Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-06-28 / 144. szám
1^25. junius 28. J^YWTIBÉK versenybe. A klubemberek a saját egyesületük versenyzőiért izgultak, a katonák, csendőrök, a kitűnő egyesitett csapataikért, a pártatlan közönség jóresze pedig a derék leventéket vette párttogásba. Így mindenki kapott támogatást buzdítást, igyekezett is minden versenyző, hogy meghálálja ezt a támogatást, futott, amennyire csak birta mindegyik, az izmok feszüllek, a fiuk küzdöttek és a sportért való szeretet gyökeret vert a nézÖk telkeiben. » Nem vesszük egyenként az atlétákat, katonákat, futballistákat, leventéket, nem méltatjuk teljesítményüket, önfeláldozásukat, egyenként, mert ez helyszűke miatt szinte lehetetlen, de a közvélemény nevében meghajtjuk előttük az elismerés lobogóját, mindnyájan kivétel nélkül megtették kötelességüket és áldoztak a sport oltárán, ki-ki tehetsége és tudása mértékében, de mindegyik áthatva a cél nemességétől és fontosságától. Ha a sport minden ágában ilyen ambícióval, ilyen lelkesedéssel küzdenének a versenyzők, ö vezetők, ugy az eredmény sokszorosan felülmúlná a várt reményeket. * Voltak a versenynek humoros, kedves részletei is, amelyek azonban mind a nagyközönség érdeklődését mutatják, vagy az ilyen versenyhez hozzá nem szokott ifjak túlbuzgóságát. * Az egyik utcai váltásnál történt, miközben a versenyzők várják a váltást, hogy egy mezítlábas, hoszszunadrágos levente, egyik csapatnak derék képviselője, odafordul városi szomszédjához, a következő kérdéssel: «lessék mondani, hány kilogram lesz az a stafétabot, nagy dolog lesz-e vájjon ezt ilyen nehéz uton cipelni». Természetesen nagy nevetéssel fogadták a jámbor kérdést, de ugy látszik, hogy a derék fiu nagyon kötelességtudó akart lenni, mert ugyanevvel történt, hogy bár még vagy két váltóhely volt előtte, nem vette figyelembe társait, hanem maga futotta le a háromszoros távot. Biztosan örömében tette, hogy olyan könnyű volt a stafétabot. m A verseny vége felé az utolsó váltások felé történt, amikor már egyik levente csapatunk versenyzője jó 100 méterrel lemaradt a vezetőktől, hogy egy öreg tirpák gazda megkérdezte az erőlködő földitől, »Mondjá, öcsém uram, maga szintén »Levente ?« A fiatai földi, bár már menni is alig tud, tiszteli a kort és szomorúan válaszol: «Bizony, bátyám, nekem már igen lemente.') # Voltak aztán komoly, szakszerű közbeszólások és tanácsok is, de egy jói megtermett parasztasszony, jóizü, de amellett természetes kérdésével, mindre «rádup!ázott». Az anyóka ugyanis éppen nagy kapcsos bibliával hazafelé tartott, amikor a Szarvas- és a Kereszt-utca kereszteződésénél kénytelen megvárni a versenyzők elfutását, egyszerre csak nagy meglepetésére egy csizmás, nadrágos leventében a saját fiára ösmer, akit éppen két kolléga igyekszik megelőzni. Amikor az örömanya ezt meglátja, hozzáfordul a mellette álló keménykalapos úrhoz a következő kérdéssel : — Nagyságos ur, tessék már mondani, miféle lakodalom volt erre. hogy a fiamat ennyien kergetm i : j . Junius hó 27, 28, szombat, vasárnap Amerikai szenzáció Amerikai COWBOY film Acélparipa Izgalmas amerikai cowboy történet 6 felv. Főszerepben Hoot Gibson Hollywood legvakmerőbb és legvidámabb cowboyszinésze. Ezenkívül a kisérő műsor. Előadások hétköznap 7 és 9. Vasárnap 3, 5, 7, és 9 órakor. Legközelebbi műsorunk MARY PICKFORD II. képe Egy kiváló baSneológns nyilatkozata a Sóstógyógyfürdőről. „A sóstói fürdő nincs kellően kihasználva." „Be kell szüntetni a tó vizének mesterséges táplálását." „A fürdőtelep pormentesitésére igen nagy gondot kell fordítani." — „Fürdőorvos kell a Sóstóra". Nyíregyháza, junius 27. A »Néhány szó a Sóstógyógyfürdőről« cimü cikksorozatunk élénk feltűnést keltett nemcsak Nyiregy'házán, hanem a hazai fürdők sorsával törődő szakértők körében is. — Egy Debrecenben élő kiváló balneo logusunk, Fábry Béla, aki egyébként a Magyar Távirati Iroda debreceni fiókjának helyettes vezetője, figyelemmel kisérte cikksorozatunkat és telefonon érdeklődött a Sóstógyógyfürdő sorsa iránt, ami arra bátorított föl bennünket, hogy megkérjük, mondja el véleményet a sóstói fürdőről. A kiváló balneologus nyilatkozatát az alábbiakban közöljük. — A múltban kötelességet teljesítettem, amikor gyógyfürdőink jelentőségéről irt közleményemben rávilágítottam a fürdőügy államháztartási és nemzeterkölcsi fontosságára. Ennek a kérdésnek szükségszerűen felszínen való tartása igazolást nyert a y>Nyirvidék«-ben hozott legutóbbi i>Néhány szó a Sóstógyógyfürdőről cimü közleményekben is, melyek a szíksóstó gyógyjellegének a visszaadását célozták. Igen örvendetes jelenség, hogy ebben a speciális esetben a bajok egész tömkelege került a nyilvánosság elé, melyeken segíteni egyedül csak abban az esetben lelhet, ha a gyógyfürdő üzemi kezelésével csak államilag képesített, tehát képzett fürdő- és forrás-üzemvezető bizatik meg, feltéve, hogy propoziciói illetékes helyen meghallgatásra találnak. Egy gyógyfürdő vezetéséhez a korszerű hygi^ nikus és egyéb követelményekn.áí biztosítása végett a szaktudáson ftivül még az ügy iránt módfelett nagy érzék, hogy ugy mondjam, hajlam szükségeltetik. Ha körültekintünk Magyarországon, azt tapasztaljuk, hogy csak a fürdők prosperálnak, amelyek a fent említett követelményeknek teljes egészében meg is felelnek. Nézzük most már mily jelentőséggel birnak a sóstavak. Ezek két csoportra oszlanak: 1. sóstavakra; 2. szik- (szék-) sóstavakra. Utóbbiba tartozik, mint alkálikus viz a nyiregyházi széksósviz is. A két csoport között lényegében az, a különbség, hogy a széksós tavak anyaga általában nem származik mélyebb rétegekhői s éppen ezért nagy hiba volt a nyiregyházi széksós tó fenekét megbolygatni s így benne chémiai változást előidézni, mely ugy látom, a viz gyógyhatásának rovására történt. Hogy a sóstó színe és töménysége megváltozott, annak oka csak az lehet, hogy a tó medrének megboly gatása és a felső, főkép szervetlen iszap réteg részbeni kiemelése folytán sok szerves anyag a tó oldott sóit lekötötte és ezáltal a viz töménységéből veszítve színtelenebb lett, továbbá azon körülmény, hogy egy a tó mellett furt kútnak édes vizével való táplálása, igen nagy mértékben hozzájárult a széksóstó vizének felhígításához és színének megváltozásához. Ezek szerint tehát nem marad más hátra, mint a tó vizének mesterséges táplálását azonnal beszüntetni. A széksóstónak 'chémiailag! és fizikailag való megbolygatása már csak azért is veszélyes, mivel a sziksós víznek értékes és természetes felmelegedése igy megakadályoz tatván gyógyértékéből igen sokat veszít, mert tudott dolog, hogy mennél melegebb és töményebb egy természetes szíksósviz, annái nagyobb ingert tud kiváltani. A széksósvizek anyaga igen erős ásványos anyagokat tartalmaznak, .u. m. pl. Nátrium bicarbonátot, Nátrium chloridot, Nátrium sulfátot. Magnésium carbonátot, stb. A nyiregyházi széksóstó vegyi összetételét illetőleg Fay tanár már 1866-ban kimutatott 1 1. vizben : Chlor-Nátrium 1.018 és Szénsavas Nátrium 2.855 gramm, azonkívül kevés kálium, Calcium, Kovasav stb. Honnan ezek az ásványos anyagok, melyek a vizben oldott állapotban vannak meg ? Már évszázadok előtt tudták, hogy »Aquae sunt tales, quales terrae perquas fluunk »A vizek olyanok, mint amilyenek szégyent vallani Amerikában. Már be volt fogva, csak éppen szekérre kellett ülni. Veron ott forgatta az Esztike ruháit a kezében, nem tudta, melyiket is vigye. Ez a piros- pettyes egy kicsit meggyürődött, a kék meg nem áll olyan jól, de ehen ez a rózsaszín, ezen sok a fodor, ez talán jó lesz. Mégis ugy határozott, hogy elviszi mindet, majd a fényképes kiválasztja, melyik a praktikusabb. Felültek, a kis Mihály az anyja ölében, a két nagyobb mellette, egyik jobbról, másik balról. Ment a szekér, meg-megszaladt a két sárga és sokan rájok csudálkoztak. Hova is mehetnek ezek vasárnap reggelibe? Valami atya-fiok van, amiről nem tudott a falu? ök meg ültek a szekéren mosolygós képpel, Péter pipával a szájában nagy komolysággal. Mikor beértek a városba, odaigazitotta a szekeret a hűvösbe, a fényképészhez közel és leszálltak. Veron elsimította a ráncos szoknya gyűrődéseit s levette akéf gyereket is a szekérről félkézzel, a hóna alá szorítva. Az emeletre kellett felmenni. Elől ment Péter — a lovaknak abrakot adott — utána az asszony a három csemetével. — Hát csak álljanak ide — fnondta a fényképész — azonnal eligazitoiji és meglesz a kép egy hét múlva. — A vásáron azonnal megvan, dohogott Péter. — Az más — mondta a fényképész. — Az ordináré kép — sügta az asszony, restellte a Péter nintézkedését. — De nincs rendbe még a dó- ; gunk — mondta az asszony és j fülig pirult. A fényképes űrnak { kell kiválasztani a ruhát, amibe ez ! a kis «eladó» őtözzék! —• S már ) teregette is a ruhákat, melyeket ed- í dig a kötény alatt őrzött. A kis • Mihályt leültette a földre s szétteJhegette a ruhákat. — Mindegy az lelkem — mond'tai a fényképész, azt sem tudta, nevessen-e vagy bosszankodjék — ez mind fehérnek látszik a képen. — De ez pettyes, ez meg virágos, ez meg gyűrt egy kicsit. — Az is jó, amelyik rajta van. — Nem ugy a', fényképes ur! Amerikába megy a kép — bökte oda az ember és előre lépett, védelmére az asszonynak. — Válaszd te magad, Veron. Igy aztán Veron a virágosat adta rá. — De... van még egy kis baj. — lökte oda a szót újból Péter — a fiút lúval kell levenni! — Mi az, hogy lüval? — érdeklődött a fényképész. — Hát, hogy üjjön a lovon! Ugy akarják azok az amerikajiak! Az asszony is előre bátorodott: — Azt gondoltuk, hogy talán van itt az urnák. Olyan, mint a tiszteletes urék fijának, fábul! Odament a fényképész egy sarokba s mindenféle játék közül előhúzott egy lovat. De hisz' annak csak feje volt, meg két lába, azontúl pedig pálca volt a végébe. — Hát e' meg miféle lú? — bosszankodott Péter, megforgatva a kezébe a kis hitvány holmit. — Kinevetnének! Azt hinnék, itt ilyen a lú! A fényképész megrántotta a vállát. Másforma nincs. Ellenben előhozott a kis Mihálykának egy pojáca bábut, Eszterkének meg egy szép göndörhaju, selyemruhás bábut, — majd olyan nagy volt, mint Mihályka — és Péterkének is nyomott a markába egy bojtos trombitát. — Igy is jó lesz — biztatta a megszomorodott szüléket. — A kép azért szép lesz, csak barátságos arcot kell vágni. Elhelyeződtek s alig egy pár perc telt bele, már rendben volt. Lefizette Péter az előleget s mentek le a lépcsőn. Igaz, egy kis csalódással, ele már mindegy, majd máskor talán sikerülni fog lúvai is. Péter a lovakhoz sietett, az ,asszony meg bement a templomba La gyerekekkel. El is felejtették mihamar a lovat, meg egyebeket. Egy hét múlva pedig megíródott a levél, beletették a képet, tisztelve szépen mindannyiokat s megjegyezve, hogy a lú nem lehetett ia kis Péter alatt a képen, mert a fényképes az emeleten lakik s oda nem lehet lúval menni. Egyébként kilátszik az a szemibül az eszemadtának, hogy megüli mán a lovat. Isten .§egedelmibül öt esztendős lesz a jövő esztendőben, Gyertyaszentelőkor. Veron elvitte a levelet a postára s hazamenet nagy nyugalom töltötte el, hogy a sógor meglátja a kis családot, meg a testvére is, csak kár, hogy a lú nincs rajta. De ebbe is belenyugodott.