Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-02-04 / 27. szám
1925. február Meghall Maurér László «r- tanácselnök- Tegnap, február 3-ikán leniették a Bessenyei-tér 15. számú gyászházból a város osztatlan részvétének megnyilvánulása meldr. Maurer László miskolci kir. törvényszéki tanácselnököt, városunk fiát, ki rövid szenve dés után január 31-én, 55 éves korában Budapesten elhunyt. Egy szorgalmas, munkás életnek vetett véget a kérlelhetetlen halál, elragadva nemcsak a család támaszát, hanem az igazságszolgáltatás katonáját. A család a következő gyászjelentést adta ki ; Özv. Dr. Maurer Lászlóné szül. Korányi Margit gyermekeivel, István és menyasszonya Bakó Erzsike, Sári és Imre, Papp Dezsőné szül. Maurer Irén nővére ugy a maguk, valamint a nagyszámú rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy a legjobb férj, édesapa, testvér, sógor és rokon : dr. Maurer László kir. törvényszéki tanácselnök, életének 55-ik, boldog házasságának 28-ik évében, folyó hó 31-én reggel fél 6 órakor, hosszas szenvedés után lelkét visszaadta Teremtőjének. A megboldogult földi maradványai az ág. ev. hitv. szertartásai szerint Nyíregyházán a családi sírboltba fogjuk örök nyugalomra helyezni febr. 3-án d. u. 3 órakor. Budapest, 1925. január hó 31-én. Áldás és béke drága poraira ! Papp Dezső, Korányi Lajos és neje Nyiri Sarolta, Dr. Kovách Elek és neje Korányi Anna, Dr. Korányi Endre és neje Szopkó Olga sógorai és sógornői. Baróthy Irénke unokahuga. Baróthy Zoltán unokaöccse. — Halálozás. Jármi és szolnoki Jármy József né sz. tiszaujhelyi Újhelyi Josefina január 30-án éjjel 11 órakor liosszu szenvedés után életének J68-ík, házasságának 49-ik évében elhunyt. Az elhunytat február 2-ikán helyezték el öröknyugs róhelyére az eperjeskei családi sírboltban. Az engesztelő szentmiseáldozatot február 3-án a máixloki róm. kath. templomban mutatták be. Halálát a Jármy, Gencsy, Újhelyi és Dessewffy családok gyászolják. — Természettudományi lycealis előadás. Csütörtökön f hó 5-én délután ő órakor az ág. ev főgymnázium dísztermében nagyérdekü előadást tart Scharbert Ármin főgymnáziumi tanár. Az előadás tárgya a víz szerepe és munkája, valamint hatása földünkre és az ember életére. Az Uránia gyönyörű nagyszámú diapositivjei kisérik az előadást, amelyre felhívjuk az érdeklődők figyelmét. Uj alapítványok. A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos főgimnázium kormányzó tanácsának legutóbb tartott ülésén két uj alapítvány létesítését jelentették be. Ugyanis Somogyi Oyula, királyi közjegyző, az intézetnek egyik lelkes pártfogója, korábban létesített alapitványainak sorát ujabbal egészítette ki, melynek alaptőkéjéül a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület tiz darab részvényét ajánlotta fel oly rendeltetéssel, hogy a szelvények beváltásából eredő jövedelem vallásos és haza fias érzésű tanuló jutalmazására szolgáljon. Az 1914-ben érettségizett tanítványok 3,300.000 korona alaptőkével létesítettek alapítványt, melynek évenként esedékes kamatait előbb hadiárvák, ilyennek hiányában törekvő, jó magaviseletű, becsületes gondolkodású tanulók kapják jutalmul. Az alapítványok létesítéséért, az alapitóknak jegyzőkönyvileg mond a kormányzótanács hálás köszönetet. — Jókai ünnepély. Az izraelita hitközség Jókai ünnepélye nem f. hó 7-én lesz, mint minap irtuk, hanem február 8-án, vasárnap este 6 órakor az izr .elemi iskola dísztermében, amikor dr. Bernslein Béla főrabbi tart nagvobb&zabásu felolvasást Belépődíj nincs. Számozott helyekre belépti jegyek a hitközségi irodában kaphatók a hivatalos órák alatt. — A lantok bálján részt\elt közönség figyelmébe- A tanítók bálján valaki felemás hócipőt vitt el. Minthogy igy nem használhatja, vigye kicserélés végett Propper Ede ruhatároshoz. Ugyancsak a tanitóbálon hagyott valaki egy rózsiszinü sálat. Igazolt tulajdonosa átveheti Propper Edénél. A nyíregyházi iparos és mester vizsgáló bizottság elnöke. A debreceni kerületi kereskedelmi és iparkamara elnöke, Szentkirályi Tivadar, az uj ipartörvény végrehajtási rendeletében biztosított jogánál fogva a nyíregyházi ipartestület kebelében kinevezett asztalos, bádogos, borbély, cipész, csizmadia, hentes és mészáros, kerékgyártó, kovács, lakatos, sütő„sza hó, szobafestő, vendéglős, iparos és mestervizsgáló bizottság elnökévé Pisszer János ipartestületi elnököt az 1924. január 1-től 1927. évi január l-ig terjedő időre kinevezte. Pisszer János a fogadalmat január 31-én tette le Szobor Pál h. polgármester kezébe. A költő panasza, S/ivem a vértől oly piros Versemnek nem jut papiros Mindent elfoglaltak a Nyetve, s a mozik, S last not Ieast: a kereszteujrszoelk. IGRIC. =•= — Mátészalka községben folyó évi február hó 16-án mindennemű állatfelhajtáspót országos-vásár fog tartatni s ugyanakkor lesz a kl rakó vásár is. — Hirdetmény. A 11-ik Nyíregyházi Altalános Polgári Temetkezési Társulat elnök• sége tudatja a t. tagokkal, hogy rendes közj gyűlését f. évi február 8-án d. u. 2i/ a órakor j az ág. ev. Központi iskola egyik tantermében ; tartja meg. Ezen közgyűlés legfontosabb tárgya a tagdijak és temetkezési járulékok felemelése lesz. Tudatja továbbá a város közönségével, hogy uj tagok felvételét ugyanakkor foganatosítja. Határozatképtelenség ese tén a közgyűlés 15-én d. u. 21/2 órakor jelzett helyen fog megtartatni Nyiregyháza, 1925. feb. 2. Elnökség. —• Értesítjük a „Hangya" tagjait, hogy a szövetkezet a rendes havi kedvezményes vásárnapját a helybeli tagok részére február 5-én, a vidéki tagok részére pedig február hó 4-én fogja megtartani. Segédjegyző. Szakoly község jegyzői irodájában a közigazgatási teendőkben jártas (nem feltétlen okleveles) intelligens fiatal nőtlen egyén mielőbbi belépéssel alkalmazást nyer. Az állás rendszeresített. Fizetése a törvényes fizetés, 4-öl tűzifa felvágva, világítás és lakbérmegtéritéis, marhalevél jövedelem. Készpénzfizetésének 50 százalékáért főjegyzőnél kosztot kap. Ajánlatokat kór Simák főjegyző. Szakoly. — Meg keli jeTöini a korcs marosoknak az árusított italok minőségét. A hivatalos lap rendeletet közöl az ital mérésnél és italelárusitásnál követendő egészségügyi rendszabályok áthágásál büntető rendelkezésekről. A rendelet különösen súlyt helyez arra. hogy a szeszes italok kimérésével és kismértékben való árusításával foglalkozó üzletekben minden tartályon, hordón, korsón, palackon, amelyből a fogyasztók részére szeszesitalokat szolgálatnak ki, az italokban foglalt ital faját, minemüségét meg kell jelölni. Az az engedélyes, illetőleg üzletvezető, aki ezt a rendelkezést elmulasztja, büntető kihágást követ el. . — óriási elkeseredés Jugoszláviában a m m el párttal szemben elköveteU vérengzések miatt, Szabadkáról jelentik: az öszs;zes délvidéki lapok, de különösen a Báosmegyei Napló és a Deulsches Yolksblatt hosszú tudósításokat közölnek arról a véres támadásról, amelyet Szivácon, állítólag szerb halósági támogatással intézlek Krafft István dr. a Német Párt elnöke, Grassel György volt német képviselő és Kráius György a sziváci német szervezet elnöke ellen. Mindhármukat Szivácon megtámadták és Pólókkal és boxerekkel leütötték, ugy, hogy vé^ől borítóttan összeestek. Krafft l'eje három helyen beszakadt, Grasselnek jobb karja eltört. Ugyanosak vérbefulladt a német párt cservenkai gyűlése is, ahol Dobrovoljácok revolverrel támadták meg a német választókat. Ennek a választói gyűlésnek eredménye 12 súlyos sebesült német szavazó polgár. A Deutsehes Volksblatt vezető helyén foglalkozik a németek elleni támadásokkal és azt irja, hogy a német nép hü vezéreinek testéből kiömlött vér még jobban összekovácsolja a délvidéki németeket éisi megesküsznek arra, hogy német hűséggel és német becsülettel tartanak ki mártír vezéreik mellett. Német hang a francia-német megértés mellett. Berlinből jelentik: Feltűnést keltő cikket közöl a katholikus centrumpárti főorgánum, a «Germánia», Némiel-t ország és Franciaország kölcsönös közeledéséről, amelynek egyik előfeltétele a lap szerint a francia békebiztositási kívánság indokoltságának német részről való megértésében és méltánylásában áll. A francia népnek ezt a kívánságát szélhámos ságnak tekinteni tévedés volna — mondjg a «Germánia» — mert a francia paraszt és polgár csak arra emlékszik, hogy egy. századon belül háromszor jelentek meg páris kapui előtt a német hadseregek. — Nincs más ut Európa megbékéltietésére, mint egymásnak megismerése, megértése és a német és francia nemzet megegyezése. A franciáknak a biztonságra írá| nyúló követelése jelentőségében lul megy Í a jóvátételi kérdésen. A centrum párt — úgymond a lap — egyöntetű a Franciaor\ szággal való végleges kiejgjyezés törekvésé. I ben. — Milyen a vallási türelem Roma'Uá| bán? Kolozsvárról jelentik: A Keleti Uj1 ság hosszabb cikkben beszámol azokról . az egyházi sérelmekről, melyek a magyar í kisebbséget Erdélyben érték. A Hunyad) megyei Hosdát községben a főszolgabiró ; megtiltotta az egyházi előadások tartá-\ sát és az egyházi énekek tanulását. A kéz| divásárhelyi rendőrkapitányság a legszigorúbban betiltotta az egyházi összejövetet leket. A Háromszék megyei Szacsva közj ségben a csendőr őrmester «megkötöztej tés és elhurcolás* terhe .alatt megtiltotta j a felekezeti iskola tanítójának, hogy egyj házi énekeket tanítson. Ugyancsak Há; romszékmegyében fekvő Lisznyó községj ben a református vallású gyermekeket az j elöljáróság a görög keleti oláh templomj ba kényszeritette be. Magyarmacskáson renoválni akarták a református templomot s az ehhez szükséges összeget könyöradományokból igyekeztek összehozni, de a hatóság a gyűjtést nem engedte meg s az Összegyűlt pénzt elkobozta. Ez a híres oláh vallási türelem, melyet ők a külföldön bölcsen elhallgatnak s amelyekről, ha felelősségre vonják őket, tudni nem akarnak. — A pénzintézeti tisztviselők katasztrófája az a z ig e u nagyfokú létszámapasztás, melyet a budapesti pénzintézetek az elmúlt év folyamán — a beállott dekonjunktúra hatása alatt pánikszerűen — végrehajtottak és amely a tisztviselők ezreit kenyértelenné tette. Tekintettel az általános gazdasági pangásra és arra, hogy a szellemi munkások elhelyezkedése még fokozott mértékben nehezebb, mint a fizikai munkásoké, a társadalomnak a lehetőség szerint fel kell karolnia ezeket az ön/zibájukon kívül ilyen kétségbeejtő helyzetbe került tisztviselőket. Ezért a mai számunkban megjelenő hirdetésben a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete, Budapest, V., Akadémia-utca 6. I. — a vidéki munkaadókhoz is fordul azzal a kéréssel, hogy ahol a pénzintézeti tisztviselők szakképzettségének megfelelő állás kínálkozik, gondoljanak ezekre a szerencsétlen tisztviselőkre és amennyit csak lehet, juttassanak közülök kenyérhez. — A legelesófib szórakozást az Uj ságbolt Modern Kölcsönkönyvtár a nyújtja. r