekete posztó­ruha eladó. C'm az Ujság­boltban. 303-1 Egy ellős, egy fiatal kecske olcsón eL.dj. Cim Csipke­utca 11. »z. 374-1 Tobb évi gyakorlattal biró perfekt gépírónő azonnali belépésre, állást keres. Cim a kiadóban. 1116-3 Mindenes jól főző leány azonnali belépésre megfe lelő helyet keres. Cim az Ujságboltban. 381-2 Fiatal pár részére 1 szoba, konyha és mellék­helyiségből álló lakás folyó hó 15-re átadó. C m az Uj ságboltban. 382-1 Mindenféle kézimunkái, fehérnemű hímzésí is, ol­csAn vállalok. Kossuth-otca 65. Hitül az udvarban. 2x Nőtlen kertész benkosz­tos vagy konvenciós állást keres április elsejére. Cim Tomasavszky József Nyir­derzs. 1118 1 Három szobás, előszoba, fürdőszoba, konyha, cseléd­szoba, kamarával biró tel­je en újonnan épített kincs­tári haszonrészesedéstől mentes ház 1925- május hó 1-től bérbe adandó. Értekezni Körte-utca 5. sz. 1121-4 Egy hentes üzlet lakással együtt kiadó, ugyanott egy bútorozott szoba kiadó. Cim az Ujságboltban. 377-1 Egy fővárosi nagy pénz­intézet folyószámla cso­portvezetője, ki a köny­velésben levelezésben és németben is perfekt, alkalmazást keres azon­nali belépésre. Vidékre is hajlandó elmenni. Cim az Ujságboltban. 378-1 Kemecséa, állomás köze­lében ötszobás lakás min­den elfogadható áron eladó. Értekezni Kulciár Józsefnel. 1139-1 Elsőreodü gyümölcsfa kap­ható Uaghváry Liszló-féle ceglédi fa skola lerakatában Nyirejyháza, Arany János­ntca 21. Ugyanitt rendelé­seket felveszek. 1140-3 Keresek márc. 15-re gazd­asszonyt, vagy házvezető­nőt, aki a főzést is vállalja és egy jó szobalányt. Bo­gáthy Józsefné Nyirnogát, Szabolcsmegye. 1141-3 Egy fzobalány és sza­kácsné ajánlhozik jobb uri házhoz azonnalra vagy 15-re esetleg vidékre is, Cim a kiadóban, 1135-1 Fehér himzéít és fehér­nemű javítást vállalok la­kásomon. Er-utca 23. sz. 1146-4 60 mázsa takarmányrépa eladó. Értekezni lehet Kállai ulca 25. 375-2 Tiz hl. sóstói bor eladó. Bethlen-utca 31. $ 1111-1 Jó haDgu rövid zongora bérbe kiadó Kvanduk zon­gora készi'finél Nádoi-utoa 10. szám. 1143-1 Középtermetű férfira löbb rendbeli ruha és cipő el­adó. Kálvin té". 10 Különbejáratu bútorozott szoba két fiatalember ré­széra azonnal kiadc. Dam­janics-utca 5. 1147-1 Ügyes bejárónő ajánlkozik uri házhoz. Cím Arok'utca 18. szám, 1118-1 Mosást, vasalást vállalok, hazakhoz is megvek Cim Árok-utca 18. " 1149-1 Ószőlip-utca 25. sz. ház eladó. Értekezni ugyano't. 383-2 Főtéren levő 1 szoba konyhás lakásomit megfe­lelő ráfizetéssel e'cserélném 2—3 szosa és mellékhelyi­ségekből álló lakásért. Ér­deklődni a Divina Illatszer­tárban. 385-2 Elcserélném Zrínyi Ilona­utcátan levő emeleti 2 szoba és mellékhelyissgek­ből álló lakásomat ugyan­' olyan földszinti lakásért. Érdeklődni a Divina Mat­szertárban. 385 2 J Méhcsaládokat, viaszt, sonkolyt veszek. Demeter László Viz-utca 33., vagy rendőrség sz szoba. Sodorjon JANINA papirt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom