Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-01-17 / 13. szám
1925. január \7 JSÍYiRYIDÉIC Nyíregy 11 ál a 111 egér lette az íffek s/-a>ál. Nyíregyháza város közönsége az elsők közölt van, a'kik megérteitek az idők szaval. Fellapozta őseink törLénetél, megkereste báró Dessewffy* Sámuel és gróx Károlyi Ferenc emlékét, kik felszabadították jobbágy sorban élő apáinkat, leinjilolta lelki .szemei előtt Benkö István főbíró gondterhelt ahjkjál. aki 1824-ben öszszegyüjlötle néhány ezer lélek üres kamrájából a merheiet en váltságösszegei és a hála örökzöld koszorújával fonla be a városalapító Fetrikoúcs János szarvasi csizmadia mester eszményképéi, aki elhozta ősieinket ide az ingoványokkal szegélyezett homokdombokra. Fellapozta Nyíregyháza város közönsége őseinek történetét, hogy erői gyűjtsön városának fejlesztésére és munkás polgárokat neveljen, akik a Csonkaországnak dis;.e. Nagymagyarországnak pedig alappillérei lesznek. Megkondult az ünneplő v jros iisszes harangja1924. évi szeptember hó 13-án reggel mikor az ünneplő város polgárai első imádságukat mondották el. megkondult a InUlornyu város összes harangja, ./harangszó. összeölelkezve szállt feí az < gre, mint a regi magyar ős vall ás áldozati tüzének lángja. .Megnyíltak a házak kapui •és ünnepi őruháha öltözött emberek l^pU'k el az utcákat, öröm ragyog )ll az arcán mindenkinek, hogy összeseregleM falaink között az egész ország számottevő tényezője osztozni ünnepünkben. A jelentés ezután hü képben tárja fel a cenleiináiiumi ünnepvég részleteit. Szószerint közli azt a határozatot is. amelyet Kovách Flek kir. közjegyző határozati javaslata alapján fogadott el a díszközgyűlés, Fzt a határozatot, amelyben a közgyűlés mini ahogyan a polgármesteri jelenlés mondja: programmol adott a fértikoráha lépő városnak, a következő. Alit fogadott meg Nyíregyháza >áros k p\i-ipIiítesFüle'e? A díszközgyűlés egyhanguíag e.határozza. hogy abból az alkalomból, amikor a (ierliczky Mihály és lie.nkő István főbírók állal kezdeményezett és végrehajA »TIZ ESZTENDŐ« Milotaynak ezt a harcát és ezt a küzdelmét mutatja be és megérteti mindenkivel, hogy a teljes egyedüllét, a magára hagyatottság és megértetlenség idejét hogy váltja fel, az a kor, ami" kor Milotay neve programmá lett. Milotay teljes lelki és szellemi nagyságában jelentkezik ezekben az Írásokban, k/. a Mi lotay, aki minden helyzetben és minden időben ezekben tisztán látta a nemzet betegségeit, aki szívósan kitartott a magyar öncélúság és a magyar nacionalizmus remetetornyában és innen óvta nemzetét a háború gavalléros vértékozlásától, aki egyedül emelte fel önérzetes, büszke tiltakozó szavát a Károlyi forradalom üres hazugságai és pusztításaival szembea s aki tovább védelmezte azt, amikor az ő programmja kormányprogramul lett. Milotay nem tartozik politikai pártokhoz és nem foglalhatja őt le egyetlen politikai párt sem, mert ő az egyetemes magyarság élő lelkiismeretének képviselője. Az ő szelleme előtt meg kell hajolnia mindenkinek, aki magyarnak vallja, magyarnak hiszi és magyarnak érzi magát. Könyve a magyar Biblia, melynek ott kell lenni minden magyar család asztalán ! tolt örök válts ág száz éves évforduló ja bekö\elkezett hálás szívvel állit emléket a városalapító ősöknek. Elődeinek nyomdokába lépve elhatározza .hogy tovább fejleszti a lakosság szellemi és tesli kuliurát. — Maradandó várost akar építeni a nyírségi homokon, melynek polgárai művellek és munkabírók. Maradandó várost, mely büszkesége a gyászbaborulI Csonka országnak és számottevő tényezője lesz Fgísz Magyarországnak is. A városalapító őslakosság ivadékát továbbképezni a!-:arja a l'öldmíjelésben. uj szellemi oktatást adni az iparnak ós kereskedelemnek. 'a polgárság testi jó lé lét ápolandó: intézményesen kívánja biztosítani a gyermekhalandóság csökkentéséi, tornacsarnok építésével a serdülő ifjju erejét, vfgül közegészségügyi intézményekkel óvni a városi polgárságol, jó ivóvizet és tisztaságot vinni a háztartásokba. A város tanácsának szorgos kötelességévé teszi, hogy c feladatok gyakorlati megvalósítására javaslatait dolgozza ki es határozathozatal végett kell őidőbeu terjessze a képviselő testület elé. ftATHALlE KOWANKO orosz szépség APOLLO Nyiregyházán egyelőre nem várkatók további bukások. A kereskedelem nyomasztó helyzete. A buza drágulása katasztrofális. A bort nem lehet eladni. Nyíregyháza, január 16. A Nyirvidék tudósítójától. A szanálás nyomán Ausztriában is sorra buktak a kellően meg nem alapozott vállalatok. Magyarországon most állott be a kritikus átmeneti helyzet. A korona stabil, értéke nőttön nő, vége van a konjunkturális üzleteknek. A hitel drága, nehezen kapható, áruforgalom alig van. A/ egész vonalon ü/lettelenségről panaszkodnak. A tisztviselő, a munkás nem vásárol. A buza ára állítólag amerikai hatásra, továbbá a/ enyhe télben minduntalan várható terméskatasztrófa rémképeinek fenyegetésére állandóan emelkedik. A mindennapi kenyér megdrágul, a munkabérek emelkednek, a mozdulatlan tisztviselő fizetésekből mind kevesebbre jut, a vásárlási kedv az eddiginél is jobban csökken. Szabolcsban eddig két nagyobb üzletkatasztrófa állott be, a/ egyik Kisvárdán, a másik Nyíregyházán. Itt a borkereskedők körében állott be az elmúlt napokban nyugtalanság, s az eervik kereskedő több száz milliós passzívának hínárjában akad meg. A bort kosztkamatos pénzen vásárolta, elhelyezni nem tudta és fizetésképtelenség állott elő. A kereskedőt szanálták ugyan, de a borüzlet felett egyelőre a vészmadár lebegteti fekete szárnyait. Egyéb téren is megnehezíti a kereskedelem helyzetét a pénzhiány, a hitelforrások elzárása, de informátorunk szerint egyelőre nem várhatók összeomlások, ha csak az árzuhanás, amiről suttognak, kényszerűen be nem következik. Annyi bizonyos, hogv a s/ilárdan megalapozott, békebeli vállalatok megússzák a sötéten meredező zátonyokat, de a könnyű dereglyék menthetetlenül elmerülnek. Sodorjon JANINA papirt!