Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-02-19 / 40. szám

1925. február 20. J- ÍYIIARIDÉK •Nyíregyháza legújabb jóléti intézménye. Egy régi bölcs azt mondta, hogy soha­sem menne lakni 'olyan, városba, amelynek nincsenek iskolái. Ma bizonyára ugy mó­dosítaná ezt a mondását, hogy a lakó­hely, megválasztásánál annak a helységnek adna előnyt, amelynfek több jóléti intéz­ménye van. j Én a magam fölfogása szerint is nem az iskolák száma szerint ítélem meg egy város kulturnivóját, hanem a jó és nemes szivek ama áldozatkészségéből, amellyel az emberi nyomort, a szenvedést enyhí­teni törekednek. Nyíregyháza azok közé a városok kö­té tartozik, amelyekben a szívek megmoz­dulása már sok szépet alkotott edclig is. — Vannak hála Istennek itt meleg szociális érzéssel bíró emberek ,akik nem rabjai a vagyonuknak, hanem igazán előkelő gesztussal tudnak áldozni a jótékonyság oltárán. Lélekemelő érzés fog el, amikor mos­tanában gyakran hallok a rövidesen felépí­tendő zsidó kórházról. Valóságos verseny jótékonyság folyik a társadalomban. Sze­gény, gazdag egyaránt ki akarja venni ré­szét a munkában, a költségek előteremté­sében. És meglesz a Zsidó Kórház!! Ahol az emberbaráti tevékenységben ennyire ösz­szefoguak a szívek, ott a kitűzött cél már nem illúzió. Ott biztos alapra fel is épül az a nagyszabású alkotás, amelynek ál dását késő generációk is érezni fogják. ­Fáradhatatlan kezek dolgoznak most is a 23-ikára tervezett nagyszabású jelmezes­est sikerén, amelynek műidén fillér jö­vedelme ezt a magasztos célt szolgálja. A Zsidó Kórház nem a felekezet szol­gálatában áll majd. Kapui tárva lesznek minden beteg ,számára és ambulatóriuma mindenkor — mindenkinek rendelkezésére áll. Ebben a tekintetben is a Budapesti Zsidó Kórház lesz a mintaképe, ahol a síta­tisztika szerint az év folyamán ott keze lésben részesülő betegek 80 százaléka a nem zsidók közül való. Felépül a Zsidó Kórház!! Napról-nap­ra nagyobb az építők tábora és< ahol annyi szív dobban össze egy érzésben, egy tö­rekvésben, ott a kezdet nehézségei nem lesznek leküzdhetetlen akadályok. N('urnán Albert. Pénteken érkezem, fogadtatás mellőzendő, csak a moziban várj anak C00GAN. Letartóztattak egy végzett gazdászt 160 millió korona ellopása > miatt. Debrecen társadalmát napok óta fog­lalkoztatja egy büniigy, amelynek szereplő je ismert alakja az előkelő debreceni tár­saságnak: Szép Miklós végzett gazdászt y vizsgálóbíró letartóztatta, mert alaposan gyanúsítható azzal, hogy egy törvényszéki biró özvegyének lakásából ellopolt 160 mil­lió korona értékű dollárt és aranypénzt. Szép Miklóst három nap előtt tartóz­tatta le a rendőrség s ez a letartóztatás nagy megdöbbenést keltett azokban a kö­rökben, ahol a fiatal gazdászt ismerték Az esetet széltében suttogták a városban, de a lapok nem irták meg, a károsult csa­ládra való tekintettel. Most ,hogy az ügy­ben már birói intézkedés történt, az aláb­biakban számolunk be Szép Miklós kar­rierjének derékbatöréséről: Szép Miklós a világháborúban mint. huszárhadnagy harcolt, a háború után pe­dig egyideig megszállt területen lakott aty­jánál ,aki törvényszéki elnök volt. Kevés­sel szülővárosának megszállása után Deb­recenije jött. Az elegáns, vidám kedélyű fi­fiatal ember azt remélte, hogy összeköt­tetései, isr%.-ősei révén szép jövőt tud majd magának biztosítani. Beiratkozott a gazdasági akadémiára és szorgalmasan lá­togatta az előadásokat Eleinte szerény életmódot folytatott, mert közben édes­atyja meghalt s anyjától nem kaphatott olyan támogatást, amiből költségesebb passziókra telt volna. A jó megjelenésű fi­atalembert mindenütt szívesen fogadták, állandó vendég lett a debreceni urx csa­ládoknál. Egy zsuron megismerkedett egy debreceni törvényszéki biró özvegyével és két leányával ISI ettől fogva sokat foglal­kozott a nagyobbik leánnyal, akinek meg­kérte a kezét. Az özvegy nem ellenezte a tervezett házasságot, amelynek nyilvános­Ságra hozatala rövid idő kérdése volt. A mult év júliusában, amikor a csa­lád már vőlegénynek tekintette a fiatal­embert, az özvegy két leányával a hajdu­dorogi határban fekvő birtokára ment nya­ralni és felkérte Szép Miklóst, hogy Péter­fia-utcai legénylakásiukról költözzék át az ő lakásukba, amig ők távol lesznek. Szép Miklós be is költözött a lakásba és ott maradt egészen október elsejéig, amig a család vissza nem tért a nyaralásból. Ak­kor látszatra mindent rendben találtak a lakásban. Két hónappal ezelőtt azonban amikor az egyik szekrényben őrzött vaska­zettából, ahol ékszereit és dollárjait, arany pénzeit tartotta — pár dollárt akart elő­venni az Özvegy, megdöbbentő felfede­zmétsre jutott. A kazettában megvoltak ugyan a többszázmillió értékű ékszerek, de hiányzóit 160 millió korona ér­tékű dollár es aranypénz; A lopás természetesen nagy megdöb­benést keltett a családban, maga a vőle­gényjelölt indítványozta, hogy a rendőr­ségen tegyenek feljelentést. Az özvegy meg is fogadta a tanácsot és 15 millió korona jutalmat tűzött ki a tolvaj kézrekerítőjé­nek, ha egvultal az ellopott értékek is meg­kerülnek. j A rendőrségen Kovács Péter detekliv­csoporlvezető vette kezébe az ügyet és ki­hallgatta a ház lakóit, köztük Szép Miklóst is, aki kijelentette, hogy őrködése alalt semmi gyanúsat nem vett észre, a lakás kulcsait állandóan magánál hordta s nem tudja megérteni, hogy történt a lo­pás. A detektív ekkor kifejezte Szép Mik­lós előtt azt a gyanúját, hogy csak a házbeli viszonyokkal jól ismerős ember követhette el a" lopást, mire Szép barátsá­gosan megveregette a detektív vállát és ezt mondta: — Badarság örög, nem jó nyomon jár, mert akik itt jól ismerik a dolgokat, azokra gyanú nem eshetik. A nyomozás egyideig megakadt. Egy héttel ezelőtt azonban a nyomozó detek­tívek gyanút fogtak. Feltűnt nekik, hogy Szép Miklós, akiről tudták, hogy nincsen a hála mögött vagyon, nagy mutatásokat rendez és milliókat költ el egy-egy éjszaka. Megtörtént, hogy Szép nagy társaságot vitt magával mulatni és 20 milliós számlál csi'utu egy éj­szaka — Megtudták azt is, hogy az egyik ven­déglőben arany tizkoronásokat dobott a cigány tányérjára. Ettől kezdve állan­dóan figyelték a detektívek Szép Miklóst s a megfigyelésnek eredménye is lett: megál­lapították, hogy a fiatalember minden mu­tatás előtt dollárokat vált be különféle helyeken. A detektívek az apránkint be­váltott dollárokat összegezték és megál­lapították, hogy a Szép Miklós által elmu­latott dollárok összege ugyanannyi, mint amennyi az özvegytől ellopott dollárok összege. A gyanuokok alapján a detektívek fel­keresték Szép Miklóst és számon kérték tőle, hogy honnan szerezte a dollárokat és aranypénzeket. — A fiatalember a de­tektívek kérdéseire durva, ingerült han­gon megtagadott minden felvilágosítást, a kérdések során azonban zavarba jött és beismerő vallomást lett. Elmond­ta, hogy az alatt az W'ő alatt lopta el a 160 milliót, amig a rábízott lakás tulajdonosai fávol voltak. A beismerő Vallomás után előállítot­ták Szép Miklóst a rendőrségen, ahol Mayer Andor dr. rendőrfogalmazó hall­gatta ki. A kihallgatás folyamán Szép Mik­lósi előadta, hogy egyizben leendő anyósá­tól levelet kapott, amelyben arra kérte, hogy több okiratot — amelyek a vaskazet­tába voltak zárva — küldjön ki a birtokra. Az özvegy megírta a levélben, hogy a ka­zetta kulcsát az ebédlőben lévő óra háta mögötti rejtekhelyén Halálhatja meg. — Mikor az iratokat kivette a kazettából, meg látta a dollárokat és aranypénzeket. Nem volt pénze s egy kisebb összeget magához vett, azután bezárta a kazettát. Másnap azonban újra kellett pénz, újra vett. Igy apródonként kivette az egész összeget. A 160 millióból aüg vásárolt valamit, leg­nagyobb részét elmulatta. Kihallgatása után a fiatalembert leutalták a rendőrségi fogdába. Amikor a károsult család megtudta, hogy Szép Miklós a tolvaj, azonnal visszavonta a feljelentést ez azonban már nem segített a megté­vedt fiatalemberen, mert az elkövetett bűn cselekmény hivatalból üldözendő, igy az eljárást le kelleti folytatni s a letartózta­tott fiatalembert átadták a kir. ügyészség­nek. — Preineszbernger Jenő dr. vizsgálóbíró tegnap kihallgatta Szép Miklóst és elren­delte előzetes letartóztatásba való elhelye­zését azzal az'indokolással, hogy szökősé­től tartani lehet. A megtévedt fiatalember védői öreg Béla dr. és Nagy János dr. amz előzeies le­tartóztatást elrendelő vizsgálóbírói vég­zés ellen felfolyamodást jelentettek be a vádtanácshoz, amely valószínűleg hétfőn dönt a fogvatartás kérdésében. Szép Miklós az ellopott 160 millió ko­ronát egy hónap leforgása alatt mulatta el. Tele marokkal szórta a pénzt. Megtette azt is, amikor egy átlumpolt éjszaka után hazafelé kocsizott, mámoros fővel megál­lította a kocsit egy gyógyszertár előtt, be­ment, három millió koronáért finom illat­szert vásárolt és a bérkocsis lovát lelo­csolta, mert ugy találta, hogy rossz szaga van. Igy mihamar a nyakára hágott a pénznek és a hét elején már hitelbe mu­latott. íjv & vfívK'í^y^í j: . A Csata IDindent legyőz! J r * .V; .. ív/­A

Next

/
Oldalképek
Tartalom