Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-02-07 / 30. szám

J#ÍRYIDÉE 19á5. február 7 Ahol a magyar egységet fel­találtam. Irta: Neane®hy Béla dr. A koronázó ősi városnak Székesfehér­várnak üpspöke Prohászka Ottokár kiál­totta be a komün utáni reményekkel, oi­zakoclással teli uj életbe híressé vált mon­dását: Pannonhalma és Debrecen kö­zött fel kell épiteni a minden magyart ösz­szekötő aranyhidat.» Abban az időben minden kifősztottsá­gunk éls minden megaláztatásunk mellett tele voltunk a magyar jövő iránti bizó re­ménységgel s azt hittük és azt vártuk, hogy ez az aranyhíd rövidesen felépül és létrejön az integer Magyarország legbizto­sabb és legerősebb fundamentuma: a magyar egység. És jól mondta Prohászka Ottokár, Pannonhalmát és Debrecent kell össze­hozni ,mert ennek a két történelmi emlé­kekkel megszentelt helynek szövetsége fe­jezi ki a magyar egységet a legfrappánsab­ban. Egyik Pannonhalma, »a magyar Sion» 1000 éviiéi régibb magyar emlékek­nek, magyar dicsőségnek, magyar mun­kának és magyar kuliurának megszen­telt csarnoka^ amely azonban minden ma­gyarsága mellett valamikor egy félezred­éves dicsőséges mult után a XVI. század­ban még sem volt a magyarság egységének kifejezője. A másik Debrecen, a «Kálvinista Ró­ma», mely a magyar protestantizmusnak a Béccsel szemben álló lelkiismereti sza­badságnak es nem is olyan régen a magyar függetlenségi harcnak volt végvára s melynek öreg nagy templomában mond­ta el Kossuth Lajos azt az emlékezetes deklarátiót. És Debrecen szemben áll Pannonhal­mával. Falai között a 400 éves mult tel­jesen elrozsdásodolt jelszavaival katho­likus elnyomást hirdetnek egyesek s ilyen veszély ellen hivják harcba a magyart a magyar ellen. Meg kell érteni mindenkinek innen is, onnan, is, túlnan is, hogy a magyarság mai rettenetes egyedüllétébén és elhagyatott­ságában nincs katholikus és nincs pro­testáns kérdés, hanem csak egy veszede­lem van: a széthúzás, az egységes aka­rat, gondolat és cél hiánya. Bocsássanak meg nekem az én kál­vinista őseim, de é,n le szeretném most venni a református templomok tornyain díszelgő kakast is és helyébe tenném a hármas halomból kiemelkedő kettős ke­resztet, hogy ezzel is a magyar egységet és a mindenkit és mindent összeforrasz­tó magyar öncélúságot hirdessem. Es ezt az egységet, mely itt Csonka­5 magyarországon nincs meg, megtaláltam | egy kis erdélyi város református lemplo­' mának egyszerű falai között. Sohase felejtem eí ezt a képet. Egy istentiszteleten vettem részi, melynek kezdetén a templomban alig voít 30—40 ember, amikor a «Szent Isten no­ha neked...» kezdetű zsoltárt énekeltük­A református pap egyházi beszéde alatt azonban mind több és több ember jött be a templomba.... Szokatlan jelensieg. Református istentiszteleteken a hivők pon­tosan a kezdetén jönnek és a végén men­nek. A templomlátogatók száma mindin­kább növekszik. Amikor az egyházi beszé­det követő befejező imát mondja a pap, a padokban már nincs hely, a padok kö­zötti térség telik meg, sőt az urasztala körül is már asszonyok, emberek és gye­rekek vegyesen és szorongva állnak... De hát ebben a kis városban nincs is env­nyi református... A pap az imát is befe­jezve az áldást adja: »»mindezek után pedig az Atyának kegyelme, a Fiúnak sze­retete legyen és maradjon ti veletek — Amen.» Á templom már zsúfolva van nem kálvinistákkal, hanem magyarokkal. — Katholikusok, unitáriusok együtt szoron­ganak a reformátusokkal. És tartozom a történelmi hűségnek, liogy zsidót is lá­tok. A pap lejön a szószékről és az or­gona fájdalmas áthitattal zug fel... a pad­ban ülők felállnak és felzeng az ének: «Isten áldd meg a magyart!!» Könnyes szemű magyarok éneklik a nemzeti imádságot. Az én szemeim is megnedvesednek, de azért tisztán Játom hogy kor és, valláskülönbség nélkül min­denki énekel. A dolog magyarázata pedig az, hogy egy régi református zsoftárkönyvben bent volt a Himnusz s az oláh helyi pre­fektusnak bemutatván, engedélyt kaptak a reformátusok arra, hogy az istentisztelet után az »Isten áldd meg a magyart» mint egyházi éneket énekelhessék... A kis város minden lakosa tudta ezt s anélkül, hogy összebeszéllek volna, minden vasárnap bemenlek a református templomba az istentisztelet vegeztével énekelni a min­den magyarok imádságát. Azóta talán mái­be is tiltották. Én ugy éreztem és ugy láttam akko", mintha a kis város református templomá­nak tornyán levő kakas átengedte helyét a hármas halomból kiemelkedő kettős ke­resztnek. Ugy láttam abban az áhítatos percben, hogy Pannonhalma és Debrecen között itt már áll szilárdan az aranyhíd. Ebben az oláh uralom alatt nyögő erdé­lyi városkában találtam meg a magyar egységet . Mit jelképez a Nyíregyházi Torna- és Vívó-Egyesület uj címere ? A régi fénynél uj szövétneket gyújtva munkálkodunk a jövőért. Nyíregyháza, február 6. A Nyirvidék tu­dósítójától. A lelkekben tovább zsong annak a szép­séges ünnepnek dallama, amelyet a Nytve fennállásának husz éves évfordulóján vasár­nap délelőtt 11 órakor rendezett. Az ünnepi díszközgyűlésen egybesereglett impozáns kö­zönség átérezte, hogy a testnevelés gondolata ma a nemzet létkérdései sorába nyomult, látta, hogy a két évtizedes munkásság után még határozottabb célkitűzéssel ujabb tevé­kenység útjára induló Nytve zászlaja a nemzet újjászületésének lobogója. Minden­kit megihletett a Nytve uj címerének meg­konstruálásában kifejezésre jutó gondolatvi­lág s azok a szavak, amelyekben Krómy Ká­roly dr. elnök az ifjúság elé tűzött uj cimert értelmezte. Dr. Krómy az uj címerről a kő-* vetkezőket mondotta : A mai évforduló — méltóvá tenni óhajt­*m uj műsorban búcsúzik ma pénteken Virágh Jenő Sándor Stefi Ujváry Ferenc Várnai Vilmos Előadások kezdete 7 ós 9 órakor va azt az általunk szolgált ügy jelentőségé­hez — már hónapokkal ezelőtt élénken fel­idézte előttünk a multat s a mult, az édes ifjúkor kedves és drága emlékei között a költő azon szavait, hogy : »A derék eljár őse sirlakához s régi fénynél gyújt uj szövétne­kek ... Elindultunk hát mi is az ősök sir­íakát s a rféjgi fényt keresni, hogy uj szövétne­ket gyujtsunk sivár jelenünk pusztulással ter­hes, szinte kétségbeejtően sötét éjszakájá­ban ... Utunkban — a mult országútján na­gyon messze ugyan, de mégis — földrajzilag — itt a szomszédunkban egy hatalmas grá­nit oszloppal megjelölt sírt találtunk. A sír­ban, a szabolcsi földvárban — amint az a közelmúltban végtelenül szomorúan bebizo­nyosodott — Árpád egyik legdicsőbb vezé­rének : Szabolcsnak és az ő népének or­szágszerzö és a vérrel szerzett földet, ha kell vérrel is megtartó erényei vannak eltemetve. A gránitoszlopot Szabolcsvármegye közön­sége emelte e sir fölé mintegy három év­tizeddel ezelőtt hazánk 1000 éves fennállásá­nak emlékére. Az oszlop napkeleti oldalán vármegyénk egyik már-már elfeledett köl­tőjének, Leöwey Sándornak lelkéből fakadt honára és nemzetére nemesen büszke követ­kező sorait irva találtuk : Hirdesd mig a világ Hirdesd mig napja tart... Harc és munka Helyén találja a magyart! A gránitoszlop szilárdan áll ma is, mint egy szirt, elnyeléssel fenyegető nyomoru­ságunk tengerének az egekig csapkodó hu­lámai között, de vajmi kevesen járnak ott, akiknek hirdesse az 1000 éves létünk alap­ját magábafoglaló igéket... Kevesen jár­nak ott, akiknek hirdesse, kevesen, akik ez igéket megértsék; ugy gondoltuk tehát, el­hozzuk onnan az elhagyottan álló gránit osz­lopról, reá véssük, reá égetjük érmeinkre és jelvényeinkre, melyekkel a mi reménységünk­nek: ifjainknak mellét ékesítjük és kitörölhe­tetlenül belé neveljük szivükbe, lelkükbe... ALOM A BOLDOGSAGROL

Next

/
Oldalképek
Tartalom