Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)
1925-06-09 / 128. szám
/ 1925. junius 9. j^YüanDÉK 5 hány labdát bravúrosan védett a második gól azonban az ő hibája. A közvetlen védelemiben Racskc^ hatalmas munkát végzett, de Csejk is mfegf eleit. Tímárnak és Szmikunak voltak igen jó perceik, de a kitűnő Postás csatársorral szerrtben igen nehéz dolguk volt. A csatársor teljesen tehetetlen, Fehér és Kubicska mutatott helyenként csak valamelyes formát. A mérkőzés előtt Uzoni Jenő postafőfelügyelő üdvözli a vendégeket és az egyesület selyem; zászlóját nyújtja át, Dr. Vass titkár válaszol az üdvözlésre és belekapcsolódva a főfelügyelő beszédjébe azt fejtegeti, hogy szívesen és örömmel jöttek Nyíregyházára, a vidékre, az amatőrizmus, a tiszta sporterköiesök helyére, amelyekben a főváros ban miát" olyan szükiben vantfak. Kedves, látvány következik ezután Kapussy Bözsike urleány formás beszéd kíséretében hatalmas rózsacsokrot ad át a kedves vendégeknek amelyfe harsány háromszoros eljen a köszönet; in,ajd Kerekes biró sípjelére megkezdődik a játék. A fővárosiak választják a szél elleni oldalt és annak ellenére egymásután vezetik a szép támadások egész sorozatát, de Károlyinak nem: sok dolga akad. A Nykise lefutásokkal kísérletez, két kornerét azonban a szél elviszi. Károlyi bravttro•san védi Kristóf lövését, a ; 30. percben Kabos kiszökteti Dobost aki közelről védhetetlen gólt lő. Szünet |itán nem következik be a várt gólözön, a Postások bemutatják a futball minden szépségét, gólt azonban csak Károlyi hibájából Kristóf, végül az utolsó percekben Kalas tud lőni és igy 3:0-ra végződik a mérkőzés amelyet Kerekes pártatlanul vezetett rtiindvéNyK/SE ifj. — NyVSE 1:0 (0:0i A jó technikájú Nykise »ifik« elsőfélidőben széltől hátban nem' tudnak eredményt elérni az erősfizikumu és szerencsétől támogatott Vasutasok ellen, szünet után azonban szép összjátékkal Hajdú góljával biztosan nyerik a mérkőzést. A Nykise és a mezőny legjobb embere Szalai II. volt, rajta kivül Hajdú és Fehér, az Nyvsc-ből Kurz III. és a közvetlen vedelem játszott említésre méltóan. AliBerudBej török illuzionista személyesen szombattól az APOLLOBAN Apolló Ma hétfőn utoljára Henny Portén legújabb világfilmje Amit nem lehet (MUTTER UND KIND) Egy anya sorstragédiája Előadások V48 és 1UlO. Legközelebbi műsorunk Harry Plel legújabb filmje. Férfi és női fehérneműk Fodor Ferenc h Társaí-nál Zrínyi Ilona-utca 5. HIREK. KIS NAPTÁR : Junius 9. Kedd. Róm. kath. Prím. és Fel. Gör. kath. Alex. Cirill fp. Prot. Félix. Apolló-Mozgó : Nincs előadás. Diadal-Mozgó : Nizzai rejtély (7 és 9 órakor.) Városi Szinház : zárva. Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva 9—1 óráig. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6-tól este 7-ig. Strandfürdő : nyitva egész napon át. Egész héten át a Dr. Szopkó és Farkas-gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. A Gazdag Cirkusz előadása (fél 9 órakor.) A SZÉP. Az élet célja : keresni a Szépet S a Széppel derűsebbé tenni; Lehet az élet csillogó, de mégis Csinált virág és sivár Semmi. Az élet célja : keresni a Szépet És akkor nem lesz komor, szürke; A könny sokszor virágfakasztó barimat S a világ csak a lelkünk tükre. Az élet célja: keresni a Szépet. Mert ki a Szépet már föllelte S lelkébe zárta: kisugárzik onnan És szépet lát, — mert szép a lelke ! Hogy mf a Szép ? Szép. amit annak nézünk Ha a jó emberek szemével látunk Szép, ha magunknak semmit eí nem [nézünk, S másoknak mindent megbocsátunk ! MIKLÓS VITÉZ. — Eljegyzés. Nónay Dezső ny. tábornok es neje Stokovszky Ella leányát Idát Budapesten eljegyezte Korányi Gyula vm. tb. árvaszéki ülnök Nyíregyházáról. — A Gazdasági Egyesület igazgatóválasztmánya szerdán, junius 10-én délután 3 órakor ülését megtartja . Diadal Junius hó 8 és 9-én, hétfőn és kedden 1 nizzai rejtély F. CARLSEN drámája 6 felvonásban. Főszerepben: Xénia Desny Fényes kisérő műsor. Előadások: 7 és 9 órakor. Jön! ~~ Jön! A repülő halál Kalandor film. — Orvosi hir. Dr. Munk Károly szabadságáról visszatért és rendelését Bethlen-utca 22. szám alatt megkezdte. 3x — Permetező köpenyek, munkás ruhák, küiön nadrágok, minden mennyiségben a legolcsóbb árban pzállit a Gólya áruház, Zöldség-tér. — La Fontaine meséinek teljes kiadása a La Fontaine Társaság kiadásában rövid idő múlva diszes kiállításban, gyönyörű képekkel illusztrálva meg fog jelenni. Lesz harminc íves teijes, ugyanenynyi ives amatőr és tiz ives ifjúsági kiadás. Ezzel a kiadással a La Fontaine Társaság egyik főcélját éri el. A munkát a La Fontaine Társaság Nyiregyházi csoportjának tagjai is rendkívül olcso, kedvezményes áron kaphatják meg. — Ezaikalommal is kérjük csoportunknak tagjait, hogy huszonötezer koronányi tagdijaikat a tagsági jegyek kézbesítőinek lefizetni szíveskedjenek, mivel a Társaság mun káját csak e minimális anyagi támogatással folytathatja akadálytalanul . — Férfi és fiu ruhát, külön nadrágok, vászon öltönyök gumiköpenyek a legolcsóbb árban, Gólya áruház, Zöidség-tér. — Háromezer ember fog rádióhangversenyt hallgatni jun. 14-én a Bőripari Sportegyesület Népünnepélyén. — A nagy fehér csönd, irta Louis Frederic Rouquette. Regény az északi jégmezőkről. Ára 4.5 K. Kapható az Ujságboltban. AliBerudBej jön Bécsből és szombattól fellép az APOLLÓBAN — Háztartásbeli alkalmazottak figyelmébe. Szobalányok, szakácsneíc, nevelőnők, mindenesek tetőtől talpig felöltözhetnek divatruhába 88000 koronáért. Gólya áruház Zöldség-tér. — Szegény öreg Jurás bácsi. — Este jönnek a csillagok iriiriádjai, de jurás bácsi még többet lát, mint a mikroskopok tudósai, vagy mint a sétáló boldogok, mert ő éhezik!!! Emberek, gondoljátok meg, egy ember aki jobb napokat látott s jóllakhatna abból, ami asztalokról talán csak a szemétre kerül, kérni sémi mer. Szemérmes. Mert valaha ő is adhatott s tudja, hogy a legmegalázóbb a szegénység. Hiába is tagadnánk nagyképűsködve, a szegénység megalázó, de az ilyen szegénység, amikor egy szédülő öreg hánytorog éhen a vackán, ez már megalázó nemcsak őreá nézve, de mindenkire, aki elhalad mellette, mindenkire: a társadalom jólétben élő tagjaira. Jurás bácsi... mindenki, tudja, ki. volt, vig cimborák és cigányzene is szólt egykor »ő felé« s be-be tért ez is, az is hozzá búfelejtőre. Én szerényen kilépek most és ajánlok valamit, talán akadnak jó emberek, akik könyörülnek Jurás bácsin: Vállalja el Jurás bácsit 15, esetleg 10 család kosztra ! Minden hónapban két napon át, esetleg három! napon át adjon neki enni. Az első e sorok írójának családja jelentkezik, kérem, kövessenek ! Isten áldása nem marad el, mert O mindent lát ! Kérem a cimeket közölni a szerkesztőséggel. Azonban még jobb volna, ha ő általa elvégzendő könnyebb munka fejében állandó helye Jen ne Jurás bácsinak. Valamely tanyán, nagyobb udvarban; kérem azokat, akiknek ez módjában áll, ne sajnálják munkája ellenében a kis "ételi Egyébre nincs is Szüksége. Az előrelátó háziasszonyok vásárlásnál nemcsak egyszerűen Franck-kávépótlékot kérnek, hanem kifejezetten valódi Franck-kávépótlékot. Mert ettől függ régóta megszokott reggeli, uzsonna és esti kávéjuk minősége. A VílÓdi Franck a kávédar&ióvai meglepő kiadóssága miatt az állandó használatban nem drágább, mint más kávépótlék. — Háromezer ember fog rádióhangversenyt hallgatni jun. 14-én a Bőripari Sportegyesület Népünnepélyén. — Megjelent a Divat Szalon juniusi száma kapható az Ujságboltban. 3\— Újra kezdik a nyomozást a debreceni rablógyilkosság ügyében. Debrecenből jelentik: A trafikgyilkosság elkövetésével gyanúsított B. Gy. magántisztviselőt tegnap délben a rendőrségről elbocsátották. A szerepe teljesen tisztázódott s megállapítást nyert, hogy 3 gyilkossághoz semmmi köze nincs Hirtelen elutazásáról és a hároin lakásról tett vallomást megcáfolni nem sikerült. A gyilkosság legújabb gyanúsítottját, Krampek Gusztáv kályhássegédet a legszorgosabb kutatással sem tudták elő keríteni. Krampek nyomtalanul eltűnt, valószínű, hogy megszállott területre távozott. A rendőrségnek a közönséghez intézett felhívása eredménytelen maradt, senki sem jelentkezett, aki tudna valamit az eltűnt kályhássegédről. A debreceni detektívek és a két nap óta Debrecenben tartózkodó fovárosi detektívek a gyilkosság ügyében teljesen élőiről kezdték meg a nyomozást. Az eddigi nyomozás adatainak felhasználásával több irányban indítottak uj kutatást és már meg is kezdték a kihallgatásokat. Az uj nyomozástól nagyon sokat várnak. A legnagyobb titokban eszközlik a kihallgatásokat, ugy, hogy semmi sem szivárog ki a nyilvánosságra. — A posta ezentúl cimzetlen nyomtatványokat is kézbesít. A kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében megengedi, hogy a postahivatalok cimzetlen nyomtatványokat felvegyenek, továbbítsanak és szétosszanak. A minimális nyomiatványmennyiség 500 darab, nmeiy azonban több állomásra irányitható. Egy csomag nyomtatvány sutya 2 kilogramm lehet. — A szállítási dij 50 százalékkal olcsóbb, mint a rendes bérmentesítési dij. Hírlapokat, folyóiratokat, politikai vagy vallási röpiratokat nem szállítanak és nem terjesztenek . — Megkezdődik a selyemgubó beváltása. Nyíregyházán a selyemgubókat f. hó 18-átói kezdődőleg váltják be a ref. elemi- népiskolában . — A könyvpiac szenzációja: John Galsworthy: A sötét virág. Kaphat óaz Ujságboltban.