Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-20 / 291. szám

decemoer jO jűámmsML 7 'állapítjuk meg, hogy hangjának erejével s többször felcsillanó színével nem áll arány­ban játéka. Beszédben, mozdulatban egyaránt valami leküzdhetetlen darabosságot árul el. Sugár Gyula kevés énekes szerephez jutott az este. Játékában sok intelligens vonás nyi­latkozik meg, csak az kár, hogy egy-egy, mozdulatát többször kopirozza. Gesztus, mi­mika ismétlődik nem egyszer nála. Sziklay mint egyik főszereplő s különösen mint ren­dező nagy feladatot teljesített. Játékára kü­lönösebb megállapítást nem mondhatunk, derűt, jókedvet varázsolt mondanivalóiba, mint rendező azonban rendkívüli munkát végzett. Ezért különös dicséret illeti. Szemmel kézzel, jellel dirigálta a színpadot s ha mégis volt némi zökkenő, nem az ő hibája. Halmay a harmadik felvonásban excellált, finoman játszotta a spicces börtönigazgató szerepét. Ugyanezt mondhatjuk Lédeczyről, aki nagyon ügyes figura volt, sok nyilt szini tap­sot kapott. Jó volt Révész is. A szóló énekek s a vezérszereplők páros énekei kifogástala­nok voltak. Nehézkesebb a második felvonás­ban a karének volt csupán. A zenekar teljesen kifogástalan munkát végzett. Az aláfestés szí­nes, finom volt. Ez Halmágyi karmester mun­káját dicséri. A közönség, mely csaknem zsú­folásig megtöltötte a házat, jóleső megelége­déssel távozott az első vigoperai előadásról. s * # 'Ma este másodszor megy a »De ne véri. A tegnapi siker után előrelátható, hogy ma is majdnem telt ház lesz. * ii ' Holnap szombaion lesz 'Móricz Zsig­mond nagy sikert ért parasztkomédiájának, a „Sári fo>ó«-nak bemutató előadása. A dara­bot a kiváló iró maga rendezi. A szerep­osztást itt közöljük : Sári biró — Simon Jenő Biróné — Kovacsics Margit Jóska — Sugár Gyula Terka — Sz. Patkós Irma Pista — Zsolnay Manci Pengő — Kállay Misi Lizi — Halnvay Vilmos Hajdók — Szemeíhy Bandi Manci — Trillap Ilonka Ve róni — Szabó Rózsi Gedi — Sziklay Jenő Varunya — Lédeczy Antal Tügyi koma — Káldy Antal Tokaji — Ignáth Gyula ! Tarczali — Visky Lajos Csobaji — Kabala Lajos Szarka Pál — Mohácsi István Gügye — Révész Zoltán. 'Móricz Zsigmond ma olvas föl a debre­ceni Csokonai Kör Byron ünnepélyén, ame­lyen rajta kivül Oláh Gábor, Juhász Gyula, Papp Károly dr. egyetemi rektor és Thuróczy Gyula, a Csokonai Színház kedvelt művésze lépnek föl. Ez alkalomból egyik debreceni laptársunk a következőket írja : «s »Móricz Zsigmond ritkán szokott a fel­olvasó asztal mellé ülni. Debreceni barátai­nak minden ékesszólására szükség volt, hogy rábírják a nyilvános szereplésre. Az emberi szenvedélyeket kevés magyar iró tudja olyar. reálisan, annyira eleven színekkel festeni, mint ő. Felolvasását iró barátai is nagy érdeklődéssel várják. Legfrissebb irásai kö­zül fog egyet bemutatni.« Ezekből a sorokból is látható, hogy mi­lyen kedves dolog 'Móricz Zsigmondtól, hogy a »Sári biró«-t maga rendezi. Igazán hálásak lehetünk neki ezért az áldozatért, amely ér­demes esemény arra, hogy nemcsak a szín­házi krónika, hanem Nyíregyháza város kul­túrtörténetének lapjain is megörökitsük. i * Vasárnap este másodszor megy a »Sdri biró*, ugyancsak az illusztris szerző rende­zésében, mig vasárn ap délután 4 órakor mér­sékelt helyárakkal a •» Nótás kapitányi adják. i'i i * ' l A jövő heti műsorról holnapi számunk­ban részletesen beszámolunk. < APRÓ HIRDETÉSEK HHetMdij: 10 MÓtg 50« K, miniét további ai* S00 K. MnUtések riáai MeUUten esak rálassMtyef bofc*­Ml. mM TálMiohmk. „Cim a tíadóhrr.Uíban" jabátf hirdetésekre csak a hirdetésen fettftntetett szám bemon­dása esetén adhatnnk fehriUgottaM. A MréetMt élj* • feladáskor flxetendS Vidékről Ierélbélyegben te bek Aid he tó a hirdetés dq*. Kxttmő mahagóni non- Egy különbejáratu utcai gora eladó, dm ae Újság- sz <ba kiadó, dm az Új­boltban 1626-3 ságboltban. 1635-1 Bujtoson, ae litván ut­adban a Nyárfástul seem­közti telek eladó. Érdek­lődni lehet kosár-üsletben. Kállói-utca 1. 1589-2 Kit pár juharban lévő 37 38 as magas faáru fe­kete női dpo tladó. Cim a kiadóban. 5317-? Egy kemencével, ny<U üzlethelyiséggel és égy a«e­ba. konyhás lakással ellá­tott sütöde átadó. Fischer, Debreasen, Beihit»-u. 54. 6387-3 2 szoba, mellékhelyisé­gekből álló lakást keresek. Bért esetleg előre, vagy le­lépést fizetek. Ajánlatokat „Mielőbb' jeligére Ujság­boltba zárt boritikoan ké­rek. UtT-2 Eladó egy hasenált saees­kavágó, egy kétlovas jár­gány és >gy öt hektoliteres krumplifőzi. Minden jó karban. Stmapusztai gaz­dasag, p Nyíregyháza. Ö4S2-Í Egy kitűnt* hangú cim­balom olcsón eladó Érte­lezni lehet Laktanya-tér 2. 16 i3-l Laktanya tér 3 seámu ház utcai része eladó, sgy szoba, konyha, speiz, istáim azonnal elfoglalható U 1-2 • n Rojtozott í Sslyempapir % cukorka esomagolás­> hoz kapható as 5 UJSÁGBOLTBAN< •JA/V^/V^V^AAAAAp Használt háló és tbéáK eladó, esetleg darabonkimt is. Körte-Wea 15. szám. Tanuló lányok felvéUb­j nék Oláh Istvánné női hm­lap szalonjában, Kommth­utea 6. Karácsonyi ajándéknak legalkalmasabb, 7 0 drb. gramofon lemes eladó kis­seb tételtkben is, alig hasz­náltak Cim Kelemen Já­nos lakatos Zöldség-tér 4. 5448-2 Keresek 3 szobás lakást bérbe, azonnali beköltözésre. Ajánlatokat igény megje­löléssel Salg* Antal fagy­iálló timre kérek 1618-1 Jobb házból való leány kerestetik tanyára uriház­Itoz, 1 és 2 éves kis gyer­mekek mellé. Jelenthetni Vay Ádám utca 17. 5453 37 katasztrális hold föld, mely tő b tagban van, buza árban eladó Cim Bedő­bokor 4. Krajecz András. 5449-2 HM tffl waggontételben árusit, valamint aprított tűzifáit házhoz szállít Deutsch Hermán Jósa András-utoa 15. sz. 5451-2 Egy lMjtó kocsi eladó. Bethlen-utca 60. 5458­Egy finom szmoking el­adó Megtekinthető Lőjek József üzletében, 1938-1 Meg izható 15-16 éves fiút irodaszolgának azon­nali belépésre felvsz Nyír­egyházi Gabonaktreslcedelmi Részvénytársaság, Zrínyi Ilona-utca 7. ' 1639-2 Okleveles szesz gyárvezető azonnali belépésre hosszabb időről szóló bizonyítványokkal kerestetik. Ajánlatok bizonyitványmásolatok­kal és fizetési igényekkel, melyek vissza nem küldetnek, Ereszvényi gazdaság. Fényeslitke. 5455-1 karácsonyi ajándék tárgyak eladók. Gramofon. Gőzgép, saját maga által fejlesztett gőzétől megy. Vihar ágyú Ritka szép kivitelű kor­csolya. Halmazjáték. Kártyakészlet. Sportevőkészlet. Tornázó készülék felnőtteknek Gyermek korzókocsi és alig használt gramofonlemezek. Fenti tárgyak teljesen olyanok, akár az ujak. Speciális gyermekkocsi, gramofon, kerékpár, fegyver, varró gépjavító műhely. Vallalok minden féle lakatos munkát. Cim: Kelemen János. Zöldség-tér 4. sz 5463-2 Forgalmas helyen egy kisebb üzlethelyiség átadó. Cim az Ujságboltban. 1642 2 ®lffi««ISI8»Blölllll8iWS I Cukor- 1 = csomagoláshoz csipkézett szélű | bonbonpapir | Ej kapható minden = színben a: ü Ujsgboltban. Ü Teljes ellátásra vállalok 3-3 alsé osztálybeli diákot. Külön szoba. Viz u. 33. 16*3-3 9000 drb I. osztályú nagy méretű tégla eladó Érdek­lődni Arany János-u. 20. Mindenféle irodai teen­dőkben is jártas okleveles tanitó azonnalra állast ke­res Címet kiadóba kér 5461-S TŰZKÁRBÓL visszamaradt kissé sérült férfi-, női- és gyermekcipőket folyo hó 22-től 31-ig minden elfogadható áron beszerezhet üzletemben. Sérfiletlen kalapok minden szinben é« formában 100.000 korináért kaphatók Felberbaum Halamon cipő- és kalapüzlete, Kossuth- és Rákóci-u. sarok. 1645-3 Kereskedő, inaros, tisztviselők, alkalmazottak, munkésok figyelmébe! Á karácsonyi vásár tartama alatt mindenki vásárolhat részleifizetésre, az árakat mélyen leszállítottuk. Nagy választékban érkeztek férfi és női ingek, gallérok, nyakkendők, alsónadrágok, zsebkendők, keztyük, zoknik, harisnyák, zokni és nadrágtartók, selyem sálok, svetterek, bokavédők, téli alsóruhák, jager gyapjú harisnyák, rövidáruk és szabókellékek nagy raktára kiszolgálás ROHER rövidáru üzletében Nyíregyháza Rákóczi-u. 4,

Next

/
Oldalképek
Tartalom